Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-04-16 / 16. szám
12. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, April 16. 1979 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek...” A TITANIC TRAGÉDIÁJA 1912. április 15-én az amerikai White Star Line hajótársaság a következő jelentést tette közzé: “Április 10-én indult első útjára Southamptonból a világ legnagyobb személyszállító gőzöse, a White Star Line Társaság 45,000 tonnás ‘Titanic’ nevii hajója, 1385 utassal, köztük háromszáz asszonnyal és gyermekkel. A hajó New York felé tartott. Közel volt már céljához, elérte Észak-Amerika keleti partját, amikor New Foundland szigete közelében vasárnap éjjel katasztrófa érte; összeütközött egy úszó jégheggyel, amely akkora léket vágott a hajókolosszu&on, hogy süllyedni kezdett. Rémülten riadtak fel álmukból az utasok, az asszonyok és gyermekek jajveszékelve kiáltottak segítségért. A hajó személyzetének a veszedelem megacélozta a fegyelmét és sorra csónakra rakták az asszonyokat és gyermekeket, s inindezt elkövették a mentés érdekében. Ugyanekkor működésbe lépett a szikratávíró, amely csakhamar választ is kapott: az ‘Olympic’, a ‘Titanic’ testvérhajója, a Carpathia és a ‘Virginia’ egyszerre jelezték, hogy a veszedelem helyére sietnek. Idejében meg is érkeztek. Felvették a halálrarémült utasokat, és a kanadai parton levő Halifax kikötőben biztonságba helyezték őket. Ugyanide bevontatták később a súlyosan megrongált ‘Titanic’-ot is, melynek jékét a legénység útközben betömte. Az öszszeütközés szerencsére emberáldozatot nem jövetelt.” . Franklinnek, a White Star Line igazgatójának jelentését a világ valamennyi lapja közölte. S miközben az emberek a hirt olyasták, a “Carpathia” legénysége .megfeszített munkát folytatott a nyílt tengeren, hogy fedélzetére vegyen még néhány utast. Már végeztek a mentőcsónakokon menekültek fedélzetre emelésével s egyenként igyekeztek hajójukra venni a tengerben úszókat. A máskor kék viz barnán sötétlett, s felszínén különböző tárgyak úsztak. Fadarabok, padmaradványok jelezték a Titanic hullámsirját. A Carpathia fedélzetén összesen 705 utast vettek jegyzékbe, a Titanic fedélzetén azonban 2223 ember tartózkodott. A katasztrófa tehát több mint 1500 áldozatot követelt! Franklin igazgató jól felfogott üzleti érdekből igyekezett eltitkolni a Valóságot — ezért később súlyosan felelősségre is vonták — de rövidesen már az egész világ értesült a katasztrófáról. A Titanic nem menekült meg. Utasai kétharmad részével elsüllyedt. Néhány nappal előbb még mindenki irigyelte azokat, akik a világ akkori legnagyobb hajójának első útjára indultak. A Titanic, amelyet ötvenhat millió akkori dollárért építettek, a technika valóságos csodájának számított. A White Star Line hajótársaság, amelynek vezérigazgatója, Bruce Ismay szintén ott utazott a hajón és szerencsésen megmenekült, azért szánta rá magát erre a hatalmas befektetésre, mert ezzel egy csapásra előnyt akart szerezni valamennyi vetélytársa előtt. Ismay vezérigazgató fejébe vette, hogy hajója már az első utján meghódítja az óceán Kék szalagját, amellyel az Újvilág és Európa közötti utat leggyorsabban megtevő hajót jutalmazták. Nos, a Titanic Kék szalagját koszorúk fekete szalagjai helyettesítették. A White Star Line társaságnak pedig dicsőség helyett örök szégyen jutott osztályrészéül, mert üzleti mohóságból kockára tette és elveszejtette utasai életét. Miután a Carpathia a megmentetteket New Yorkban partra tette, azonnal megkezdte munkáját az amerikai szenátus különleges vizsgáló bizottsága. A bizottság munkáját bizonyos üzleti körök akadályozni igekeztek, s ezért a teljes igazság soha nem került napfényre. Annyit azonban nem lehetett eltagadni, hogy a Titanic utasai bűnös könnyelműség áldozatai lettek. A bizottsági jelentés Smith kapitányt, a hajó parancsnokát tette felelőssé a történtekért. Smith azonban már megbünhődött: Néhány perccel azelőtt, hogy hajója örökre elmerült volna a hullámsirban, a parancsnoki hídon főbelőtte magát. így hát őt nem lehetett felelősségre vonni. Smith kapitány a társaság másik hajójáról, az Olympic-ról került a Titanicra. Smith parancsnoksága alatt az Olympic összeütközött a ‘Hawke’ cirkálóhajóval. A tengerészetnél az ilyesmit súlyos bűnnek nyilvánítják, s az összeütköző hajó kapitánya jó időre elbúcsúzhat a parancsnoki beosztástól. Smith-et azonban a hajótársaság tisztára mosta. A kapitány akkor baráti körben kijelentette: tudta, hogy rengeteget kockáztat, de huszperees időveszteséget jelentett volna, ha kikerüli a cirkálót, s inkább megpróbált elcsúszni mellette. — A kikerülés húsz perc időveszteséggel járt volna — mondta bizalmas baráti körben. — Ha a hajótársaság megtudja, hogy kerültem, amikor egyenes irányban is mehettem volna, akkor elképzelhetik, mi történik velem... Az Olympic-ról Smith a Titanicra került. Csak névlegesen volt azonban a Titanic kapitánya. Bruce Ismay vezérigazgató szüntelenül a parancsnoki hídon tanyázott, utasításokat adott a hajó irányítására a szerencsétlen Smithnek, aki, ha nem akarta el veszteni állását, engedelmeskednie kellett. A szerencsétlenség előtt több szikratávirat figyelmeztette a Titanicot, hogy úszó jéghegyek veszélyeztetik a hajózást. Smith, ezért éjszakára, amikor rosszak a látási viszonyok, meg akarta állítani hajóját, vagy legalább csökkenteni akarta a sebességet. Szóba került az is, hogy olyan útvonalat válasszanak, amely ha valamivel hosszabb is, kikerülni az egyébként a térképen is jelzett jégzónát. Smithnek azonban teljesítenie kellett Ismay utasítását. — S ez igy hangzott: — A lehető legnagyobb sebességgel, a lehető legrövidebb útvonalon, teljes gőzzel előre! A Titanic huszonkét csomós sebességgel haladt, amikor összeütközött egy úszó jégheggyel, amelynek csak egytized része állt ki a tengerből. A hajó testén kilencven méter hosszú lék támadt. Kisebb sebesség esetén kisebb lett volna a lék, s a hajó talán nem süllyed el. így azonban a sérülés akkora volt, hogy még a mentőcsónakok leeresztésére sem maradt elég idő. Az összeütközés pillanatában Smith kapitány aludt. Az este bált rendeztek az első osztályú utasok részére, s a hajó tisztjei, élükön a kapitánnyal a kelleténél többet ittak. Smith le is feküdt, de a bál tovább folyt. Az amerikai felső tízezer tagjai — ők utaztak a minden luxussal berendezett elsoosztáíyu kabinokban — remekül érezték magukat. Az sem tűnt fel nekik, amikor a hajó nekiment a jéghegynek. A katasztrófa után még néhány percig nyugodtan táncoltak, vigadtak. Csak a hajókürtök riadót jelző bugására vetettek véget a mulatságnak. Smith kapitány, amikor álmából felkeltették és jelentették neki, hogy a hajó nekiment egy jéghegynek, nem tartotta katasztrofálisnak a dolgot. Beszaladt az egyik kabinba, ahol Bride másodtávirász töltötte pihenőjét, miközben Philip nevű társa a készülék mellett teljesített szolgálatot, s ezt mondta: — Összeütköztünk egy jégheggyel, most megyek a kárt megállapítani. Készüljenek fel arra, hog segítséget kérjenek, de amig utasításomat nem kapják meg, ne tegyenek semmit. Mindkét távirász elfoglalta helyét a rádiófülkében, ahol már egy fárasztó napot töltött; a Titanic utasainak megbízásából többszáz üzleti és magántáviratot továbbítottak a szárazföldre. Eközben folyton zavarta a rádiósokat az Amerikából Európa felé tartó ‘Californian’ tehergőzös drótnélküli távírója, A Titanic hat ízben is felfogta a Californian jelzéseit. A rádiósok azonban gorombán felszólították a Californian-t hogy hagyja abba az adást, mert fontos táviratokat továbbítanak, nem érnek rá vele összeköttetést teremteni. Később derült ki, hogy a Californian hat Ízben is megpróbálta figyelmeztetni a Titanicot a j égy hegyekre, amelyek miatt a tehergőzös meg is állt. (Folytatjuk) i
