Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-04-16 / 16. szám

12. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, April 16. 1979 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek...” A TITANIC TRAGÉDIÁJA 1912. április 15-én az amerikai White Star Line hajótársaság a következő jelentést tet­te közzé: “Április 10-én indult első útjára Sout­­hamptonból a világ legnagyobb személy­szállító gőzöse, a White Star Line Társaság 45,000 tonnás ‘Titanic’ nevii hajója, 1385 utassal, köztük háromszáz asszonnyal és gyermekkel. A hajó New York felé tartott. Közel volt már céljához, elérte Észak-Ame­­rika keleti partját, amikor New Foundland szigete közelében vasárnap éjjel katasztró­fa érte; összeütközött egy úszó jégheggyel, amely akkora léket vágott a hajókolosszu­­&on, hogy süllyedni kezdett. Rémülten riad­tak fel álmukból az utasok, az asszonyok és gyermekek jajveszékelve kiáltottak segít­ségért. A hajó személyzetének a veszedelem megacélozta a fegyelmét és sorra csónakra rakták az asszonyokat és gyermekeket, s inindezt elkövették a mentés érdekében. Ugyanekkor működésbe lépett a szikratáv­író, amely csakhamar választ is kapott: az ‘Olympic’, a ‘Titanic’ testvérhajója, a Car­­pathia és a ‘Virginia’ egyszerre jelezték, hogy a veszedelem helyére sietnek. Idejé­ben meg is érkeztek. Felvették a halálra­­rémült utasokat, és a kanadai parton levő Halifax kikötőben biztonságba helyezték őket. Ugyanide bevontatták később a sú­lyosan megrongált ‘Titanic’-ot is, melynek jékét a legénység útközben betömte. Az ösz­­szeütközés szerencsére emberáldozatot nem jövetelt.” . Franklinnek, a White Star Line igazga­tójának jelentését a világ valamennyi lapja közölte. S miközben az emberek a hirt ol­­yasták, a “Carpathia” legénysége .megfe­szített munkát folytatott a nyílt tengeren, hogy fedélzetére vegyen még néhány utast. Már végeztek a mentőcsónakokon menekül­tek fedélzetre emelésével s egyenként igye­keztek hajójukra venni a tengerben úszó­kat. A máskor kék viz barnán sötétlett, s felszínén különböző tárgyak úsztak. Fada­rabok, padmaradványok jelezték a Titanic hullámsirját. A Carpathia fedélzetén összesen 705 utast vettek jegyzékbe, a Titanic fedélzetén azon­ban 2223 ember tartózkodott. A katasztró­fa tehát több mint 1500 áldozatot követelt! Franklin igazgató jól felfogott üzleti ér­dekből igyekezett eltitkolni a Valóságot — ezért később súlyosan felelősségre is vonták — de rövidesen már az egész világ értesült a katasztrófáról. A Titanic nem menekült meg. Utasai két­harmad részével elsüllyedt. Néhány nappal előbb még mindenki iri­gyelte azokat, akik a világ akkori legna­gyobb hajójának első útjára indultak. A Titanic, amelyet ötvenhat millió akkori dol­lárért építettek, a technika valóságos cso­dájának számított. A White Star Line hajótársaság, amely­nek vezérigazgatója, Bruce Ismay szintén ott utazott a hajón és szerencsésen megme­nekült, azért szánta rá magát erre a hatal­mas befektetésre, mert ezzel egy csapásra előnyt akart szerezni valamennyi vetélytár­­sa előtt. Ismay vezérigazgató fejébe vet­te, hogy hajója már az első utján meghó­dítja az óceán Kék szalagját, amellyel az Újvilág és Európa közötti utat leggyorsab­ban megtevő hajót jutalmazták. Nos, a Ti­tanic Kék szalagját koszorúk fekete szalag­jai helyettesítették. A White Star Line tár­saságnak pedig dicsőség helyett örök szé­gyen jutott osztályrészéül, mert üzleti mo­hóságból kockára tette és elveszejtette uta­sai életét. Miután a Carpathia a megmentetteket New Yorkban partra tette, azonnal meg­kezdte munkáját az amerikai szenátus kü­lönleges vizsgáló bizottsága. A bizottság munkáját bizonyos üzleti körök akadályoz­ni igekeztek, s ezért a teljes igazság soha nem került napfényre. Annyit azonban nem lehetett eltagadni, hogy a Titanic utasai bű­nös könnyelműség áldozatai lettek. A bi­zottsági jelentés Smith kapitányt, a hajó parancsnokát tette felelőssé a történtekért. Smith azonban már megbünhődött: Né­hány perccel azelőtt, hogy hajója örökre elmerült volna a hullámsirban, a pa­rancsnoki hídon főbelőtte magát. így hát őt nem lehetett felelősségre vonni. Smith kapitány a társaság másik hajó­járól, az Olympic-ról került a Titanicra. Smith parancsnoksága alatt az Olympic összeütközött a ‘Hawke’ cirkálóhajóval. A tengerészetnél az ilyesmit súlyos bűnnek nyilvánítják, s az összeütköző hajó kapitá­nya jó időre elbúcsúzhat a parancsnoki be­osztástól. Smith-et azonban a hajótársaság tisztára mosta. A kapitány akkor baráti körben kijelentette: tudta, hogy rengeteget kockáztat, de huszperees időveszteséget je­lentett volna, ha kikerüli a cirkálót, s in­kább megpróbált elcsúszni mellette. — A kikerülés húsz perc időveszteséggel járt volna — mondta bizalmas baráti kör­ben. — Ha a hajótársaság megtudja, hogy kerültem, amikor egyenes irányban is me­hettem volna, akkor elképzelhetik, mi tör­ténik velem... Az Olympic-ról Smith a Titanicra került. Csak névlegesen volt azonban a Titanic ka­pitánya. Bruce Ismay vezérigazgató szün­telenül a parancsnoki hídon tanyázott, uta­sításokat adott a hajó irányítására a sze­rencsétlen Smithnek, aki, ha nem akarta el ­veszteni állását, engedelmeskednie kellett. A szerencsétlenség előtt több szikratávirat figyelmeztette a Titanicot, hogy úszó jég­hegyek veszélyeztetik a hajózást. Smith, ezért éjszakára, amikor rosszak a látási vi­szonyok, meg akarta állítani hajóját, vagy legalább csökkenteni akarta a sebességet. Szóba került az is, hogy olyan útvonalat válasszanak, amely ha valamivel hosszabb is, kikerülni az egyébként a térképen is jel­zett jégzónát. Smithnek azonban teljesí­tenie kellett Ismay utasítását. — S ez igy hangzott: — A lehető legnagyobb sebességgel, a le­hető legrövidebb útvonalon, teljes gőzzel előre! A Titanic huszonkét csomós sebességgel haladt, amikor összeütközött egy úszó jég­heggyel, amelynek csak egytized része állt ki a tengerből. A hajó testén kilencven mé­ter hosszú lék támadt. Kisebb sebesség ese­tén kisebb lett volna a lék, s a hajó talán nem süllyed el. így azonban a sérülés akko­ra volt, hogy még a mentőcsónakok leeresz­tésére sem maradt elég idő. Az összeütközés pillanatában Smith ka­pitány aludt. Az este bált rendeztek az el­ső osztályú utasok részére, s a hajó tisztjei, élükön a kapitánnyal a kelleténél többet it­tak. Smith le is feküdt, de a bál tovább folyt. Az amerikai felső tízezer tagjai — ők utaztak a minden luxussal berendezett elsoosztáíyu kabinokban — remekül érez­ték magukat. Az sem tűnt fel nekik, ami­kor a hajó nekiment a jéghegynek. A ka­tasztrófa után még néhány percig nyugod­tan táncoltak, vigadtak. Csak a hajókürtök riadót jelző bugására vetettek véget a mu­latságnak. Smith kapitány, amikor álmából felkeltették és jelentették neki, hogy a hajó nekiment egy jéghegynek, nem tartotta ka­tasztrofálisnak a dolgot. Beszaladt az egyik kabinba, ahol Bride másodtávirász töltötte pihenőjét, miközben Philip nevű társa a készülék mellett teljesített szolgálatot, s ezt mondta: — Összeütköztünk egy jégheggyel, most megyek a kárt megállapítani. Készüljenek fel arra, hog segítséget kérjenek, de amig utasításomat nem kapják meg, ne tegyenek semmit. Mindkét távirász elfoglalta helyét a rá­diófülkében, ahol már egy fárasztó napot töltött; a Titanic utasainak megbízásából többszáz üzleti és magántáviratot továbbí­tottak a szárazföldre. Eközben folyton za­varta a rádiósokat az Amerikából Európa felé tartó ‘Californian’ tehergőzös drótnél­küli távírója, A Titanic hat ízben is felfog­ta a Californian jelzéseit. A rádiósok azon­ban gorombán felszólították a Californian-t hogy hagyja abba az adást, mert fontos táv­iratokat továbbítanak, nem érnek rá vele összeköttetést teremteni. Később derült ki, hogy a Californian hat Ízben is megpróbál­ta figyelmeztetni a Titanicot a j égy hegyek­re, amelyek miatt a tehergőzös meg is állt. (Folytatjuk) i

Next

/
Thumbnails
Contents