Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-18 / 51. szám
a Potomac másik oldaláról a honvédelmi minisztériumból. Melvin R. Laird, a honvédelmi miniszter utasította költségvetési stratégáit, hogy a jövő pénzügyi esztendőre kevesebb katonai akcióra vonatkozó terveket készítsenek. Az elmúlt években a Pentagon számára a költségvetési tervezetek azon a meggondoláson nyugodtak, hogy az Egyesült Államok biztonságának szempontjából fontos, bőgj* az országban a képességet fenn kell tartani arra, hogy az Egyesült Államok egyidejűleg két nagyobb háborút tudjon viselni, ha szükséges és fel kell készülve lennie arra is, hogy ezek mellett még egy kisebb -háború viselésére is képes legyen. Mégha minderre minden valószínűség szerint sohasem került volna a sor, az elgondolás az volt, hogy erre Amerikának fel kell készülve lennie teljes biztonság okából. Most Laird honvédelmi miniszter annak az elvnek az érdekében rendelte el a munkát a honvédelmi költségvetés kidolgozására, hogy az Egyesült Államok képes legyen egyidejűleg 1 nagy háborút és egy kis háborút viselni, vagyis, hogy erre legyen meg a felkészültsége. /, Ez a dollárok billiót fogja megtakarítani az országnak. Ugyancsak kihatással lehet arranézve is, hogy miután a ; jelenlegi honvédelmi miniszter kongresszusi képviselő korában erősen takarékossági terveket hirdetett, csökkentő | befolyását érvényesíteni fogja a haderők fegyver-követeléseivel kapcsolatban. Hány háborút tudott és fog tudni vivni egyidejűleg Amerika i nak, hogy csökkentsék a ka- I tonai kiadásokat, kedvező I hangokat hallanak errenézve, fi MEGHÍVÓ I i r g A Lindeni Első Magyar Kerékasztal Társaság | | DECEMBER 31-ÉN, SZERDÁN ESTE 8 ÓRAI | | kezdettel tartandó I SZIL VESZTERESTI MULATSÁGÁRA | | Saját helyiségünkben: | 431 Maple Avenue, Linden, N. J. | § 7 A "BUDAPEST" ZENEKAR MUZSIKÁL Í Ételekről és italokról gondoskodunk. i Belépőjegy ára (adóval együti) .............. $4.00 f Í A viszontlátás reményében hivja és várja önöket, £ | ‘ A RENDEZŐSÉG \ g Asztalfoglalást a jegy előre megvételével biztosítunk! uj 1970-ES DODGE AUTOMOBILOK és TRUCK-OK LEGJOBB VÉTELÉÉRT valamint kitűnő HASZNÁLT KOCSIK LEGJOBB VÉTELÉÉRT és DODGE KOCSIK HOZZÁÉRTŐ JAVÍTÁSÁÉRT és KARBANTARTÁSÁÉRT jöjjön hozzánk. itritKA* Meghatalmazott Dodge elárusító és szakszerű szolgálat 87—99 CENTRAL AVE. MÉTUCHEN. N. J. Telefon: LI 8-3500 Dafcik Géza magyar mechanikus szakemberünk évttizedek óta Dodge kocsikon dolgozik. Látogasson el NEW JERSEY EGYETLEN MAGYAR ZENES MULATÓJÁRA! Minden szombaton este CIGÁNYZENE KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, VÁLTOZATOS MAGYAR ÉTELEK A jó mulatást, hangulatot biztosítja HEGEDŰS BERTALAN és CIGÁNYZENEKARA és a New Jersey-i magyarság kedvenc énekese NAGY LAJOS GYPSY CAMP 8 HOLLY STREET CARTERET, N. J. Asztalfoglalás telefonon: (201) 541-7588 ___ Uj Pulitzer dij [WILLIAM PENN ! FRATERNALIS EGYESÜLET ífS I immár 83-ik esztendeje hálatelt szivvel kíván minden egyes tagjának Istentől megáldott BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET | és minden örömökben gazdag UJ ESZTENDŐT Egyesületünk 83 éve a TESTVÉRIESSÉG-et | hirdeti és ezt hirdetjük ma is, mert egyesületünk | célja honfitársainkon és felebarátainkon segíteni. | Modern biztosítási formák és modern üzletvezetés | révén ezt a célt továbbra is szolgálni fogjuk össz| tagságunk és az amerikai magyarság előnyére. a — A — KEDVEZMÉNYES ARAK HAZAUTAZNI ÉS ROKONAIT KIHOZATNI NEW YORK — A következő évtől kezdve egy újfajta Pulitzer dijat is ki fognak osztani. Ezzel a Pulitzer díjjal — amely a tizedik — az újságokban megjelent bírálatokat és hírmagyarázatokat fogják jutalmazni. 19S9 november 1-ső napjától 1970 március 31 napjáig bárki kedvezményes áron látogathat haza “Jet” gépeken, úgyszintén kihozathatja rokonait látogatóba. BUDAPEST-NEW YORK és vissza BUDAPESTRE $315.00 BÉCS-NEW YORK és vissza BÉCSBE .... 295.00 PRÁGA-NEW YORK és vissza PRÁGÁBA ................ 290.00 A fenti árak mellett a kikötés csak az, hogy MÁJUS 15 előtt az utasoknak vissza kell utazniok, ha ilyen áron akarnak utazni. LÁTOGASSA MEG ROKONAIT A FENTEMLITETT IDŐSZAKBAN! Hogyha azonban valaki később szeretne utazni, vagy rokonait kihozatni, már most jelentse be ebbeíi szándékát nálunk! NE KÍSÉRLETEZZEN MÁSOKKAL! Irodánk köz:! egy FÉLÉVSZÁZADON AT szolgálja az ügyfeleket és a miénk nemcsak a legn^pvobb iroda ebben a városban, de a legrégibb is. Jöjjön bizalommal hozzánk, a mi irodánk minden nap nyiíva van a? ügyfelek részébe; nemcsak addin-, amíg a pénzéi valaki lefizeti, de MINDEN NAPI BÍRÓ PÉTER és FIAUnc. 103 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: (201) 845-1000 “ÍKKA” és “TUZEX” KÉPVISELET és INGATLANFORGALMI IRODA — Házak, farmok eladása — Pénzküldések. Szilveszter-est Lindenbeu 1 WILLIAM PENN FRATERNALIS 1 EGYESÜLET Mint minden évben, ezidén iü megrendezi hagyományos ó-év búcsúztató, uj-év köszöntő Szilvesteresti mulatságát a Lindeni Első Magyar Kerékasztal Társaság, saját helyiségében, 431 Maple Avenue, Linden N.J. Szokás szerint most is lapjaink utján is meghívják jóelőre a magyarságot erre a mulatságra december 31-én, szerdán este 3 órai kezdettel. A kitűnő Budapest zenekar fogja huzni a 429 Forbes Ave., Pittsburgh, Pa. 15219 KÖZPONTI TISZTIKARA KÖZPONTI IGAZGATÓSÁGA ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGA SZERVEZŐI KARA és a KÖZPONTI IRODA ALKALMAZOTTAI 2. »'irts.. FfVOGFTLENSÉG Thursday, Dec. 18, 1969 mélyenként. Mindenkit szeretettel hiv és vár a Rendezőség. A lindeniek körében mindig hangulatos jó mulatságok vannak s a Szilvester-est ráteszi a koronát az egészévi 1 szép műsorra! i jó talpalávalót, szórakoztató , muzsikát. Ételekről és italokról gondoskodik a rendezőség. Asztalfoglalás a jegy ‘ előre megvételével biztosítva lesz Belépőjegy ára (adóval együtt) mindössze $4.00 sze-WASHINGTON — Kongresszusi képviselők, akik minden igyekezetükkel azon van-