Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-10-12 / 41. szám
Thursday, October 12, 1967 FÜGGETLENSÉG 5-IK OLDAL PASSAIC, N. J. és környéke SZTÁLIN leányának “Húsz levél egy barátomhoz” cimü könyve október folyamán ma' gyárul is meg fog jelenni. A kb. 300 oldalas terjedelmű, könyv ára $3.95. Ha olvasóinkat érdekí. i, rendelésüket - küldjék be a Szabad Sajtó, illetve a Könyvesbolt címére. r*: :*« rje Sárossy Mihály rendezésében, október 14-én szombaton este kerül bemutatásra a “Nagymama” cimü három felvonásos operett. Honthy Hanna hires szerepében Szokolay Eta, a Vigszinház volt művésznője lép fel. Szereplők: Szokolay Eta, Nagy Lajos, Sárossy Mihály, Földessy Lilla, Kapin Aranka. Zenei vezető Pongrácz István. Az előadás a passaici Kálvin Teremben lesz. Jegyek elővételben már kaphatók a szokott jegyárusítóknál és Bogdány Árpád helyi rendezőnél. Tel. 472-1430. * * Dr. Normann Frigyes október 3-án 79 éves korában elhunyt. 15 évig volt szerkesztője a passaici Szabad Sajtónak. Családjával 1951-ben érkezett Amerikába. A magyar hadseregben mint ezredes hadbíró teljesített szolgálatot, 1944-ben menekültek Németországba. Dr. Normann Frigyes temetése csütörtökön ment végbe a Szent István r. k. templomból a magyarág nagy részvétével. A temetésre megérkezett Németországban katonai szolgálatot teljesítő László fia,. Családján kívül nagykit'erjedésü rokonsága és 10 unokája gyászolja. * Hí Horváth János (184 Wessington Ave., Garfield) 62 éves korában elhunyt október 2-án. Temetése John Labasih PASSAICI ügyvezetőnk és lapképviselőnk: CZABAFY JENŐ Magyar Könyvesbolt 42 MONROE CTREET, PASSAIC, N.J. 07055 Telefon: 471-1847 Postacím: P. O. Box 145 Passaic, N.J. temetkező kápolnájából ment végbe. * H« H« Rendkívül nagy sikerrel zajlott le a passaici O. N. Meat Market tulajdonosa Varsányi János által rendezett disznótoros vacsora. A ■endezőségnek nagy gondot okozott a nagyszámú vendégsereg elhelyezése, úgy hogy még az erkélyen is terítettek asztalokat. A Szivárvány zenekar játszott, olyan jó volt a hangulat, hogy éjfélután 2 órakor még telt ház volt. Varsányi János azért rendezte ezt az ingyenes vacsorát, hogy a közönség megismerje az üzlet :észitményeit. Az O. N. Meat Market címe 13 Hoover Ave. * * * Takács Péter east-patersoni akos, aki 42 évig dolgozott a patersoni Okonite Co. gyárban mint munkavezető, nyu■falomba vonult. Vége az olcsó Vásárnak PÁRIS — Vége a turisták vásárlási kedvezményének, annak, hogy ha dollárral vagy más külföldi valutával fizetnek, az üzletekben 20 százalék árengedményt , kapnak. Eddig az volt a törvényi rend, hogy a turisták árengedményét az állam a kereskedőknek megtéríti. Most visszatérítést a kereskedők csak akkor kaphatnak, ha a vevő átnyújtja nekik a vámcédulát, amely igazolja, hogy amit vásároltak, azt kiviszik az országból. A kereskedőik aggodalmaskodnak, attól tartanak, hogy sok vevő nem szerzi be idejében a vámcédulát, vagy sebtiben távozik az üzletből a vámcédula átnyujtása nélkül, és ily esetekben a kereskedők hoppon maradnak, megadták a 20 százalék árengedményt s nem kapják annak megtérítését. Sok üzlet emiatt beszüntette a turista-árengedményt. A párisi üzleti világnak nagy gondot okoz az uj rend, különösen a finom és drága üzletek tulajdonosainak a Champs Elysées környéken, ahol az eladások fele a 20 százalékos turista-árengedményre volt eddig alapítva. Attól tartanak hogy az uj rend ártalmára lesz a turistaforgalomnak. BAUM BÚTOR ÜZLET 172 Markel SI.. Passaic, N. J. Telefon: PR 9-2584 Hírek a Szent. István Római Katolikus Egyházközségből Közli: Ft. Dr. Dunay Antal plébános 223 Third St., Passaic. N. J. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. NYITVA ÉJJEL-NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIC N. J. Telefon: GRegory 3-3037 Bútorát vásárolja ROTH Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Markel Sl„ Passaic, N.J. Telefon: PR 7-1834 BIZUB T. JÓZSEF temetkezési igazgató a legmodernebb felszereléssel áll a gyászolók rendelkezésére. 203-5-7 THIRD STREET, PASSAIC. N. J. Telefon: 777-4332 és 515 LEXINGTON AVE., CLIFTON, N. J. Telefon: 777-4332 Az egyházközség tagjai részére novemberben tervezett floridai kirándulásra Mrs. Cöoperhél lehet jelentkezni. (Telefon.: GR 2-2051). A trópusi szigetekre tervezett hajókirándulásra még elfogadunk jelentkezéseket,' de csak nov. 1-ig. (Jelentkezés szintén Mrs. Coopernél). Jövő év májusa előtt házalódul szándékozók számára az egyházmegye jegyes-oktaást rendez a passaici St. Mary kórház auditóriumában. Négy előadás lesz: Október 8. d.u. 3-kor, október 11 este 8- kor, október 13 este 8-kor és október 15 d.u. 3-kor. Rezervációkat telefonon lehet csinálni ezekre az oktatásokra: 777-8083, vagy 472-4263 szám hívásával. Kedvesnővéreink, az Isteni Szeretet Leányai október 20, 21 és 22-én rendezik évi bazárjukat Arrochar-ban. Kérjük a híveket, hogy miden lehető módon támogassák Kedvesnővéreink any ah ázának ezt a vállalkozását, személyes jelenléttel, játszójegyek megvásárlásával, ezzel is kifejezve hálánkat azért az áldásos munkáért, melyet iskolánkban is, annak megalapítsa óta kifejtenek. VESZÉLYES FELLEBEZÉS GRANITE CITY, Illinois - Robert Stephenson festő egy zászlópózna festésénél balesetet szenvedett* perelte az Air Products and Chemical vállalatot és az esküdtbiróság, 38,- 000 .dollár kártérítést Ítélt meg neki. A vállalat fellebbezett és időközben Robert Stephensorit írlegint baleset érte munka közben, leesett egy festő emelVényfőriék lábat törte. A fellebbezési eljárásban ekkor a festő ügyvédje azt állította, hogy a második báleset az első balesetben szenvedett sérülésnek — hát és nyak sérülés — következményé volt, és most á 38,000 dolláros ítéletet a bíróság 300,000 dollárra emelte fel. Drága ára volt ez a veszélyes fellebbezésnek. Indiai tengei-határ NEW DELHI, India — A kormány hivatalosan kiterjesztette India tenger határát i korábbi hat mérföldről 12 mérföldre. * vu n gyógyszer 1 It An ÉLELMISZER és MAGYARORSZÁGBA küldhető egyéb segítési lehetőségek HIVATALOS INTÉZŐJE MAGYAR KÖNYVEK és HANGLEMEZEK elárusítója HERENDI PORCELLÁN LERAKATA, magyarországi vízumok, hajó- és repülőjegyek beszerzési helye: MAGYAR KÖNYVESR0LT 42 Monroe Streei, Passaic, N.J. 07055 — 471-1847 A SZABAD SAJTÓ IRODÁJA CZABAFY JENŐ üzlettulajdonos a lap hivatalos képviselője Jégszekrény és TV az eszkimók között BARROW, Alaszka — A DPI nevű hírügynökség itteni levelezője közölte: Barrow, ez az eszkimók által lakott városka, az Egyesült Államok legészakabbra fekvő városa. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy az itteni eszkimók kunyhókban, nyomorúságos körülmények között élnek. A barrowi eszkimók majdnem mindegyikének a Iákásában találhatunk korszerű elekt romos hűtőszekrényt, ezenkívül van Barrownak egy “closed-circuit” televíziós állomása is, amely naponta 12 órás műsort közvetít az előfizetek számára. A (“closed-circuit” tefieviíiós állomás előfizetési dija azonban meglehetősen drága: havonkint húsz dollár. Néhány nappal azelőtt, mielőtt a barrowi “closed-circuit” televíziós állomás megkezdte adásait, egy fairbanksi kereskedő Barrowba repült és nyomban készpénzért eladott 25 televiziós készüléket. A barrowi televiziós állomás azonban — legalább is. egyelőre — nem közvetít színes televiziós műsorokat. CHAPLIN MONDTA Egy újságíró azt kérdezte Charlie Chaplintől — aki valaha nőbolonditó volt — hogy kik a leghűségesebb asszonyok: a szőkék, a barnák, a fekete, a vörös, vagy a gesztenyebarna hajúak? A nagy művész tömören felelt: — Az őszhaj uak! TRENTON, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG TRENT0NBAN? ÖZV. MIKLÓS JÁNOSNÉ Hudson St-i lakos, aki 65 éven át lakott itt Trentonban, a St. Francis kórházban meghalt. Temetése a Szent István r.k templomban megtartót i gyászmisével ment végbe. ÁCS KAROLY, Chestnut Ave-i lakos meghalt. Gyászolja özvegye, egy leánya Mrs. Helen Danika, fivére Sándor is már családtagjai. Temetése a magyar református egy náz szertartásai szerint ment végbe a Rivérview temetőben. Nt. Kovács István lelkész végezte a szertartást. HORVÁTH MÁTYÁS, So Clinton Ave-i lakos meghalt Gyászolja özvegye sz. Prigyi Mária, 3 leánya, egy fia. 11 uncfcája és kiterjedt családja. Temetése a Szent István r.k. templomban megtartott gyászmisével ment vég-A Trentoni Független Református Egyház hirei Közli: Nt. Kovács István lelkipásztoi ÖRÖK NYUGVÓ EVANSVILLE, 111. - Egy hetven éves nyugdíjas sírhelyet vásárolt magának és ragaszkodott hozzá, hogy azt maga ássa meg. Hét méter mély örök nyugvóhelyet ásott ki magának. Arra a kérdésre, hogy miért ragaszkodik ilyen mély sírhoz, ezt válaszolta: —i Egész életemben sok ke!le,metlenséget okozott nekem a zaj. Legalább a sirom„akadok igá^i nyugalmat. Ne zavarja az^s^-autó repülőgép zugás. Mlt!. fii y«ii Y*gon ,oti‘ü'V.A;! j-;Guevára társa volt? LA-PAZ, Bolívia —- ,A bolíviai i hadsereg hírszolgálata jelentette, hogy a kormány katonáik és guerillák közötti fegyveres harcban elesett a guerillák résZérlő Roberto ‘Coco” Peredo is. Úgy hiszik, , hogy Peredo, Ernesto GuaVara, Castro emberének vezető társa volt a kommunista guerillák harcában. Istentiszteletek ideje: magyar 9:30, angol 11 óra. Vasárnapi iskola minden korú gyermek részére 9:30- kor. Ifjúsági gyűlés vasárnap este 7 órakor. A fiatalsági kör október 14- én este 7-től 11-ig táncestélyt "endez az uj gyűlés és zórakozó termében. “Open House”-t rendezünk október 15-én este 6 órai kezdettel. Ez alkalommal szeretettel hívjuk egyháztagjainkat az iskola alsó termének "i megtekintésére. Ebben i teremben volt a kuglizó pá:ya. A kuglizó pályát felszedtük és a termet átalakítottuk r fiatalság vasárnap esti gyü- és és szórakozó termévé. Múlt szerrhatorí ck'.c'fr.er 7-én temettük el Ács Károly testvérünket. Isién vigasztalja meg gyászoló szeretteit. Most szombaton egyházunk agjai is részt vesznek a Princeton szeminárium által rendezendő ünnepségen, melyen megemlékezés történik a magyarországi református egyház 400 éves évfordulójáról és arról, hogy hitbeli atyáink 400 évvel ezelőtt fogadták el a II. Helvét Hitvallást, mint a református keresztyén válás igazságainak dokumentumát. Őszi egyházi vacsora, Har-, /est Supper, lesz október 21- én este 6 órai kezdettel egyházunk nagy termében. A /acsora jegy $2.00. A presbiterektől és a lelkészi hivatalban is lehet jegyet félrééteni. i396-9751) Táncmulatság, a szüreti bál, október 28-án lesz. A ‘Szivárvány” zenekar fog játszani. Aszta lf oglalásért hívják a Young Women’s Guild tagjait, vagy a lelkészi hivatalt. (386-9751). Mindenkit szeretettel hiv és vár a rendezzség. ANGOL TANÍTÓK FELSZTRÁJKJA LONDON, Anglia — Nem ugyan annyira, mint amerikai kollégáik, az angol tanítók is nyugtalankodnak és :.ün,tetnek, az alacsony fizetés és a munkaviszonyok miatt. Ez abban nyilvánult, hogy mintegy 8000 tanító 1000 iskoában elutasította, hogy ebédidő alatt tanítói, vagy felügyelői munkát végezzenek és kijelentették, hogy szolgáattól teljesen mentes 1 órai ebédidőt akarnak. TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEGI JENŐNE 37 Cummings Avenue, Trenton. N. J. 08611 OW 5-6517 13 EVES TANÁR IGNACIO, Calif. — Edmundo Hernandez Lizardi ugyan csak 13 éves, de már csaknem egy éve tanítja a spanyol nyelvet 12-14 éves fiuknak, a San Jose Junior High Schoolban. A fiatalembert, aki kitűnő angol beszédével tűnt ki Boivia fővárosában La, Pazban, ösztöndíjas alapon hozták az Egyesült Államokba tanitó.aak. “Dolly" Vietnamban SAIGON, Dél-Vietnam — A Pentagon kultur-programjának keretében újabb amerikai színtársulat érkezett :de, amely-a “Hello, Dolly!” cimü zenés vígjátékkal fogja szórakoztatni az amerikai katonákat. A női főszereplő Martha Raye, az ismert fcomikusnő, lesz. VISSZAHÍVTÁK A NAGYKÖVETET WASHINGTON — A külügyminisztérium — az ecuadori kormány kívánságára — visszahívta Ecuadorból Wymberley De Coerr, amerikai '.agykövetet. Az ecuadori kormány kifogása az, hogy Mr. Coerr, egy beszédében, élesen bírálta Ottó Arosemena' Gomez, ecuadori elnököt. MAO PÉNZ MALAYSIÁBAN KUALA LUMPUR - A rendőrség az ország több részében lefoglalt malaysiai papírpénzt, amelynek mindkét oldalára Mao Ce-tung gondolatait nyomtatták kommunisták • ingatlant akar vásárom? Közjegysöre van Utazni akart GEORGE M. |ft 11 E ím fi MAGYAR IRODÁJA * mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad SI.. Trenton. N.J. Telefon.: EX 3-4469 Dr. Herbert J. Rell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLÁT 1964 N. Olden Avenue, Trenfon, N. J. Telefon: 883-4407 és 394-5233 TAKARÉKBETÉTEK BIZTOSÍTOTT JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK VALL A FILM PRIMADONNA Jeaime Moreau ma kétségtelenül Európa legnagyszerűbb filmszinésznője. 40 éves korában mint színésznő, mint nő és mint a csábítás időtlen szimbóluma, karrierjének tetőfokán áll. Moreau rendületlenül folytatja egymástól el nem választható elfoglaltságait: a filmezést és a szerelmet. Az év folyamán két filmet fejezett be, és további 2—3 még 1967-ben előkészületben van. Moreau elvei a szabadságról, szerelemről: Szabadnak lenni, az én szememben annyit, mint szabadon megválasztani azt, akinek rabszolgája akarok lenni. Ahhoz, hogy egy férfit igazán megismerjek, nincs más mód, mint együtt élni vele. A férfiak sokszor oly gyorsan mentek át az életemen, hogy csak azután jöttem rá, mily fontosak voltak számomra, amikor már elmentek . . . Bárcsak volna egy nagy házam elég szobával, hogy otthont adhatnék mindazoknak a férfiaknak, akik valaha, akár csak egyszer is, az enyémek voltak . . . Mert ők valamennyien az én gyermekeim. Az érzékiség, az én szememben, az élvezet, a boldogság és a kölcsönös beteljesülés igférete. Ha egy féri rá néz egy nőre s érzékinek találja, eben a nőben a harmónia ígéretét látja. De, ha csak “szexi”-nek találja — mily szörnyű szó — akkor szemében ez a nő tárggyá, árucikké alakult át. Akkor nincs szó párbeszédről, harmóniáról, csak életvágyról. Mély nosztalgiát érzek a természetes szerelem után, szeretem a minden számítástól mentes szerelmet ,azt, amit az apa érez a fia, az anya a lánya iránt; azt a szerelmet, amely semmit nem vár cserébe, amelyet a fájdalom, a könnyek és az örömkönnyek cementeznek, .--w OLD BOROUGH SAVINGS & LOAN ASS’N. 858 South Broad Street, Trenton, N. J. HÁZ JAVÍTÁSI Kölcsönök REPÜLŐ- ES HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS IKKA és TUZEX —ALTALÁNOS, MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad Street Trenton. N. J. Telefon: 392-0078 és 392-0016 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGUAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenton, N. J. A többmillió dolláros megbízást, hogy Chilét ellása állandó ürcsatlós hírközléssel, a General Telephone and Electronics Corp. kapta New Yorkban, melynek egy tisztviselőnője bemutatja az antenát. MI ÚJSÁG PASSAIC0N? Telefonok: EX 3-4148 í EX 3-4149 j