Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-04-30 / 18. szám
12. oldal FÜGGFTTENSÉG Thursday. April 30. 1970 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. A TITANIC TRAGÉDIÁJA (Folytatás) Már csak néhány centiméterre állt ki a Titanic a vízből, amikor Smith kapitány a rádiótávirászok fülkéjébe rohant, hogy Philipet és Bride-ot felmentse a további munka alól. — Megtettétek a kötelességeteket, most igyekezzetek az életeteket megmenteni — mondta nekik. — Köszönöm önfeláldozó segítségeteket. Most mindenki gondoskodjék magáról! ; Ekkor rontott be a kajütbe a hajó egyik óriás termetű és erejű fűtője. Neki nem jutott mentőöv és ezért le akarta tépni Philipről az övét. Bride pisztolyt rántott és lelőtte ezt az embert. Aztán mindhárman felrohantak a fedélzetre. Smith kapitány a parancsnoki hídon főbelőtte magát. Philip és Bride is készült a halálra, látva, hogy nincs reményük arra, hogy valamelyik mentőcsónakban helyet kapjanak. Bride-ot egy felcsapó hullám a tengerbe sodorta. Nagy szerencséje volt. Az egyik csónak kihalászta, s így megmenekült, Philipet azonban soha többé nem látta. A hős Bride, miután a többiekkel együtt őt is fedélzetére emelte, bár mindkét lába megfagyott, a Carpathia rádiósfülkéjében szolgálatba állt. A Titanic utasait mentő hajó rádiósa ekkor már több mint 24 órája egyfolytában teljesített szolgálatot, s a halálra fáradt embert leváltotta a halálból megmenekült másik, súlyosan sérült rádiós. Óriási táviratözön zudult a Carpáthiára, de a hajó csak szűkszavú válaszokat adott. A kapitány nem intézkedhetett másképpen, hiszen képtelen lett volna kezdetleges rádiózási viszonyok mellett az aggódó hozzátartozók és a világsajtó kíváncsiságát kielégíteni. Rostand kapitány egyébként el akarta kerülni, hogy távirataival befolyásolja a felelősségre vonást követelő, izgatott, közvéleményt. Ugyanis a megmentett tisztek elbeszéléseiből, s más jelekből is rövidesen kiderült, hogy több hajó kapitánya és tisztikara megszegte kötelességét, nem tett eleget a Titanic utasainak megmentéséért. ,i A Carpathia kapitánya maga is felháborodott azon, hogy az angol Californian, az orosz Burma és a német Frankfurt csak órákkal a Carpathia után érkezett a helyszínre, azután, hogy a Cunard Line hajója már fedélzetére vette a mentőcsónakok utasait. Összesen tizennyolc mentőcsónakot fedeztek fel, ezek közül kettő teljesen üres volt, akadtak olyanok is, amelyekben nyolcvanan is elfértek volna, de mindössze csak huszonötén voltak benne. Az általános pánik ugyan lehetetlenné tette a rendelkezésre álló csónakok ésszerű kihasználását. A Californian-nek, a Burma-nak és a Frankfurnak már nem maradt mentenivalója. Késlekedésükre csak egy magyarázatot lehetett találni: a hajók kapitányai nem akarták megkockáztatni a veszélyes éjszakai utat a jéghegyzónában, megvárták a pirkadatot, s csak azután indultak útnak — a Titanic roncsai felé. Lengyel doktor éjjel-nappal dolgozott, töréseket rakott gipszbe, sebesülteket látott el. A Carpathián — ki számíthatott erre — a legnagyobb kincs az idegcsillapitó volt. A rettenetes élményeket átélt emberek idegrendszere felmondta a szolgálatot. Közülük sokan legközelebbi hozzátartozóikat vesztették el. A szemtanuk újabb és újabb borzalmas részletekről számoltak be. Egyikük például igy adta elő a történteket: — A katasztrófa pillanatában csaknem minden utas ágyban volt már, ahonnan az összeütközés ereje kidobta őket. Mindnyájan a fedélzetre rohantunk. Az egyik nagy helyiség nyomban megtelt vízzel. Amikor a fedélzetre léptem, az már tele volt vízzel és jéggel. A tiszteknek eleinte sikerült a rendet fenntartani, később azonban vad hajsza indult meg a mentőcsónakok helyeiért. — Több lövés is eldördült. Később hallottam, hogy három utast agyonlőttek, mert nőket és gyermekeket akartak eltaszitani a mentőcsónakoktól. Visszasiettem a kabinba, feleségemért és gyermekemért, de már akkor eltűntek. Megint a fedélzetre szaladtam. Hallottam a matrózok kiabálását, hogy van még helyük három aszony és gyerek számára. De már nem jelentkezett senki. Valaki lelökött engem a csónakba. (A feleségemmel és gyermekemmel csak később találkoztam a Carpathián. Akkor láttuk, hogy a Titanic egyszerre csak az oldalára fordul és süllyed. A csónak túl volt terhelve, sokan álltak benne. A hideg hullámokkal küszködő emberek rémes segélykiáltásokat hallattak. Mi azonban nem tudtunk rajtuk segíteni. Énekelni akartunk, hogy az asszonyok ne hallják a halálsikolyokat. Egy másik szemtanú, Grade ezredes ezeket mondta: — Az ismert milliomos felesége nem akart férje s gyereke előtt mentőcsónakba ba szállni, elsüllyedtek a hajóval. Én magam a korlátba kapaszkodtam, de mikor a hajó elsüllyedt, el kellett eresztenem. A viz egy ideig ide-oda hányt. Végre ismét a felszínre kerültem, s egy tutajra akadtam, melyre többedmagammal felkapaszkodtam. — Mintegy harmincán lehettünk. Mások is fel akartak rá jutni, de nem engedtük, mert nem volt több hely. Mrs. Astornak, aki ugyancsak Lengyel doktor kórházában feküdt, nem lehetett a szavát venni. A húszéves fiatalasszony nászutjáról volt visszatérőben Amerikába hires férjével, Astor ezredessel, a newyorki Waldorf Astoria szálló megalapítójával. Az ezredes negyvenhét éves korában vált el első feleségétől, hogy az uj asszonyt elvegye. Második házassága egész Amerikában nagy megbotránkozást keltett, sokáig nem is találtak papot, aki összeadta volna őket. Kárpótlásul Astor ezredes dollármilliókat költött nászajándékra. A tragédia egész Amerika rokonszenvét megszerezte a fiatalaszszony számára: Astor ugyanis elmerült a hullámsirban. Rostpan kapitánynak a megmentettek közül Bruce Ismay okozta a legtöbb gondot. A megmenekült utasok meg akarták lincselni a White Star Line vezérigazgatóját, akit tragédiájuk főbünösének tartottak. Ismay külön kabint kapott, amelyet éjjel-nappal váltott őrség védett. A vezérigazgató viszonylag nyugodtan viselkedett, talán őt rázták meg a legkevésbhé a történtek, de azért alig várta, hogy partot érjenek New Yorkban. , Mert a Carpathia, amely Amerikából Európa felé tartott, a mentés után nem folytatta útját, hanem visszafordult New Yorkba. A hajó rendkívül lassan haladt, mert a tengerre sürü köd ereszkedett, s emeletes hullámok csapdostak. A hajókürtök szüntelenül bőgtek, hogy megóvják a hajót az összeütközéstől. Az amúgy is megviselt idegzetű emberek meg attól rettegtek, hogy a mentőhajót is szerencsétlenség éri. Négy nap múlva, 1912. április 19-én délután 6 óra 45 perckor futott be a Carpathia a newyorki kitötőbe. Mindenütt félárbócon lengtek a hajók zászlói; Taft amerikai elnök — titkára a Titanic katasztrófájánál életét vesztette — rendelte ezt el a gyász jeléül. A kikötőbe csak a legközelebbi hozzátartozókat engedték, de mégis feketéllett az egész part az emberektől. A Vöröskereszt nagy létszámú orvos és ápolónő különítményt rendelt ki. A newyorki tőzsdések alapította segélybizottság 150 ezer dollárt vitt egy ládában a kikötőbe, hogy a fillér nélkül maradt menekülteket ellássa pénzzel. A szenátus már előzőleg megalakított vnzsgálóbizottsága lépett először a Carpathia fedélzetére, hogy utasítsa a hajó tisztjeit s a Titanic megmenekült személyzetét: semmiféle nyilatkozatot ne tegyenek, amíg ki nem hallgatta őket a vizsgáló bizottság. Bruce Ismay azonban partralépése után azonnal a sajtó rendelkezésére állt. Egyetlen bűnbánó szava sem volt, nem sajnálkozott az áldozatok felett, helyette a társaságának jó hírnevét védte: — Mostani izgatott állapotomban nem találok szavakat — mondta — hogy érzelmeimet kifejezzem. A White Star Line mindent meg fog tenni, hogy az áldozatok hátramaradottainak segítséget nyújtson. A Titanic a modern hajóépítő technika legnagyobb vívmánya volt. A tisztek a hajózásban szokásos szabályokat és rendeleteket a legnagyobb pontossággal megtartották. (Folytatjuk)
