Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-07-02 / 27. szám
' 10. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, July 2, 1970 Kázmér agglegény-életét az idei tavasz, s a ráköszöntő nyár fenekestül felforditotta. Már-már úgy látszott, hogy az évek óta tartó magánynak s a vele járó, elvekbe-magyarázkodásokba-kifogásokba való betokosodásnak hirtelen vége szakad. Annak, hogy itt vigyázni kell a házassággal. IVlert a nőt kegyeli a még kalózidőkből maradt tisztelet tijrvényszelleme. Annak, hogy a, bankbetéttől függetlenül, szeretné egy férfi tudni: szeretik-e? Annak, hogy nem kell elhamarkodni a dolgokat. IVfert gépkocsi nélkül itt mit sem ér a férfi . . . Annak, hogy a szerelmet erre felé nem szokták a konyhai műgondokba beleszőni. “Tartsd jól a bestiát” alapon, mint sikeres házassági titkot. S végül annak, hogy Kázmér valójában javíthatatlan idealista volt. S ma, évtizeden jóval túli hazátváltoztatás után is, a kifogásait, hogy nősüljön-e, vagy sem, abba a kijelentésbe tömöríti: Olyant Úgy se kapnék erre felé, mint amilyent akarok ... Legfeljebb hazulról valakit! De mondom, éppen ennek jött el most az ideje. Mert Kázmér, ha másnak nem hisz, Sándor barátjának és feleségének, kikkel évek óta barátságban van, feltétlenül. Azt, amit ők tanácsolnak, nem engedi el a füle mellett. így történt, hogy bár nem könynyen, de végülis engedve a sok Sándorok családjában lá/hott szépségnek, megértésnek és egyebeknek, engedve az ők korholásuknak, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, végre határozott, eme “újbóli farsangi egyedüllét alatt. És meghívó levelet küldött egy bizonyos Ilonkának. Aki otthon egyedül él. — Ismertem a szüleit is, ( ' mig éltek. Nagyon rendes emberek voltak — jelentette ki egy nap Sándoroknál. —Nosza, Kázmér, akkor rajta — ugrottak rá, szóval és biztató mozdulatokkal. Annuska, Sándor felesége még meg is jegyezte: ' — Nincs egy fényképe róla? Kázmér cselekedett. Két hét leforgása alatt megérkezett a fénykép. Megnézte Sándor, megnézte Annuska. Tetszett. ■Csak Kázmér tért vissza mindegyre a témához: — Nem tudom, hogy is mondjam, ne vegyétek rossz néven, ti nem találjátok túl dekorativ jelenségnek? . . . Gondolom, ez a ruhakivágás... vagy ugyebár, ez a szemöldök, szemhéj, szempilla . . . — Ne bolondozz, Kázmér, gyönyörű nő — csapott le a szóval Sándor. S Annuska is belekontrázott: Hol él maga, Kázmér? Az őserdőben? ... A világ haladt otthon is. Csak nem olyan képet várt, amelyen fejőskannával kezében, fejkendővel a fején dagaszt, súrol, süt-főz és port töröl . . . Iráni Zoltán Kázmér tétován rájuk nézett. Mérlegelte a mérlegelni valókat, s ebben a legnagyobbat: hogy tulajdonképpen mire vár... és meddig ? Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás, Kázmér levelezett, hivatalos papírokat küldött, s most lám, mire Sándorék a családdal kivonultak a catskilli nyaralójukba, heteit, napjait, a megérkezett junius csupa lázas várással, izgalommal töltötte meg. A másik érkező, Ilonka ügyében. Megbeszéltek minden részletet. Anyagiakat, esetleges biztosítást, az esetleges esküvőig, hiszen mindenkit érhet baleset. S egy bokaficam, vele járó kórház és számlák és haragok és félreértések, nem szabdalhatják darabokra Kázmér eddigi, sinen-simán futó magányát. A formák betartása érdekében pedig azt, hogy Ilonka egyelőre Sándoréknál fog lakni. Telefon telefont követett, a személyes beszélgetésen túl is, Kázmér és Sándorék családja között. S a kérdéses nagy napot, amikor a vendég meg kellett érkezzen. — Menj ki a repülőtérre helyettem. Tudod én a hivatalból nem mozdulhatok délelőtt. — Ne félj — nyugtatta Sándor. Várni fogom, mindent elintézek. — Annuska drága, nagyon hálás vagyok, igy minden jó lesz — remélem . . . csak az a merész szemöldök, az a kékség a szemhéjon — hadarta Kázmér Sándor feleségének buzgón, bizakodón, s mégis aggályosán. — Hagyja már abba e szamárságokat — intette le az asszony. Végre elérkezett az időpont, hogy maga Ilonka szólt bele a telefonba, Kázmér pedig a valóságtól pillanatnyilag újra dermedve, a “ho-ho-ho-hogyhogyne kedves . . . boldog vagyok” suttogása közben, mégis nyomasztó láztól szenved. Még mindig ama bizonyos szemöldökért. — Megyek, amint tudok. — Várom! Kázmér azonban csak akkor derült fel, minden gondtól szabadulón, amikor Annuska, átvéve a telefonkagylót, közölte vele úgy utólagosan: — Mielőtt a buszra felül, ne felejtsen el vásárolni két deka élesztőt is . . . Ilonka kívánsága. — Élesztő???? — hallja Kázmér fülébe csengeni. Egy pillanat a másikra — örömmámorban rohan ki a telefonfülkéből. Alig bírja szedni a lábát, megy üzletről-üzletre, vásárol élelmet, ajándékot, s aztán feldobva magát a Catskilli társasgépkocsiba, egész utón egyre dudorássza, szinte kiált ja-sikoltja: — Be marha voltam én. Szerencse, hogy Annuskáék, Sándorék mellettem vannak. Szemöldök? — butaság — na lám, micsoda rendes háziaszszony lehet . . . Igen, az élesztő. Bizonyára forró fánkot akar nekem sütni! Vagy éppen lángost, amint kenyérsütéskor szokták otthon, a teknőből kiszakítani. Ezzel, az ilyen rendes nővel van még neked bajod? Te bolond? . . . Mondtam én, mondtam én, csak otthonról, csak otthonról —, ha rendes nőt akarsz.;. És Kázmér repült. Szinte a fellegekbe emelkedve. Amikből nem is olyan rég, Ilonka szállt le gépével. Jegy helyett a kalauznak a kezében szorongatott rózsacsokrot akarta átnyújtani. S az élesztő szó varázsától a júniusi este őt a shakespearei mesék magasságáig vitte. Amikor az se csodálatos, ha a szamárfejbe szeret valaki. De lám, Ilonka, ó milyen más! . . . Ölelte gondolatban az erdőt, a megjött fecskéket, énekes madarakat, amig Sándorék házához gyalogolt a megállótól. És ölelte . . . hát igen, ez már egy kissé nehezebb eset... ölelte volna a háziakat, Sándort, Annuskát, és mindenek előtt a kedves várva-várt vendéget, Ilonkát. Amiknek valóban megtörténte, később, Szemétdombon visz át az ut sohasem vívtál háborút az élet lába sárba ért gyűlölnek tisztaságodért mocsok üvegcserepek a házak előtt szétszórtan fekszenek viharfelhők fekete szeme — ha nem futnál — szemedbe tekintene Építés menekülés lázadás mind haszontalan a földön ez a törvény mindent belep a szenny, a gyom fehér virágaidra száll a korom a falak leomlanak elszáradnak a bokrok és a fák a leveleg színe — mint csontodé — sárga lesz besüpped és megnyílik a főid de tavasszal — a romokon — valaki újra épitni kezd New York, Olumbus-kórház 1970 május hó ÓHAZAI TÖRTÉNET: A FIÚ ÉS AZ APA Ez a történet annak bizonysága, hogy nincsen könny mosoly nélkül. Pisti ezen a vasárnapon is a diákmisére indult. A szokottnál hosszabb ideig szöszmötölt azonban a. szobájában. órák múlva, mikor kilépett csillagot nézni, hirtelen értékét vesztette, Kázmér előtt. Igen, az üdvözlések után, a vásárolt holmik ikipakolása után, az ajándék átvétele után, amikor kázmér egy arany karkötőt csúsztatott a rózsacsokor mellé és Ilonka fából faragott gémeskuttal jött elő tarsolyából, Annuska megszólalt: — Hol az élesztő, Kázmér? Ilonka pedig lefekvés előtt az élesztőt feloldotta vízben, tejben. És a langyos péppel elkezdte masszírozni arcát... Hárman nézték őt. Annuska és Sándor megértéssel, de kissé feszélyezve magúikat Kázmértól. Kázmér pedig elhülve, üreges szemekkel. Minden reménytöli megfosztottságában. Csak Ilonka volt nyugodt. S mindegyre ismételgette, amint ujjai arcán-szemhéjain végigsiklottak: — Jót tesz a bőrnek, az apró pórusoknak! . . . Holnap, ugye, elvisztek a Waldorf-Astoriába ? Édesapja végül is gyanút 1 gott, és belesett. Elképed látta a gyereket, amint spórkassza romjai fölött te delt, s az aprópénzt számlál — Mit csinálsz te? A gyereken nem látszott r mület. — A tisztelendő bácsi a mondta múlt vasárnap, hpí ma az árvízkárosultak javáj gyűjtenek. Azt isi mondt hogy mondjunk le egy-ej fagylaltról. Hát én lemondc az összes nyári fagylaltrc Mind odaadom. A papa visszavonulót fuj Valami melegséget érzett torka körül, s hirtelenébe nem is tudott mit mondani. A gyerek a nyomába szege i dött: — Mondd, nem akarsz le mondani egy doboz cigarette ról? Vagy — tette hozzá, egy re nagyobb bátorságra kapv —, nem akarsz egész nyáro: cigaretta nélkül lenni? Apa a zsebébe nyúlt. Pist vidáman tette el a piroshasul — Látod, nemcsak az ár vizkárosultakon segitsz, ha nem magadon is. — Hogyhogy? — A dohányzás kártékony szenvedély — hadarta a gye rek, mint egy reklám, és má: inait is, mert a nagymutati vészesen közeledett a tizen kettes felé. HÉT DEKA ÉLESZTŐ... Irta: IVÁNI ZOLTÁN FLÓRIAN TIBOR: Valaki újra épitni kezd
