Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-04-23 / 17. szám

12. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday. April 23, 1970 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. A TITANIC TRAGÉDIÁJA (Folytatás) Mintegy tiz perc múlva rontott be Smith ismét, most már halálsápadtan a távirá­­szokhoz: , — Táviratozzatok segítségért! Néhány perc múlva újra beszaladt hozzá­juk: kétségbeesetten kiabálta: 7— A hajó befuródott a jéghegybe . . . Később a vizsgáló bizottság előtt egyik matróz, aki a végzetes éjszakán szolgálatot teljesített, elmondotta, hogy mintegy hu­szonöt perccel az összeütközés előtt három­szor is jelezte, hogy jéghegyet lát, de senki sen) hederitett a jelentésére. A távirászok minden tudásukat latba yetve dolgoztak, hogy a környéken tartóz­kodó hajókat értesítsék. Munkájuk egyál­talán nem volt könnyű. Marconi találmá­nya ezidő szerint még újnak számított, és technikailag tökéletlen volt, s ugyancsak tökéletlenek voltak a forgalmazás szabályai is. A Titanic-tól nem messze tartózkodó Ca­lifornian például csak azért nem fogta fel a vészjelzéseket, mert csak egy rádiósa volt, s miután szolgálata letelt, nyugovóra tért. Nagyon zavarták a Titanic rádióadásait a szerteszét működő rádióamatőrök, akik bizonyos adásfoszlányokat vettek, de azo­kat idegességükben félreértették, s aztán jóakaratuan, de zavart keltőén adták to­vább. A New Foundland-i Cap Race-on a rádió­­távirász a következőket jegyezte be nap­lójába : “10 óra 15 perc: A Titanicról vészjeleket hallok. A jelekre több hajó válaszol. Köz­tük a ‘Baltic’, a ‘Carpatia’, a ‘Carolina’ és az ‘Olympic’. 10 óra 25 perc: A Titanic jelenti, hogy a hajó első része süllyedni kezd. 10 óra 30 perc: összeköttetést létesítet­tem a Virginiával és jelentettem neki, hogy a Titanic sürgős segítséget kér. Megmagya­ráztam a hajó helyzetét és a többi körül­ményt. A Virginia azt felelte, hogy azon­nal elindul a szerencsétlenség helyére. 10 óra 36 perc. A Titanic azt jelentette az Olympicnek, hogy az asszonyokat és gyer­mekeket elhelyezte a mentőcsónakokban és arra kérte az Olympicet, hogy a mentőcsó­nakjait tartsa készenlétben. A Titanic még szakadatlanul vészjeleket ad. A Titanic táv­­irótisztje rendkívül hidegvérű és ámbár jó! ismeri a hajó kétségbeejtő helyzetét, mégis a helyén marad.” ( Igen, a Titanic távirászai valóban hősie­sen dolgoztak. Először a Carpathiával, a Cunard Line társaság hajójával sikerült összeköttetést találniuk. Rospant, a Carpa­­thia kapitánya szikratávirásza utján kö­zölte, hogy mintegy 45—48 tengeri mérföld­­nyíre van a süllyedőben levő Titanictól, s azonnal indul, de hajnal előtt aligha érhet oda. Ezután felkeltette Lengyel Árpád dok­tort, a hajó magyar olvasát, s elmondta ne­ki, mi történt, majd felkészültek a várható sebesültek ellátására. A Carpathián szerencsére tágas kórter­mek voltak. Az egyik a fertőző, a másik a közönséges betegek számára. Lengyel dok­tor azonnal intézkedett, hogy ezen kívül a hajó személyzetének és tisztikarának kajüt­­jeit is azonnal rendezzék be a megmenthe­tők számára. A konyhán hatalmas kondé­­rokban forró teát főztek, tejet melegítettek. S közben a Carpathia a lehető legna­gyobb sebességgel — amely természetesen igencsak alatta maradt a világ legnagyobb és leggyorsabb hajója sebességének — kö­zeledett a Titanic katasztrófájának színhe­lye felé. A kapitány mögött egy szolgá­latban eltöltött nap állt, nagyon fáradt volt, de hajója sorsát most nem bízhatta másra, maga vette át a parancsnokságot. A mentés nemes kötelessége azt jelentette számára, hogy ő, aki egész életében mindig igyekezett elkerülni a veszélyt, most kockáztatni kény­szerült hajóját és utasait. Az ezeregyszáz utas az igazak álmát aludta, fogalma sem volt arról, mi történt a Titanic-kal. A Car­pathia a szerencsétlenül jártak életének megmentéséért vállalta a jéghegyek közötti hajózás veszélyét. A Titanic szikratávírója időközben elhall­gatott. A hajó tehát elsüllyedt. A Carpathia gépészei utasítást kaptak, hogy a lehető leg­nagyobb gőzt csiholják ki a régi, de megbíz­ható kazánokból. A Titanicnak, mielőtt beszüntette a se­gélykérés sugárzását, sikerült összekötte­tésbe kerülnie más hajókkal is, köztük a ‘Frankfurt’ nevű német tengerjáró szikra­­távirdásza rossz tréfának fogta fel a se­gélykérést. Jelentette ugyan a dolgot a ha­jó kapitányának, aki azonban nem sokat tö­rődött az egész üggyel, s folytatta útját, nem sietett a Titanic segítségére. A vizsgálat később megállapította, hogy valamennyi közelben tartózkodó hajó közül a Frankfurt volt a Titanichoz legközelebb. Ha a. szerencsétlenül járt hajó segítségére siet, az áldozatok száma tán több százzal kevesebb lehetett volna. A Frankfurt ka­pitánya azonban nem akart kockáztatni. Gyávaságáért megbünhődött: lefokozták és elbocsátották a szolgálatból. Smith kapitány, aki súlyosan felelős volt.a Titanic sérüléséért, amíg a hajóóriás el nem merült, hősiesen viselkedett. Paran­csot adott a bálon játszó zenekarnak, hogy az utasok megnyugtatására muzsikáljon to­vább, maga pedig személyesen irányította a mentőcsónakok lebontását és az utasok el­helyezését. Csakhogy a mentőcsónakok fé­rőhelyei a fedélzeten tartózkodók alig egy­­harmadának elhelyezésére voltak elegendő­ek! Később nyilvánosságra került, hogy Smith már az indulás előtt tudta, hogy mi­lyen gyengén van felszerelve mentőeszkö­zökkel a világ legnagyobb, legdrágább ha­jója. Egyik barátjának el is panaszolta ezt. Az illető megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha a hajó például összeütközik egy jéghegy­­gyei? Smith keserűen válaszolta: — Erre rossz rágondolni! A felelősséget mindenesetre nem én viselem . . . A katasztrófa után nagyon sokan feltet­ték a kérdést, vajon a kapitány miért volt hajlandó elindulni, amikor tudta, milyen ke­vés a mentőcsónak? A válasz csak egy le­het: tisztában volt azzal, hogy hiába fordul­na a White Star Line igazgatósághoz, ha pedig a hatóságokat hívja segítségül, ez egyértelmű lenne eibocsájtásával. Smith kapitány — tisztjei segítségével — először az első és másodosztályon tartózko­dó asszonyokat és gyermekeket igyekezett a csónakokban elhelyezni. A rend azonban hamarosan felbomlott. Különösen az elké­nyeztetett, még a széltől is védett amerikai milliomosok viselkedtek rendkívül gyáván. Smith kapitány kénytelen volt pisztolyt rántani s úgy kényszeríteni a férfiakat, hogy engedjenek helyet a csónakokban a gyermekeknek és az asszonyoknak. Smith a levegőbe lőtt, majd miután ezzel nem si­került úrrá lennie a helyzeten, sajátkezü­­ieg lőtt le néhány pánikkeltőt. A hajén szolgálatot teljesítő többi tiszt is, kezében pisztollyal, igyekezett a lehető legtöbb embert elhelyezni a mentőcsóna­kokiban. Az általános tülekedésben estélyi ruhás hölgyek és urak, valamint hálóinget és pizsamát viselő nők és férfiak vereked­tek egymásért egy talpalattnyi helyért — az életért. Közelharc folyt a mentőövekért is — a Titanicon ebből jóval kevesebb volt a szükségesnél. Megmenekülni egyébként is csak a mentőcsónakon lehetett, hiszen a jeges vízben úszva legfeljebb csak néhány percig maradhatott valaki életben, s a men­tőhajők megérkezéséig órák teltek el. Né­hány tiszt, mivel nem tudott úrrá lenni a pánikon, főbelőtte magát. A fedélközi utasokkal — ez a hajóutasok harmadik osztálya — senki sem törődött, A szerencsétleneket bezárták, s ők igyekeztek áttörni a fedélzetre, ahol legalább a mene­külés halvány reményével számolhatnak, Végül is ez sikerült, s közülük igy megme­nekült néhány asszony és gyermek. Egyéb­ként a Titaniccal nagyon sok kisgyermek és nő süllyedt el, s igen sok férfi megmene­kült. Ugyanis többen, amikor látták, hogy a férfiakat nem engedik a mentőcsónakokba beszállni, női ruhába öltöztek. S mivel a vi­lágítás már az összeütközés után néhány perccel kialudt, s a szörnyű jelenetek ko­romsötétben folytak le, az elhelyezésben se­gédkező matrózok nem jöttek rá, hogy a szoknyák gyáva férfiakat takarnak. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents