Függetlenség, 1968. január-június (55. évfolyam, 4-23. szám)
1968-02-29 / 9. szám
10. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, Feb. 29, 1968 A DRÁMAI KÉRDÉS: MEDDIG FOLYTATJUK MÉG A VIETNAMI KATASZTRÓFA-POLITIKÁT? A közelmúltban a legtekintélyesebb konzervatív amerikai újságok egyikében, az amerikai pénzügyi világ és az amerikai nagytőke szócsövében, a “Wall Street Journal” nevű napilapban, rendkívül érdekes cikk jelent meg a vietnami háborúról. A tekintélyes konzervatív újság felveti a drámai kérdést: meddig folytatjuk még a vietnamai katasztrófa-politikát? A “Wall Street Journal” cikkét szószerinti fordításban közöljük. íme, a cikk: — Meggyőződésünk, hogy az amerikai népnek el kellene fogadnia — ha még eddig nem fogadta el — azt a valószínű lehetőséget, hogy az egész vietnami erőfeszítés halálra van Ítélve és valószinüleg darabokra hullik, közvetlenül lábunk alatt. Mindenekelőtt, a valóságos katonai helyzet az amerikai beavatkozást alátámasztó filozófiai érveléseket nagyrészt :csupán elvi jelentőségűvé te-I SZÍ. A gazdaság komoly veszélyben van — mondotta H. H. Fowler pénzügyminiszter. — Elismerjük, hogy van egy ellenkező elmélet is, amely szerint az ellenség egy hétig tartott támadás-sorozata a délvietnami városok és falvak ellen, egy “utolsó kísérlet” az ellenség részéről, mielőtt, a háború ellanyhul és a kommunisták a tárgyalóasztalhoz ülnek. Lehetséges, hogy ez a fordulat bekövetkezik, jelenleg azonban a bizonyítékok nem támasztják túlságosan alá ezt az elméletet. —Általános vélemény szerint, Hanoi még mindig viszonlagosan jelentős számú, olyan fegyveres egységgel rendelkezik ,amelyeket nem vetett be a háborúba. Úgy tűnik, hogy a kommunisták elegendő fegyver-utánpótlást kapnak a Szovjetuniótól és Vörös Kínától. Mindaddig, amig fegyverek érkeznek és mindaddig, amig lesznel olyan vietnami kommunisták, akik használják azokat, feltételezhetően, többé-kevésbbé a végtelenségig el tudják húzni a háborút. Mindeddig legalább is határozott bosszúvággyal eltelten, képességet mutattak arra, hogy a rombolás és a dsmoralizálás magvát mindenütt elhintsék. — Ugyanekkor, a délvietnami kormány, amely sohasem volt túlságosan meggyőző, állandóan rosszabbnak és rosszabbnak tűnik. A legfontosabb az a körülmény, hogy a délvietnami kormány képtelen a népet megvédeni, még a városok szivében sem képes erre. — A saigoni-amerikai erőfeszítés, a r r a v o natkozóan, hogy a délvietnami falvak biztonságát megteremtsék és a falvak lakosságát a kormány oldalára állítsák, zsákutcába jutott. Dél-Vietnamban a kormány és a nép a leghatározottabb zűrzavar állapotába került: meddig tarthat még ez a helyzet? A kudarc — hangsúlyoznunk kell — nem az amerikaiak szándékában, vagy képességében rejlik, hanem alapvetően, valami olyasmiben, ami magában Vietnamban hiányzik. — Magát az amerikai katonai feladatot tekintve, szomorúan kell megállapítanunk: a helyzet az, hogy a kisebb és nagyobb városok nagy méretekben történt elpusztítása lett az eredménye a “megvédési” kísérletnek, sokezer polgári személy vált hajléktalanná, vagy halt meg ennek a kísérletnek a folyamán. Természetesen, kétségtelen az, hogy egy amerikai katonai parancsnoknak el kell pusztítania egy várost, vagy egy épületet, ha úgy látja, hogy W. W. Barron, West Virginia volt demokrata kormányzóját öt másik férfivel együtt megvádolták megvesztegetéssel és összeesküvéssel. katonái megmentéséhez és biztonságához ez szükséges, azok a méretek azonban, amelyek között ez történik, csak nagyon kis mértékben teszik népszerűvé a délvietnami polgárok szemében az Egyesült Államokat, vagy a saigoni kormányt. — Éppen ezért, felmerül a kérdés: vájjon, az újabb fejlemények nem teszik-e lehetetlenné eredeti, dicséretreméltó céljaink valóra váltását? — Az Egyesült Államok azért ment Dél-Vietnamba, hogy az országot kívül tartsa a kommunista kezek szorításából. Függetlenül azonban, attól, hogy mit tesznek katonáink, szem m e lláthatólag, képtelenek ezt megtenni. S amennyiben gyakorlatilag semmi sem maradt meg a kormányból, vagy a nemzetből, mi az, amit meg akarunk menteni és mi az, ami megmenthető? — Az Egyesült Államok azért ment Dél-Vietnamba, hogy világossá tegye kommunista Kina előtt: ez a fajta, közvetett aggressziója nem lehet sikeres és egyúttal óvakodjék mindenfajta közvetlen aggressziótól. A kommunisták aggressziója azonban sikeres: a hatalmas Amerikát egy présélő-gépen nyomjuk keresztül és előfordulhat, hogy erősebb kísérletekre is felbátorodnak. — Amennyiben Amerika feladná erőfeszítéseit, nem azért, mert ez az ésszerű megoldás, hanem azért, mert a harctéri fejlemények fényében, eredeti céljai lényegtelenné váltak, ismerjük el őszitén, ez katasztrofális lenne. Egy ilyen fejlemény az Egyesült Államok és a Nyugat hátrányát jelentené egy szélesebb küzdelemben, amelyet a nemzetközi kommunizmus ellen folytat. Idehaza, valósággal megrázó felismerést jelentene az, hogy az Egyesült Álamok elvesztett egy háborút, amélyben sokezer amerikai fiatal halt meg hiába. — Az egyetlen lehetőség ez, amennyiben a körülmények változatlanul folytatódnak, egy ennél is súlyosabb katasztrófa árnyéka. Amenynyiben lehetséges lett volna, hogy az Egyesült Államok 3 évvel ezelőtt, beleavatkozzék a vietnami háborúba és ésszerű áron, megvédje Dél- Vietnamot, ez minden valószínűség szerint, megérte volna az áldozatot. Mivel azonban, egyre kétségesebbnek tűnik az, hogy eredeti célunkat elérjük, a harctéri helyzet logikája javasolja, hogy az Egyesült Államok vonja ki fegyveres erőit egy ma már tarthatatlan pozicióbó. — Nem tudjuk, hogy ezt a lehetőséget fontolóra veszik-e Washingtonban, ez azonban valószínűtlennek tűnik. Az adminisztráció r a g a szkodik ahhoz, hogy a kommunista támadások nem érik el céljukat. Ezt az elméletet Fulbright szenátor teljesen észszerű tlen, fantasztikus elemzésnek nevezi. Ugyanekkor, Johnson elnök, s z e m m e lláthatólag, sokkal határozottabban kötelezte el magát a vietnami háborúban, mint eddig valaha is. — Kétségtelen, hogy egy bizonyos pontig a makacsság erény lehet, kétségtelen azonban az is, hogy egy bizonyos ponton túl, a makacsság túllépheti az észszerüség határait. Meggyőződésünk, hogy az adminisztráció kötelessége annak a felismerése: egyet-en csata, egyetlen háború sem ér meg minden áldozatot és minden árat és különösen Vietnamban nem, ahol az egész terület és az eredeti ok is, önmagában omlik össze. — Lehetséges, hogy mindez tévedés: lehetséges, hogy a kommunisták a vereség szélére jutottak és a béketárgyalások a közeli jövőben elkezdődnek . Annyi azonban bizonyos, hogy a jelek nem erre mutatnak és mindaddig, amig a jelek nem erre mutatnak, készüljünk fel egy olyan vereség keserű izére, amelynek megakadályozása nem állott módjában az Egyesült Államoknak. Emile Griffith középsúlyú ökölvívó bajnok, Kiamasha Lake, N. Y.-ban gyakorol mérkőzésére az olasz Nino Benvenutival. A kommunisták tüzérsége körülzárta az amerikai támaszpontot, Khe Sanh-t.
