Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1969-04-17 / 16. szám

Thursday, April IT. 1969 FÜGGETLENSÉG 7. OLDAL Pesti hiinüfífiji krónika A KISPESTI HALÁLFEJESEK ALKOHOLMENTES RÉSZEGSÉG A nemrégiben elítélt “Fe­kete kéz” bandája után egy még félelmetesebb galeri felelősségrevonását kezdte meg a fővárosi bíróság. A “kispesti halálfejesek” névvel illetett 46 tagú bandába tö­mörült züllött fiatalok 1968 tavaszától sorozatosan követ­tek el erőszakos nemi bűncse­lekményeket, tömegverekedé­seket kezdtek, belekötöttek járókelőkbe, rettegéssel töl­tötték el kispesti főhadiszál­lásuk környékét é3 a szomszé­dos kerületek lakóit. A galeri tulajdonképpen már 1967-ben megszervező­dött a fiatalkorú P. István. P. Szabolcs és M. László kö­rül. 1968 tavaszán hozzájuk csatlakozott M. Mátyás, aki ekkor szabadult erőszakos nemi közösülésért kiszabott büntetéséből; majd a galerit is ő irányította az ilyen bűn­cselekmények elkövetésére. Szinte hihetetlen aljasság­gal, gátlástalansággal hajtot­ták végre bűntetteiket. A lét­számban egyre növekvő ban­da szabályai közé tartozott hogy ha a tagok közül valaki egy lánnyal megismerkedett, azt mindnyájan megerősza­kolhatták. Rendszerint M Mátyás ismerkedett meg a lányokkal és fenyegetéssel, szép szóval, sokszor veréssel kényszeritették őket elha­gyott helyekre, lakásokba. A banda közben a közelben cso­portosan várakozott... Áldozataik közt 13 éves 15 16 éves lányok is voltak, akik NEW ORLEANS, Louisia­na — Edwin M. Green miamii építési vállalkozó több mint 10 évvel ezelőtt tüdőrákban meghalt 49 éves korában. Örökösei kártérítési pert in­dítottak az American Tobacco Company ellen azon a címen, hogy Green tüdőrákját és ha­lálát a Lucky Strike cigaret ták okozták, amelyekből na­ponta három paklit szívott el. Egy és fél millió dollár kárté­rítést követeltek az örökösök a Lucky gyártójától. Az egész országban, sőt az egész vilá­gon óriási feltűnést — és a dohányipar berkeiben meg­döbbenést — keltett a szövet­ségi fellebbezési bíróság dön­tése, amely kimondta, hogy a cigarettázás és a tüdőrák közt ok és okozat viszonylat álla­pítható meg s ennélfogva a kártérítési követelés helytál­ló. Ezt a döntést most ugyan­feljelentést sem mertek ten­ni, mert az elvetemült fiata­lok veréssel fenyegették meg őket. A 131 oldalas vádiratban lefektetett b ü n 1 ajstromuk szerint jellegzetes garázdasá­guk közé tartozott fiatal pá­rok megtámadása: az udvar­lót megverték, a lányt elci­pelték. Egy alkalommal a munkahely előtt vártak egy kiszemelt lányra, akit udvar­lójának munkatársai és a megérkező rendőrök mentet­tek meg tőlük. Avar-magyar rovásírás Dr. Csallány Dezső, a Sza­­boles-Szatmár megyei mú­zeumok igazgatója megfejtet­te a ladánybenei, az eszter­gomi, a pomázi és a deszki magyar nyelvű, valamint a jánoshidi avar-sirok rovás­­teliratait. A magyar nyelvűek közül a deszki felirat azért is éi'dekes, mert időben meg­előzi a Margitszigeten felfe­dezet rovásírást: I. László király idejéből származik. Dr. Csallány Dezső a magyar és az avar rovásírás összehason­lítása alapján arra a felfede­zésre jutott, hogy a két nép rovásírása egymással teljesen megegyezett; mindkettőben azonosak az írásjelek, s bal­ról jobbra haladó sorvezeté­­siiek. az a fellebbezési bíróság újból megfontolás tárgyává tette, uj tárgyalásra rendelte. Ennek az uj tárgyalásnak különös érdekessége volt, hogy azt nem a szokás sze­rint három biró vezette, ha­nem az egész fellebbezési ^bíróság, annak mind a tizen­egy tagja, mint bírói testület. A tárgyalás eredménye a do­hányipar győzelme volt. A bírák ezúttal arra a felisme­résre jutottak, hogy Green halálát csakugyan a mérték­telen cigarettázás okozta, a cigarettagyár felelő ssége mégsem állapítható meg, mert a gyárvállalat nem tud­hatta, hogy a cigarettázásnak Green esetében ilyen tragikus következménye lesz. A tár­gyalásvezető biró a döntés indokolásában azt fejtegette, hogy a cigarettázás kétségte­lenül tüdőrákra és halálra ve-Emlékezés Körösi Csorna Sándorra Ezekben a napokban emlé­keznek meg Körösi Csorna Sándorról, a világhírű magyar Azsia-utazóról és orientalis­táról, születésének 185-ik év­fordulója alkalmából. A sepsiszentgyörgyi Álla­mi Magyar Színházban emlé­kestet tartottak a Román Akadémia, a megyei művelő­dés- és müvészetügyi bizott­ság, valamint a magyar nem­zetiségű dolgozók megyei ta­nácsa rendezésében. Hasonló­képpen ünnepség volt Kovász­­nán és Csomakőrösön. Készül a mellszobor, ame­lyet az ősszel lepleznek le Cso­makőrösön, az egykori Kőrö­sön, a tudós szülőhelyén. No­vemberben lesz 150 esztende­je, hogy a nagyenyedi kollé­gium egykori székely szolga­diákja elindult Tibetbe. Aioha! HONOLULU, Hawaii - A népszámlálási hivatal közlése szerint a legtöbb házasság­­kötés — az államok népessé­gének arányában — Hawaii szigetén történt 1966-ban és 1967-ben. A két évben össze­sen 13,113 házasságot kötöt­tek. Második helyen Utah ál- j lám következik. A hawaii há­zasságkötések gyakoriságá­nak fő oka az, hogy ott sok katona, de civil is vakációzik az év minden szakában. lerjessze lapunkat •wvwvwwwvvwvwwwvwvwv zethet, de senkisem láthatja előre, hogy kit fog érni ilyen csapás. Olyasmi ez, mint a orosz roulette. A 10 golyó kö­zül az egyik fog ölni, de nem lehet tudni, melyik lesz ez a golyó. * * * DETROIT — A Wayne egyetem kutatói 727 család körében vizsgálódást végez­tek a cigarettásás otthoni hatása dolgában és arra a megállapításra jutottak, hogy amely családban a felnőttek cigarettáznak, ott a gyerekek egészsége kárt szenved. Minél több füst terjeng a levegő­ben, annál gyakoribbak a lé­legzőszervek megbetegedései. Ilyen betegségek a dohányzó családokban a gyermekek 6 százalékánál fordultak elő, a nem dohányzó szülők gyer­mekei közt csak 3 százalék megbetegedést észleltek a vizsgálatok során. Gyerme­kek általában hajlamosak a levegő szennyeződésének ár­talmára, és a levegő fő szeny­­nyezője otthon a dohányfüst. PORTISHEAD, Anglia - George Lefeuvre egymásután 16 pint almabort ivott meg s ezzel a teljesítményével kiér­demelte a címet és rangot, amit megítéltek neki: Anglia almabor championja. Történt aztán egy napon, hogy az almaborivás bajnoka valami okból összetűzött a rendőrökkel, akik részegnek WASHINGTON — A köz­lekedésügyi minis ztérium megindította az első pereket két autógumi gyár és egy Fiat "autó importer ellen, mert a kerekek és autóalkatrészek nem feleltek meg a National Highway Safety Bureau elő­írásainak. A Mohawk Rubber Com­pany, a General Tire & Rub­ber Company, és a Fiat- Roosevelt Inc. vállalatok az első civil perek alperesei. Az utóbbinak elnöke Franklin D. Roosevelt Jr., a néhai el­nök fia. Mohawk ellen az a panasz hogy 34 vizsgálat alá vett gumikereke közül 16 kipuk­kadt. General Tire 9.06—15 Sa­fety Jet gumikerekei közül 21 került a Bureau vizsgájára és a próbahajtásnak már első felében a 21 közül 19 kilyu­kadt. Még rosszabbnak bizo­nyult Generál Tire 8.15—15 tire-ja. 17 kerék közül 17 nem felelt meg a tartóssági köve­telményeknek. A Roosevelt cégnek úgy gyűlt meg a baja az autó-biz­tonsági törvénnyel, hogy a Consumer Report folyóirat kifogásolta, hogy az 1968 ja-Az újsághirdetés sikerre vezet SAN FRANCISCO - A Bank of America, az ország legnagyobb bankja, december óta a helyi, oaklandi és losan­­gelesi lapokban hirdetéseket tesz közzé, az öt legkereset­tebb bankrabló fényképeivel, amelyeket a bankfiókok mozi­­gcpei vesznek fel. A Bank of America ily módon sikerrel utánozta az FBI tiz legkere­settebb gyanúsítottjának or­szágos körözését. Az utánzás sikerrel járt; a december óta keresett öt legkeresettebb gonosztevő közül az újságol­vasók közül többen felismer­tek négyet és ezeket sikerült elfogni. ismerték fel és letartóztat­ták. Hiába hivatkozott alko­holmentes bajnoki címére és hiába erőszakoskodott a rend őreivel, bevitték és biró elé állították. A biró bűnösnek találta és ‘az erőszakosságért hat hónap felfüggesztett fog­házbüntetést szabott ki, ré­szegség címén pedig 12 dol­lárnyi pénzbírságot. nuár 1 óta Amerikába beho­zott olasz Fiat automobilok külső hátranéző tükre a há­tulról jövő kocsikat nem nagyítva, hanem kicsinyítve mutatta. Minden egyes kerék vagy más alkatrész hibája 1000 dollár pénzbírságot von maga után, a maximális büntetés 400,000 dollár. MI ÚJSÁG í ! BRUNSWICK0N? (Folytatás a 6-ik oldalról) reit, Bélát, Ferencet és Pus­kás Júliát (a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja, aki folytatásos cikkekben írja a magyarság Amerikába ván­dorlásának történetét egy ’sok: példányban megjelenő, ide is járó lapban), valamint a Sza­­mosszegen élő édesanyját éa kiterjedt rokonságát. Puskás Béla barátunk gyászában! őszinte részvéttel osztozunk. (Béla néhány napig még Ma­gyarországon időzik s tudo­másunk szerint valamikor a' jövő héten fog visszaérkezni. New Brunswickra. — Szérk.) KOVÁCS APOLLONIA va­­vasárnapi, április 20-iki “ci­gány-műsora” iránt oly nagy az érdeklődés, hogy a jegye­ket elővételben valósággal el­kapkodják Somody Páltól, az előadás itteni rendezőjétől, valamint a többi elővételi he­lyeken. Kovács Lajos prímás és zenekara kiséri a cigány­dalok királynőjét, aki — mint; értesültünk — nemcsak ci­gány-dalokat fog énekelni, hanem szép magyar nótákat is (mert ez utóbbiak nem, té­vesztendők össze a cigányda­­lókkal.). Bizonyos, hogy aki szereti a szép magyar dalo­kat, cigányzenét, ezen a va­sárnap délutánon az Atléta Klub dísztermében olyan fnü­­sort élvezhet, amilyent nem sokat hallott mostanában,! se lemezen, se rádión! Jegyek még mindig kaphatók a hir­detésben felsorolt elővételi helyeken. UJ HELYZETJELENTÉS A CIGARETTA-FRONTRÓL Az autó-biztonsági törvény premiérje a bíróság előtt

Next

/
Thumbnails
Contents