Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-07-11 / 28. szám

2. OLDAL "CGGE7 LL’MSÄf Thursday, July 11, 1968 "KULTURÁLIS FORRADALOM" ÉS A ROSSZ SZÁLLÍTÁS SZEREPE WASHINGTON — Az el­múlt év polgári zavargása Vörös Kínában nagyban hoz­zájárult ahhoz, hogy vissza­tartsa az ország olajiparának fejlődését. A hivatalos statisz­tikák errenézve hiányosak, mivel hivatalos adatokat kom­munista Kínából nem közöl­hogy mig 1960-ban Vörös Kí­nában az egy fejre eső olaj­­fogyasztás a “legkevesebb volt a világon”, mindössze 3.6 gallon, ugyanakkor Nemzeti Kínában az egy fejre eső fo­gyasztás 29 gallon volt. Megállapítja a tanulmány, hogy bár a Szovjetunió 1960 óta nem szállított nyersolajat Vörös Kínába, fúró felszere­lés és ezek alkatrészei nagy mennyiségben özönlöttek a Szovjetunióból Kínába 1965 és 1966 között. Az olaj termelés egyik aka­dálya Vörös Kínában azonkí­vül a teljesen elégtelen szál­lítási rendszer. Az országnak két olajvezeték csőrendszere van, összesen 640 mérföld hosszúságban. tek 10 év óta, megfigyelők jelentették -azonban, hogy az úgynevezett “kulturális for­radalom” erőszakosságai ko­moly csapást mértek az or­szág olajtermelésére és a fi­nomítók működésére. Az “Oil and Gas Journal” jelenti, hogy Vrrös Kína nyers olaj termelése naponta 200,000 hordó volt. l£66-ban s ez több mint 5 százalékkal csökkent az elmúlt évben, anélkül, hogy ebben az évben felja­vult volna. Egy tanulmányt végzett a vörös kin aj petróleum iparról az Esso St ndard ennek az évnek az e' jén. Ésszerűit 24 olaj mező és 11 természetes gázforrás van működőben az országban. Az Esso becslése szerint a teljes vörös kínai olajtartalé­kok — még ki nem aknázva — 15 billió hordót tesznek ki és évente 35 billió köbláb természetes gázt hoznak a fel­színre. A jelentés szerint az összes kínai olajfinomítók ka­pacitása, naponta 160,000 hor­dó. Összehasonlitás c é 1 j á bél az Esso jelentés elmondja, A HALADÁS PANORÁMÁJA ATLANTIC CITY, N. J. — Ez a neve az Amerikai Ru­hagyárosok Országos Szövet­ségi évi gyűlésével kapcsolat­ban itt rendezett kiállításnak. 233 amerikai gyáros állította ki gyártmányait: szöveteket, szövő- és varrógépeket, min­denféle gyártási készülékeket Lehet, hogy fellép de Gaulle elnök ellen esküdt ellensége, Georges Bidault, volt francia mi­niszterelnök. és anyagokat. És az egész ki­állítást egy igyekvés jellem­zi: az automatizálás fokozá­sa. Ezzel igyekszik az ipar el­lensúlyozni a munkabérek folytonos emelkedését, ami­nek folytán egyes országok­ból importált cikkek a ver­senyben legyőzik az amerikai gyártmányokat. Több ország erőltetetten fokozza export­ját Amerikába, mert olcsóbb munkaerő révén olcsóbban tudják kínálni gyártmányai­kat. Az amerikai ruhaipar oly súlyos munkabér és anyag­­drágulással küszködik, mond­ták az ipar szószólói, hogy fel­merült már az az eszme is hogy amerikai gyárak kiván­doroljanak oly országokba munkabérek. De van más amelyekben alacsonyabbak s megoldás is: az automatizá­lás fokozása, általánossá té tele. Persze számolni kell az­zal, hogy az iparilag fejlett országok gyártói — németek, japánok, franciák — is eről­tetetten automatizálni fog-10 százalékos adótöbblet - mennyi? WASHINGTON - Miután a kongresszus egy évi huza­vona után megszavazta a Johnson elnök által javasolt jövedelmi adó pótlékot, min­denkinek első kérdése: meny­nyi ez? A 10 százalékos adótöbblet nem jelenti azt, hogy 10 szá­zalékkal több jövedelmi adót fizetünk. Ezt nem az év kez­detétől, hanem csak április 1- re visszamenőleg fogjuk fi­zetni, igy az évi adótöbblet nem 10, hanem csak 7.5 szá­zalék lesz. Más a helyzet a vállalatok­nál. Ezeknek adótöbblete ja­nuár 1-re visszamenőleg szá­mit, tehát egész évi többlet lesz, teljes 10 százalék. Nem mindenki fog több adót fizetni, a legkisebb jö­vedelmek. ki vannak vonva az emelés alól. A fizetési csekkekből a le­vonások (10 százalék) julius közepén kezdődnek meg. Ez­ek nem fedezik a teljes adó­kötelezettséget, mert az adó április 1-től érvényes, a levo­nások pedig csak három hó­nappal utóbb következnek. Ennek következménye az le­het, hogy jövő április 15.-én amikor az évi jövedelmi adó fizetése esedékessé válik, a le­vonások összegét meg kell toldani. Kivéve, ha már most önként emeljük a levonáso­kat, olyképpen, hogy egy exemptionnal kevesebbet ve­szünk igénybe, a munkaadót felhatalmazzuk, hogy ennek megfelelően többet vonjon le és fizessen be az adóhivatal­nak a csekkünkből. Hasonló­képpen az önálló keresők, az úgynevezett önalkalmazottak is jól teszik, ha az idén hátra­levő két évnegyedre körülbe­lül 15 százalékkal több adót fizetnek be. Ez a 10 százalék ráadáá az évi jövedelmi adóra nem az egész uj adóteher, amelyet vi­selnünk kell az országos költ­ségvetés deficitjének csökken­tésére. Ezen kivül lesznek uj. országos forgalmi adók (exise taxes), amelyek — nem is újak. Az üj automobilok 7 százalékos adója és a 10 szá­zalékos telefon adó a korábbi törvény szerint április 1-én csökkent volna, de megma­rad. Mennyivel több lesz a jö­vedelmi adó? Vegyük példá­nak az évi 5000 dollár jöve­delmet, a meglehetősen álta­lánosan szokásos 10 százalé­kos deductionnal. Egyedülálló személy 1967 évi adója 671 dollár volt, 1968-ra ez 721 dollárra emelkedik. Férj és feleség adója: 1967-ben 501 dollár volt, 1968-ra 533 dol­lár lesz. Négytagú család adó­ja: 290 dollár volt, 1968-ra ugyanannyi, tehát ilyen csa­lád nem fizet surtaxot. És mennyi lesz a levonás a heti csekkből? Akinek heti fizetése 100 dollár, annak csekkjéből most 14.10 dollárt vonnak le, julius közepétől 15.50-et, ha egyedülálló. Ha házastárs és két gyermeke van; 6.50 a mostani adó és ugyanannyi a jövő adó. Heti 200 dollár fizetésnél már megszűnik a négytagú csa­lád surtax mentessége, 23.20 helyett 25.60-at vonnak le. nak, mégis az amerikai ipari technológiának nincs oka fél­ni technikai versenytől. Mil­lard Pryor, a Singer gyárvál­­lalat alelnöke, úgy nyilatko­zott, hogy az uj gépekkel le­hetséges lesz Amerikában a ruhákat olyan olcsón előállíta­ni, mint Japánban. Ami azt jelenti, hogy az uj gépek se­gítségével az előállítási költ­ségeket 40 százalékkal csök­kenteni lehet. A kiállítás legérdekesebb tárgya egy computer-irányi­­tásu varrógép, amely egy ing varrását a legkisebb észlete­kig, a gomblyukakig, elvégzi A gyártó vállalat, Jacobs Ma­chine Corporation, ezt a gé­pet bérbeadja 600 dollárért havi 160 órára, a további hó­napokban 40 százalékkal ke­vesebbért. Ez éppen ellenke­zője annak, hogy a munkások heti 40 óra után tulórabért kapnak. Jeges “cipőkkel” gyógyítják a fá­­jóslábu versenylovakat. KEGYETLEN TÖRVÉNY WASHINGTON - Egy öz­vegy asszony, aki férje életé­ben mindig közös jövedelmi adóbevallást nyújtott be. most, férje halála után, fel­szólítást kapott az adóhivatal­tól, hogy fizessen 25,000 dol­lár adót, amivel a férje adós maradt. Az asszony nem tud­ta, hogy férje valaha is eltit­kolt olyan jövedelmet, amely után ennyi adót kell fizetni. Hiába fellebbezett az asz­­szony, az adófőbiróság (U. S. Tax Court) megerősítette az adóhivatal döntését. “Nem ha­tározhattunk másképp — mondotta a bíróság elnöke, — a törvény kötelezett bennün­ket erre a kegyetlen döntésre. Ilyen kegyetlenségben csak a törvény megváltoztatásával lehet segíteni.” Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28. N. Y. TeL RE 4-8144 Leik ipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minden délelőtt 9—12 között nyitva van. Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:30 irakor. KERESTETÉS If j. Lőrincz Györgyöt, aki a háromszékmegyei Bércek­ből vándorolt ki Canadába és valahol Ottowaban, vagy Montrealban élt, vagy él, esetleg később az USA-ba vándorolt, keresi édesapja. A keresett 15 éve nem adott életjelt magáról. Édesanyja múlt évben halt meg Bércek­ben. A keresett, vagy aki hol­létéről tud, írjon azon inai er­re a címre: Mrs. Géza V. Féli, c/o Calasanctius Prep. School 167 Windsor Ave. Buffalo, N. Y. 14299. BETARTJÁK AZ EGYEZMÉNYT PÁRIS, Franciaország, — A legutóbbi minisztertanács után, a francia kormány be­jelentette, hogy eleget tesz minden egyezménynek, me­lyet az Európai Közös Piac főtanácsa hozott s ennek ke­retében az általános egyez­ménynek, mely most elimi­­nálja az összes vámhatáro­kat a Közös Piac hat nemze­te között. Ugyanekkor kormány fel­kérte az összes francia üzlet­embereket, hogy tartsák a közszükségleti vikfcek árait a meglevő iszinvonialon és ki­jelentette, hogy ellenőrző rendszabályokat vezetnek be, ha nem fogadják meg a taná­csot. ÖREG ARTISTA NYUGAT-BERLIN. — A világ legöregebb ciilkuszi lég­­tornásza a 63 esztendős Kari Walknda, a világhírű Wal­­’enda-csoport vezetője, de­cemberben lép fel utoljára, azután visszavonul. Kari Wal­­ienda bucsufellépésére szülő­városában, Berlinben, kerül Egy perc a börtönben MONTREAL — Egy 23 éves nőt letartóztattak, mert lopott pénzesutalványok vol­­;ak bír te Icában. Mivel azon­­>an a nő még sohasem került összeütközésbe a törvénnyel, Henri Masson -Löranger bíró, egy perces börtönbüntetésre Ítélte. Az elitéit nyomban le­töltötte büntetését.

Next

/
Thumbnails
Contents