Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-12-26 / 52. szám
4. OLDAL függetlenség Thursday, Dec. 26, 1968 NIZZA, Franciaország — Amikor Claude Hottou, a jám boréletü kőműves feleségű vette Pierrette-et, az Azúrpart szépségkirálynőjét, egész Hyéres, sőt talán a Cote d’ Azur egész déli fele is, őt irigyelte. Két évig úsztak a boldogságban, de amint megszületett a kis Francois, egy csapásra minden megváltozott. — Untat a szöveged és egyáltalán ez az élet, amelyet rám erőszakolsz — mondta elképedt férjének Pierrette mert utálta a gyerek gondozásával megnövekedett házimunkát. Néha, két hét elteltével került csak haza és kétségbeesett házastársát azzal szó rakoztatta, hogy szerelmi ka landjait és mulatozásait mesélte el neki. A férfi mindenelkövetett, hogy visszakapj? feleségét, azonban Pierrette addigra már visszavonhatni lanul az azurpart luxusvilláinak kedvelt Party-Girl-je lett. Claude azonban még min dig nagyon szerette, és mikoi az asszony több hetes távoliét után rövid időre megjeleni otthonában, hajlandó lett volna mindent megbocsátani é' elölről kezdeni. Az egykori szépségkirálynő azonban hallani sem akart erről. A beszélgetés után a férj alaposan eldöngette nejét, üe nem sok eredménnyel. Sőt úgy látszott, a nőnek az ütle gek még örömet is okoznak A férfi ekkor belátta, hog} megváltoztatni úgy sem tud ja Pierrettet, ergo: a legjobb lesz — megölni. Egy kilenenapos orgia ütár a nő kócosán betoppant és a TV előtt levő fotelbe vetette magát. Férje meg akarta csókolni, ő nem hagyta magát Ekkor a végsőkig elkesere-MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NEMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítványok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 218 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFOl VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK Különböző cikkek és szabad választás vagy készpénzfizetés magyarországi címzetteknek IV^eszlovákiában lakók részére is felveszünk Ti'ZIüX csomagokra rendeléseket. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U S RELIEF PARCEL SERVICE"* 245 EAST 80th STREET. NEW YORK. N.Y. 10021 — Phone LEhigh 5-3535 BRACK MIKLÓS, igazgató dett kőműves egy mosogatóronggyal megfojtotta forró vérű feleségét. Higgadtan Iá dát ácsolt, belegyömöszölte í halott asszony testét és talics kán kivitte a “Madárhegyre” a vidék legszebb helyére, ahol hat évvel azelőtt a legboldogabb szerelmes óráikat töltőt ték. Máglyát rakott, rátette í ládát és meggyujtotta. A rendőri nyomozás csak a fogazatáról tudta megállapítani az elszenesedett tetem személyazonosságát. A Szovjet Unió milliós vázasai MOSZKVA — A főváros la kossága elérte a 6 és fél milliót. A többi nagyvárosok: Le; ningrád, 3,600,000, Kiev, Ba ku, Kharkov, Gorky, Taskend és Novoszibirszk, egyenkinl valamivel több mint egymillió lakossal. Nixon megválasztott elnök, Melvin B. Laird republikánus kongresszusi képviselőt nevezte ki honvédelmi miniszternek. BEJÁRAT A 2nd AVENUE-röl MEGHÍVÓ A Lindeni Első Magyar Kerékasztal Társaság I DECEMBER 31-ÉN. KEDDEN ESTE 8 ÓRAI | kezdettel tartandó | SZILVESZTERESTI MULATSÁGÁRA | Saját helyiségünkben: 431 Maple Avenue. Linden, N. J. I A SZIVÁRVÁNY ZENEKARA MUZSIKÁL I Ételekről és italokról gondoskodunk. | Belépőjegy ára (adóval együtt) ............. $4.00 I A viszontlátás reményében hívja és várja önöket, 8 A RENDEZŐSÉG I Asztalfoglalást a jegy előre megvételével biztosítunk! KI MÉRGEZTE MEG A VISZONYT. ANGLIA ES A SZOVJET KÖZÖTT? HALLOTTA... . . . hogy a Bibliát 1326 nyelvre fordították le ebben az évben. A rnult évben 1280 nyelven adták ki a szent könyvet. A legújabb nyelvek amelyeken megjelentek: kirundit (Burundi afrikai ország nyelve) és nama (Délnyugat-Afrika) . LONDON, Anglia — Az angol kormány elrendelte nagykövtségének M o s z kvávan, hogy tagadja meg a vízumot szovjet diplomatáknak, akik a londoni szovjet követségen akarnak elhelyezkedni. Csak kettő részére engedte meg a kormány, hogy vízumot adjanak. Ez a kettő a londoni szovjet nagykövetség létszámát 80-ra fogja emelni, ez a “felső határ”, melyet Anglia megenged. Miután Moszkvában 6 vízumot kértek, Michael Stewart külügyminiszter értesítette a szovjet kormányt a másik négyre nézve, hogy azok nyomban megkapják a vízumot, amint helyettük négyet visszahívnak Londonból. A szovjet nagykövetet. Mik hail Smirnovskyt egy hónappal ezelőtt Londonban az angol k ü 1 ü g yminisztériumb; hívták és elmondták nekik a angol kormány döntését ille tőén, a szovjet személyzet számára nézve. Ez az akció azután következett be, hogy egy royal air force technikust 21 évi börtönre ítéltek el, mivel titkokat adott el a Szovjetnek. A technikus Douglas Britten volt, kontaktusa pedig, akinek a titkos iratokat adta, Alex Borisenko, a szovjet követség első titkára, aki elhagyta Londont egy héttel azután, hogy Brittent letartóztatták. A visszautasítás, hogy az amugyis tültömött szovjet követség létszámát még növeljék, tiltakozást váltott ki a szovjet kormánynál, azt állítva, hogy Anglia meg akarja “mérgezni” a viszonyt a kát ország között. Az angol válasz szerint, ha ilyen “viszonymérgezés” fennáll, azt a Szovjet követte el Csehszlovákia megszállásával. A 18 éves Thomas Charles Fülle, II-öt elviszik a bíróságról, ahol 140-198 évi börtönre Ítélték, mivel Charleston. 111.-ban áprilisban meggyilkolta a William Cox család öt tagját. FtlGGEÍbENSÉG (INDEPENDENCE Merged with JERSEY HÍRADÓ, beolvadt lap HUNGARIAN NEWS of TRENTON. N. J. Men.ir-iei.iK mmaen esuiör'okön — -‘•mushed every Thursday LÁSZLÓ v LENES Editor — Szerbe,,,'.-, i.'itice Manager — Uevvezc-ö szerkea/'.ö Rublie'dion Office — Szer képzőséé és ''■>j»dóriiva,.cu j/ CUMMINGS AVE.. TRENTON, N J. 0861 i »a,.; Owe.. ó-t»?’' i rtENP RZ>».viOSS> t.o Subscription: $8.00 per year — Előfizetési ára évi $8.00 Entered as s-fono matTer rv,. ij a* f"0 Host office v» rtellton IN -I Ol» 'V •> aiaf-ri t 18 •« spronif class rai» t»vrt lTen‘on. N. J Szépségkirálynő a máglyán S*k*hmk« w*****>vt^mM****Kmmw^*<&^mitm****m*w*m*ifl MEGHÍVÓ I Ä Woodhridgei M. Amerikai Polgári Kői f ezúton is meghívja barátait és a magyarságot a l DECEMBER 31-ÉN. KEDDEN ESTE f tartandó szokásos i SZILVESZTERI MULATSÁGÁRA \ jjt) fij | melyet a Kör helyiségében (95 Port Reading Ave., f É Woodbridge, N.J.) fog megtartani | § É 5? Ha azt akarja, hogy az ön és társasága részére is hely jusson, | H foglalja le helyét s vegye meg előre jegyét. Hívja fel telefo- | || non Mrs. Erdeit (634-0011) esténként 6 és 9 óra között, vagy ^ M pedig a klubhelyiséget 634-9687 számon s intézkedjen asztal- | to foglalás dolgában! A RENDEZŐSÉG Á § Ä