Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-06-25 / 26. szám

Thursday, June 25. 1970 FÜGGETLENSÉG 7. oldal AKI A VIRÁGOT SZERETI... KHubay Miklós: Irta: PAPP VARGA ÉVA Hazulról elmenőben a szokottnál tovább kel­lett várnom a “Liftre”, igy láttam, mikor az egyik lakásból az olasz szomszédasszony kiki­sérte a vendégét. Középkorú, -csinos barna nő, kisirt szemek­kel, egyik karja felkötve, olasz szavakkal búcsúzott, miközben hangosan sirt. Mikor beszáll­tunk a liftbe, angolul mondta nekem: “Szégyenlem, hogy folyton •sírok, de nehéz megnyugodni, ha az embert baj éri és testileg, VARGA £VA lelkileg szenved.” Kötelezőnek éreztem, hogy érdeklődjek, igy mikor a földszintre értünk, a Hallban leültem vele egy díványra és ott elmondta a következő­ket: “Évek óta itt lakom a közelben egy földszinti lakásban. Soha nem zavartak, mégis mióta ilyen züszavaros az élet, én is szereltettem az ajtómra láncot, még kis kitekintő ablakot is, hogy lássam, ki az, aki keres. Tegnap estefelé kopogtak az aj­tómon, mikor kinéztem először csak egy nagy orgona-csokrot láttam, mig aztán mögötte egy magas fiatal fiú szólt, hogy az ALPHA FLORAL flower Shop-ból küldték a virágot a címemre. A nevemet is érthetően mondta, igy nem gyanakod­tam, kivált mert az arca is ismerősnek tűnt . . . Kiszóltam: One minute! Az erszényemért men­tem, hogy borravalót adhassak, közben csak az örömre gondolva, utóvégre a mai világban nem szégyen ha egy magányos nőnek valakije van.. Jól esik a figyelem, érthetőnek is tűnt Anyák napja előtt. Bár az egyetlen fiam Milanóban él, de mégis anya vagyok . . . szinte meghatottan nyitottam ki a láncot és nyúltam a virágért, ami­kor hirtelen éreztem, hogy a fiú lába bent van az enyém mellett a küszöbön és a következő pilla­natban már ö maga is bent volt . . . Rémülten néztem a 17-18 év körüli gyerekre, aki durván kiáltott rám: Hon van a pénz? Mond­tam, hogy nincs több, csak ami itt van az er­szényemben . . . Akkor elkapta a kezemből az erszényt és megcsavarta a karomat, — szeren­csém, hogy nem tört el, csak megrándult —-, el­sírtam magam, de ő tovább követelt: Nekem ne hazudj, hogy nincs több! Ott áll­tam melletted ma délben a “Giant” storban, mi­kor a csekket aláírtad. Onnan tudom a neved és a címet is. Mondtad hogy váltsanak, mert a fize­tésedet nagyba kaptad és szükséged van apróra... hol van a nagy . . .? A zsebébe nyúlt fenyegetően, én halálra rémül­tem, kihúztam a fiókot és odaadtam a borítékot az egészheti keresetemmel. Ő elkapta, a borítékot ledobta, a húszasokat zsebre gyűrte és elrohant, én meg odaájultam a földönfekvő virágcsokor mellé Vigasztaltam, hogy nyugodjon meg; sokkal rosszabb is történhetett volna. A pénzt lehet pó­tolni, de egy esetleges fizikai sérülést nehéz ki­heverni . . . Az idén Californiából is eltűnt a tavasz. Meleg nyár van, a hőmérséklet 90, sokszor azon felüli, mégis, a hütött lakásból is szeretek lemenni egy­­egy sétára. A közeli park árnyas fái alatt, a zöld pázsiton már hazafelé indultam a minap, mikor a fűben megpillantottam az erszényt. Divatos, hosszúkás tárca volt, élénkpiros szinti, a tetejére ráfestve egy fehér szív. Mikor felvettem, meg­láttam, az oldalán kikandikáló papirdollárt, de nem nyitottam ki. Fontosnak tartom férjem vé leményét ,tehát a talált erszényt hazahoztam; in­tézkedjen ő. Gregory csak az egyik lehajló ol­dalát nyitotta ki és mikor láttuk, hogy az iratok között néhány összehajtott tizdolláros is van, ő már nyúlt a kabátjáért és csak annyit mondott nekem: leviszem és átadom egy rendőrnek. A Lobbyban kint volt a Manager és megkér­dezte: “Miért siet úgy Mr. Papp? Férjem el­mondta, ami történt, mire a manager tanácsolta, menjen be a lakásukba, nyissák ki az erszényt, talán van benne név és telefonszám, igy szükség­telen lenne fáradni rendőr keresésével. A kis tás­­kaformáju erszényben találtak egy hajtási iga­zolványt női névre, néhány iratot, azok között volt a pénz és egy telefonszám. Mikor felhívták, kitűnt, hogy az egy tánciskola és férjem azt a választ kapta, hogy igen, ott van az említett lány, de épp táncórán van, nem lehet zavarni, ellenben ők kérnek egy számot, amelyen óra végeztével felhívja ő maga a “becsületes megtalálót”. így a Manager számát adták meg. Pár órával később kopogtak az ajtónkon és miután férjem kinézett, beengedett egy fiatal lányt, 18 év körüli hippy volt. Magas, széparcu, elhanyagolt teremtés, hosszú fekete haja közepén elválasztva takarta a hátá és kétoldalt kissé az arcát is. Az öltözete; széles, nagymintás selyem nadrág, hozzá egy szabadonlengő blouse-féle, a nyakában nagyszemü szines fagyöngy, amit ők ugyhivnak angolból lefordítva: “szeretet-mag”. A karján nyilván felöltőnek szánt kopott kato­nakabát volt. Férjem felszólítására látható za­varban ült le mellé az Íróasztalhoz, ahol együtt nézték át a tárca tartalmát. A lány mondta, hogy semmi nem hiányzik. Én a szembenlevő díványról néztem, bámultam a mezítlábas “hippy-lányt” akiről férjem később azt mondta, hogy soha nem látott olyan piszkos körmöket egy nőn. Hát még ha a lábait látta volna . . . Mindvégig zavartan viselkedett, csak annyit mondott, hogy az a pénz minden vagyona, mégsem siratta volna, ha elvész, mert már meg­tanult éhezni ... de ha a különféle iratai el­vesztek volna, az tragédia lett volna az ő számá­ra. Aztán igen halkan mormolt még valami kö­szönésfélét és elment. Másnap reggel szokatlan időben kopogtak ná­lunk. Férjem ajtót nyitott, mert látta, hogy vi­rágot hoztak. Gyönyörű nagy csokor volt, illatá­val megtelt az egész szoba. Kis fehér kártya volt rátüzve és rajta az írás: “Mr. and Mrs. Pope, I just wanted to say thank you again for re­turning my purse. Sandra. Miközben szétszedtem a virágokat és tartóba, vízbe helyeztem azokat, hangosan idéztem a köz­mondást: “aki a virágot szereti, rosszember nem lehet! Lehet, — mondta a férjem, — mert zül­lésnek indult mai világunkban van olyan is, aki csak aljas célja elérésére használja fel. Hiába vagyunk óvatosak, nem tudunk minden eshető­ségre gondolni, már pedig az emberi gonoszság nemcsak határtalan, hanem, mint az első példa mutatja, leleményes is . . . -Igaz, — mondtam én, — de épp azért feltűnő, hogy a sokaktól lenézett “szekta” tagjai között is megtalálhatjuk a virágnyelven kifejezett há­lát .. . és ebből megintcsak kitűnik a régi igaz­ság, mely szerint általánosítani semilyen téren, sehol nem szabad . . ELSŐ TALÁLKOZÁS m pl Az utcán egy asszony ül, egy fa alatt. Keze i>\ helyén csonk gézzel bekötve. 1 ,j — Hát ez az — gondolom. De meg akarok bizonyosodni, hogy amit látok, csakugyan az-e. Az autónk torlódásba került, áll a járda mel­lett, két lépésre tőle a rongyon ül a csonkolt ke­zű nő. Akikkel az autóban vagyok, éppúgy lát­ják, mint én, közben beszélnek tovább. Félbeszakítom őket. — Pardon . . . S kérdezni akarom: — Leprás ? De a szó nem jut az eszembe. Minden nyelven majdnem egyforma, mondhatnám magyarul is. Hiába. Csak mutogatok kifelé. Mit akarhatok. Nézik. Ja? — Leprás — mondják. A fa alatt ül egy asszony. Leprás. És beszé­lünk tovább. Nem is az asszonyon, magamon döbbenek meg. Ezt is ilyen természetesen veszem tehát? A töb­biek, rendben van, megszokták. De honnan van az, hogy legelőször látva a legiszonytatóbbat, ami élőt a természettől érhet, elkönyvelem, mint az élet jelenségét? Tizezer koldus után egy tízezer­­egyedik. És honnan van az, hogy szinte valami nyugalom száll meg: ez az, mit félsz? most már ez sem ismeretlen többé . . . Ez is van. Az autó lassan továbbmegy. Az asszony észrevette, hogy nézik. Találkozik a pillantásunk. De elfedi a sok járókelő. Vannak, akik át is lépnek rajta a rongyon ,amin ül. Azlért idebent egy pillanatnyi rövidzárlatot okozott. Nem tudtam kimondani a szót. Nem bírtam néven nevezni öt. GONDOLATOK Ha zöld ágat hordok a szivemben, mindig száll rá dalos madár. Kínai mondás * * * A közönség megtapsolja a tűzijátékot, de nem tapsol meg egyetlen napkeltét sem Hebbel Fr. sj: ❖ * Fontosabb, hogy valaki a rózsa nyílásán örül­jön, mint hogy a gyökerét mikroszkóp alá tegye. Wild© O. A KORTALAN KATONA (Folytatás a 6. oldalról) ritható. Talán még történelmi kategóriába 3em. Legalábbis nem az eddigiekbe. A történelem­­könyvek nem tanítanak tábornokokról, akiket egy ország (háború közben) arra kény szeri tett vol­na, hogy kérjenek bocsánatot egy ideg-összeom­­lásos katonától. Egyáltalában: a történelem nagy krónikáiban a katonák nem kapnak ideg­­összeroppantást. A katonák harcolnak, győznek, vagy veszítenek, sebet kapnak, meghalnak, de az idegeik többé-kevésbé rendben vannak. A ka­tona idegeit Amerika ismerte el és rehabilitálta először. Itt a magyarázata a ritmus-különbségnek a korok fölött álló Nagy Hadvezér és az amerikai katona léptei között. Patton a háború és a győ­zelem nagy szerelmese volt. A kortalan háborúé és a kortalan győzelemé. Az amerikai katona pe­dig kizárólag azért harcol, hogy többé ne kelljen harcolnia. És egy napon újra rövidnadrágot húz­hasson, fényképezőgépet akaszthasson a nyakába és a családjával együtt elmehessen nyári turistá­nak. Hadd mosolyogjon rajta a világ, amikor megkérdi: — Mit kóstál ez igazi pénzben ? ^3*. Ő ugyanis jól tudja, hogy — sokba. jgf'

Next

/
Thumbnails
Contents