Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-02-13 / 7. szám
10. OLDAL EUGGE'H .ENSEi Thursday, Feb. 13, 1969 visszatért amerikai TÁBORNOK, A KOREAI KATONAI HELYZETRŐL Megkezdték a tisztogatás és javító munkálatokat Los, Angeles közelében, a nagy sárcsuszamlások után. NÉHÁNY HÉT MÚLVA KEZDŐDIK A SZENZÁCIÓS ÉS UTOLSÓ “GYÉMÁNTLÁZ” DÉL AFRIKÁBAN JOHANNESBURG, Délafrika. — Egész Délafrik a, sokan a kalandos természetűek közül más világrészeken is felfigyeltek a rövidesen bekövetkező délafrikai “gyémántlázra” — úgy mint egykor az alaszkai és californiai “aranylázra”, s ez talán az utolsó alkalom lesz azon szerencsevadászok számára, akik áriról álmodoznak, hogy egy nap alatt meggazdagodnak. Ellentétben a korábbi délafrikai “gyémántlázakkal”, melyeikről a kalandorok rendszerint csak akkor szereztek tudomást, mikor az már a helyiék felfedezése után, javában folyt, ezúttal a délafrikai gyémánt földet megnyitó dátum óriási propagandát kapott a világ-sajtótól, rádiótól és televíziótól. A nagy esemény néhány hét múlva fog lejátszódni, az újonnan felfedezett alluviális A hivatásos, footballban, a 9-ik helyre; választották meg New Yorkban Marty Domrest, a Columhjfr ffiyp.tpmrnl korszakból származó gyémántmezőn Swartrand-ban, közel a Koster nevű faluhoz, mely mindössze 70 mérföldnyire van Délafrika legnagyobb városától Johannesburgtól. A “gyémántláz” megszokott és megismétlődött jelenség volt Délafrikában, az előző század folyamán. A világ minden tájáról özönlöttek az emberek, hogy a megadott területen gyémánt után kutassanak. A legtöbb gyémántföldet azóta kiaknázták, kimerítették, hatalmas “sebhelyeket” hagyva a délafrikai ta’ajon, ahol a szerencsevadások tízezrei ástak a Délafrikában 1 ember számára engedélyezett 45 négyzetlábas igény-területen. Több más gyémántmezőt angol és délafrikai nagyvállalatok vettek át, a maguk kezelésébe. A régi időkben a gyémántbányászáshoz szükséges vizet, amivel a gyémántdarabokat kimosták az összeálló vörös földből, szamárfogatokon hordókban szállították a kérdéses gyémántmezőre. A mostani esetben a délafrikai kormány csővezetékeket helyezett el a Swartland gyémátíöldön, s a viz mindenki számára hozzáférhető, az ugyancsak kormány által pontosan kijelölt, kicsiny, 45 négyzetlábas igényterületen. Mielőtt a rohanás elkezdődik, az egyes igényterületek elfoglalására, a gyémántásókat felállítják, a kiinduló vonalon, 1-2 mérföldnyi távolságra az igépyterületektől. Egy zászló, vagy pisztolylövés jelére, fog megkezdődni a rohanás. Rendszerint a legjobb futók érik el a leggazdagabb gyémánt lelőhelyeket, melyekről előre sejtik, mely kijelölt igény területen vannak. Sokan a gyémántásók közül gyors futókat, úgynevezett “helyetteseket” bérelnek maguknak, hogy elsőnek érkezzenek a gyémánt mezőre. Ebben az utolsó “gyémántláz” lehetőségben, körömpróbáig fog menni a verseny. Koster falu környékén, mintegy 300 régi gyémántbányász, akinek egész életükben való ásás után sincs egy vasuk sem, erősen felkészülődik, és ezek naponta folytatnak gyakorlatokat a környék köves dómjain. Maga a gyémánt-mező egy alluviális folyóágy, körülbelül 8000 akerből áll, ennek a területnek legnagyobb részét azonban a gyémántásók el fogják hanyagolni, akiknek valamilyen hatodik érzékük van, a gazdag gyémánt övezetek fellelésére a gyémántmezőn. A gyülekező gyémánt ásók meg vannak győződve róla, hogy ez az utolsó “gyémántláz” nagy hirt; eredményeket és vagyonokat fog hozni. Két évvel ezelőtt, egy földhöz ragadt afrikai egy 400,- 000 dollár értékű nyers gyémántot talált a közeli Lesotho-ban és csak a múlt héten, egy másik szegény néger talált a könyéken egy 140,000 dollár értékű gyémántot. CHICAGO — Vernon P. Mock altábornagy, aki most tért vissza Délkoreából, ahol helyettes parancsnoka volt a 8-ik amerikai hadseregnek, elmondotta a maga változatát arról, hogy miért nem küldtek segítséget az amerikai elektronikus hajónak, a Pueblonak. — Egyszerűen azért nem küldtünk segítséget, mert nem. volt mit — mondotta, majd hozzátette: — Azóta van amerikai légierőnk Koreában. Mock altábornagy megjegyzései azon alkalommal hangzottak el, hogy látogatást tett Richard Daley chicagói polgár m es térnél. Ugyanis ő lett az 5-ik amerikai hadsereg parancsnoka chicagói székhellyel, amint John H. Michaelis altábornagy utóda lett, akit viszont a 8-ik hadsereg parancsnokává neveztek ki. Mock altábornagy elmondotta, úgy hiszi, hogy 1969 “igen elfoglalt év” lesz, a Délkoreában állomásozó amerikai erők számára, mivel Északkorea “ki akarja tapogatni” az amerikai erőiket, azzal, hogy északkoreai katonai “beszivárgókat” küld Délkoreába. Elmondotta az altábornagy, hogy a 100 legutóbb beszivárogtatott északkor eait, eddig nem sikerült elfogni. Ami a délkoreai hadsereget illeti, az altábornagy a következőket mondotta: — A délkoreaiaknak 500,- 000 katonájuk van és ezek igen jó katonák, azonban bizonyos modernizációra van szükség. A továbbiakban kijelentette: — Déllkoreában senki sem fog találni falusi lakost, aki kommunistává válik és átpártol a északiakhoz, mint az számos esetben megtörténik Délvietnamban. Ezek az emberek még emlékeznek a koreai háborúra és a kommunisták magatartására. Nagyarányú influenza járvány VARSÓ. Lengyelország —Mintegy 800,000-en kapták meg a legutóbbi influenzát a népesebb városokban, mint a fővárosban Varsóban és textil városban. Lodz-ban. Mint a hivatalos lengyel hírszolgálati iroda jelentette^ magában Varsóban 280,000 influenza eset fordult elő, Lodzban, Lengyelország középső részében lj0,000 és a Varsó tartományban, több mint 100,000 eset. Vastagabb mink-prém, melyet. 15 évi kutatás után fejlesztettek ki és melyből 1 bunda 100,000 dollárba fog kerülni. A "Nagy testvér" mindent lát GRAFENWOEHR, Nyugat Németország. — Mint beavatott helyről jelentik, a Nyugat Németországban, a csehszlovákiai és kelet-németorsági határ közelében folyó, összefogó amerikai katonai n agygyakorlatok kezdete óta, élénk kommunista légi tevékenység folyik, a határon túl, a kommunista részben. Nagy tömeg San Franciscóban a hadbiróság épülete előtt, ahol 6 fiatal katona pere folyik lázadásért.