Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-05-18 / 20. szám
Thursday, May 18, 1967 FÓGGETLENSÉŰ 7. OLDAL Vietnam fecskeíészek-kiiálva NHATRANG, Dél-Vietnam. — Phan Giai Ky az ország fecskefészek árusítóinak elismert királya. Hét kis sziklaszigete van a nhatrangi öbölben s uralmát 30 év óta csak h’ébe-korba döntötték meg rablók és kalózok. Uralkodása kis s'zigetbirodalmában a dél-vietnami kormány védelme alatt áll s ezért a védelemért fizetnie kell, mégpedig egyre többet, 1961-ben az évi adó 8200 dollár volt, tavaly 2,1,200 dollár, idén biztosan még több lesz. A királynak 30 tagú személyzete van, őrök és szolgák. Az őrök őrnaszádokban ügyelnek a rendre, elzavarják a fészekrablásra készülő gonosz embereket. “A francia gyarmati uralom alatt az embereim fel voltak fegyverezve, úgy védekeztek a rablók és kalózok ellen, mondja Ky, de most nem segitene az embereimnek fegyverrel való ellátása, mert most mindenkinek van fegyvere.” Kik rabolnak fecskefészkeket? ‘‘Inkább a kormány katonái, mint a gerillák”, mondja Ky. Azért próbálnak az emberek fecskefészkeket lopni, mert azoknak jó áruk van. “Nézze — mondja Ky az amerikai riporternek —, itt van ebben a cipődobozban két font fecskefészek és ez a kis mennyiség 30,000 piasztert ($250) ér. A fecskefészek nagyon könnyű, 45 fészek nyom egy fontot.” Miért oly keresett cikk a fecskefészek? Mert a legfinomabb inyencfalat, szeretik a keleti népek mindenütt, Singapore-tól San Franciscóig, még Shanghaiban is. Abból készül a fecskefészek-leves, a legfinomabb leves. Ezeken a szigeteken fészkelnek évszázadok óta fecskék ezrei. Kétszer egy évben, májusban és augusztusban a fecskék elköltöznek a szigetekről és akkor van az aratás. Jó évben Ky több mint 500 font fecskefészket ad el. Vevői vannak Singapore-ban, Formosa szigetén, Hong Hongban, Sziámbán, az Egyesült Államokban és — ezt nem vallja be, de igaz — a kommunista Kínában is. A fő vevők persze a helybeli, délvietnami vendéglősök. Mostanában, minthogy Dél-Vietnamban sok amerikai katona van s azoknak sok pénzük van, jól megy az üzlet, az amerikaiak nagyon szeretik a fecskefészek-levest. “Mindenkinek nagyon jót tesz ez a leves, különösen gyerekeknek és öregeknek, nekem is . . . Ettől jól alszik az ember és jó a közérzete. Aki ideges, izgatott, egyáltalán, aki nem jól érzi magát, egyen fecskefészek-levest és mindjárt jobban lesz. Különösen gyerekeknek tesz jót a leves, mert attól a gyomruk kitágul, úgy hogy aztán többet tudnak enni, erősödnek.” A feeskefészek-levesnek sok finom receptje van, itt az egyik: Yien Wor Gai Tong. Három uncia fecskefészek, négy csésze tyukleveskivonat, fél kávéskanál gourmet por, három tojásfehérje, hárem kávéskanál kukorica-élesztő, fél kávéskanál darált, főtt sonka. Húsz év óta háború folyik Vietnamban, ez idő alatt sok változás történt az emberek életében, mégis, Ky hét szigetét csak egyszer érték a háború hullámai. Két évvel ezelőtt az amerikai haditengerészet repülői bombákat dobtak le a szigetekre és rengeteg fecske elpusztult. “Azt hitték az amerikaiak, hogy én kommunista gerillákat rejtegetek a szigeteken. Perelni fogom az amerikaiakat, két millió piaszter ($17,000) kártérítésre.” SOKALLJÁK A MENYASSZONY ÁRÁT A FIATALEMBEREK ALGÍR. — Az algériai fiatalemberek körében lázongás támadt a fátyolos hölgyek szülei ellen, akik leányaik kérőit alaposan szemügyre veszik és botrányosan magas vételárt követelnek menyasszony-leányaikért. A lázongás törvényes formák közt folyik, az El Mudzshid cimü hivatalos lap “Levelek a szerkesztőhöz” rovatában megjelenő tiltakozó közleményekben. A fiatal férfiak panaszkodnak, hogy a nők négy évvel Algéria függetlensége után, oly sok szociális forradalmi jelszó elhangzása után még mindig ragaszkodnak régi viseletükhöz, az arcukat eltakaró zsebkendő nagyságú fátyolhoz és a testük köré csavart fehér vászonhoz, legfőképp azonban az a panaszuk, hogy az eladó lányok szülei horribilis vételárt követelnek a lányaikért. És a lányok semmivel sem jobbak a papáknál és a mamáknál, nekik első kérdésük nem az, hogy a kérő valóban szerelmes-e, hanem az, hogy mennyi lesz “la dot” — a hozomány. Hozorpány nélkül nincs lakzi. És a régi hagyományokhoz ragaszkodó és mégis , óh milyen modern lányok mi mindent akarnak kapni hozományképpen ? Automobil, TV és bútorozott jakás előnyben, a fiú egyénisége csak másodsorban jön tekintetbe. És ehhez járul persze a készpénz vételár, amelynek nagyságát a szende hölgy papája szabja meg — 100 dollártól 1000 dollárig. * “Olyan ez a házassági piac, mint a marhapiac” — irta haragos levelében a lap egyik olvasója. “A szülők kegyetle-Amerikai marinek harcban a 881-es számú domb elfoglalásáért Délvietnamban. LINCOLN ÁLLAMA 150 EVES KASKASKIA, Illinois. - Másfélévszázados jubileumi ünnepségekre készül Illinois, az unió 21-ik állama, amelyet lakosai “Land of Lincoln” A fiatal Lincoln szobra. néven emlegetnek, mert /magukénak vallják á nagy Felszabadítót, aki. — Kentucky szülöttje. Jubileumi ünnepségek lesznek az idei december 4. és a jövő évi december 3 kö?t az állam minden részében, Chicagótól Kaskaskiáig. Kaskaskia — valami istenhátamögötti falu furcsa neve? Ma kis falu, ez igaz, de régen fővárosa volt Ulinoisnak. Az a főváros már rég nem létezik, az 1881. évi áradás elmosta, a folyóba temette az egész várost, még a temetőjét is. Ez a katasztrofális áradás azonban jóra is vezetett, a Mississippi és a Kaskaskia folyók közt egy sziget született meg és ott áll most az uj Kaskaskia város. A szigeten van a Nyugat Szabadság Harangja, amely 11 évvel megelőzte a philadelphiai Szabadság Harang felállítását. Ezt a harangot Franciaországban öntötték 1741-ben s az óhaza népe ajándékozta Kaskaskiának. Tudni kell, hogy Kaskaskia lakosainak nagy része francia eredetű volt. Szuper-tankhajó NAGASAKI, Japán.' — Az, itteni hajógyárban készül Norvégia rendelésére egy 200 ezer tonnás, tankhajó, a legnagyobb dieselmotoros hajó a világon. Hossza 10Í7 láb és 1 incs lesz, szélessége 158 láb 10 incs. Különös érdekessége, hogy a gépterem automatizálva lesz, időnként senki jelenlétére nem lesz ott szükség, a gépek automatikusan fognak működni. NŐIES FÉRFIAK PÁRIS. — Nyilvános Vizsgálatok Európai közlése szerint Franciaországban a férfiak négy százaléka foglalkozik szabad idejében kötéssel, horgolással és más női kézimunkákkal . Nyugat-Németországhan ä férfiak 5,7 százaléka, Angliában 9 százaléka, Ausztriában 10 százaléka és Finnországban 40 százaléka tekinti hobbyjának a kézikötést. Űrök hűséget fogadott autójának DURBAN, d4Afrika. - Christopher Gobler 24 éves ifjú beleszeretett uj autójába. Ilyen szép autója még sohasem volt, ennél szebb autót sohasem kaphat, mondogatta baráti körben. És nagyon boldog volt, amig fizetni tudta a részleteket, és nagyon boldogtalan lett, amikor már nem tudta fizetni a részleteket és az elárusitó elvette tőle a gyönyörű autót. De Christopher nem élhetett álom-autója nélkül. Elment — késő éjjel — az elárusitó autótelepére és ellopta az autót. Az autóját. Enyhe, feltételes büntetés^ kapott egy bírótól, aki nyilván tisztában van a szerelem ellenállhatatlan erejével. A NŐ ÉS A NŐI ESKÜDTEK NORRISTOWN, Pa. - A nő, az örök nő állt az esküdtek előtt, 12 női esküdt előtt. Beatrice Mosst elvált férje, Ellis Kay nyugalomba vonult gyáros azzal vádolta, hogy valóságos furia gyűlöletével üldözte őt. Az autója szélvédője üvegjét újra és újra sötét színekkel befestette, az autó ablakait leragasztotta, a lámpákat befeketítette, és ha beteg volt, zöld koszorút küldött neki, hozzá gyászindulókat gramofonlemezen. Ez volt az elvált asszony bosszúja. És asszonytársai, az esküdtek, tiz perc meggondolás és megfontolás után bűnösnek mondták ki a vád értelmében és a bíró két heti meggondolás után fogja neki kimérni a büntetést. A viz színén biztosabb... WASHINGTON. - Európából olyan hirek érkeztek a Pentagonba, hogy a Földközitengeren többször láttak orosz atomhajtásos tengeralattjárókat, amelyeket felszíni hajók húztak hazai kikötők felé. Ebből arra következtetnek, hogy az oroszoknak nehézségeik vannak atomszubmarinjaikkal. Tisztességtudó betörő TOKIO. — Betörő hatolt be egy lakásba. Az ősi japán tradíció szellemében, mielőtt belépett volna a lakásba, lehúzta cipőit és az ajtó elé helyezte azokat. , Tosiko Otszuka, a ház úrnője, amikor hazatért és meglátta az ajtó előtt a cipőket, csóválgatta a fejét és a cipőszekrénybe helyezte azokat. Mikor belépett a lakásba, a tetten ért betörő menekülni akart, de nem találta a cipőjét. Eszeveszetten kereste a cipőit, miközben Otszuka aszszony kiáltásáaira egy szomszédja jelent meg a helyszínen, aki néhány dzsudófogással harcképtelenné tettte az illedelmes betörőt. Jönnek a szoknyás tábornokok és tengernagyok WASHINGTON. - Még nincsenek tábornok és admirális hölgyek, de úgy tetszik, nincs messze az idő, amikor lesznek. Mert ezredesek és a Navynél commanderek lesznek már nők, ha törvénnyé válik egy, a képviselőház előtt fekvő javaslat. Sőt mi több, ideiglenesen tábornoki és altengernagyi rangot is kaphatnak nők ennek a törvénytervezetnek értelmében. A farmer - elfelejtett ember ? WASHINGTON: —1 A UJ S. News cimü politikai és gazdasági folyóirat kiküldte öt államba riporterjeit: puhatolják ki komoly okait annak, hogy az amerikai farmerek elégedetlenek. A beérkezett jelentésekből — a részleteken túl, amelyek itt következnek — az általános panasz az, hogy a farmerek elfelejtett emberek, senkisem törődik velük, ellenkezőleg, ott, ahol a bajukon segíteni kellene és lehetne, jéghideg érdektelenséget találnak. Például a Fehér Házban. És, persze, a földművelésügyi minisztériumban (amely, mellesleg megjegyezve, évente billiókat költ a farmerek érdekébán), Johnson, Freeman and Co., mondják a farmerek, hízelegnek a fogyasztó közönségnek, a háziasszonyoknak, olcsó élelmiszerárakkal udvarolnak a városi lakosságnak. Reuther, Meany and Co., az unió generálisok, az általuk kiharcolt béremelésekkel drágítják mindazt, amit a farmernek vásárolnia kell. Itt ugrik ki egyszerre két macska a zsákból: amit mi termelünk, mondják a farmerek, annak az árát lenyomják, amit mi vásárolunk, annak az árát feltolják. Egyszerű, mint az összeadás és a kivonás. Tudnak a farmerek összeadni és kivonni és a százalékszámítás sem idegen nekik. Tavaly, egészen augusztusig, a farmtermékek árszínvonala rekordmagas volt, azóta az árak egyre süllyednek. Mostanig az árveszteség 10 százalék, viszont a farmerek kiadásai 1,8 százalékkal emelkedtek tavaly augusztus óta. A farmerek költség-ár paritásról beszélnek. Ideális és kívánatos a 100-as paritás, vagyis a farmtermékek és a költségek árának egyensúlya. Ma a paritás ráció nem 100, hanem 72 — a legalacsonyabb 1934 óta. Egy kansasi mezőgazdasági felszerelés elárusitó mondja: A felszerelések árát minden évben átlag 3 százalékkal felemeljük és a farmerek nem neheztelnek ezért, ők jól tudják, hogy ez nem lehet másképp. A farmerek az esti órákban újságot olvasnak. Tudják, hogy ha Pittsburghban az acélipari munkások uj béremeléseket kapnak, itt mindjárt minden drágább lesz. A legkeresettebb traktorunk ára tavaly óta 275 dollárral felment 8600 dollárra. Egy kansasi lap szerkesztője: Ismerek egy farmert, aki farmját megnagyobbitotta és uj felszerelést vett, összesen 80,600 dollárért. Évi bevétele 20,000 dollár volt, évi kiadása 20,000 dollár, tehát egész évben azért dolgozott, mert a farm munka csupa öröm. Iowai állattenyésztő: Egy év előtt egy marhán 40 dollár haszon volt, idén 40 dollár veszteség. Wi.scnn :inban tavasszal a lapok tele voltak “farm eladó” hirdetése..ivei. Hetenként átlag 84 tejgazdaságot adtak el. 1950-ben egy kvart tej 18 centbe került és a farmer a tejért százfontonként 5 dollárt kapott. Ma a kvart tej ára jóval 20 cent felett van és a farmer 5 dollár helyett csak 4.40-et kap. Mi a baj ? A felelet erre a kérdésre az, hogy a munkáért ma többet kell fizetni. nül alkudoznak, el akarnak venni mindent, amije a kérőnek van. Mit képzelnek? Luxust akarnak csinálni a házasságból?” A házasodási rabság elleni forrongás során felmerült az eszme és a javaslat, hogy az algériai férfiak külföldi menyasszonyokat keressenek. Amire — ugyancsak az El Mudzsahin hasábjain — a lányok azt hangoztatják, hogy a külföldi lányok nem érnek semmit, azok délben másznak ki az ágyból, egész nap lustálkodnak, a háztartással nem törődnek, este kipihenve, felcicomázva kimennek a korzóra sétálni és miniszoknyát Viselnek. A “la dot” elleni lázongásnak mór eredményei mutatkoznak. Dzsidelli kikötővárosban az imám kihirdette, hogy menyasszonyért 100 dollárnál többet követelni erkölcstelenség. Sejk el Abbas, az Izlám Főtanács elnöke, felhívta a nemzet figyelmét arra, hogy a menyasszony árát jelképesen kell felfogni, az nem vételár, hanem a lány megtisztelésének, értékelésének jele és nem szabad, hogy több legyen egy dollárnál. Sőt, egy virágcsokor és egy ékszer is elegendő kell legyen. A mags vételár megalázza a nőt, azt jelenti, hogy a férfi, aki őt elvette, értékes árunak, tulajdonának tekinti őt. ______ _ __^ÁLuiJLjlJL. Ií!M! A buta férj autóbiztosítása j ■ HENLEY, Anglia. — Mr. Evans megbocsáthatatlan ostobaságot követett el: olyan biztositó társaságnál vett ki Megszűnt a gyalogos rendőr intézménye Cleveland, O.-ban. Kis motorkerékpárokkal látták el az eddig gyalog posztóié rendőröket. automobil biztosítást, amelyből tudnia kellett volna, hogy előbb-utóbb csődbe fog menni. Ilyesmit okos ember előre lát! Haragjában Mrs. Evans a helyi újságban a következő apróhirdetést jelentette meg: “Az én buta férjem a sportautóját rossz biztositó társaságnál biztosította be és az természetesen tönkrement, a biztosítás nem ér semmit. De neki az üzletéhez feltétlenül szüksége van autóra. Hogy ne maradjon autó nélkül, én kénytelen vagyok eladni az én autómat. Jutányos áron eladom. Mrs. Christina Evans.” Nem kell lágyé! HONOLULU. - A szenátusban törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely megengedné két kígyó bemutatását az állatkertben, annak ellenére, hogy állami törvény száműzi a kígyókat Hawaii szigetéről. A javaslatot a szenátus nem fogadta el, igy hát kigyótlán marad továbbra is Hawaii. Szabad börtönök BERLIN. — Itt, a nyugati szabad városrészben, annak Tegel börtönében van egy nagy kulcsgyár, melyben börtönök részére készítenek-speciális kulcsokat. És, mint most a “Bildzeitung” leleplezte, ott készítenek a műhelyben foglalkoztatott bennlakók saját későbbi használatukra is kulcsokat. A kulcsok több nyugatnémetországi börtön celláinak felnyitására alkalmasak, igy hát a jövőben sokan fogják használni a tegeli illegális kulcsokat, ha celláikból ki akarnak repülni iü.-. Légi párbaj Hanoitól nyugatra. Egy amerikai FlOSjet (jobb) üldöz egy MIG-17est és később 1 .Jötte. Amint nevezek “lone-in”-ben vannak a “hippy”-k Detroit Belle Isle Parkjában. Egyikük kis cimbalmon játszik.