Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-02-02 / 5. szám
Aligszoknya a részvénypiacon LOUISVILLE, Kentucky — George M. Rideout, egy pénzbefektetési és értékpapirforgalmi vállalat elnöke, érdekelt és szakértő hallgatóság előtt érdekes előadást tartott a szoknya és a majdnemhogy szoknyá• nak nem is nevezhető miniskirt és az értéktőzsde árfolyamai közti összefüggésről. A tőzsdei részvény árfolyamok és a szoknya hossza, illetőleg rövidsége közt határozott párhuzam mutatkozik az 1920-as évek óta. Azokban az években, az 1929 évi fekete péntekig, vi- i dám hangulat pezsdült minden délelőtt 10 órakor a ' Wall Street tájékán, az értékpapírok árfolyama egyre emelkedett, felhőkarcoló magasságba, a távolabbi vidékeken, egészen a nyugati végekig, hajrá-hangulatban zajlott az élet, sohasem halunk meg volt a jelszó. És — a szoknyák hemline-ja is egyre magasodott. Mígnem a fekete pénteken egy csapásra véget ért a dári: dó. A nemzet a Nagy Depresszió mélységébe szédült és a szoknya hossza nőtt és nőtt és 1936-ban, a depreszszió mélypontján, már csaknem a földet és a táncpódium padlóját seperte. A második világháborút követő években is jó konjunktúra a tőzsdén és lelanyhulás a gazdasági életben újra és újra emlékeztetett a tör. vényszerüségre, amely az árfolyamok és a szoknyák ; mértékét összehangolta — Mr. George M. Rideout fejtegetése szerint, amelyet ő földrengésjelzőszerü hullám- Ivonalakkal szemlélhetővé tett. Sokan elhitték, többen kétségbevonták a “Rideout -Törvény” érvényességét. Mi lesz, ha a törvény igenis ^érvényre jut napjainkban, ma, holnap és hobiapujtán? '■Páíisból, a női divat világfővárosából azt jelentik, hbgy .a holnap divatja a hosszabb szoknya lesz. Azt jelenti *ez, hogy a tőzsdén lefelé fognak siklani az árfolyamok? fiMajd meglátjuk ... : :.n V , - .f 'C f :<£i' t,r • rí 7 , 4-IK OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, February 2, 1967 FÜGG&TLÍNSEG (INDEPENDENCE) Merged with JERSEY HÍRADÓ, beolvadt lap HUNGARIAN NEWS of TRENTON, N. J. Megjelenik minaen csütörtökön — Published every Thursday LÁSZLÓ I. DIENES Editor — Szerkesztő Publication Office — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 37 CUMMINGS AVE., TRENTON, N. J. 08611 Tex.:- v.-wej:i u-ool/ Office Manager — Ügyvezető szerkesztő MRS. IRENE SZAMOSSZEGI Subscription: $8.00 per year — Előfizetési ára évi $8.00 FREE EUROPE JELENTI: ‘intered as second class matter Dec. 11 1913, at the Post Office o Trenton, N. J. urider the act of March 3, 1879. Second class rate paid at Trenton, N. J Sharon Percy, Illinois uj szenátorának lánya, a vőlegényével, John D. Rockefeller IV.-el, Charleston, W. Va.-ban, miután az letette az állami képviselői esküt. Volt szerzetesek letartóztatása FE — Az osztrák katolikus .Űrügynökség, a Kathpress je'enti Budapestről, hogy az ‘utóbbi napokban számos volt szerzetest letartóztattak és másoknál házkutatást tartottak”. A letartóztatások és a házkutatások az egész országra kiterjednek, de “legnagyobb számban” Budapesten hajtották végre azokat. A Kathpress jelentése kiemeli, hogy a korábbi rendházakban v isszamaradt, vagy közös szállásokon élő szerzeteseket, akik ipari szövetkezetekben vagy ül ami vállalatoknál dolgoznak, “nem zaklatták”. Egyénileg elhelyezett volt szerzeteseket ugyanakkor elbocsátottak állásúikból. Az osztrák katolikus hirügynökség szerint a letartóztatások és házkutatások oka “ismeretlen”, nevedet sem közöl a Kathpress. * * * Hazalátogatók zaklatása FE — Újabban sokkal nehezebb útlevelet, illetve vízumot szerezni bizonyos foglalkozási . körökben elhelyezett magyaroknak, akár Nyugatra akarnak utazni, vagy haza akarnak látogatni. Szakembereket nem szívesen engednek ki: jó megfigyelőket és olyanokat, akik nyugati lapoknak, rádióknak, tudományos és kiértékelési intézeteknek dolgoz nak be. Az utóbbi időben több magyar származású nyugati állampolgár vízumkérelmét elutasították, még azokét is akiknek korábban minden nehézség nélkül, akár a határállomáson, vagy a repülőtéren azonnal beütötték útlevelükbe a vízumot. Aki mégis megkapja, megérkezésé után beidé-1 ük az ÁVíI Népköztársaságuti ídegenellenőfzö Központjába, és órákon át faggatják útja céljáról, kinti munkájáról,* “elkötelezettségeiről” és “információiról”. Különösen azokat faggatják hosszabban és zaklatják állandóan, akikről feltételezik, hogy “sokat tudnak”, vagy hivatalos körökkel állnák' összeköttetésben, “speciális” szervekben dolgoznak. Ezekkel szember odáig is elmennek, hogy szüleik, hozzátartozóik “esetleges kellemetlenségeit” emlegetik, ha nem alkarnak “kooperálni”. Egyesek úgy vélik, nogy az ÁVH igy akarja elvenni a számukra kellemetlen hazalátogatók kedvét az újabb vízumkérelemtől, azt a látszatot keltve, mintha elutasitá.nem történt volna. Mások vi szont azzal magyarázzák ; -.aklatást, hogy a kormány fél a. túlságos nyugati befolyásból és minden fontosabb turistáiöl feltételezi, hogy kém professzionista propagandista, vagy a “lélektani hadviselés” ügynöke. * * * Hiuság-elvonó kúra és egyebek FE — A budapesti rádió több akadémikustól megkérdezte, hogy mit tenne az uj esztendőben, “ha hirtelen minden anyagi eszköz rendelkezésére állana?” Koraeh Mór ezt válaszolta: “Előszöris próbálnék kidolgozni egy hiuság-elvonó kúrára alkalmas szert Azután szeretnék kitalálni és kipróbálni, egy szérumot i nagyzási hóbort ellen. Amit talán elsőnek szeretnék kidolgozni, az valamilyen preperátum lenne, amivel a háborúra uszító tábornokokat alkalmassá lehetne pácolni arra, hogy karácsonyfának használhassuk őket.” Dr. Gillemot László tanszékvezető tanár igy felelt: “Káremszépen, elsősorban a felajánlott anyagi támogatásnak legalább a felét azonnali hatállyal visszaadnám. A magyarázat rendkívül egyszerű Mert utána a támogatást úgyis alrovatokra kellene osztani ‘és kinőne körülötte egy óriási bürokrácia. Tehát, tapasztalat alapján felét visszaadnám. Ami pedig az erkölcsi támogatást illeti, avval mindig úgy vagyok, mint az öreg ma gyár huffcár imája volt a csa-1 ta előtt: Ne segíts engem Úristen, de áz ellenséget se. Te csak nézzed!” Törő Imre akadémikus sem maradt el mögöttük: “Mint egyetemi tanár, elsősorban kívánnák magamnak — mosts éppen vizsga periódus van —, sok könnyű és sikeres szigorlatot. Mint a budapesti orvosi egyetem dolgozója, kívánnék az egyetemnek sok uj épületet. Mint tudományos kívánlék jó műszer- és vegyszerallátást, jó munkatársakat és i munkának természetesen síiért. Mint képviselő, mindenkinek, akinek szüksége van arra, ide legalábbis a IX. kerületbe, a kerületemben kívánnék mindenkinek, akinek nincs, lakást. Mint népnevelő és mint orvos, szeretnék feltalálni egy olyan gyógyszert, amely a tudást tartalmazza, egyszerűen csak injiciálni lehetne akkor, amikor a tudományos ismereteket terjesztenünk kell. Mint ember, ki/ánnók a Pentagonnak józan észt, hogy szüntesse be ezt a rettenetes háborút, amivel most az egész világot agyonnyomoritja. És végül, mint magyar, kívánnék magamnak is mindenkinek bort, búzát és >ékességet, és mosolygást az arcokra” . . . NEVESSÜNK — Szeretnék nagy sztár lenni, hogy az egész világ rólam beszéljen — mondja a lány \z udvarlójának. A fiú legyint. — Nem elég, hogy az egész város beszél rólad ? * * * ■: Két részeg találkozik az éjszakában. Kérdi az egyik: — Megtudnád mondani kedves barátom, hogy hány óra van ? — Persze, hogy megtudnám mondani. — Köszönöm szépen. A forgalmi rendőr az országúton leállít egy robogó autót. — Tudja, hogy milyen sebességgel hajtott? — Nem. — Megmondom. Száz mérföld sebességgel robogott. Hogy merészel igy vezetni ? — Nézze kérem, ez egy nagyon veszélyes útszakasz. Jó ezen minél előbb túl lenni. Akinek szüksége van rá — kikötőt vehet BURG, Nyugat-Németország. — Az Associated Press nevű amerikai hirügynökség itteni levelezője jelentette a közelmúltban: A nyugatnémet kormány nem mindennapi kereskedelmi ügyletet szeretne lebonyolitani. A kereskedelmi ügylet a következő:. Fehmarn szigetének kikö tőjét áruba bpcsátotta a nyugatnémet kormány. Fehmarn, jelenleg Nyugat-Németország legnagyobb szigete, amely a nyugatnémet állam tulajdonában lévő vasutvállalat bir tokában van. Ennek a szigetnek ma már használaton kivül helyezett azonban, teljesen felszereli, kikötőjét, a nyugatnémet kormány bárkinek hajlandó elad ni, 45,000 dollárért. A kikötő forgalma valamikor meghaladta az évi egymillió utast, amióta azonban egy hidat befejeztek, a kikö tőt használaton kivül helyez ték. Eddig még senki sem jelentkezett a kikötő megvéte lére. A PLETYKAFÉSZEKBŰL A newyorki Plaza Hotel Persian Roomjában összedugták a fejüket a művészvilág nagyjai és középsúlyú bajnokai és találgatták, hogy m' lesz, ha Ronald Reagan kaliforniai kormányzó, kiérdemesült TV-sztár lesz az Egyesült Államok elnöke. Kik lesznek a Reagan kormány tagjai? Itt a díszes névsor: George Hamilton honvédelmi miniszter. Ethel Kennedy munkaügyi miniszter. Jack Benny pénzügyminiszter. Frank Sinatra a létesítendő ifjúságvédelmi minisztérium vezetője. Bobby Kennedy re egy sem szavazott a bohémek közű1, tudva azt, hogy Bobby elől« csak két választás áll: Fehér Ház vagy semmi. a: * * Hallottak már ilyen csudát ? Az egyik moszkvai esti lap bejelentette, hogy ezentúl közölni fog hireket a társasági életből és helyet ad eljegyzési és esküvői híreknek is. Barbara Huttön, akinek Wool worth milliói, úgy látszik kifogyhatatlanok, egy értékes műtárgyat ajándékozott a Versailles! palotának. Ez nála hagyomány. Első házasságkötése, illetőleg első válása után fogadalmat tett, hogy a jövőben, valahányszor uj házasságot kezd, ajándékot ad Versailles-nak, hogy az uj házasság szerencsét hozzon neki. (Versailles eddig’ hét értékes ajándékot kapott, égyet-egyet Barbara mindegyik házassági boldogságáért. Don Juan Carlos spanyol herceg (aki egy napon talán arra ébred, hogy ő nem herceg, hanem Spanyolország kb pálya) és Sofia hercegnő Washingtonba jöttek látogatóba, a spanyol nagykövetségen bankettet rendeztek tiszteletükre, 60 meghívót küldtek szét, de csak 59-en jelentek meg, George Hamilton otthonmaradt, mert fájt a foga. Fontos és érdekes hír, ugye? JACKIE UTAZIK NEW YORK — Mrs. Jacqueline Kennedy irodája közölte, hogy a volt First Lady, egyhónapon belül ázsiai körútra indul, mindenekelőtt Hong Kongba utazik. JAYNE JAPÁNBAN TOKIO — Jayne Mansfield, amerikai színésznő, Mickey Hargitay elvált felesége, a japán fővárosba érkezett, ahol egy újonnan megnyílt éjszakai mulatóhelyen lépett fel, egyetlen alkalommal. CASTRO FALUJA HAVANA Fidel Castro, kubai miniszterelnök, hivatalosan felavatott egy programot, amelynek célja: San Andres, 5,200 lakosú falucskát, kommunista minta-faluvá átalakítani. DIAL AGENCY Real Estate & Insurance 4S6 New Brunswick Ave. FORDS, N. J. Tel. HI 2-7890 Házak, telkek vétele és eladása. Általános biztosítás a mi specialitásunk SZILLER KÁROLY a cég magyar embere készséggel áll az önök szolgálatára. The classic choice ot connoisseurs throughout the world-peerless, golden, tragrant Tokay—with dessert or afterward rry the .other delicious imported 0y VINTAGE 4YINÍS COMPANY Division or HEUBLEIN, Inc. N.Y.C 'sole agents' HOFFMAN Import & Bist. Co. 772 Commünipaw Ave. Jersey City. N. J. Telefon: HE 4-7400 GIVE.. . so more will live HEART FUND A szív problémája jóval több, mint a sziv-attak. A szív és erek megbetegedésének kiterjedő változata van, mint például a szívroham, amely az emberiség mai legnagyobb gyilkosa. A megbetegedések leggyakoribb változata a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, a reumatikus láz, a veleszületett szívbajok és a szerzett szivgyengeség. Ezek a betegségek évente közel egymillió személyt pusztítanak el az Egyesült Államokban. Korra és nemre való tekintet nélkül. Közgazdaságunknak ez körülbelül 6.2 billió dollárjába kerül évente. A vérkeringési megbetegedések sokféle módón sújtják az emberiséget. Ha segíteni akar bőséges hozzájárulásával támogassa a Heart Found-ot. EZ A HIRDETÉS A PUBLIC SERVICE ELECTRIC AND GAS CO. HOZZÁJÁRULÁSA. I IffÍMIMliritóTEC kávé' kakaó. tea. szövet, vászon. | Vit MlHtll I LO GYAPJUFONAL, CIPŐ. AUTOMOBIL. I KERÉKPÁR. RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI és IPARCIKKEK megrendelhetők j MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TÜZEX csomagok teljesen külömböznek a magyar IKKA csomagoktól j MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK I FŐÜGYNÖKSÉG AMERIKA TERÜLETÉRE U. S. RELIEF PARCEL SERVICE, Inc. I 245 EAST 80lh STREET. NEW YORK 21. N. Y. — Telefon: LE 5-3535 I I BRACK MIKLÓS igazgató Bejárat a 2nd Ave.-ről I [ Menyasszonyrablás akadályokkal , AVELLINO, Olaszország. — Öt évvel ezelőtt Giuseppina Jannicello 16 éves leány szüléivel bevándorolt 'Amerikába. A vőlegénye, Michele Feratro mezőgazdasági munkás ott maradt az Appenin hegyoldalon levő jkis faluban. Öt év alatt Giuseppina nem felejtette el :Michelét, néhány héttel ezelőtt visszament a faluba, • látogatóba, rövid időre, mert a cél az volt, hogy megtartják az esküvőt és azután Michele, mihelyt lehetséges lesz, jön utána Amerikába. Az esküvőt december • 19-re tűzték ki. id . Egy nappal előbb, december 18-án, nagy baj történt. Egy 21 éves asztalos, Fedele Gelormirii, elrabolta a 'menyasszonyt. Fedele öt barátja segítségével megragadta, autóba gyömöszölte a leányt, elvitte Fedele .nagybácsijának házába. 12 napig volt Giuseppina a ház kényszervendége. 12 napon át kérlelte Fedele: vele esküdjön meg, nem Michelével. Mindhiába, a lány elleniállt. Végül ravasz fogáshoz folyamodott. Azt mondta .Fedelének, hozzád megyek, ha kiengedsz. Fedele kiengedte, hitt neki, hiszen az Appeninek hegyoldalain éppen úgy, mint Szicíliában Íratlan törvény, hogy egy leány, ha elrabolják, köteles felségül menni az elrablójához. Giuseppina visszanyerve szabadságát, szaladt, ahogy csak birta erővel, szaladt és a rendőrség házáig meg sem állt. Fedelét a rendőrség elfogta, Giuseppina megesküdött Michelével. Többet ésszel, mint erővel.