Függetlenség, 1969 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1969-03-27 / 13. szám
R. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday. March 27,1969 UJ MÓDSZERT DOLGOZOTT KI HÁROM EURÓPAI ORSZÁG, OLCSÓ URÁNIUM KÉSZÍTÉSÉRE Egy diák elhalad a Los Angeles City College tüntetők által megrongált kapuja előtt. DETROIT — A Detroit News egy feltűnő cikkében közölte, a Szovjetunió miniszterelnökének, Alexei Kosygin titkos levelei késztették valószínűleg Nixon elnököt arra, hogy ragaszkodjék az Antibaílistic Missile rendszer (ABM) módosított berendezésének és alkalmazásának megépítéséhez. A News idéz egy magasrangú demokratát — akinek a Nyugat-keleti viszonyban való szerepe sokkal fontosabb, semhogy nevét közölni lehetne — aki elmondotta, hogy ironikus módon éppen a szovjet miniszterelnök, Kosygin titkos levelei szolgáltatják az ABM rendszer kongresszusi ellenfeleinek azt az elgondolást: — Ha nem akarnak masszív és drága ABM rendszert a jövőben, ugv szavazzanak Nixon elnök ABM javaslatára, most. — Ez a forrás ( a keletnyugati viszonyt jólismerő demokrata) úgy látja az uj ABM rendszert Nixon elnök kezében, mint egy igen fontos kártyát a leendő tárgyalásoknál a szovjet vezetőkkel a nukleáris fegyverkezés korlátozására — mondta a Detroit News washingtoni irodá-BRÜSSZEL, Belgium. — Egy ipartelep, mely a főrobbanóanyagot évente legalább 1 hidrogén bomba részére el tudja készíteni, csupán néhány százezer dollárba fog kerülni, ha egy uj európai módszer sikerrel jár. Ezen az újfajta eljáráson Anglia, Nyugat Németország és Hollandia együtt dolgozik. Ez egy gáz-centrifugális módjának főnöke, J. F. Horst egy ‘'copyrigiht”-cikkében. A cikikiró ezt a forrást mint egy korábbi magasrangu kormánytisztviselőt jelöli meg, kiváló ajánlásokkal, mint Fehér Ház-i tanácsadót országos politikai ügyekben úgy republikánus, mint demokrata kormányok alatt. A cikkíró szerint a meg nem nevezett forrás a következőket jelentette ki: — Tudom, hogy a Szovjet igen erősen akarja a tárgyalások megkezdését. Kosygin rendkívül érdekes leveleket irt az elnöknek erről a tárgyról, megmagyarázva a Szovjetunió érdeklődését. Véleményem szerint a Szovjetunió egyezséget akar kötni velünk, hogy egyik országnak se legyen ABM rendszere. Azonban sohasem fognak az oroszok beleegyezni ilyesmibe, ha mi előre bemondjuk, hogy nekünk nem lesz ABM rendszerünk. — Azt hiszem — folytatta ez a jólértesült forrás — hogy a legegyügyübb akció volna, ha a kongresszus most kijelentené, hogy mi politikai felfogásunk szerint nem építjük meg az ABM rendszert. Ez a leglehetetle n e b b tárgyalási pozícióba helyezne bennünket. szer, mellyel az uránium 235- öt képesek kivonni, hogy ezt üzemanyagnak használják fel békecélokat szolgáló nukleáris erőmüvek részére. Ugyanezek a centrifugális gépek azonban olyan minőségű uranium — 235-öt is elő tudnának állítani hosszabban tartó eljárással, mely alkalmas volna bombákban való elhelyezésre is. Arra nézve, hogy ezt az eljárást robbanó fegyverek gyártására akarnák felhasználni, nem áll fenn semmiféle ismert szándék, azonban máris folyik a vita azt illetően, hogy teljes bizonyossággal, ne használják fel ilyen célokra. Egy londoni újság már kifejezte azon aggályát, hogy ezen az utón lehetségessé válnék, hogy esetleg Nyugat Németország hozzájutna atomfegyverekhez. Hogy ilyen bírálatoknak útját szegjék és hogy elébevágjanak a Szovjetunió bírálatainak, az első ilyen ipartelepeket Angliában és Hollandiában fogják felállítani és csak a tervező főhadiszállás lesz Nyugat Németor szágban, mely a módszer kifejlesztésének fő-kontraktora.. Részletek magáról a gyártelepről, alegnagyobib titok tárgyát képezik. Független tudósok, akik nem dolgoznak atomhatalmak kormányainak, úgy hiszik, hogy egy ilyen centrifugális berendezés egészen kicsiny lehet. Az egyik kalkuláció szerint úgy hiszik, hogy hozzá elegendő alapjában véve egy 8 incs átmérőjű henger, mely öt láb magas. Úgy számították, hogy 300 darab ilyen henger elegendő volna, magas minőségű annyi uranium-235 előállítására, mely alkalmas volna egy hidrogén bomba megtöltésére évente. Brit szakértő tudósok úgy remélik, hogy egy ilyen henger berendezés 1000 dolláron alul lesz, 300 darab tehát kevesebb mint 300,000 dollárba kerülne, mint alap-számitás. Ilyen olcsó és könnyen elrejthető centrifugális berendezések alkalmassá tennének egész kis országokat is, hogy atomrobbantásokat érjenek el, sőt kis magáncsoportok is felhasználhatnák, hogy atombombákat készítsenek. Uranium-235-öt eddig nagyobb mennyiségben, olyan tií usu hatalmas ipartelepeken készítettek, mint például az Egyesült Államokban Oak Ridge, Tenn.-ben. Ezek a nagy telepek az úgynevezett gázdiffuziós módszert használják. Egy ilyen ipartelep berendezése és fenntartása igen költséges, úgyhogy eddig csak az öt nukleáris hatalom használja: az Egyesült Államok, Anglia, a Szovjetunió, Franciaország és Vörös Kina. Ezek a berendezések alapanyagul ugyanazt használják, mint az uj találmányu centrifuga, a rádióaktiv gázt, melyet “uranium hexafluoride”nek, (az atomtechnikusok csak “hex”-nek hívják) neveznek. Ennek az anyagnak csak 0.7 százaléka olyan minőségű uranium-235, melyet atombombákra használhatnak fel. Az Egyesült Államok támogatni látszik a centrifugális eljárás fejlesztését, mert ennek közös birtoklását kitűnő és szoros kapocsnak tekinti, Anglia és Európa között. BELGRÁD, Jugoszlávia — Manapság több hosszuhaju, híppie-tipusu fiatal ember látható Jugoszláviában, mint bármely más kommunista orságban, de az is tagadhatatlan, hogy az életszínvonal is magasabb, mint bármely környező kommunista államban. Ezt sokféleképpen magyarázzák, de a legvalószínűbb, a j ugoszláv közgazdászok állítása, hogy a jólét emelkedése az úgynevezett “maga-irányitó” rendszernek köszönhető, mely szerint az egyes vállalkozások vezetői, bár az állam keretében működnek is, maguk határozzák meg, hogy a gazdaságiban mi a teendő. Olyan látogatók, akik 5-10 éve nem jártak Jugoszláviában, most nagy mértékben meg vannak lepetve a haladáson, ami az utóbibi években történt. Elegendő mennyiségben van élelmiszer, bőven hús is. S elleniében más kommunista országokkal borjúhús is A Tennessee—Ohio egyetemi mérkőzés New Yorkban. van kielégítő mennyiségben. Ami a legmeglepőbb, hogy a közszükségleti cikkek nagy választékban állnak rendelkezésre. A legutóbbi ipari termék, az automatikus mosógép, melyet Szlovéniában, Velen ja-ban gyártanak s ezekhez 20-féle mosópor kapható. A buto rk ereskedésekben, amerikai tipusu konyhák Amannak kiállítva rozsdamentes acélból készült lemosókkal. Hordozható motoros fűrészek mindenütt kaphatók, melyek jelentős szerepet játszanak a hatalmas jugoszláv erdők kihasználásában. Április 1-től kezdve az ismert párisi női és divat folyóirat az “Elle”, szerb-horvát és szlovén nyelvű kiadásokat fog megjelentetni Jugoszláviában, továbbá amerikai gyermek-könyveket s Helena Rubinstein és másféle amerikai kozmetikai cégeknek, külön árusítási helyük van, a nagy jugoszláv áruházakban. A hely Maracaibo, Venezuelában, ahol a Miamiba készülő jet repülőgép lezuhant és megölte mind a 150 utasát a személyzettel együtt. Megérkezett a cseh delegáció a kommunista csúcskonferenciára Budapestre. EGY MAGAS POLITIKUS ÉRDEKES MAGYARÁZATA, AZ ARM RENDSZERRŐL RÁR SOK A HOSSZÚ HAJ, MAGAS AZ ÉLETSZÍNVONAL iugoszláviáran