Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-12-15 / 50. szám
Thursday, Dec. 15, 19GS FÜGGETLENSÉG 7. OLDAL WASHINGTONI LEVÉL írja: SPECTATOR A kenyér financiális elemzése “Nagyobb forgalom, kevesebb haszon” — ilyen jelszót a gazdasági élet nem ismer. Ellenben ismeri a megnövekedett forgalom átkát a U. S. Mail. Az amerikai posta, mint ismeretes, krónikus deficittel küszködik, ma már arról beszélnek a főpostamester (postaügyi miniszter) környezem tében, hogy a veszteség a mostani financiális év végén.- 1967. junius 30-án, már eléri a félelmetes mélypontot' a billió dollárt. Sőt talán túlhaladja ezt a veszélypontot 1,2 billió dollár lesz. Az eddigi “rekord” deficit 1960—1961- ben volt, 914 millió dollái veszteség. A posta rekord veszteségének egyik oka az, hogy a személyzet fizetését nagyobb mértékben emelte a kongreszszus, mint Johnson elnök javasolta. A másik okért magát kárhoztatja az ország népe, mert a másik ok a postai küldemények előre nem Iá tott megszaporodása. Több levél és főleg több csomag s posta veszteségét csak növelheti. A fő bűnösök nem az egyének és családok, hanem az üzleti vállalkozások, ame lyek milliószámra küldenek szét reklám-nyomtatványokat és minta-árukat Mr. Occupant címére. Ez év elején a posta 77 billió postai küldeménnyé számolt, de most már inkább 80 billióra szól a becslés. Mint hogy bizonyos küldeményekre a posta ráfizet, világos, hogy a forgalom növekedése a veszteséget sokszorozza. , Valamit, keveset, ami azonban a posta milliós és billiós forgalmában sokat jelent, tehetünk mindnyájan és a főpostamester kéri is ezt mindnyájunktól : A karácsonyi üdvözlő kártyákat tartalmazó levélboritékokra ragasszunk 5 centes bélyeget, ne spóroljunk egy centet. Az 5 centes levélnek az az előnye, hogy á feladó visszakapja, ha a cimzett elköltözött és uj címe ismeretlen. És az 5 centes leveleket a posta gyorsabban továbbítja, a 4 centes levelek csak az 5 centesek kihordása után kerülnek sorra. Az egy cent különbözet dollármilliókat jelent a postának. Mit fog tenni a januárban összeülő 90. kongresszus? Emelni fogja egyes postai küldemények szállítási dijszabását. Az első áldozat (tapasztalás szerint. . .) az újság és az újságolvasó élsz. * * * A postaügyi miniszter közli továbbá mindenkivel, akinek Postal Savings (postatakarék pénztári) bondjai vannak: Ezt az európai mintára meg szervezett szolgálatot az amerikai posta fokozatosan meg szünteti. Uj letétet a post* már április óta nem fogad e1 A bondok birtokosai — töbl mint 600,000 személy, 147 mi! lió dollár betéttel —- még a jövő év április 26-ig kapnak kamatot, egy nappal sem to vább. A postaügyi minisztei ajánlja, hogy mindenki váll sa be Postal Savings Bond iát és a pénzt fordítsa U. S Savings Bond vásárlásra. Ez azért is ajánlatos, mert a Postai Savings csak 2 százaiéi kamatot fizet, amig fizet, ellenben a U. S. Savings Bond, amikor kifizetésre megérik 4.15 százalék kamatot fizet Azokat a Postal Savings be téteket, amelyeknek tulajdo r.osai nem jelentkeznek beváltásra, a kincstár, a pénzügyminisztérium veszi keze’ésbe, onnan kell kérni — ha ugyah a tulajdonos tud-e tulajdonáról, vagy nincs is már íz élek körében. A Postal Savings elparen tálása alkalmából megemlít j ük, hogy ezt a szolgálatot az amerikai posta 1911-ben létesítette, nem utolsó sor bar, íz európai bevándorló milliói javára, akiknek, európai ta pasztalataik alapján, nem voll bizalmuk a bankokban. Ma már minden századeleji és újabb bevándorló tudja, hogy az amerikai bankoknál elhelyezett betétek biztosítva vannak, tehát pénzük nem veszhet el. * * * Nagy divat mostanában a szervezett munkásság köréber a sztrájk. A munkaügyi mi nisztérium kimutatása szerint i ez év első kilenc hónapjában 3255 üzemben volt sztrájk és másfél millió munkás átlag 18 munkanapot mulasztott. Az év végéig a sztrájkolok előreláthatóan rekord “teljesítményre” tekinthetnek vissza : annyi sztrájkra, amennyi 11 év óta nem volt. * * * Jó jel, hogy most a nagybani áraik lefelé szállnak, ét rossz jel, hogy az üzletekben az árak nem szállnak lefelé. Ez nem uj jelenség, igy volt mái sokszor a múltban is.: a retail árak nem követik a lejtőn lefelé a wholesale árakat. Például: 1962 és 1964 közt a nagybani árak 8 százalékkal estek és ugyanebben az időszakban az eladási árak az üzletekben 2 százalékkal emelkedtek. Jelenleg a fogyasztási cikkek árai 3,7 százalékkal ma-' gasabbak voltak a múlt évben és az év végéig valószínűleg 4,5 százalékra fog emelkedni a drágulás. Az élelmiszerárak vezetnek, ezeknek drágulása a hivatalos statisztika szerint jelenleg 5,5 százalékos. D* nem minden ár alkalmazkodik a munkaügyi miniszter’um statisztikájához. Például : New York város nyolc milliónyi népének népszerű olcsó Horn and Hardart automata cafeteriájí a héten a kis csésze kávé árál két nickelről három nickel’A emelte fel. Ez valamicskével több, mint 5.5 százaléjc, ez 50 százalékos áremelés . . . SEGÍTSÉG! SYDNEY. — Ausztráliában is nagyon elszaporodtak az utonállók, akik nőkkel erőszakoskodnak. Egy mérnök most találmányával sietett a veszélybe kerülő nők segítségé re. Olyan kis dobozt konstruált, amely gombnyomásra fülsiketitően kiált, felveri a környék csendjét és elriasztja á legelszántabb aszfaltbetyárt is. Ezerszámra adnak el az uj készülékből, amelynek feltalálója elmondotta, hogy rendőrségi jelentésékből meritet te az ötletét. Azt mondják ugyanis a jelentések, hogy a legtöbb esetben elkerülhető lehetne a baj, de a nők többsége ijedtében megnémul s képtelen segítségért kiáltani. Most csak annyi lélekjelenlét re van szükség, hogy a készülék gombját megnyomja a megtámadott nő. NEW YORK. — Ki tudja, mi minden van abban a ke nyérben, amelyért a péküzlet ben egy árat fizetünk? M mindenért fizetjük azt az egy írat? Tudja-e, háziasszony ol vasó? Persze, hogy nem tud ja, hiszen sohasem tanult adótudományt. De tudja a Ta> Foundation of New York. És megmagyarázza: A kenyérben hét főanyag van és több mellékes anyag, például tartósitó. A fő anya gok: liszt, élesztő, növényi zsir, tej, maláta, só és cukor A gyárvállalat, amelyben az élesztő készül, hét szövetségi és hat különböző állami adót fizet. Ezt az adót végső soror áthárítja a kenyér vevőjére A vasút, amely a városoké; szállítja az élesztőt, öt szövetségi adót fizet és különfé le állami adókat, aszerint hogy hány államon át történi!, a szállítás. A tejpor készítője hét és hat százalék adót fi zet. A vasút, amely a tejport szállítja, öt szövetségi és több állami adót fizet. Minek i.folytassuk? A növényi zsir, a cukor, a liszt, a maláta, a se — mind,mind átmegy a kél adószürőn. És mindezeket az idekat összeállította a Tax Foundation és úgy találta hogy hiába próbálkozik, nem tudja megmarkolni az össze; adókat. Ami biztos, az biztos: legalább 151 adó van egy Cipó kenyérben, mondja. De mindjárt kikorrigálja ezt a hozzávetőleges adatot: ennyi adó volt a tegnapi ke nyérben. nagyon valószínű Európa egyik legromantikusabb pontja az Adriai-tenger jugoszláv partjain épült Ulcinj városka. Megvan benne minden, amit a Dél romantikája jelent: azúrkék ég, ultramarin szinü tenger, fövényes partu öböl, tengerbe nyúló, sziklás kis félsziget, a régi tö'ök építkezés nyomai, délszaki meleg. Még több is, mert hajdan az Adriai-tengeren kószáló kalózok menedéke, megerősített vára volt ez a kis város. Száz esztendeig kötöttek ki az öbölben a merész kalózok vitorlásai, akik kirabolták az Adriai- és Földközi-tenger kereskedelmi hajóit, a foglyul ejtett utasokat és tengerészeket pedig Kelet-rabszolga-piacain adták el. Ulcinjben van Európa egyetlen négernegyede. Keletkezése a kalózok világába nyúlik vissza. Valamikor, az 1800-as évek legelején a kalózok hurcolták ide az afrikaiakat, hogy rabszolgáik legyenek. Lakosai egyébként is érdekessé teszik a városkát. Mintegy hetven százalékuk albán eredetű muzulmán. Rajtuk kívül sesztánok és manuszorok élnek Uucinjben és környékén. Keleties arevonásu és öltözékü emberek — sem a város; sem lakói nem nemlékezhetnek arra, hogy Ulcinjt valamikor I. Justinianus római császár alapította. Annál inkább viseli a város a több mint háromszázéves török uralom nyomait. A muzulmán nők — különösen az idősebbek — még ma is hordják a török bugyogót, amely hét méter hosszú kartonszerü anyagból készül és a fehér arcfátyolt. De változnak az idők s az uleinji fiatal asszonyok tüsarku cipőt húznak fel a török bu gyogóhoz. A férfiak, különös módon, gyorsabban modernizálódnak, nagyobb részük már európai ruhát visel. A lakások s korszerűsödnek, ez nyilván összefügg azzal, hogy kihasználják Uloinj idegenforgalmi vonzóerejét és lakásuk egy részét fizetővendégeknek adják ki. Egyre kevésbé látni régi törökös kereveteket, a falakat környező fogasokat — ágyak, díványok, szekrények hogy több van a mai kenyér ben és egészen bizonyos, ho^y lesz még több holnap. Legyei elég egy példa: Január elsejétől kezdve a lisztesmolnár tói a pékig minden munkaadó több Social Security adót fos fizetni és nem telik sok időbe mig ezt az adó-pluszt is bele dagasztják a friss kényért)-* Vagy mégegy példa: Ha no vembér 8-án megszavaztunk olyan issue-kat, amelyek a? államnak vagy a megyénél vagy a városnak uj bevételt jelentenek, ez a bevétel főleg % real estate adó emeléséből fog jönni és idővel a kenyér ben el fog keveredni az élesz tővel, malátával, stb.-vel. Miután igy megtudtuk hogy mindennapi kenyerünkéi 451 vagy több adóval izesitvr fogyasztjuk, kutassuk fel, í Tax Foundation segítségével még egy és más szükségle tünkben megbúvó adókat amelyeknek angol neve: hidden tax. Találó név, csakugyan azok az adók úgy megbújnak i portékában és árában, hogy a gyanútlan vevő észre sem veszi. Érdekes ugye? Amikor kenyeret, húst, almásrétest eszünk, amikor kávét, pepsit whiskyt iszunk, titkon adót is fogyasztunk. Ne higgye éenki, hogy csal étellel, itallal fogyasztunl adót. Őnagysága legújabb divatu kalapjába 150 adó van bevarrva. A férfi öltönyben (nem a lyukas zsebekben) 116 adó rejtőzik. A családi házat ma éppenséggel 599 adó terhe li. csoda, hogy össze nem dől találhatók a családi otthonok ban. Nem hiányzik a rádió televizió, és a háztartási gép sem. Rendkívül látványos esemény a városka életében a hetipiac. Kora hajnalban jönnek az áruval megrakott szamár- és öszvérkaravánok a hegyekből, zöldség, gyümölcs, olaj ecet, tűzifa érkezik a piacra Színes, lármás forgatag ez, a vásárlóik kiabálva alkudoznak, az eladók bőbeszédüen kínálják, dicsérik áruikat. Délelőtt aztán, miután véget ért a piac, az eladók ellepik az üzleteket, a szamarak és öszvérek városi portékákkal megrakottan indulnak útnak a hegyek eldugott kis falvaiba. Romantikus ut vezet hazáig, olajfaerdők, fügefák, citrom- és narancsligetek között. A karavánok élén halad a családfő szamáron ül, de a család többi tagjai csak úgy, gyalogosan poroszkálnak utána a köves utón. Ulcinjnek még az ipara is — ha ugyan ilyesmiről beszélni lehet— tengerparti jellegű. Egy kis olajütő üzeme van és egy tengeri sótárolója. Nem is ebből élnek az emberek, hanem inkább az idegenforgalomból. Sok a szálloda ás üdülő, ezekben dolgoznak, vagy szobáikat adják ki. Az üdülőszezon csak 5 hónapig tart Ezalatt meg kell keresni az egész évi létfenntartás költségeit. Az emberek leleményesek, tudnak ügyeskedni. Ulcinj második nagy vonzóereje reumát gyógyító rádiu mos, bársonypuha homokja asztmás betegeken könnyítő, 3Óspárás tengeri levegője. HALLOTTA MÁR... . . . hogy VI. Pál pápának egyik fivére az olasz szenátus tagja. . . . hogy Jugoszlávia az első kommunista ország, ahol já tékkaszinó van (csak külföldiek részére) és vannak mulatóhelyek, ahol meztelen táncosnők inkább vetkőznek, mint táncolnak. . . . hogy George Wachington hamisfogait Paul Revere készítette. 1 Jj rendőrségi módszer, rablók elfogására, az IMPACT. Fenn; a kirabolt üzlettulajdonos jelenti a lablást és az IMPACT fogadja. Lenn: A gyalogos rendőr kapja a hívást, rövidesen elfogja és átkut atja a gyanúsítottat. Kalózfészek volt az adriai kisváros A 100 éves Fred Dietz, kerékpározik Chicagóban. Ez volt a közlekedési eszköze 70 év óta. LOTZ JÁNOS KITÜNTETÉSE Irta: Dr. ERDŐDY JÓZSEF Egy Wisconsinban élő amerikai magyar parasztcsaládnak fiúgyermeke születik. A család visszaköltözik Magyarországba. A fiú a bonyhádi evangélikus gimnáziumban tanul. A jóeszü gyerek az érettségi után a budapesti Eötvös Kollégiumba, a kiválók nevelőintézetébe kerül, majd tanulmányainak elvégzése után Stockholmba küldik a magyar nyelv lektoraként. Ott írja meg első könyvét, német nyelven, a magyar nyelv rendszeréről. A könyv tele van teljesen újszerű megállapitásokkal. Miután megbízatása lejár. Lotz János hazatér Magyarországba, de látja, hogy ott az akkori viszonyok közt nem érvényesülhet. Visszautazik Stockholmba, vezeti az ottani Magyar Intézetet a második világháború idején, majd 1947-ben az Egyesült Államokba költözik, ahol ma a rewyorki Columbia Egyetem tanszékvezető professzora. És most ott áll Lotz János a magyar PEN Clubban, hallgatja Sőtér István akadémikus beszédét, melyben a magyar nyelv elterjesztéséért tett érdemes cselekedeten méltatja, majd dübörgő taps közepette átveszi a magyai PEN Club emlékérmét, amely csak azokat illeti, akik a magyar nyelv és irodalom nemzetközi terjesztéséért müveikkel és munkájukkal vívtak harcot. A tapsolok sorában jelen van a magyar szellemi élet képviselőinek a java: Illyés Gyula iró, Tóth Aladár, a Magyar Operaház v. igazgatója, Hegedűs Géza iró, Tamás Lajos romanista, az Akadémia osztálytitkára, Szenczi Miklós anglicista, egyetemi tanár, Ottlik Géza iró, Telegdi Zsigmond nyelvész, egyetemi tanár, Jékely Zsolt költő, Keresztury Dezső volt oktatásügyi miniszter és sokan mások. Lotz János meghatottságában csak rövid köszönetét tud elrebegni. De azután élénken válaszol a feléje röppenő kérdésekre. Feleleteiből kitűnik hogy a Columbia Egyetemen érdekes magyar könyvtárat szerveznek: egybegyüjtik az Isszes külföldön megjelent magyar müveket. Beszél magyar nyelvtanáról, amelynek megjelenését az amerikai honvédelmi minisztérium támogatja. És felel Jókely Zsolt kérdésére: milyen magyar borok kaphatók Amerikában ? Kitűnik, hogy ennek a kérdésnek is specialistája, sőt: propagandistája a magyar boroknak. (Adhatna neki jutalékot a Monimpex.) Ő honosította meg a szekszárdi vörösbort a newyorki lakása közelében levő italüzletben. Tréfa és komolyság vá.fja egymást ezen a fogadáson, amely szinte búcsú is, mert Lotz János 6 hónapos tanulmányútja végéhez közeledik Családostul, feleségével, és gyermekével tartózkodott Magyarországon, mert azt akarta, tanuljanak meg magyarul, mig ő a könyvéhez gyűjt anyagot. Budapesten tanított az egyetemen, előadásokat tartott a Magyar Tudományom Akadémián és a Magyar Nyelvtudományi Társaságb-i ,i. Sok tudós kolléga és számos jóbarát szerencsekivánsága kiséri Lotz Jánost “hazatérésekor”, folytassa eredményesen munkáját a Columbia Egyetemen. Z * * * • •» E cikk írója Dr. Erdődy József, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem finnugor tanszakának tanára, kiváló nyelvtudós, lapunk californiai munkatársa Erdődy Lilly színművésznő öccse.) A 9 éves "ügyvéd" fizetése: 4 dollár EAST PROVIDENCE, RI. — Az Associated Press nevű hírügynökség itteni munkatársa jelentette: A rendőrség feljelentett egy portugál bevándorlót, amiért olyan automobilt vezetett, amelynek fékjei nem működtek kifogástalanul. A férfi azonban alig tudott angolul és amikor a bíróság elé került, 9 esztendős, angolul kitünően beszélő kisfia jelentkezett és arra kérte a birót: engedje meg, hogy ő legyen édesapja tolmácsa. iA biró — az általános gyakorlattal ellentétben —- megengedte. A fiú, aki Portugáliában született, azonban itt már kifogástalanul megtanult angolul, ezeket mondotta: — Édesapám korábban észrevette, hogy a kocsi fékjével baj van és megcsináltatta a fékeket. A múlt héten azonban összeütközött egy másik autóval és ekkor ismét tönkrementek a fékek. Édesapám egyébként bűnösnek vallja magát. A biró döntése a 35 éves Egidi Medeiroshoz: — Négy dollárra büntetem és egyúttal utasítom: a büntetést fizesse ki kiváló “ügyvédjének” tiszteletdijul!