Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-11-21 / 47. szám
*fteGKTt.KNS£w 11. OLDAL Thursday. Nov. 21, 1968 TRENTON, N. J. ÉS KORNYÉKE . %•••••»■*•••»•»»**** tie«* J ••»««■•■I WASHINGTONS LEVÉL írja: SPECTATOR TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk J SZAMOSSZEGI JENŐNÉ 37 Cummings Avenue, Trenton, N. J. 08611 OW 5-6517 Feledékeny orvos PÁRIS — A rendőrség letartóztatott egy középkorú férfit, aki anyaszült meztelenül igyekezett hazafelé a főváros utcáin. A férfi elmondotta: orvosnál volt, az orvos levetkőztette őt egy külső szobában és közölte, hogy mindjárt elkezdi a vizsgálatot. Ruhái egy másik szobába kerültek. Az orvos közben elfeledkezett róla, bezárta rendelőjének azt a szobáját, ahol a ruhák voltak és azután hazament. A rendőrség ellenőrizte az elbeszélést és kiderült: a férfi igazat mondott. Öreg mozdonyvezető CHICAGO — Timothy F. Crowley, nyugalmazott mozdonyvezető, nemrégiben, szűk családi körben ünnepelte századik születésnapját. Mr. Crowley elmondotta: Tizenkilenc éves korában vezetett először mozdonyt, akkor az Elgin, Joliet és Eastern vasúttársaságnál dolgozott, fizetése óránkinti 38 cent volt. Mindennap uj jelei mutatkoznak annak, hogy az orosz nyomás Csehszlovákia népére tovább fog erősbbödni; minden ellenállásra, tiltakozásra, tüntetésre az erősebb jogán fog felelni a szovjet. Ebben a kritikus helyzetben sokfelől felmerül a kérdés: Mit tud Amerika tenni a sanyargatott csehszlovák nép érdekében ? Amerikai külpolitikai beavatott személyek igy vélekednek: Amerika nem igyekszik bátorítani a cseheket további és erősebb ellenállásra, hangos tüntetésekre. Amerika csak azt akarja, hogy Csehszlovákiában a szabadság és függetlenség vágya ébren maradjon. Ezt az amerikai felfogást tükrözik az amerikai lapok tudósításai és ezt sugározzák Csehszlovákiába a rádiók. Megbízható hirek szerint ezeknek a rádió üzeneteknek óriási hatásuk van a csehszlovákok lelkületére, erősitik az eltökéltséget, hogy a moszkvai rabságba sohasem fognak belenyugodni. Viszont: mit vár a csehszlovák nép Amerikától? A csehszlovák kormány nem követel és nem vár ennél többet Amerikától. De Washingtonban úgy vélekednek, hogy Csehszlovákia előbb-utóbb kénytele nlesz gazdasági segélyt elfogadni a nyugati országoktól, Amerikától is, mert hiába fogják szorosabbra a kommunista blokkra szorítkozó gazdasági kapcsolatokat, Csehszlovákiában a gazdasági helyzet nyugati segítség hijján egyre reménytelenebben alakul. * * * Wallace harmadik pártjának novemberi választási sikere nem áll példa nélkül az újabb amerikai történelemben. Wallace a nép szavazatainak 13.2 százalékát nyerte el és 45 elektor-szavazatot hódított meg. A korábbi adatok: 1912. Theodore Roosevelt progresszív pártja elnyerte az összes szavazatok 27.4 százalékát és 88 elektor-szavazatot. 1924. Robert La Follette progresszív pártja: a szavazatok 16.6 százaléka, 13 elektor-szavazat. 1948. Strom Thui'mond állami jogok pártja a szavazatok 2.4 százalékát kapta, ugyanannyit, mint Harry Wallace másik “harmadik”1 progresszív pártjának jelöltje. Elektor-szavazatokból pedig Thurmond 39-et hóditott meg a déli államokban, ellenben Wallace egyetlenegy elektor-szavazatot sem tudott Trumantól elhódítani. A Szocialista Párt volt századunkban a legaktívabb harmadik párt, elnökjelölt je hatszor futott minden győzelmi kilátás nélkül. Az öszszes szavazatokból 2.2 százaléktól 6 százalékig jutott nekik, de elektor-szavazatot egyszer sem nyertek el. # * * Intelem Nixonnak: Ebben az országban van egy három milliós meggyökerezett bürokrácia és egy bőségszaru, amelyből 184 billió dollárt kell kiszórni. Ilyen nagy mechanizmus és ilyen nagy gazdagság szinte megoldhatatlan problémákkal vártak mindenkor a Fehér Ház lakóját. * * * Washingtoni emlékeztető: Nixon semmivel sem adós az unióknak és a négereknek. Adósság nélkül szabadabb keze lesz. * * * Emlékezzünk Nixon főbb kampány-ígéreteire: Az ideiglenes 10 százalékos jövedelmi pótadó eltörlése a törvényi határidőben, junius 30-án. A Social Security nyugdijak automatikus emelése a drágulás mértékében. Az országos költségvetés időnkinti átállítása deficitről feleslegre. A szegénység elleni harcban több részt adni a privát vállalatoknak. Honvédelemre, katonai kiadásokra a zeddigi mértéken felül költeni, a cél nem hatalmi egyenlőség a szovjettel, hanem hatalmi fölény a szovjet felett. Vámvédelem egyes amerikai iparoknak tisztességtelen külföldi versennyel szemben. FAGYASZTATNI AKARJA MAGÁT BARCELONA, Spanyolország. — Valentin Ibias, húszéves kőműves-segédmunkás, apróhirdetést tett közzé az újságokban és felajánlja: halála után mélyhütés fagyasztással fagyasszák be holttestét és azután 100 év múlva olvasszák fel. — Mivel semmivel sem járulok hozzá a társadalom jólétéhez, legalább ilyen módon akarok hozzájárulni a tudomány fejlődéséhez — irja szokatlan apróhirdetésében a 20 esztendős Ibias. Vissza Washingtonba CHICAGO — Everett Dirksen, szenátor, a GOP szenátorok csoportjának vezetője, itteni választási főhadiszállását kiürítette és a választási győzelem óta ez a szöveg olvasható az iroda üvegajtaján: Everett M. Dirksen -i Washingtonba költözik. Beatle-hütlenség j LONDON — John Lennon, a Beatle-csoport egyik tagjának felesége, Cynthia, elvált férjétől, azzal az indokolással, hogy férje megcsalta őt Yoko Ono, japán szobrászművésznővel. John Lennon, nem nyújtott be ellenkeresetet, felesége és ötéves kisfia számára jelentős végkielégítést biztosított, az összegből azonban nem érkezett jelentés. A Trentoni Független Református Egyház hírei Közli: \t. Kovács István lelkipásztor Vasárnapi sorrend: magyar istentisztelet 9:30-kor, vásárnapi iskola 9:30-kor, angol istentisztelet 11-kor, ifjúsági gyűlés vasárnap este 7-kor. Tésztakészités van minden szerdán a Lórántffy Zsuzsanna rendezésében. Szeretettel, hívják a nőtestvéreket. Katekizmus oktatás minden szombaton d.e. 10-kor. A 12 életévüket betöltött gyermekeket oktatjuk a keresztény vallás alapigazságaira és készítjük őket a jövő pünkösdi konfirdmációjukra és első ürvacsorázásukra. Még mindig lehet beíratni gyermekeket. Templomunk külső megszépítésének munkálatai szépen folynak. Híveink áldozatkész adakozása is megindult a költségek fedezésére. *~.n ( —• ■Ingatlant akar vá«árolni? Köljegrlöra van tzüksóge? Utazni akar? GEORGE M. PREGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad St., Trenton, N.J. Telefon.: EX 3-4469 Dr. Herbert I. Bell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLAT 1964 N. Olden Avenue. Trenton, N. J. Telefon: 883-4407 és 394-5233 A William Penn 13-ik Fiák tagjaihoz! Értesítjük a tagságot, hogy a William Penn Egyesület 13-ik Fiókosztályának gyűlése december 1-én, vasárnap lesz megtartva a Kerületi Iroda gyüléstermében, délután 2 órai kezdettel. Ugyanezen a gyűlésen lesz megejtve az uj tisztviselők megválasztása is 1969 évre. Éppen ezért kérjük, hogy a fiókhoz tartozó tagok lehetőleg minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a fontos gyűlésen. Egyben értesíti a fiók vezetősége a fiókhoz tartozó tagokat, hogy a gyermektagok részére rendezendő Karácsonyi Party december 8-án, vasárnap délután 2 órai kezdettel lesz megtartva a Szent István Hallban. Kérjük a tagokat, hogy gyermekeiket hozzák el erre a Karácsonyi Ünnepélyre. Változatos műsor lesz, a gyermekek pedig ajándékot kapnak, mint az előző években. Tisztelettel A WM. FENN 13. SZ. FIÓKJÁNAK VEZETŐSÉGE 7 VKARÉKBETÉIEK BIZTOSÍTOTT JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK OLD BOROUGH SAVINGS & LOAN ASS’N. 858 South Broad Straet. Trenton, N. J. HÁZ JAVÍTÁSI KÖLCSÖNÖK Telefonok: EX 3-4148 * * EX 3-4149 ji & REPÜLŐ- ÉS HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS IKKA és TtZEX —ÁLTALÁNOS, MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L. & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad Street Trenton. N. J. Telefon: 392-0078 és 392-0016 MAGYAR-ANGOL. VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NEMET és ROMAN nyelvű okiratok, bizonyítványok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 218 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFOl VI 6-9707 * LÁSZLÓ I. DIENES N. J. ALLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J.