Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1969-12-04 / 49. szám

3. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday, Dec. 4, 1969 összekötő sejtkapcsok az ember idegrendszerében. Ezt az első fény­képet a University of Calif.-án Eerkeley-ben vették fel. KÉT PSZICHIÁTER VITÁJA ARRÓL: MELYIK ^ROMBOLÓBB: A MARTINI, VAGY A MARIJUANA? GINA ÉS AZ ASZTRONAUTOK :> NEW YORK - Amint azt "korábban jelentettük, Gina Lollobrigida. olasz fitmszi­­hésznő és George Kaufman, new yorki ingatlanközvetítő, Esküvőjére, decemberben ke­rül sor, New Yorkban. Amikor Gi­­ina nemrégiben Amerikába ér­kezett, az “Apollo 11” hold­fia jó asztronautjai nyomban 'félhívták telefonon. Az asztro­­'háutok ugyanis személyesem .«legismerkedtek Gina Lollo­­brigidával, amikor világkörüli útjuk alkalmával, Rómában ■jártak. Az asztronautok most közöltek Ginával: ők is jelen akarnak lenni decemberi es­küvőjén. A színésznő boldo­gan igent mondott és nyom. Ibáii megcímezte a hivatalos meghívókat a három asztro­­fiauf 'és' feleségük számára. 'Amikor ezzel készen volt odafordult j övendőbeli j éhez. George Kaufmanhoz és boldo­gan, ragyogó szemmel, mon­dotta: Látod? Neil Arm­strong,-az első ember, aki a Holdra tette a lábát, még em­lékszik rám! Ez a legszebb nászajándék, amit csak kap­hattam! (A hirt megerősitet­­.ték: As “Apollo 11” holdhajó három asztronautja, feleségé­vel együtt, csakugyan jelen lesz (Gina Lollobrigida és George Kaufman esküvőjén. -? Szerk,). Lélegzett a halott NOTTINGHAM, Anglia - Az 56 esztendős Douglas Gor­don már koporsójában feküdt, amikor a gyászoló gyülekezet egyik tagja rémülten megje­gyezte: A halott lélegzik. Ki­derült, hogy az illetőnek igaza volt. Gordont a koporsóból nyomban vissza szállították a kórházba. Jelenleg még él ugyan, állapota azonban vál­ságos. Asszony a lángokban PÁRIS — Egy párisi bér-, ház ötödik emeletén tűz ütött ki. Egy asszony, akinek laká­sa lángokban állott, rémüle­tében kivetette magát az ablakon és szörnyethalt. To­vábbi 6 személy súlyos sérülé­seket szenvedett — ugyancsak a tűz okozta pánik következ­tében. “Pillangó" a vásznon PÁRIS — Henri Charriere, akit alvilági nevén Pillangó­nak neveztek, hosszú fegyenc­­élete után, igazán sikeres embernek mondhatja magát: “Pillangó” címmel megjelent önéletrajza már eddig is 600 ezer példányban fogyott el Franciaországban s a könyv­ből i’övidesen filmet készíte­nek. “Pillangó” szerepét a filmen Jean Paul Belmondo fogja alakítani. A közelmúltban értekezle­tet tartottak New Yorkban. Az értekezleten 200 magán­iskola igazgatója és néhány pedagógusa vett részt. Az elő­adásokat ismert pszichiáte­rek és pszichológusok tartot­ták. Az előadások célja az volt, hogy a pedagógusokat megismertessék a fiatalság körében -mindinkább terjedő marijuana-szivás hatásával és következményeivel. Kiderült azonban, ihogy a kérdésben az előadók vélemé­nye is megoszlik, igy tehát a jelen volt pedagógusoknak ma­guknak kell megformálniuk véleményüket a marijuanara vonatkozóan. A legérdekesebb talán az, hogy Amerika két legismer­tebb pszichiáterének a véle­ménye merőben ellenkezik a marijuanara vonatkozóan. A két pszichiáter: Dr. Robert Gould és Dr. Leo Alexander. Dr. Gould a következőket mondotta a pedagógusok előtt tartott előadásában: — A marijuanat minden­képpen legalizálni kellene. Or­vosi tapasztalat bizonyítja, hogy azoknak a fiataloknak a nagyrésze, akik rendszeresen szívnak marijuanat, teljesen egészségesek. — Azok a fiatalok, akik je­lenleg marijuanat szívnak, te­hetséges, merész, kalandvá­gyó, és kiváncsi, tudásszom­jas fiatalok, akik 10 eszten­dővel ezelőtt alighanem pá­linkát loptak volna szüleik otthoni bárszekrényéből, vagy pedig titokban cigarettázni kezdtek volna a fürdőszobá­ban. S ha felmerül a kérdés: vájjon, a martini, vagy a ma­mi juana rombolóbb-e —- én magam habozás nélkül igy felelők: A martini összeha­sonlíthatatlanul károsabb a szervezetre, mint a mariju­ana. — A marijuananak három letagadhatatlan előnye van az alkohollal szemben: — 1. Olcsóbb, mint az al­kohol. 2. Hamarabb válunk tőle könnyeddé és jókedvűvé. 3. Az alkoholnak egyetlen kellemetlen utóhatása (émely­gés, másnaposság, fáradtság, stb.) sem mutatkozik a mari­juana-szivás után. — Tapasztalatom az ,-hogy a marijuana hatására az alap­vetően ellenséges természetű egyéniségek feloldódnak, ba­rátságossá válnak. Sohasem hallottam még olyasmit pél­dául, hogy bárki is vereke­dést kezdett volna a marijua­na hatása alatt. — A marijuana-szivó fiata­lok túlnyomó többsége szel­lemileg teljesen éber és tanul­mányi eredménye az átlagos­nál jobb. Dr. Leo Alexander, ezzel szemben, a következőkben fejtette ki véleményét a pe­dagógusok előtt tartott elő­adása alkalmával: — A marijuana egyik leg­nagyobb hátránya az, hogy a fiatalokban elnyomja a sze­xuális vágyakozást és egyidő múltán, szinte teljesen meg­szünteti a nemi ösztönt. — Indiában a felsőbb kaszt­hoz tartozók sohasem szívnak marijuanat, általános azon­ban a meggyőződés: az ala­csonyabb társadalmi osztá­lyok számára ajánlatos a marijuana-szivás — amennyi­ben ugyanis marijuanat szív­nak, sokkal kisebb mértékben szaporodnak. — A marijuana-szivás en­gedelmes, alázatos, meghu­nyászkodó, “bégető bárányok­ká” teszi az embereket. Amennyiben a marijuanat le­galizálják, rövidesen bégető bárányok nemzete leszünk, a­­helyett, hogy férfias férfiak és nőies nők országa volnánk. — A marijuana, valamikép­pen, szinte teljes mértékben “nemnélkülivé” teszi az embe­reket. Igaz, hogy a marijua­na-szivó fiatalok — lányok és fiuk egyaránt — beszélgetnek a szexről, sőt, nyíltan beszél­nek felőle, mert a marijuana, szemmeliáthatólag, megszün­teti az ezzel a témakörrel kap­csolatos gátlásaikat. — Érdekes azonban meg­figyelni ezeket a fiatalokat: nyomban látjuk, hogy a mari­juana csak a szex illúzióját adja számukra. A marijuana­­szivó fiuk és lányok, mari­juana szivás közben, egymás­tól külön ülnek, még csak ölelkezés és csókolódzás sem esik közöttük. Egymástól kü­lön ülnek, marijuanat szívnak és közben akadémikus módon beszélnek a szexről. Nekem mindig az jut eszembe, ha ilyesmit látok: pontosan olyan ez, mintha pikniket rendez­nénk — csirke nélkül. (Érdekes egyébként meg­jegyeznünk : Dr. Rober t Gould, aki a marijuana legali­zálásának a hive, saját beval­lása szerint, több Ízben szívott mari juanás cigarettát. Dr. Leo Alexander, a marijuana legalizálásának ellenzője, sa­ját bevallása szerint, sohasem szívott még életében marijua-PÁRTOLJA HIRDETŐINKET! nás cigarettát. —- Szerk.) Ezeket a műszereket, vitte a Holdra az Apollo 12 “lunar module’,’-je.

Next

/
Thumbnails
Contents