Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-10-17 / 42. szám
12. OLDAL FÜOGETLENSÉli Thursday. October 17, 1968 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek Lakásában, zárt ablaktáblák mögött, fényképezte Redl megbízói számára a fetegyverzésre és ellátásra, a vasúti szállításokra és a csapatmozdulatokra vonatkozó parancsokat, a hadügyminiszter, a trónörökös, a vezérkari főnök szervezési kérdésekről szóló legújabb parancsait is. A megtalálható bizonyítékok azonban mindösze másfél évet öleltek fel, azt az időt, amelyet Redl Prágában töltött. Ez idő alatt kémkedéssen mint 60 koronához jutott, fizetésének tízszereséhez. Nem vitás azonlban, hogy már jóval régebben kémkedett. Bécsben úgy ismerték, mint nagyon gazdag embert, aki mérhetetlenül költekezik. Erről azt irta be minősítési irataiba, hogy nagy magánvagyona, birtoka van, amely jelentős jövedelmet hoz. Leleplezése után derült ki, hogy ebből egy szó som igaz. Redl mindössze a vezérkartól húzott jövedelmet. Mármint az Osztrák- Magyar Monarchia vezérkarától valamint az orosz, a francia és az angol vezérkartól, amelyek számára kémkedett. Urbanskiék, mint akik jól végezték dolgukat, visszautaztak Bécsbe. Jelentették küldetésük eredményét, s tökéletesen meg voltak róla győződve, hogy mindent sikerült a legnagyobb titokban végrehajtani. A katonazenekar már próbálta a gyászindulókat, amelyeket Redl katonai pompával megrendezett temetésén játszik majd. És aztán (becsapott a bomba: egy prágai esti lap néhány soros közleményben cáfolta azt a hirt, hogy Redl ezredes azért követett volna el öngyilkosságot, mert Oroszország javára kémkedett... A cáfolat felkavarta az érdeklődést. Kitört a botrány. Mi volt az a bizonyos hajszál, amelyben elbotlottak Urbanskiék ? Egy futballmeccs, illetőleg egy futballt kedvelő riporter: Egon Erwin Kisch, akinek csapata 1913. május 25-én balszerencsés körülmények között vereséget szenvedett, mert egyik legjobb játékosa távolmaradt. De adjuk át a szót magának Egon Erwin Kischnek, aki később két könyvéiben is megírta a hires Redl-ügyet és akinél érdekesebb tollú és egyben hűbb krónikása nincs ennek a fantasztikus kémtörténetnek: “Azon a vasárnapon, 1913. május 25-én, labdarugó mérkőzés volt Prágában a Sturm német futball-klub (DBC) csapata és az SK Union-Holesovice között. A Prager Tagblatt cimü újság erről másnap a következő hirt hozta: DBC I-SK Union-Holesovice 5:7 (félidő: 3:3). A Sturm kezdettől fogva fölényben volt, ami góljai nagy számában is kifejezésre jutott. Marecek és Wegner távolléte miatt azonban a csapat védelme meggyengült, és Atja önmagában nem tudta az Union valamennyi áttörését elhárítani. Egyszóval az eredmény korántsem volt kedvező. A legjobban a Sturm kapitánya mérgelődött Wagner váratlan távolmaradásán, holott éppen azt megelőzően tett Wagnernek valami olyan szívességet, amilyet kapitányok szoktak tenni az első csapat legjobb játékosának. Wagner ennek ellenében pontos szereplést Ígért — és az első vasárnapon elmaradt. így hát a kapitány (civilben az egyik prágai lap riportere és az egyik berlini újság prágai levelezője) egyáltalában nem fogadta őt barátságosan, amikor Wagner hétfőn a szerkesztőségben felkereste. — Igazán nem tudtam eljönni — mentegetőzött a boldogtalan védőjátékos. — Nem érdekel — hangomban komor elutasítás csengett. — Már fel voltam öltözve, de egy katonai küldönc jött a műhelyünkbe, hogy egy segéd menjen azonnal a hadtestparancsnokságra és tőrjön fel egy lakatot. — Ne próbálj nekem ilyet mesélni. Az öt percig tart. És mi egy teljes óráig vártunk a kezdőrugással. — De egy tiszt lakását kellett feltörnöm, aztán meg az összes fiókát és az öszszes szekrényt..., valami bizottság érkezett Bécsből és papírok után kutattak. Meg fényképek és tervek után ... — Úgy? És kinek a lakása volt az? — Azt hiszem, egy tábornoké. Nagyon elegánsan berendezett lakás. — És a tábornok nem volt jelen? — Nem, az tegnap halt meg Bécsben. Tegnap halt meg Bécsben? A kapitány, civilben riporter, már egyáltalán nem haragszik a hanyag védőjátékosra. Már nem mondja neki, hogy “ne próbálj nekem ilyet bemesélni”, hanem a legrészletesebben elmesélted magának, hogyan nyújtott át a bécsi ezredes minden fényképet a hadteste parancsnoknak és hogy az milyen kétségbeesetten kétségbeesetten csóválta a fejét, mondván: Szörnyű, szörnyű! Ki hitte volna. Megtudta a riporter azt is, hogy a lakás nagyon furcsa volt, olyan, mint egy hölgy lakása, tele toálettszerekkel és parfümmel meg hajsütővassal, de a legparfümösöttebb leveleket férfiak irák. Nevüket a bécsi urak feljegyezték. A riporter persze már tudta, hogy Redl vezérkari főnök lakásáról van szó. Az öngyilkosságról szóló közleményt, lelkes hangú életrajz kíséretében ma adta ki a cs. és kir. távirati iroda, és a déli lapok már szó szerint közölték is. De a riporternek semmi oka, hogy diszkrét maradjon — hiszen fel sem kérték rá —, vagy hogy megőrizze azt a titkot, amelyet rá sem bíztak. Tehát tudósítani fogom róla berlini lapomat. Hiszen Prágában bizonyosan elkoboznák a lapot. Vagy talán mégis lehetne próbálni? Tanácskozás a főszerkesztővel, kompromiszszumos megoldás mellett döntöttünk: megkockáztatjuk az esti kiadás elkobzását és a hirt cáfolat formájában hozzuk. “Illetékes helyről felkérték lapunkat annak a különösen tiszti körökben elterjedt hírnek a megcáfolására, hogy Redl ezredes, a prágai hadtest vezérkari főnöke — ki mint ismeretes, tegnapelőtt Bécsben öngyilkosságot követett el — katonai titkokat árult volna el, s Oroszország javára kémkedett volna. Az a Prágába küldött bizottság, amely egy ezredesből és egy őrnagyból állt, és vasárnap báró Giesel hadtestparancsnok jelenlétében felnyitotta Redl ezredes lakását és fiókjait, merőben más jellegű botlások után kényszerült kutatni stb.” Az olvasó elérti az ilyen cáfolatokat, olyan az, mint ha azt mondanák: “X. Y. nem hamiskártyás”. De kifogást emelni a hir közlése ellen nem lehetett, a sajtóügyek államügyésze talán azt hitte, hogy a cáfolat a hadtestparancsnokságról ered, a hadtestparancsnokság meg úgy vélhette, hogy Bécsből. És esti lap mindenesetre megjelent, a hirt megtáviratozták Bécsbe, azí ujságirók megrohanták a Klomser Szállót, a parlamentben húsz sürgős indítványt és interpellációt terjesztettek be. Egész Ausztria tudomást szerzett tehát az öngyilkosság okáról, amelyet a küldföld mértéktartó körei enélkül is ismertek — hiszen Redl az ő kémjük volt — s amelyet még a császár előtt is titokban akartak tartani. Ezért tekintettek el a kém letartóztatásától, ezért mondták le a — bizonyára tanulságos — törvényszéki tárgyalásról, a tanúkihallgatásokról, jegyzőkönyvekről stb., ezért őrizték egy teljes éjszakán át a szállodát, tétettek külön titoktartási esküt. És most mégis megtudta ország-világ. Mert egy védőjátékos elmaradt egy bajnoki mékőzésről. Az Union-Holesovice elleni mérkőzésről.” És most már nem lehetett az ügyet elhallgatni. A katonai pompával megrendezendő temetésről szóló parancsot visszavonták, Redlt teljes csendben temették el. Viszont annál inkább zúgott a Monarchia a botránytól. Az egyik hadtest vezérkari főnöke, a hírszerző szolgálat előző vezetője mint idegen hatalmak ügynöke! FOLYTATJUK "OPERABÁL 13" FOLYTATÁS
