Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-10 / 10. szám

FÜGGETLENSÉG Thursday, March. IQ, 1968 Kevesebb törvényhozó elég lenne ALBANY, N. Y. - Az ál­lami törvényhozó testületnek — a képviselőháznak és a sze­nátusnak — összesen 230 tag­ja van. Több, mint elég. Iia 23-mal kevesebben lennének, éppen olyan jó és éppen olyan rossz törvényekkel szolgálnák az állam népét. A 23-as szá­mot azért említjük, mert, mi­után a Legfelsőbb Eiróság ki­mondta az “ahány ember, any­­nyi szavazat” elvet, az állami szavazókerületeket újra kell rajzolni és ennek a művelet­nek következése 23 képviselő­állás megszüntetése lesz. Kínzó fejfájást okoz ez a közelgő veszedelem. Az állam atyái és bölcsei aggodalmas­­kodnak, soknak közülük úgy rémlik, hogy éppen órájuk fog lecsapni a fejsze. És, mintha ez nem lenne elég baj, jött egy újdonsült törvényhozó, fiatal, becsvágyó, tetterős és szorgalmas ... és benyújtott egy állami alkotmánymódosi­­tási javaslatot, mely szerint egy állami törvényhozó testü­let éppen elegendő, nincs szük­ség képviselőházra és szená­tusra, legyen úgy, mint Neb­raska államban, amelyben egy Ház van és senkisem érzi égy második Ház hiányát. Edward neve, Ütica városa küldte ki Hanna az újdonsült képviselő az albanyi állami parlament­be. . Hanna javaslata úgy szól, hogy legyen egy testület sze­nátus néven, mint volt egy­koron a római birodalomban (amely még az Empire State­­nél is nagyobb és hatalma­sabb volt...) és ennek a sze­nátusnak legyen 135 tagja, eggyel se több. 230 törvény­hozó helyett 135 — hallottak már ilyen csudát? Az állami törvényhozók meg fognak sza­vazni ilyen fejvesztő operá­ciót ? Soha! Soha! — mondják. Kár, kár, mondja Hon. Ed­ward Hanna. Mert bizony egy jobb lenne, mint kettő. A kö­vetkező okokból lenne jobb: Elejét venné sok időpazarlás­nak, amennyiben egy javas­lat felett csak egyszer kelle­ne vitázni és szavazni. Vége lenne az örökös torzsalkodás­nak és féltékenykedésnek, ami a mostani két-ház-rend­­szernek egyik átka, különö­sen olyankor, amikor, mint most, az egyik házban repub­likánusok, a másikban demok­raták vannak többségben. És persze sok pénzt is lehetne megspórolni a személyzet­csökkentés utján. Azt mondja továbbá az uticai jövevény: “A törvényhozásnak mai szer­vezete annyira ésszerűtlen, hogy ilyent a privát gazdaság tűrhetetlennek tartana. Kép­zeljünk el egy ipari vagy üz­leti nagyvállalatot, amelynek két igazgatósága van s amit az egyik csinál, azt másod­szor is megcsinálja a másik-” Albany öreg bölcsei kötve hiszik, hogy lesz ebből valá-ANN ARBOR, Mich. — Dr. George Brooks, az életvegy­tan tanára és Ernst Mueller, a társadalmi lélektan tanára a Michigan állami egyetemen, az Amerikai Orvos Szövetség folyóiratában .beszámoltak a köszvénnyel kapcsolatos ku­tatásaik eredményéről. Meg­feleltek arra a kérdésre, hogy miben egyeztek Nagy Frigyes, Samuel Johnson, Benjamin Franklin és Grover Cleve­land? Mindegyikük köszvény­­fcen szenvedett. De megfelelt p. két tudós professzor továb­bi, mélyebbről jövő kérdések­re is: A felsorolt történelmi nagy­ságok köszvényben szenved­tek, mert vérükbe hugysav keveredett. A hugysav az anyagcsere terméke, szüksé ges, de ha elhatalmasodik a szervezetben, kínzó betegsé­get okoz, a köszvényt. De az, hogy Nagy Sándor és a töb­biek egy és ugyanazon beteg­ségben szenvedtek, nem az egyedüli közös vonás köztük. Közös az is, hogy mindannyi­an erélyes férfiak voltak, bát­rak, veszélyes kalandtól nem riadtak vissza, az élvonalba jutni törekedtek és jelentős teljesítményekre hivatkozhat­tak. Vagyis: a köszvény és je­les emberi sajátságok között összefüggés van! Brooks és Mueller alapos testi és szellemi vizsgálatnak vetett alá 113 michigani pro­fesszort. Voltak köztük olya­nok, akiknek vére a normá­lis mennyiségnél több hugy­­savat tartalmazott. Ezeknek a köszvényben szenvedő pro­­feszoroknak fő jellemző voná­saik voltak: becsvágy, az át­lagosnál nagyobb aktivitás mindennapi életükben, vezér­mi. És ha mégis, mégis hullni fognak fejek? Erre az eshe­tőségre gondolt Anthony Giof­­fre republikánus szenátor és kiagyalta ezt a szellemes és egyben megnyugtató megol­dást: Jó, jó, legyen a jövő­ben egy Ház és kevesebb ál­lás, de a mostani képviselők mandátumát jelentsék ki örö­kösnek. Kitűnő megoldás, sen­kisem kénytelen feláldoznia magát az állam oltárán. Per­sze senkisem él örökké, idő­vel a természet kérlelhetetlen törvénye megteremti, a 135 képviselőből álló állami szená­tust ... lési képesség, nagy teljesít­mény és annak büszke tudata. Mindezek jelentős elemei a je­lesebb egyéniségnek, de — hangsúlyozta a két vizsgáló profeszor — nem tekinthetők az értelmesség mértékének, a IQ mértékének. Érdekes! Köszvény és ki­magasló egyéni jellegzetessé­gek! Vájjon mi ennek az ösz­­szef üggésnek magyarázata ? Ezt a kérdést tovább kell ta­nulmányozni. Brooks és Muel­­ier arra a feltevésre hajlanak, hogy a hugysav a vérben élén­­kebb tevékenységre serkenti az agy értelemirányitó köz­pontját. További érdekes probléma: Minthogy a kösz­vény örökletes, valószínűnek tetszik, hogy a vezéri képes­ség és az átlagon felüli telje­sítményre való képesség is örökletes. Nem érdektelen az a megállapítás sem, hogy a köszvény hússzor oly gyakori férfiaknál, mint nőknél. Ezért is ül több férfi, mint nő elnö­ki, és igazgatói székben . .. Manapság kevesebbet hal­lunk köszvényről, mint régen és kevesebben szenvedik a köszvény kínjait. Ennek ma­gyarázata az, hogy már van­nak orvosszerek, amelyek eny­hítik a fájdalmakat és jót tesz a küszvényeseknek az elő­irt szigorú diéta: tartózkod­ni magas purine-tartalmu éte­lektől, mint szardínia, ancho­vy, máj, vese, borjumirigy (sweet-berad). A GAZDAG NKRUMAH ACCRA, Ghana — Itteni hivatalos jelentés szerint, Kwame Nkrumah, Ghana volt diktátora, 9 évi kormányzása alatt, hétmillió dollár érté­kű vagyont gyűjtött össze. A KÖSZVÉNY DICSÉRETE 20,000 kanna sör van 40 tonna jég között elhelyezve New Orleans egyik moteljének úszómedencéjé­ben, a Mardi Gras látogatóinak “lehűtésére,” 3-IK OLDAL Első kísérlet — első kudarc DANBURY, Conn. — Az it­teni szövetségi börtönben nemrég érdekes kísérlet kez­dődött meg: mint több más szövetségi börtönben, bevezet­ték a részidős bebörtönzést. Ez azt jelenti, hogy tisztessé­gesen viselkedő, megbízható­nak tetsző fogoly nappali sza­badságot kap, hogy valamely közeli műhelyben vagy üzlet­ben dolgozhasson, és csak es­te kell visszatérnie a börtön­be, callájába. Néhány hónapig simán ment minden, a börtön 74 válogatott tagja — mind dicséretes viselkedésű jóma­dár — dolgozott, mindegyik jól végezte kint a munkáját, szép összegeket kerestek ma guk és családjuk részére . . Mígnem bekövetkezett az amire minden téren minden kísérletnél számítottak, mert számítani kellett: az egyik jó madár, az első, aki fehér hol lónak sehogysem nevezhető elrepült és nem jött vissza David A. Lee a neve, 24 éves, két évre volt elítélve mert lopott autóval államha­táron át hajtott, minek foly­tán cselekménye szövetségi törvénybe ütköző bűntett lett s Danburybe vezetett. Decem bér óta dolgozott kint s a felügyelők egyik legmegbízha­tóbb bennlakójuknak tartót ták. Egy csapágy-gyárban dol­gozott és most a gyár közelé­ben egy leparkolt autó eltűnt. Semmi kétség, a megbízható részidős börtönlakó vitte el akinek autólopásban gyakor lottsága van. Még egy éve lenne hátra börtönbüntetésé bői, de megkockáztatta, hogy ha kézrekerül, ráadást kap. Az egyébként kedvezően fo lyó kísérlet tovább folyik. HADÜZENET A LEPRÁNAK GENF. — Az Egészségügyi Világszervezet szakértőinek becslése szerint napjainkban tizmillió, vagy még ennél is több ember szenved a világon leprában, bélpoklosságban, az ó- és középkor e legfélelme­tesebb és legelterjedtebb be­tegségében. Kórokozója egy pálcika formájú bacilus, na­gyon hasonlít a tuberkulózis kórokozójához. Leggyakrab­ban az orr nyálkahártyáján, máskor a bőrön át hatol be az emberi szervezetbe, csök­kenti a bőr festéktartalmát, érzéketlenné teszi a bőrt, meg­támadja az ízületeket, az ideg­­rendszert. A betegség nagyon lassú, idült lefolyású, olykor 15—20 évig is lappanghat. A halál oka legtöbbször nem is a leprás betegség, hanem va­lamilyen más megbetegedés. A kórokozó csak akkor okoz fertőzést, ha egyszerre nagy tömegben kerül az egészséges ember szervezetébe. Kisgyer­mekek nagyon hajlamosak a betegségre. A fertőzés terje­désének fő feltétele egyéb­ként a tisztátalanság, a rossz lakásviszonyok, a hiányos táp­lálkozás, továbbá a meleg és nedves klimav Az egészségügyi szervek hosszú évtizedek óta ádáz har­cot vívnak a lepra ellen és en­nek eredményeképpen a lepra szerte a világon visszavonuló­ban van. Megfelelő gyógysze­res kezeléssel lelassítható, megállítható, olykor teljesen meg is szüntethető a kóros folyamat. A leghatásosabb védekezés ebben az esetben is a megelőzés lenne. Különös elővigyázatossággal kell véde ni a fertőzéstől a kisgyerme keket. Ezért roppant jelentőségű a lepra általános megfékező sere indított küzdelemben az a felfedezés, amelyről a minap számolt be egy tekintélyes an­gol orvostudományi folyóirat, a British Medical Journal. Eszerint az afrikai Kelet- Ugandában 17 ezer, rossz kö rülmények között élő gyerme­ken végzett vizsgálattal ki­mutatták, hogy a lepra gya­korisága 80 százalékkal csök­kenthető a gyermekek között a tuberkulózis elleni védőol­tások révén. Ezek a bőrbe fecskendezve mozgósítják a szervezet véde­kezési berendezését a tbc el­len, de nem támadhatják meg a szöveteket, nem okozhatnak megbetegedést. Már régebben felvetődött az a gondolat, hogy a tbc el­leni oltások talán a leprás fertőzések ellen is mozgósít­ják a szervezet mechanizmu­sát. A kelet-ugandai vizsgá­latsorozat eredményei most igazolták ezt a feltevést. Lepra elleni speciális védő­szérumot eddig még nem si­került előállítani, sőt lepra­­bacilusokat sem sikerült még laboratóriumban, táptalajon, mesterséges körülmények kö­zött kitenyészteni, ami az el­ső lépés lenne a védőoltás tö­meggyártása felé vezető utón. A tbc oltóanyag fertőzés el­leni védőhatása azonban nagy jelentőségű felfedezés a lepra ellen vívott harcban. A leprán ugyan még nem aratott végső győzelmet az emberiség, de ezek a felfede­zések valószínűvé teszik, hogy a diadal már nem lehet mesz­­sze. Vietnamba viszik a doktort WOODBRIDGE, N. J. - Rossz hirt kapott Szalontai András borbély: elviszik ka­tonának az orvosát. Nagy baj. Mert Szalontainak nagyon rosszul szolgálnak a veséi, ezért minden két hétben egy­szer el kell mennie Summit városba, az Overlook kórház­ba, ahol van egy, a vesék mű­ködését felfrissítő gépezet és van egy orvos, aki megtanul­ta s jól érti ennek a készülék­nek működtetését. És ennek az orvosnak most mennie kell. mert a Pentagonnak elfogyott az orvosregimentje. Mit lehet tenni, ha ilyen baj és gond támad? A vietnami háborút nem lehet egy-kető­­re befejezni. Felmenteni a ka­tonai szolgálat alól azt a vese­­szakértő orvost ? . .. Szalontai tanácsért és segítségért Ed­ward Patten kongresszusi képviselőhöz fordult és a kép­viselő mindent megtett érde­kében, amit tehetett: szót emelt a magyar borbély és az amerikai doktor érdekében mind az illetékes egészségügyi hatóságoknál, fel egészen a U. S. Public Health Servicé­ig, és elért ennyit: Az Overlook kórházban ki fognak képezni más doktoro­kat annak a masinának keze­lésében. Amig az uj specialis­ták elegendő gyakorlottságra tesznek szert, a borbélynak meg kell elégednie kevésbé ki­elégítő orvosi szolgálattal. Vi­etnam fontosabb, mint Szalon-Az Amerikai Magyar Szövetség (N.Y.) a magyar egyházak és egyesületek közreműködésével MÁRCIUS 13-ÁN, VASÁRNAP este 6 órai kezdettel rendezi meg new yorki magyarság hagyományós r r SZABADSÁG ÜNNEPÉLYÉT a HUNTER COLLEGE NAGYTERMÉBEN (Park Ave. és 69-ik utca, New York City) amelyre minden magyar testvért ezúton is meghív és vár A RENDEZŐSÉG-------o------­Március 20-án, vasárnap délben 12:30-kor a magyarság Kossuth Lajos emlékének adózik, rövid ünnepség keretében megko­szorúzva a Riverside Dr. és 113-ik utca sarkánál levő Kossuth szobrot. Első Magyar Ref. Egyház hirei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick, N. J. Minden vasárnap istentisz­telet magyar nyelven reggel 9:30-kor, angolul 10:30-kor. Böjti urvacsoraosztás lesz vasárnap, március 6-án a d.e. 9 órai magyar és 10:30 órai angol-nyelvű istentiszteleten. A fiatalasszonyok Köre (Women’s Guild) Penny Sale társasestélyt rendez március 4-én, pénteken este 7:30 órai kezdettel. Sándor-József névnapi va­csora lesz március 20-án, va­sárnap este 6 órakor, egybe­kötve a lelkész születésnap­jával. Minden egyháztagunk és egyházunk barátai hiva­talosak. Hittan oktatás (konfirmá­lásra előkészítés minden pén teken este 6:15-kor. Vasárnapi iskola minden vasárnap d.e. 9:15-kor. Nőegyleti gyűlés a hónap minden második vasárnapján d.u. 2:30-kor. Fiatal asszonyok köre min­den hónap harmadik szerdá­ján este 7:30-kor tartja össze­jövetelét. Ifjúsági körök összejövete le minden vasárnap d.u. há­rom órakor és este 6:30-kor. Énekkari próba minden pénteken este 6:30-kor. Minden kedd reggel 8 órától mecélt tészta és csigakészités i.u. 1 óráig, asszonyaink által Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze­­'vesület keleti körzete min­den vasárnap délután 1.45 óra kor isten tiszteim et közve­­tit a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­hosszán. A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására ado­mányokat kér és vár a lelké­szi körzet. Adományok átad­hatók a környék református Is evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csor­­iás, 229 East 82nd Street, New York 28. N.Y. tti, de azért Szalontainak sem fog nagyobb baja esni, hála a katonai és az orvosi hatósá­gok salamoni bölcsességének. Független Magyar Református Egyház 229 Easf 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, espere» A lelkészi hivatal minden délelőtt 9—12 között nyitvB ran. / Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:30 órakor MINDEN szóra érdemes ma­gyar esemény hű krónikása lapunk. Rendelje meg! GÉPÉSZT keresünk kémiai gépek gyár­tására és karbantartására. Hét napra, napi 10 órai munkára. Kezdőfizetés $233.75 és ked­vezmények. Telefonáljon: Stabilized Pigments, Inc. 9857300 (Hívja reg. 9 és d. u. 5 között) MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okpnány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK. N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT A 22 éves Karen Lynn Davidson a bíróság előtt bemutatja a bártáncokat, melyeket ő és társnői Detroitban járnak és a bíróság megújította engedélyüket május 25-ig. Az arab félsziget végén levő Adent, az angolok, mint utolsó középkeleti támaszpontjukat elhagyják 1968-ban. _______________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents