Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-10-17 / 42. szám

12. OLDAL FÜOGETLENSÉli Thursday. October 17, 1968 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek Lakásában, zárt ablaktáblák mögött, fényké­pezte Redl megbízói számára a fetegyver­­zésre és ellátásra, a vasúti szállításokra és a csapatmozdulatokra vonatkozó paran­csokat, a hadügyminiszter, a trónörökös, a vezérkari főnök szervezési kérdésekről szóló legújabb parancsait is. A megtalálható bizonyítékok azonban mindösze másfél évet öleltek fel, azt az időt, amelyet Redl Prágában töltött. Ez idő alatt kémkedéssen mint 60 koronához jutott, fizetésének tízszereséhez. Nem vi­tás azonlban, hogy már jóval régebben kém­kedett. Bécsben úgy ismerték, mint na­gyon gazdag embert, aki mérhetetlenül költekezik. Erről azt irta be minősítési ira­taiba, hogy nagy magánvagyona, birtoka van, amely jelentős jövedelmet hoz. Lele­plezése után derült ki, hogy ebből egy szó som igaz. Redl mindössze a vezérkartól húzott jövedelmet. Mármint az Osztrák- Magyar Monarchia vezérkarától valamint az orosz, a francia és az angol vezérkar­tól, amelyek számára kémkedett. Urbanskiék, mint akik jól végezték dol­gukat, visszautaztak Bécsbe. Jelentették küldetésük eredményét, s tökéletesen meg voltak róla győződve, hogy mindent sike­rült a legnagyobb titokban végrehajtani. A katonazenekar már próbálta a gyász­indulókat, amelyeket Redl katonai pom­pával megrendezett temetésén játszik majd. És aztán (becsapott a bomba: egy prágai esti lap néhány soros közlemény­ben cáfolta azt a hirt, hogy Redl ezredes azért követett volna el öngyilkosságot, mert Oroszország javára kémkedett... A cáfolat felkavarta az érdeklődést. Ki­tört a botrány. Mi volt az a bizonyos hajszál, amelyben elbotlottak Urbanskiék ? Egy futballmeccs, illetőleg egy futballt kedvelő riporter: Egon Erwin Kisch, aki­nek csapata 1913. május 25-én balszeren­csés körülmények között vereséget szen­vedett, mert egyik legjobb játékosa távol­maradt. De adjuk át a szót magának Egon Erwin Kischnek, aki később két könyvéiben is megírta a hires Redl-ügyet és akinél ér­dekesebb tollú és egyben hűbb krónikása nincs ennek a fantasztikus kémtörténet­nek: “Azon a vasárnapon, 1913. május 25-én, labdarugó mérkőzés volt Prágában a Sturm német futball-klub (DBC) csapata és az SK Union-Holesovice között. A Prager Tagblatt cimü újság erről másnap a kö­vetkező hirt hozta: DBC I-SK Union-Holesovice 5:7 (féli­dő: 3:3). A Sturm kezdettől fogva fölény­ben volt, ami góljai nagy számában is ki­fejezésre jutott. Marecek és Wegner tá­volléte miatt azonban a csapat védelme meggyengült, és Atja önmagában nem tud­ta az Union valamennyi áttörését elhárí­tani. Egyszóval az eredmény korántsem volt kedvező. A legjobban a Sturm kapitánya mérgelődött Wagner váratlan távolmara­dásán, holott éppen azt megelőzően tett Wagnernek valami olyan szívességet, ami­lyet kapitányok szoktak tenni az első csa­pat legjobb játékosának. Wagner ennek el­lenében pontos szereplést Ígért — és az első vasárnapon elmaradt. így hát a ka­pitány (civilben az egyik prágai lap ripor­tere és az egyik berlini újság prágai leve­lezője) egyáltalában nem fogadta őt barát­ságosan, amikor Wagner hétfőn a szerkesz­tőségben felkereste. — Igazán nem tudtam eljönni — men­tegetőzött a boldogtalan védőjátékos. — Nem érdekel — hangomban komor elutasítás csengett. — Már fel voltam öltözve, de egy ka­tonai küldönc jött a műhelyünkbe, hogy egy segéd menjen azonnal a hadtestpa­rancsnokságra és tőrjön fel egy lakatot. — Ne próbálj nekem ilyet mesélni. Az öt percig tart. És mi egy teljes óráig vár­tunk a kezdőrugással. — De egy tiszt lakását kellett feltör­nöm, aztán meg az összes fiókát és az ösz­­szes szekrényt..., valami bizottság érke­zett Bécsből és papírok után kutattak. Meg fényképek és tervek után ... — Úgy? És kinek a lakása volt az? — Azt hiszem, egy tábornoké. Nagyon elegánsan berendezett lakás. — És a tábornok nem volt jelen? — Nem, az tegnap halt meg Bécsben. Tegnap halt meg Bécsben? A kapitány, civilben riporter, már egyáltalán nem ha­ragszik a hanyag védőjátékosra. Már nem mondja neki, hogy “ne próbálj nekem ilyet bemesélni”, hanem a legrészletesebben el­mesélted magának, hogyan nyújtott át a bécsi ezredes minden fényképet a hadteste parancsnoknak és hogy az milyen kétség­­beesetten kétségbeesetten csóválta a fejét, mondván: Szörnyű, szörnyű! Ki hitte vol­na. Megtudta a riporter azt is, hogy a la­kás nagyon furcsa volt, olyan, mint egy hölgy lakása, tele toálettszerekkel és par­fümmel meg hajsütővassal, de a legpar­­fümösöttebb leveleket férfiak irák. Nevü­ket a bécsi urak feljegyezték. A riporter persze már tudta, hogy Redl vezérkari főnök lakásáról van szó. Az ön­­gyilkosságról szóló közleményt, lelkes han­gú életrajz kíséretében ma adta ki a cs. és kir. távirati iroda, és a déli lapok már szó szerint közölték is. De a riporternek semmi oka, hogy diszkrét maradjon — hi­szen fel sem kérték rá —, vagy hogy meg­őrizze azt a titkot, amelyet rá sem bíz­tak. Tehát tudósítani fogom róla berlini lapomat. Hiszen Prágában bizonyosan el­koboznák a lapot. Vagy talán mégis lehetne próbálni? Ta­nácskozás a főszerkesztővel, kompromisz­­szumos megoldás mellett döntöttünk: meg­kockáztatjuk az esti kiadás elkobzását és a hirt cáfolat formájában hozzuk. “Illeté­kes helyről felkérték lapunkat annak a kü­lönösen tiszti körökben elterjedt hírnek a megcáfolására, hogy Redl ezredes, a prá­gai hadtest vezérkari főnöke — ki mint ismeretes, tegnapelőtt Bécsben öngyilkos­ságot követett el — katonai titkokat árult volna el, s Oroszország javára kémkedett volna. Az a Prágába küldött bizottság, amely egy ezredesből és egy őrnagyból állt, és vasárnap báró Giesel hadtestparancs­nok jelenlétében felnyitotta Redl ezredes lakását és fiókjait, merőben más jellegű botlások után kényszerült kutatni stb.” Az olvasó elérti az ilyen cáfolatokat, olyan az, mint ha azt mondanák: “X. Y. nem ha­miskártyás”. De kifogást emelni a hir köz­lése ellen nem lehetett, a sajtóügyek állam­ügyésze talán azt hitte, hogy a cáfolat a hadtestparancsnokságról ered, a hadtest­parancsnokság meg úgy vélhette, hogy Bécsből. És esti lap mindenesetre megjelent, a hirt megtáviratozták Bécsbe, azí ujságirók megrohanták a Klomser Szállót, a parla­mentben húsz sürgős indítványt és inter­pellációt terjesztettek be. Egész Ausztria tudomást szerzett tehát az öngyilkosság okáról, amelyet a küldföld mértéktartó körei enélkül is ismertek — hiszen Redl az ő kémjük volt — s amelyet még a csá­szár előtt is titokban akartak tartani. Ezért tekintettek el a kém letartóztatá­sától, ezért mondták le a — bizonyára ta­nulságos — törvényszéki tárgyalásról, a tanúkihallgatásokról, jegyzőkönyvekről stb., ezért őrizték egy teljes éjszakán át a szállodát, tétettek külön titoktartási es­küt. És most mégis megtudta ország-világ. Mert egy védőjátékos elmaradt egy bajno­ki mékőzésről. Az Union-Holesovice elle­ni mérkőzésről.” És most már nem lehetett az ügyet el­hallgatni. A katonai pompával megrende­zendő temetésről szóló parancsot vissza­vonták, Redlt teljes csendben temették el. Viszont annál inkább zúgott a Monar­chia a botránytól. Az egyik hadtest vezér­kari főnöke, a hírszerző szolgálat előző ve­zetője mint idegen hatalmak ügynöke! FOLYTATJUK "OPERABÁL 13" FOLYTATÁS

Next

/
Thumbnails
Contents