Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-09-05 / 36. szám
y t2. OLI>AL ________________gUGGETLENSfiO______________________________Thursday, Sept. 5. 1383 ptinäTkämek, kalandorok és bűnügyek] Rendőrörmesterből betörő, betörőből kém 1911 őszén, egy kis angliai hotelben a Scotland Yard két rendőrtisztviselője karon ragadta az egyik szoba lakóját: — Mister Glauss, önt a törvény nevében letartóztatjuk! Csomagolja össze a holmiját, mindjárt indulunk, kiadjuk önt Németországnak ! Glauss halottsápadt arccal tiltakozott: — De kérem, uraim! Én nagy szolgálatokat tettem Angliának! Hazámban ezért súlyos büntetés vár rám! ,A rendőrtiszviselők arca mozdulatlan maradt. — Arról, hogy az ön szolgálataira Angliának valaha is szüksége lett volna, nem tudunk — mondta az egyik rendőrtiszviselő. — Arról viszont igen, hogy Németország önt betörésért kérte ki a brit birodalom kormányától, és semmi okunk nincs rá, hogy ezt a kiadatási kérelmet megtagadjuk. És ezzel egy fényképet húzott elő a zsebéből. * — Vagy talán tagadja, hogy ez a kép önt ábrázolja? Glauss megrázta a fejét. Nem, nem tagadhatta: a végzetes fénykép, minden baj okozója, valóban őt, az 1911-es esztendő egyik legnevezetesebb kémügyének főszereplőjét ábrázolta, amikor még wilhelmshaveni rendőrőrmester korában a zsákmánnyal kimászott egy sörgyár ablakán, s cinkosa, Jaenicke közrendőr éppen a földre segítette. Ezt a fényképet 1910 nyarán mutatta meg neki először egy Petersen nevű ur. Hogy is történt? Petersen Wilhelmshaven villanegyedében lakott egy villában, amelyet fák és bokrok vettek körül, s amely azon a környéken állt, ahol Glauss rendőrőrmester szolgálatot teljesített. Petersenről úgy tudta, hogy jómódú mérnök, s el is határozta, hogy kifosztja, hiszen akkor már rendszeresen foglalkozott betöréssel, hogy alacsony fizetését kiegészítse. Egy esős nyári éjszakát szemelt ki erre a célra. Már rendőrőrszemként felderítette, hogy a villát gyakran hagyják éjszakára őrzetlenül. Peterson sokat szórakozik, valószínűleg táncosnők lakásán tölti éjszakáit, s ezért nincs otthon. Glauss tehát várta, vajon szerencséje lesz-e. Nem kellett soká várnia, mert látta, amint három férfi és egy nő kijött a villából. Úgy tudta, hogy már senki sincs odabent, óvatosan átvetette tehát magát a villa kerítésén, megkerülte az épületet, és a villa háta mögött álló szénabogyán fölmászott, levette derékszíját, az emeleti ablak fájához kapcsolta és merész ledülettel bedobta magát az ablakon. Koromsötétség vette körül. Úgy érezte, hogy puha szőnyegre esett, s hogy tájékozódjék, kivette villamos zseblámpáját, amellyel akárcsak a többi rendőrt, őt is ellátta a gondos rendőrfőkapitányság. Amint a fény fölvillant, hirtelen hatalmas ütés érte, ájultanterült el a földön. Amikor Glauss őrmester egy rendőrhöz, de még egy betörőhöz is méltatlan helyzetéből magához tért. azt látta,hogy egy hatalmas termetű asszony ül az asztal mellett, cigarettázik és az ő tárcájának tartalmát vizsgálgatja. Amint feltápászkodott az asszony halálos nyugalommal közölte vele, hogy innen nem távozhat, s ha menekülni próbál, azonnal leüti vagy éppenséggel kidobja az ablakon. Fejcsóválva mondta az asszony, nem is hitte volna, hogy a wilhelmshaveni rendőrség őrmestere nem a betörőket hajszolja, hanem maga is ilyesmire adta a fejét. Glauss könyörgésre fogta a dolgot, és a termetes asszonyságnak valóban vajból volt a szive. Szélnek eresztette, előbb azonban följegyezte adatait. A rendőrőrmester azon az utón távozott, amelyen érkezett. Kimászott az ablakon, odalent megint átvetette magát a kerítésen és az utcán megindult, folytatva szokásos szolgálati útját. Nem vette észre izgalmában, hogy a sötétben ketten is követik. Amint az utca végéhez ért, egyenruhás rendőr közeledett felé. Az őrmester füttyjelet adott, amire a másik rendőr odajött hozzá, és ketten együtt megálltak egy fa alatt. Glauss most sem vette észre, hogy beszélgetésüket (Jaenicke rendőrrel beszélt) kihallgatják. Jaenickét pedig elfeeljtette tájékoztatni a balul sikerült betöréséről. Erre egyebek mellett személyes oka is volt, hiszen a Petersen-villában saját szakállára és zsebére kísérelte meg a betörést, szokásos bűntársa, Jaenicke tudta nélkül, s a másik betörő-rendőr bizonyára nem vette volna szívesen, ha megtudja: bajtársa ezúttal saját zsebére akart dolgozni. A két rendőr a másnap esti betörés részleteit tárgyalta meg. Az egyik sörgyár irodáját szemelték ki, amelynek ablakán játszi könnyedséggel be lehet mászni, és amelynek kézi pénztárában mindig akad néhány száz márka, amire szükségük is eltt volna. Már csak azért is, mert a hivatalos pénzekből nagyobb összegeket sikkasztottak, és a hiányt pótolni kell, különben a revízió rájön a sikkasztásra és ők rendőrkézre kerülnek. . A sörgyári betörést annak rendje-módja szerint végrehajtották. A néhány száz márkás zsákmányt testvériesen elfelezték, s álmukban sem gondoltak rá, hogy betörésüknek szemtanúja volt. Mekkore volt a meglepetésük, amikor körülbelül egy hét múlva — éppen a Petersen-villa körül teljesítettek szolgálatot s békésen beszélgettek — egyszerre csak egy széles vállu férfi termett előttük és megkérte őket: fáradjanak be a villába, mert fontos dolgot akar velük közölni. — Mi lehet ez a fontos dolog? — kérdezte rendőri hivatali felsőbbrendűségének harcos tudatában Jaenicke, aki nem szokott hozzá, hogy mindenféle civilek csak úgy rángassák a rend egyenruhás őreit. —’ Le szeretném leplezni a sörgyári betörés tetteseit — válaszolta mézes mosollyal az idegen, s most már a két rendőr nem kérette magát, hogy eleget tegyen a kényszerű meghívásnak. Odabent az idegen bemutatkozott, Petersen mérnöknek nevezte magát, s egy fényképet tett az asztalra. A fénykép a sörgyár irodájának ablakát ábrázolta abban a pillanatban, amikor Glauss éppen kimászott az ablakon és Jaenicke a földre segítette. Majndnem hajnalig tartott a megbeszélés a titokzatos villában. Glauss és Jaenicke ötötezer márkát és egy Ígéretet kapott, hogy Petersen nem fogja őket feljelenteni betörésért. Petersent pedig biztosították, hogy ezentúl nem betöréssel keresik meg a hivatali sikkasztás pótlására valót, hanem inkább vele működnek együtt. A két rendőr nyugtát irt alá a kapott összegről, majd távoztak, folytatták őrjáratukat, hogy Wilhelmshaven közbiztonsága ne szenvedjen csorbát. Petersen szorgalmas munkatársakra talált. Jaenicke már másnap civilbe öltözött és a kikötői gőzössel kiment a Von der Tann cirkálóhoz, a német hadiflotta legkorszerűbb hajójához, hogy magával hozza a városba Ehlers tengerész altisztet, akit évek óta ismert és akivel jó cimborák voltak. Jaenicke sógornőjét Ehlers feleségül óhajtotta venni, az oltárhoz azonban azért nem tudtak járulni, mert a jó házassághoz nemcsak szerelem, hanem némi pénz is kell, és ez sem Ehlersnek, sem menyasszonyának nem volt. FOLYTATJUK
