Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-11-07 / 45. szám

No. 45. SZÁM VOL. 55. ÉVFOLYAM ARA 20c—SINGLE COPY 20c TRENTON, N J. KONKRÉT KÜLPOLITIKAI FELADATOK VÁRJÁK. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KŐVETKEZŐ ELNÖKÉT WASHINGTON — Amint Washingtonban látják, az Egyesült Államok következő elnöke három ellentmondás­sal és két újabban újra életre keltett eszmével fogja magát szembetalálni hivatala el­foglalása után. Európából visszatért láto­gató politikusok, és washing­toni kiértékelések szerint, az ellentmondások a követke­zők: Nyugat Európa azt kívánja, hogy az Egyesült Államok visszanyerje elvesztett befo­lyását Európában, azzal hogy megoldja faji, városi és a fiatal generációval kapcsola­tos problémáit, amilyen gyor­san csak lehet — de ugyan­akkor azt is akarja, hogy szi­lárdan álljon Európa megvé­­delmezésében. A másik, hogy Európa kí­vánja az amerikai vezetést és Európában meg is vannak győződve arról, hogy Ameri­ka ezt meg is teszi — ha azon­ban ez bekövetkezik bírálat hangzik el ellene. HONG KONG — Két kom­munista kínai ágyunaszád kö­rülvett, majd három figyel­meztető fényrakétát lőtt át egy amerikai teherhajó tatja fölött, a Hong Kongot körül­vevő vörös kínai szizgetek egyikének közeléből. Az ame­rikai teherszállító hajó nem állt meg. Az Egyesült Államok kon­zulátusa hivatalosan megál­lapította, hogy az amerikai teherhajó a 6161 tonnás T’nun-LADY LISA horoszkóp és jel­­iem-o!vasó. Ez a hozzáértő nő mindent megmond önről a ho­roszkóp-kép alapján, habár soha­sem látta önt azelőtt. Több nyel­ven beszél, magyarul is. Vizit órák naponta (vasárnap is) reg­gel 10 tel este 8-ig. Bővebb in- Icrmác’ósrt hívja 494-1955 szá­rról. Címe: 59 Lincoln Highway (Rt. 27 — a Terry Ave. és Parso­nage Rd. között) Edison, N. J. A harmadik pedig, hogy az Egyesült Államok részé­ről, mint a múltban is, remé­lik, hogy egységes Európáért, egy szóval és véleménnyel beszélő Európáért szállhat­nak síkra — azonban ezt a célt mindig befagyasztja Franciaország, mely ugyan nagy aggályokkal kiséri Cseh­szlovákia a Szovjet által tör­tént megszállását, azonban még mindig nem kész arra, hogy feladja az európai kon­tinens teljes uralását azzal, hogy beengedi az Európai Kö­zös Piacba Angliát. Ami a két újonnan életre­­kltett eszmét illeti, ezek egyike Dean Rusk amerikai külügyminiszter tavalyi ja­vaslata. hogy a nyugat euró­pai nemzetek formáljanak egységes védelmi szervezetet, mely közös gazdasági érde­keket is megbeszélhet. A másik hogy bevonják Angliát az európai politikai tárgyalásokba azáltal, hogy uj életet öntenek a Western European Union-ba. Ezt a derhead volt, mely Délviet­­namból jött és útban volt Eu­reka, Calif, felé. Az ameri­kai konzulátus szerint a hajó kapitánya R. A. Bodden volt. Az amerikai hajó személy­zetének tagjai elmondották, hogy hajójuk körülbelül 5 mérföldnyi távolságra volt a kommunista kínaiak Lema Islands szigetcsoportjától és 25 mérföldnyire délre Hong- Kongtól, amikor a kínai ágyu­­laszádok nagy sebességgel közeledtek hozzájuk. — Némi konfúzió támadt 3 ff elett hajónkon, hogy a fényjelzések mit is jelente­nek — mondotta F. Greene amerikai tengerész. — Nyil­vánvalóan azt akarták, hogy dijunk meg, de mi nem tet­tük azt. “Nyugateurópai Uniót” 1955- ben alapították és a szervezet magában foglalja Angliát és a Közös Piac 6 nemzetét. Az uj törekvés mögött Pi­erre Harmel, belga külügy­miniszter áll és a cél az, hogy ez valamivel több legyen, mint egy vitázó társaság. Bár általában az a nézet hogy e két politikai felújítás nem hoz gyors eredménye­ket, mégis ezek és más mód­szerek hozzá fognak járulni, hogy az előbb vázolt három ellentmondást kiküszöbölj ék. Európáw*51 visszatért politi­kusok elmondották, hogy nyugateurópai diplomaták elhanyagolva érzik masukat abban, hogy az Egyesült Ál­lamok túlsók figyelmet szen­tel Ázsiának, európai érdekek rovására. Uvvarosak aggá­lyokat okoz Európában, hogy a Szovjetunió valószínűleg túlhaladta a NATO, konven­cionális fegyverekkel való felszereltségében. AZ UJ ELNÖK Richard M. Nixon a Republikánus Párt elnök­jelöltje a keddi választáson jelentékeny szavazattöbbsé­get kapott s minden bizony­nyal ő lesz az Egyesült Ál­lamok következő elnöke. Az elnököt az egyes államok elektorai választják, a szava­zók akarata szerint. VÖRÖS KÍNAIAK FÉNYRAKÉTÁKAT LŐTTEK AMERIKAI HAJÓ FÖLE A “NAGY BANKRABLÁS" BRONXBAN NEW YORK — Bronx-ban, a Manufacturers Hanover Trust Co.-nál Stephen Tór­­retto bankpénztárnek javá­ban dolgozott, amikor egy kisfiú lépett pénztárablaka elé és egy Írást nyújtott át neki a következő szöveggel: — Nyújtson át azonnal 8000 dollárt, ellenkező eset­ben valaki golyót kap a fe­jébe. Amikor Torretto magához tért meglepetéséből, meg­nyomta egy titkos riasztó ké­szülék gomját, majd kisétált fülkéjéből, körüljárta a pul­tot a 1254 Southern Blvd.-on levő bankban és galléron ra­gadta a kisfiút, akiről ké­sőbb kiderült, hogy 12 éves. A fiú nyomban könnyekben tört ki. Amikor Kenneth Rourke és Robert Villarubbia rendőrök nagy sebességgel megérkez­tek, a szipogó “gyanusitott”, — alig 4 láb magas — el­mondta, hogy az unokatetvé­­re künn áll a bank előtt, hogy segítsen neki a “fogást” be­fejezni. A második fiú, ugyancsak 12 éves, amikor meglátta a rendőröket és a “fogságuk­ban” levő unokatestvért, nyomban maga is sírásra fog­ta a dolgot. A rendőrállomá­son a rendőrök elmondták, hogy a fiuk szerint egy 20 év körüli férfi adta nekik az írást a bank előtt és küldte be egyiküket vele, azt ígér­vén, ha kihozza a pénzt ad nekik 50 centet. A rendőrök a gyerekek szü­lőit hívták, előzőleg azonban “ifjúkori bűnözésért”, megkí­sérelt bankrablás vádját emelték. MICKEY MOUSE KÖZÉPKORÚ UR - NEGYVEN EVES LETT HOLLYWOOD A közel­múltban különös születésna­pot ünnepelt a világ moziba járó közönsége, felnőttek és gyermekek egyaránt, vala­mint a Walt Disney film-stu­­dió. Mickey Mouse nemrégiben lett 40 esztendős. Az első Mickey Mouse filmet, ame­lyet akkor egy Walt Disney nevű, ismeretlen, fiatal rajzo­ló, sajátkezüleg rajzolt, a new yorki Colony filmszín­házban mutatták be. Mickey Mouse nyomban az egész világ kedvence lett. Walt Disney a filmtörténet egyik feledhetetlen és egyik legrckonszenvesebb jellenét alkotta meg a kisegér alakjá­ban. Mickey Mouse mindenek­előtt feltétlenül tisztességes, legelső sorban szerelméhez, a kis nőstény-egérhez, hűséges. Tisztessége és nyiltszivü be­csületessége gyc'JÖ an bajiba keveri őt, mivel azonban ügyes és élelmes teremtés, mindig sikerül kimásznia a bajból. . Mickey Mouse maga a meg­testesült jóindulat, soha nem bánt senkit es azonkívül a vi­lág legügyesebb kisegere, mert végeredményben, min­dig minden bajból kimenekül. Walt Disney világhírének ez a kedves, rokonszenves kisegér volt az első állomása. Tiszta szívből üdvözöljük Mickey Mouset, negyvenedik születésnapja alkalmából, ab­ból az alkalomból, hogy kö­zépkorú úriember lett. Chiang 81 éves TAIPEI, Taiwan — Chiang Kai-sek, nemzeti Kína elnö­ke, szűk családi körben ün­nepelte 81-ik születésnapját. MUNKAALKALOM NŐKNEK MÉG MINDIG VAN ELÉG IDEJE ARRA, HOGY BIZTOS­SÁ TEGYE BOLDOG KARÁ­CSONYÁT! Oly kevés időbe te­lik elég pénzt keresni melléke­sen karácsonyra! Telefonáljon s érdeklődjön, hogyan árusíthatja ön is az AVON gyártmányokat. Perth Amboyban hívja: Hl 2-,462, New Brunswivkon pedig 545-0990 P Uentown-Belhlehem környékén 432-091S számot. MERGED WITH American in Spirit Hungarian in Language BEOLVADT LAP Amerikai szellemit Magyar ujiág 53 Thursday, Nov. 7, 1968 HUNGARIAN WEEKLY OF TRENTON AND VICINITY

Next

/
Thumbnails
Contents