Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-25 / 26. szám
Thursday, June 25, 1970 FÜGGETLENSÉG 9. oldal BÉCSI LEVÉL A Halál is társasutazó... Irta: KLAMÁR GYULA LELKI PROBLÉMA. — 3 éve járok egy amerikai fiúval, én most 22 éves vagyok és ő 26 éves. Hat hónappal ezelőtt eljegyzett egy amerikai lányt, de azért most is együtt járunk, mert szeretjük egymást és ő csak családi ok miatt jegyezte el azt a lányt, de mégis úgy érzem, hogy valami nincs jól és ezért lelki problémám van. VÁLASZ. — Nemcsak “valami” hanem az “egész” nincs jól. Legalább is az nincs jól, ami magát illeti. Elhiszem, hogy a fiúnak kellemes lehet eljegyezni egy lányt, akivel családot akar alapítani, de addig is mellékesen megtartani magát, a régi barátnőt. Most már csak az hiányzik, hogy mégegy barátnőt szervezzen be a háremébe és akkor az esküvőig páros napokon magával, páratlan napokon a másik lánnyal lehet “szerelemben”. Szerelmi szórakozásnak ez nem rossz, aztán az esküvő előtt mindkettőjüket kidobja. Ha egy szikrányi önérzet van magában, ne várja be. Ne lelki problémázzon, hanem térjen észhez. Szakítson vele azonnal. * * * ANNA B. — 12 éve vagyok Amerikában. Mikor kijöttem, azonnal megismerkedtem egy itteni magyar asszonnyal és jó barátnők lettünk, illetve ő volt az egyetlen igazi barátnőm és most vége ennek, pedig nem én vagyok az oka. Egy társaságban, ahol nem tudták, hogy a barátnőm, rosszat mondtak róla, amit én elmeséltem neki és ő azóta kerül, megszakította a barátságot, mert megsértődött attól, amit visszamondtam, pedig én jóakaratból tettem, hogy tudjon róla. Hogyan lehet az, hogy hála helyett haraggal fizetett? VÁLASZ. — Az emberek semilyen formában sem szeretnek rosszat hallani magukról. Hogy mindenki kedveljen bennünket, arra csak egy módszer van. Ami rosszat hallunk, engedjük el a fülünk mellett. Viszont jegyezzünk meg minden jót amit másoktól, másokról hallunk és mondjuk vissza nekik. A visszamondásnak ez az egyetlen fajtája, amitől senki sem sértődik meg. * * * FÜGGETLEN FÉRFI. — Kedves Mrs. Homoki, ami velem történt, az mások számára nem érdekes, azonban mégis megírom, mert ha beteszi az újságba akkor talán mások tanulhatnak ebből. Én 33 éves vagyok és hat évvel ezelőtt megnősültem. Legénykoromban nem voltam mulatós, iszákos sem voltam, de nagyon szerettem járni ide-oda és mentem a barátokkal kártyázni. sokszor mentem be egy italra bárba. A házasságom elején jói éreztem magamat, utána azonban terhesnek kezdtem érezni a házasságot, őszintén Írok, nem akarok hamiskodni, untam az egyhangúságot, untam a feleségemet, visszakivántam a független életet. Elkezdtem újra egyedül járni bárokba és mindenfelé. A feleségem hiába kért, nem tudtam lemondani erről. Egyszer egy bárban megismerkedtem egy szép elvált asszonnyal, aki mindig vidám volt és független volt. Az lett a vége, hogy otthagytam a feleségemet. Ő jó katolikus volt, válni nem akart, de csak szomorú volt és sirt. Nem vagyok aljas ember, gondoskodni akartam róla, nagyon jól keresek és mondtam, hogy fizetni fogom a lakását és minden héten küldök neki 50 dollárt, de nem fogadta el, azt mondotta, hogy ha nem élünk együtt, akkor nem vagyok a férje és nem kell tőlem semmi. Elment dolgozni és munkájával eltartotta magát. Én jól voltam a másik asszonynyal, mert az nem törődött azzal, hogy egyedül Mindenütt idegenek, társutazók, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Jugoszláviában és azt mondják, akik tudják, hogy Magyarországon is. A világ soha nem volt még ilyen mozgalmas, mintha mindenki egyszerre szánta volna el magát a helycserére . . . Innsbruckban, a világnak ezen a télen-nyáron keresett idegenforgalmi csomópontján idén olyan vendégjárás van, melyre egyetlen szó illik: pokoli. A felséges Innsbruck, csodálatos hegyek karéjában, rokoko- és barokkpaloták pompájában, az Inn folyó surrogása mellett kitünően bírja az állandó üzemet ; a tiroli lányok dirndliben, a fiuk bőrnadrágban és bőr hózentrógerben állják a sarat, mint apáik és nagyapáik is állták . . . Sok az angol. És sok az idősebb korosztály, őszhaj u hölgyek és férfiak. Mindenütt utazási csoportok tagjai. Húsz font — vagy kétszáz? — és az angol utas repülőgépen utazik Münchenbe, ahol literes poharakban kapja a sört, mindenki annyit, amennyit elbír. Onnan autóbuszok viszik őket Innsbruckba. Arcuk piros, vállukon fotómasina, szájukban pipa. Az utazásba be van kalkulálva ez a “tiroli est” is. A teremben fúvószenekar játszik, egy lány, majd egy férfi a jódlizást produkálja fergeteges sikerrel, ugyanígy a tiroli tánccsoportnak is ütemesen tapsolnak. Az öregecske angolok huncutul nézik a kéikszemü lányokat a nagylelkű blúzban és a fel-felrepülő szoknyában . . . Dalegyveleg következik. Mindenfelé vidámság, hangulat, csiklandós jókedv, a sör — és mellettük — a töményebb ital patakként folyik. A dalokat már együtt éneklik az előadók és a közönség, az arcok lángolnák és amikor elkövetkezik az elmaradhatatlan “It’s a long way to Tipperary”, akkor már ököllel verik a taktust a szépen lakkozott asztalon. Hogy lehet mindezt kibírni? Már tudniillik az jártam és örültem, hogy visszakaptam a függetlenségemet- Később láttam, hogy az asszony is nagyon független és az már nem tetszett. Gondolkozni kezdtem, hogy mégis más az, ha az embernek felesége van. Telefonáltam neki, hogy mit szólna, ha visszamennék hozzá. Sirt a telefonba és azt mondotta, felejtük el ami történt, menjek vissza, nem haragszik rám. Mikor letettem a kagylót, megint gondolkoztam és azt hittem, jobb lesz, ha megtartom a függetlenségemet. Nem mentem vissza, ami úgy elkeserítette a feleségemet, hogy megmérgezte magát és meghalt. A temetése napján a másik asszony követelte, hogy azonnal esküdjek meg vele, mert ha nincs esküvő, akkor elmegy. Engem a temetés napján ez úgy bántott, hogy azt mondtam neki, menjen ahová akar. Másnap elment, előbb azonban még vett az én számlámra 1,150 dollárért két bundát egy szűcsnél, aki ismer engem és nem tudta, hogy ő már elmegy tőlem. Ilyen nő volt. Most én igazán független vagyok, megkaptam, amit akartam, de vannak éjszakák, amikor nem tudok aludni, mert a függetlenségért feláldoztam egy házasságot, egy jó, jólelkü feleséggel. VÁLASZ. — Sajnálom a feleségét. Magát is sajnálom. És köszönöm a levelét, mert amint irta: talán mások is tanulhatnak belőle. * * * MRS. E. SZ. — Olvastam az újságban egy verset, amiben az volt Írva, hogy ananké, ezt én még nem hallottam. Mit jelent az, hogy ananké? ősz seregnek? Egy-két éjszakát töltenek Innsbruckban, aztán az autóbusz továbbrobog velük Bécsbe, ahol folytatódik a vidámság, a jókedv, a hangulat. Következnek a Heurigerek. Itt már sör helyett csípős borokat kapnak de söröspohárban, éjfélkor pezsgőt. Mindez benne van a londoni árban, sőt még az éjfélutáni lokál-látogatás is. Bécsből megint repülőüt, egészen a Feketetengerig, ott bulgár népi tánccsoport és újabb vidámság várja az utasokat, majd visszafelé — Jiajóval — minden estének megvan a maga izgalmas programmja. 1 Az egész úthoz nem szükséges egyéb a befizetett összegen kívül, mint a minden esti ágybéli imádság, hogy éppen visszatérhessenek Londonba. Vajon sikerül-e mindegyiknek? Az innsbrucki idegenvezető bizalmasan megsúgja, hogy az előbb szállítottak be valakit az utasok közül szivattakkal a kórházba. Sebaj, a többi tovább veri az asztalt és igyekszik megcsipkedni a szép és kicsattanóan egészséges tiroli lánykákat . . . Azonban a Halál velük utazik tovább. Ilyenek a mai utasok — ilyenek a mai 'utazások. Valaki azt mondja, hogy ez a legszebb módja az elmúlásnak. Valahol Várna és Russzcsúk között, a hajón, rock-and-roll közben hanyattesni a parketten. Azt mondja az idegenvezető: “Az bizony könynyen megy . . .” Majdnem minden útnál van valaki, aki nem a saját lábán tér vissza családja körébe és még jó, ha nem jég között, ütött-kopott pléhládában “különleges küldemény”-ként. Mindezt jó, kemény angol font ellenében. De a mai életformához tartozik, húsz vagy kétszáz fontért eljutni Tirolba és a Fekete tengerhez, ötszázért Japánba vagy Honoluluba, egy kivilágított hajóval, amelynek a fedélzetén minden este tánc van, az éterszagu hajóorvosi szobában pedig a gondbaborult orvos adja az injekciókat az elmeszesedett szivek életbentartására. “The last way to Tipperary ...” VÁLASZ. — A görög hitregében Ananke a végzet istennője. Átvitt értelemben az ananké szót arra értjük, hogy végzet, a végzet kény szere, az elkerülhetetlen szükségszerűség. Anekdota Léon Bloynak az volt a szokása, hogy sűrűn kért előleget kiadójától. Egy napon éppen lépéseket tett ez irányban, amikor a kiadó tréfásan igy szólt: — Rendben van, megkapja az előleget, de egy feltétellel, találja ki melyik szemem van üvegből. — A bal, válaszol gondolkodás nélkül Léon Bloy. — Pontosan. De hogy találta el? — A szánalomnak egy szikráját láttam benne felgyűlni. * * * , ! I. Henrik Payne marseille-i lakos alaposan elnáspángolta kutyáját. Ezért állatkínzás miatt feljelentették a bíróságon. — Miért bántalmazta ilyen brutálisan, az ebet? — kérdezte a biró. . t[ — Nagyon bánt az eset, biró ur, de nem tudtam türtőztetni magam. Képzelje, ez a dög szétszedte az igazolványomat! ;ji*, — És miféle igazolvány volt az? ■ v — Az állatvédő ligáé ... 'j Klamár Gyula HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA
