Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1967-03-02 / 9. szám

8. OLDAL

FÜGGELENSFG

Thursday, March 2, 1967

Hollywoodi aranyláz

Több mint száz évvel a nagy californiai aranyláz után most újra aranyláz tört ki ott, ezúttal a hollywoodi filmíbirodalomban. Milliomosok és nagy vállalatok felifedezték, hogy a filmfőváros egy nagy aranybánya, a filmvállalatoknak nemcsak mesés jövedelmük van, hanem még mesésebb tartalékokkal rendelkeznek, amelyek sokáig a külvilág felé ismeretlenek maradtajc. Ez a magyarázata annak, hogy körülbelül egy év éta marakodás folyik a filmnagyvállalatok részvénytöbbségének megszerzéséért. A Twentieth Century-Fox és Universal Pictures kivételével valamennyi filmvállalat ellen rohamot intéztek financiális érdekeltségek; vagy birtokba akarják venni, vagy saját vállalataikkal egyesíteni szeretnék MGM-et és a többi öt filmóriást.

Több oka van annk, hogy kívülállók szemet veettek a hollywoodi filmválUatokra. Hollywood jó pénzbeektetésnek Ígérkezik, mivel j a konjunktúra, dollármillik ömlenek a kasszákba. Csőit az a felfedezés is, hogy afilmvóllatoknak sok rejtettkincsük van: nagyértékü inatlanok, amelyek az üzleti köyvekben nevetségesen csekélyértékkel szerepelnek, mert a: igazgatóságok éveken át iltek az ad ót örvény értékcikken és i kedvezményével. (anennyi értékcsökkenést az aóhivatal elismer, annyival kevsebb jövedelmi adót kell fizeai.) Egy példa: MGM-nek va Culvei City, Calif.-ban 182 akernyi ingatlana, amelynek írtéke a könyvek szerint 2 nllió dollár, valódi értékét aznban 27 millió dollárra becsük. Akik most MGM-et hatal rqkba szeretnék keríteni, uy vélik.

hogy ezen az ingatlanon lehetne lakóházakat, irodaépületeket, shopping Centert építeni és ezzel a filmvállalat jövedelmét növelni.

A hollywoodi hódításra törekvő milliomosok és milliós vállalatok kiadós jelen és jövő jövedelmi forrásnak ismerték fel a sokáig vélt ellenséget, a televíziót. Hollywood regényének legérdekesebb fejezete ez. Amikor a TV betört az amerikai otthonokba, nagy volt az ijedelem Hollywoodban, attól tartottak, hogy az emberek, a családok a nappali szobában fognak zene, játék, drámák és vígjátékok mellett szórakozni és nem fognak mozi-belépőjegyeket venni, elsorvad a filmipar. Az aggodalom idővel alaptalannak bizonyult. Éppen az ellenkezője következett be annák, amitől féltek: ma a televízió gazdagítja a filmet. A TV vállalatok

óriási összeget költenek filmek fel vásáríára, ami nagy érdekük, me egy-egy film., amelyet készt kapnak Hollywoodtól, betí két és három program-órálu gy hogy a TV vállalatnak ím kell ezeknek az óráknak böltásére eredeti programszánt készíteni.

ABC—TV iegvásárolta Columbia PictiEstól a “Bridge on the RiverLwai” cimü film bemutatási j^át 2 millió dollárért. A “Cbpatra” filmért Fox 5 milli dollárt kapott ABC-től. De t még nem minden. Ugyanajkat a filmeket, amelyeknek kmutatási jogát a filmvállalaitengedi a nagy TV-hálózatokak, eladhatja sok kis hely állomásnak is az ország mindh részében, igy tehát profitotorofitra halmozhat a filmváklat, a kamatok kamatoskamtainak módjára

CBS—-TV mgvásárolt MGM- től 45 filméi egyenként átlag 800,000 dollárért. És MGM-nek vb a raktárában — amelynek film-könyvtár az elegánsabb ive — még 150

filmje, amelyeket eddig még seholsem mutattak be a televízión. Ezekben nagyon sok pénz van, financiális kifejezéssel élve. Köztük vannak nagysikerű (és nagyértékü) filmek, mint például “Ben Húr” és “Gone With the Wind”. MGM-nek már 10 millió dollárt ajánlott az egyik TV-vállalat a “Gone”-ért, de az még nem kapható, mert még mindig jól megy és jól fizet mozikban — 1939 óta! Minthogy a múlt évben MGM 195 filmje, egyenként átlag

800,000 dollárral számítva, 156 millió dollár jövedelmet holott, financiális szakértők 50 dollárra becsülik egy MGM részvény értékét, holott a tőzsdén 34 dollár körül mozog az ára. A két értékelés közti eltérésnek okát abban látják hogy a közönség, a tőzsdén spekuláló közönség, még nem fedezte fel a hollywoodi rejtett aranybányát: a televíziós értékesítés egyre jobb kilátásait. A filmipar jövő kilátásai rózsásak, mert a televíziónak átengedhető filmek száma

egyre csökken és gazdasági törvény az, hogy a csökkent kinálat emeli az árakat.

És emellett a filmvállziatok saját hagyományos üzlete — a mozikban való bemutatás — is virágzik. Az amerikai mozi vállalatok a múlt évben 375 millió dollár bevételt értek el Amerikában és ugyancsak 375 millió dollárt külföldön. Nem csoda, hogy bőven akadnak pénzemberek és vállalatok, amelyek mindenáron hieg akarják kaparintani a hollywoodi filmnagyvállalatok ellenőrzését, vagyis“ a részvénytöbbség birtokában az elnöki és igazgatói állásokat. Ezek az állások nemcsak nagy jövedelemmel járnak, hanem — ezt gyanítják Hollywoodban — a hiúság is szerepét játszik. Nagyurak, akiknek mindenük van, csak mégegyvalamire áhítoznak: hogy az utcán,

amelyen Rolls-Royce kocsijukban hajtanak át, ujjal mutassanak rájuk az emberek, csodálattal, áhitatosan, irigykedve.

EZ SKÓT!

A skót elküldi a fiát a szomszédhoz, hogy kérje tőle kölcsön a fejszéjét. A fiú visszajön :

— Nem akarta ideadni.

Az apa átküldi őt a másik szomszédjához. A fiú onnan is visszajön:

— Nem adja.

Mikor már a hetedik helyről is üres kézzel tér vissza, az apa sóhajtva fordul feléje:

— Akkor nem marad más hátra, minthogy a saját fejszénkkel vágjuk a fát.

* * *

Hir egy skót újságban:

“Tegnap este összeütközött

két taxi. Harminc halott és

'számos sebesült.”

* * *

Az esküvő után hazatérnek a fiatalok uj otthonukba. A férj egy doboz bonbont nyit fel és megkínálja vele hitvesét. Az asszonyka eszegeti a bonbont, de azután a férj megszólal:

— A többit pedig meghagyj uk a gyerekeknek . ..

CSÁVOSSY LEÓ:

HIRDESSÉTEK

HARANGOK

TÖRTÉNELMI REGÉNY

Jelige:

"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot.

Csak elfásult kor hős elődöket.

A lelkes eljár ősei sirlakához.

S gyújt régi fénynél uj szövélneket,

S ha a jelennek halványul sugára,

A régi fény ragyogjon fel honára!"

GARAY

I.

Ködtenger ült a Tettye felett. Az alkonyat comor csöndjét távoli fegyverdörejek szaggatták meg s a pusbpor nyomasztó szaga telepedett a Mecsek mélán bűbájos ölgykatlanaira. Pécsvárad felől éles szél himbált ösztövér fenpóriást, a hegyek gerincéből kiemelkedő sziklatetőn. A ikrsány-i hegy kopasz csúcsán koratéli hósüveg csillogott a Zegő mögül bujócskázva felvillannó telihold kacér fényében.

A táj lapályán vadászkastély állt sziklaomidékok összevisszaságának keretében, ahogyan a föld hábo?ó mélyének ereje gördítette le azokat a közeli hegyekről. JVő-menő szekerek zörejét, nyüzsgést, emberzsivajt, lovak nycitését, bivalyok bődülését tulkiáltó parancsok hangjai töltöttk be az épület tágas udvarát. Gyomtalanitott és keményre döngölt részén hosszú sorokban hevertették le a pitymallaól alkonyaiig tartó vadászat gazdag zsákmányát a hajtők. Gndosan kipányvázták a csimpaszkodó bogáncstól, tüskésleelü beléndektől, apró gallyak kusza sűrűjétől megtisztított ;eritő-hálókat. A vadászlovak már ropogtatták a szecskázottzabos-bükkönyt az alsó istállóban, a vizslák abbahagyták afülsiketitő csaholásukat és mohó gyönyörrel nyúzták, szagatták, tépázták az eléjük dobált vérszagu húscafatokat.

Az ország déli végeit évről-évre merészebben alják, háborgatják muzulmán seregek, de a grófok, bárók főrangú földesurak vadászatokra sereglenek a somogyi, barayai, szerémségi erdőrengeteg vadakban bővelkedő paradisomaiba. Az őshazából hozott szenvedély ez, évszázadok előtti amely a Meotis partjának göhejes ingoványain hajszolta feér szarvast űző eleiket; Hunort és Mogort. Visegrádon, (sepelszigeten, Tatán, Isaszegen, Pilisen verődnek népes mnetté a Vértesbe, Bakonyba, Mátrába törtető urak vadászserqei. Maga a király is többnyire velük van.

Ezen az őszön harmadik hete tartott már a Szent Imre napjával kezdődő vadászat a Mecsek álmosan nyújtón hegyláncolatában. Puffogtak a vadászpuskák, száguldoztak avadüző lovasok és bekötött fejű, vérszomjas sólymok százai röipentek I fel kesztyűs kezekről. A hajtők, vizslák rengeteg őzé, szarvast, rókát, vaddisznót vertek fel sürü cserjebozótok regekéből ; és különösen kitettek magukért a vadászmadarak. A kcbasólymok, karvalyok halomszámra fogdosták össze a szirtityuko- kát, foglyokat, fürjeket; a vándorsólymok, a fácánok, récék közt végeztek szörnyű pusztítást; a kerecsesólymok darvakat, túzokokat, hattyúkat, prémbundás antilopokat, a sziitisasok pedig dánvadakat, őzeket, icskéket, rókákat, farkasokat és medvéket tereltek puskacső elé. Csodálatos látvány volt, amint e vadászmadarak villámgyors zuhanással csaptak a sebzetten menekülő, kínjukban fel-felüvöltő medvékre és szemkápráztató ügyességgel kényszeritették azokat a pázsitos tisztásra, hol aztán a hajtők lovashajszájának szűkülő gyűrűjéből, vadfogóhálók kelepcéjében találták magukat hamarosan.

A vadászó urak már a listély felé nyargaltak, amikor a hajtők egy csoportja kopjává, szablyával és hosszú bárddal verdeste agyon a Dráva iszapÉtyakjába szorult vadakat.

— Szégyeljétek magatolat! — rontott rájuk Cseke Dénes, a királyi solymárok hadiugya. Tekintete villámokat szórt. — A vadász ne úgy ölje meg a védtelenné vált vaddisznót, medvét, farkast, mint a dögnek való felfegyverzett törököt. Ezek az erdei vadak Mohamed pogány sisere hadához képest emberséges véget érdemlő nemes ellenfelek. Az istentagadó kontyosokat irtsátok igy! Az ember hajcsár rablógyilkosokat.

Arra a szörnyű éjszakára gondolt, amikor a törökök vérgőzös gyűlölettel csaptak le ttácsa meg Fejérkő békés paraszti kunyhóira. Negyvennégy családapát fűztek rabláncra és vittek magukkal a Száva túlsó partjára. Aztán lóhoz kötötten hurcolták őket örök ragságot jelentő tömlöceikbe. A határszéleken örökös a rettegés és halálfélelem. Senki sem tudja, mikor ébred arra, hogy lángtenger mardosásától recseg-ropog feje fölött a felgyújtott otthDn nádteteje, mikor indítják el nehéz bilincsben, ütlegek között, emberrel kereskedő basák meg bégek rabszolgapiacára. Tüzzel-vassal dúlják, pusztítják a magyar falvakat.

— Az erdei vadnak adjuk még a golyó tiszteletét, de a sunyi, lesipuskás, orozva gyilkoló emberi vadakat hasíthatjátok szablyával, fokossal, szekercével, bárddal és kopjával, ha szembe kerültök velük. T

Nagyot fújt és az arcokba nézett keméhyen, hogy tekintetével vésse szivükbe Allah félelmetes népével szemben érzett izzó gyűlöletét.

— így lesz? — kérdezte.

— így, hadnagy ur! — morajlott a fogadalomszerü válasz.

Elégedetten bólintott. Aztán megsarkantyuzta fekete ménjét és nekivágott az évszázados tölgyóriások övezetében épült vadászkastélyhoz vezető útnak.

Az emeletes tömörfalu épület ablakain már messziről feléje viliództak a zsalugáterek résein kiszüremkedő fények. A vacsorázó társaság tivornyájának moraja is hallatszott már.

A nagyebédlőben és két másik teremben, a földesur Gyertyánffy százötven főnyi vendégserege ülte körül az asztalokat.

Az istállók, pajták, kocsiszínek és a cselédségi kalyibák zsúfolásig megteltek a solymászók, lovasok, agarászok és botoshaj tök népes seregével. Az egyik pajtában a hajdúk mutatványos táncát gyönyörködték meg a majorbeliek. Ezek a hajdúk nemrég idecsángolt, földhözragadt szegény parasztok, zsellérek, marha-, kecske, éi barompásztorok, kondások, akik megtagadták a földesúri adóin beszolgáltatását. Közülük sokan vádolhatok azzal, hogy legyilkolták az adóbehajtókat. Földbevájt mezei kunyhókban laknak és görcsös fütykös a fegyverük. A puszta létért küzdő martalócok, haramiák, morlákók és uszkókok. Életük olcsó prédája a sorsnak, ezért maguk is kegyetlen fenegyerekek. Zsigmond király idején vállaltak először zsoldos szolgálatot, nem egy kellemetlenséget idézve elő fékezhetetlen vadságukkal. A király haragját is kihívták maguk ellen, amikor a csehfölcről származó, töviseslelkü kapitányukat karóba húzták és tüzes páncélsisakot nyomtak a fejébe. Olyanok, mint a barnamedve. Vigak, pajzánok és könynyen táncraperdülők, ha nem bántják őket, de a legparányibb sérelemért felborzolódnak indulataik és koponyákat hasítanak. “Korpázd a bestyét!” csatakiáltással rohannak az ellenségre, vagdalják, aprítják a harcban.

A kastélyban véget ért a lakoma és sűrűn emelt serlegek mecseki italától mámorosodó hangulatban fel-felcsattant a hahota. Megpendültek a cimbalmosok, hegedűsök hangszerei és csárdásra szólították a fiatalokat.

A főnemesek, grófok és bárók kisebb csoportja a könyvtárszobába vonult. Az ország ügyes-bajos dolgait hánytorgatták. Kerevetek mélyébe heveredve bíráltak, szapultak, tüskésen emlegettek barátot, ellenséget és könyörtelen Ítéleteket hoztak mindazokról, akiknek a véleménye eltért az övéktől.

Rozgonyi István, temesi főispán, elunta a komor szót és félig lehunyt szemhéja alá rejtett mosollyal tekintett a többiek felé:

— Tudjátok-e azt, hogy a Korán mely okból rendeli el, hogy minden töröknek naponta tizenhatszor kell mosakodnia?

— Mert olyan szennyesek.

— Mert a bőrükhöz tapadt a rengeteg kiontott vér.

— Egyszerűen azért, hogy naponta legalább egyszer megmosakodjanak.

A megragadott kupák, serlegek fölött kiböffent a megvető röhej. A muslin katonák szennyesek maradnak testükben, bármennyiszor tisztálkodjanak meg lelkűkben is, bármennyiszer emeljék fohászkodó arcukat Mekka felé.

— Hát arról hallottak-e kegyelmetek — folytatta Rozgonyi, — hogy II. Mohamed követet küldött Szentgyörgyiékhez azzal a megbízatással, hogy öccse számára megkérje Borbála kezét?

— És Márton István mi választ adott? — kérdezte Maróthi László.

— Kikosarazta.

— Ezt merte? . . . Bátor, öreg legény.

— Persze, nem amúgy hebehurgyán, hanem ügyes diplomáciával. Azt üzente nagy hálálkodások közepette a szultánnak, hogy Borbála még csak fejlődésbe induló tizenötesztendős leányka és legalább három évet kell még töltenie pártában. Mondanom sem kell, Szentgyöfgyiéknek eszük ágában sincs ebből a gyönyörű gyöngyvirágból anátóliai hercegnőt csinálni. Magyar lány legyen egy muzulmán asszonya? Azt már nem! Még ha maga a nagyhatalmú szultán lenne is a kérő.

— Bőven van annak asszonya, akit ölelgethet — szólt közbe némi irigy kedéssel Tarczali Menyhért, torontáli megyebiró. — Négyszáz napon át, akár minden éjjel mást. Kereken négyszáz hölgyet öltöztethet, vetkőztethet a háremében.

— Felszegi Élek székely nemesnek nemrégiben sikerült hazaszöknie a török herceg udvarából — bőszéit tovább Rozgonyi. — Ez a vitéz Felszegi még Rigómezőnél esett a törökök fogságába és négy évet töltött lakájként a hercegi palotában. Tőle hallottam egy érdekes történetet.

— Halljuk hát! ha olyan érdekes — biztatták innen is, onnan is a főispánt.

A herceg nagybátyja, a perzsa sah, rettenetesen csúnya ember. De sem nem buta, se nem beképzelt, ugyannyira, hogy maga is tudatában van rútságának. Éppen ezért azt parancsolta, hogy minden tükröt távolitsanak el a palotájából. Nem kivánta látni önmagát. A testőrség emirje gondosan ügyelt a parancs végrehajtására és az álomszép pálmapalota legrejtettebb zugában sem lehetett találni egyetlen tükröt sem. Tiz év telt el igy, miglen a sah születésnapját ünnepelték, amely egybeesett trónralépése évfordulójával meg a Bajram áldozati ünneppel. Ez alkalomból Ethiopia királya ékkövekkel rakott gyönyörű aranyszelencét küldött a sahnak. Az örömmel nézegette kivül-bévül a becses ajándékot, miglen a tükörfényes fedőlapon megpillantotta birbircses, fekélyekkel boritott arcát. Elszörnyedt önmagától. Hangosan felzokogott és megtépte díszes köntösét. Az udvari nép meg a testőrök, látva a sah bánatát, együttérző fájdalmuk kifejezéseképpen, maguk is sírásra zenditettek muzulmán szokás szerint. Jajveszékelt, zokogott az egész palota. A sah, miután magához tért, azt az utasítást adta, hogy kincstára serlegszekrényének legmélyére rejtsék az aranyszelencét, nehogy mégegyszer megpillanthassa tükörképét. Az udvaroncok elcsendesültek, a palota megnyugodott, csak az egyik testőr bőgött továbbra is keservesen.

— Hagyd már abba! — rivallt rá a sah.

De a testőr csak zokogott.

— Miért bőgsz tulajdonképpen? — kérdezte a sah.

— Felséges és leghatalmasabb uram, könnyű neked abbahagynod a sirást, amikor tiz év óta most először láttad meg tükörképedet, de hogyne sirnék én, aki tiz éve naponta látlak és látni foglak, amig élsz.

— És te elhiszed ezt a mesét? — nevetett kelletlen udvariaskodással Maróthi.

— Még a nagyapámtól hallottam ezt a történetet — ékelődött egy nyegle modorú, fiatal báró.

— Akár igy, akár úgy, annyit mégis megér ez a história, hogy igyunk rá — szólt a házigazda és az egri bikavérrel töltött kupák meg kelyhek összekoccantak.

Mert mindenre inni kell: királyra, asszonyra, háziúrra, sikeres vadászatra . . .

— De vájjon miért nem tisztelt meg minket magas jelenlétével fölséges királyunk? — érdeklődött Tamási László. — Hiszen úgy Ígérte, hogy velünk lesz.

(Folytatjuk)