Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-07-21 / 29. szám
8-IK OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, July 21, 1966 BUDAI ÉZSAIÁS Kétszáz éve született a magyar művelődés egyik nagyszerű egyénisége: Budai Ézsaiás. Történetíró, filogórus, pedagógus és prédikátor rolt. Ifjúságát a szüntelen támlás, érett korát a szüntelen tanítás jellemezte. Tizenötíves korában jutott árvaságra, ettől kezdve a maga erejéből kellett élnie, tanulnia. Amikor a hazai tudomáinyorcat már mind magába szedte, gyalogszerrel Göttingába vándorolt. Nem is annyira Göttingában lakott, mint inkább a hires göttingai könyvtárban telepedett be, és itt, a német egyetemen kapta meg a tiszteletreméltó “doctor philosophise” címet. Ellátogatott még Hollandiába és Angliába is, ezékben az országokban is sokat tanult, hogy aztán 28 éves korában visszatérjen sziikebb pátriájába, Debrecenbe. Otthon könyvtárigazgatóként rendezte a kollégiumi nagykönyvtárat 'és becses értékeiről elsőnek készített szakszerű katalógust. Külföldi összeköttetéseivel sok uj ritka könyvet szerzett, bevezette külföldi könyvtárakkal a cserét, ő vezette be a pedagógiai oktatását Magyarországon és Debrecenben ő állította fel Európa első kifejezetten pedagógiai tanszékét. Szívósan harcolt, hogy a latin nyelvű oktatás helyébe a magyar nyelvű lépjen. Egymás után irta pedagógiai segédkönyvek, tankönyveit, majd tudományos munkáit, amelyek közül a “Magyarbrszáig históriája” emelkedett ki. Ezt a müvét a megjelenéséig közreadott források feldolgozására épülő gazdag tényanyaga, valamint szabatos világos előadásmódja az első tudományos értékű magyar történelmi kézikönyvvé avatta. A pedagógia tanszékének ellátásán kivüü a teológia professzora is lett, majd 1821-ben Debrecen első prédikátorává, 1822-ben pedig püspökké választották. 1841-ben hetvenöt éves korában halt meg. Utolsó éveiben a betegség ágyhoz szegezte, de még igy is nagy akaraterővel, beteg testtel, de világos elmével diktálta hü diákjainak Írásait, amelyekkel hazája művelődését oly szenvedéllyel és oly alázattal szolgálta. Természetes gyógymód VANCOUVER, British Columbia, Kanada. — Szomorú és érdekes ügy tárgyalása kezdődött meg az itteni bíróság előtt. Dr. E. E. Rogers naturopath (természetes gyógymódot alkalmazó orvos) ellenaz a vád, hogy a hústalan diéta, amelyet egy ritka bőrbetegségben szenvedő gyermeknek előirt, a beteg időelőtti halálát okozta. Dr. Rogersnek orvosi diplomája van, de az csakis naturopath gyógymód alkalmazására jogosítja. A 22 éves kisfiú apja, Harry Dimosten halász, elmondta, hogy hét héten állt a fia természetes diéta kezelés alatt. Zöldség, grape fruit és kevés tej — mindössze ezt volt szabad a fiúnak enni. Azért, mondta Dr. Rogers, hogy a szervezete megszabaduljon a rengeteg méregtől, amivel tele van. A gyermek állapota egyre rosszabbodott, mégis az orvos megnyugtatta az apát: ne hallgasson a tudatlan orvosokra, akik mást mondanak; gondoljon arra, hogy a tehenék, melyek csak füvet esznek, kövérre híznak és az afrikai gorillák is mogyorón élnek. Hiába könyörgött a gyerek husért, tejért, az apa — ahogy a tárgyaláson kifejezte magát — 100 percentesen követte Dr. Rogers előírását. És hozzátette, ugyancsak a tárgyaláson: “Magának kívánok ilyen tehén- és gorilla-diétát!” A kis holttest felbonoolása arra a megállapításra vezetett, hogy — éhen-halt. A tárgyaláson ki fognak hallgatni kórbonctani, orvosi, gyermekorvosi szakértőket a természetes gyógymódról általában és erről a kezelésről különösen. FOGKOPTATŐ FOGKRÉM LONDON — A fogak épsége megóvásának máig is leghatásosabb módszere a naponta többszöri fogmosás, a rendszeres fogápolás. Csakhogy a fogkrémek koptató anyagokat tartalmaznak, és így elképzelhető, hogy a rendszeres fogmosás esetleg jóvátehetetlen kárt okoz a fogakban. Ezért az angol szabványügyi intézet megbízta az egyik angol tudományos intézetet, vizsgálja meg a forgalomban levő fogkrémek fogkoptató hatását, hogy ezen a módon, az eredmények felhasználásával elkészíthessék az angol fogkrém-szabványt. Az angol laboratóriumban először .megfelélő anyagot kerestek, amellyel utánozhatnák az emberi fog anyagát. Elefántcsontot, üveget, különböző fémeket próbáltak ki, de végül is frissen (kihúzott fogakat használtak fel a vizsgálathoz, mert semmilyen más anyag nem bizonyult megfelelőnek a vizsgálatok elvégzéséhez. A próbafogakat erős neutronsugárzáissal besugározták, majd gépi utón mozgatott fogkefével és fogkrémmel mosták, és a fogakról lekoptatott anyag mennyiségét radioaktív utón megmérték. A vizsgálatok során kitűnt, 100 tagú énekkar fog énekelni és 700 vendég lesz meghiva a Shrine of the Immaculate Conception templomába Washingtonban Luci Johnson és Patrick Nugent esküvőjére. _______ 185 éve esett el Kováts ezredes, a függetlenségi háború magyar hőse Bordeaux francia városiban Kováts Mihály, a tengerjáró vitorlásra váró magyar ernigárns, türelmetlenül várta Franklin Benjámin párisi amerikai követ válaszát. Felajánlotta kardját Amerikának a brit gyarmatositók ellen vívott háborúban: “Hajlandó vagyok magamat hűségesen feláldozni, miként a becsületes katonától várható!” A válasz késett, vagy a türelme fogyott el? Ki tudja? Az 1777. január 13-áb kelt levél megírása után nem sokkal Bordeauxban hajóra szállt Kováts Mihály és a Catharina Froam Darmouth fedélzetén átvitorlázott az Újvilágba. hogy az olyan kemény koptatóanyagok, mint például az aluminiumoxid is sokkal előnyösebben használhatók fel fogkrémek készítéséhez, mint amilyeneket Angliában jelenleg használnak. Kitűnt, hogy az aluminiumoxid nem koptatja gyorsan a fogak zománcát, ami különösen öregkorban nagyon jelentős, mert az idős emberek rogainak zománca rendszerint már nagyon kopott. A kísérletek eredményeit az angol szabván ügyi hivatal rövidesen az uj fogkrém-szabványban teszi közé. NEVESSÜNK Az anya leküldi a zöldségeshez a kisfiát, hogy hozzon két narancsot. A gyerek elmegy, vesz két narancsot, de nem állja meg, hogy az egyiket ne egye meg. Mikor megérkezik, kérdi tőle az anyja: — Hát nem kettőt vettél ? — De. — És hol a másik? A gyerek felmutatja a kezében lévőt: — Ez a másik. Dr. Maurice Helliman egy mumpsz elleni szérumot talált fel, mely 98 százalékban gyógyítja a betegséget. Dr. Robert Weibel a Pennsylvania egyete men beoltja vele Dr. Hilleman 15 hónapos kislányál Karcagon született 1724- ben a régi kálvinista Fabrizy- Kováts családban. Ifjúságáról nem sokat tudunk, de a második sziléziai háborúiban (1744- 45) már ott találjuk az alig húsz éves kométást (zászlóst) Mária Terézia magyar hu szárjai között. Az ifjú királynő trónrakerülése után (1740) azonnal kirobbant az osztrák röökösödési háború a két német állam között. Poroszország magához ragadta Sziléziát, a vitatott területet. A harc európai háborúvá szélesedett, amikor az egymással vetélkedő nagyhatalmak, — Anglia és Franciaország — is szövetségest talált Ausztriában, illetve Poroszországban. Kováts ezredét a drezdai béke után feloszlatták. Nagy Frigyes azonban felismerte a gyorsan mozgó, manőverezésre kitünően alkalmas magyar buszárság jelentőségét és magyar tisztekből, magyar legénységből szervezte meg I. porosz huszárezredét, amelynek parancsnoka Székely Mihály ezredes lett. Könyü volt a katonafogás, jelentkeztek a szélnek eresztett magyar huszárok. Ebben az ezredben szolgált hat esztendeig, legénységi sorban Kováts Mihály. A béke nem sokáig tartott. Megkezdődött a harmadik sziléziai hadjárat, a hétéves háború (1756—63), melyet szintén a két német állam vívott egymással. De a szövetségesek most megcserélődtek. Miután Franciaország Ausztriát támogatta, Anglia Poroszország mellé állt. Véres harcok dúltak és ezekben Kováts most porosz tisztiként vett részt. A háború kitörése után egy esztendővel már másodhadnagygyá, 1759-ben pedig századparancsnokká ég 1760-ban kapitánnyá nevezte ki Nagy Frigyes. * * * Szomorúan mutatja a függetlenségét vesztett Magyarország tragédiáját idegen zsoldba menekült fiaink sorsa. Hadik András 5000 huszárja élén — osztrák kötelékben — sarcolta meg Berlint 1757-ben, kihasználva a Nádasdy-huszárok győzelmét. De velük szemben Ziethen porosz lovasságnak is magyarok adták a 70 százalékát. Jobb ügyhöz méltó buzgalommal ontották egymás vériét. Einnél már csak az szomorúbb, hogy a 18-ik században a francia lovasság alapja és zöme is magyarokból, résziben száműzött kurucokből rekrutálódott. — Ezek voltak a francia Bercsényi-huszárok. Hontalanná váltak a hónukban helyüket nem találó, többre vágyó ifjak. Ezek közé tartozott Kováts Mihály is. Hősök voltak, vágy kalandorök? Esetleg csak maguknak teret kereső katonai “mesteremberek” ? Kováts Mihály — kalandos élet utján — a harcban helyét lelő mesteremberből vált valódi szabadságihőssé. Tudta és leírta: “Az arany szabadság nem vásárolható meg sárga aranyért.” Nem kötötte életét végleg Nagy Frigyes szekeréhez. — Hiába vett részt a hétéves háborúnak majdnem minden fontos csatájában, amely német és cseh földön csak lezajlott, nem ragadta meg az sem, hogy alakulatáról már csak ‘ ‘ Ko wats ’ ’ sehesCorps ” -ként emlékeztek meg. A gersdorfi szabad,huszárok kapitányaként vált meg (1761) a porosz hadseregtől, amikor az ellenséges erők üldözése helyett a megszállt területek fékentartása, a lakosság sanyargatására osztották be alakulatát. * :Jí * Lengyelországba ment, és ott kapcsolatba került különféle lengyel politikai körökkel. A lengyel nemesi köztársaság utolsó óráit élte: a teljes széthúzás és a külföldi beavatkozás örvényébe került országot már csak egy évtized választotta el az első felosztástól. Sternberg gróf osztrák követ Kováts kiadatását kérte, ezt azonban a lengyelek elutasították. Kováts viszont bízott Mária Terézia amnesztiájában, és mégis hazatért. Csalódott, Késmárkon mint katonaszökevényt letartóztatták és Becsbe szállították. A legfelső osztrák katonai bíróságon kívül az államtanács is foglalkozott vele. Több mint egy esztendei vizsgálati fogság után — Kaunitz kancellár előterjesztésére — Mária Terézia 1762 jun. 13-án szabadon bocsáttatta és elkobzott vagyonát is visszaadta. Sőt, mlég egyetlen év sem telt bele, és kineveztette huszár őrnaggyá. Békés hétköznapokat ígért a jövő. Feleségül vette Szinyei MEGÉPÍTIK AZ ALAGUTAT AZ ANGOL CSATORNA ALATT LONDON, Anglia. — Az angol és francia ‘kormány végre megadta régvárt végső beleegyezését abba, hogy megépítsék a tengeralatti alagutat, az Angol Csatorna alatt Dover ás Calais között. A döntés, hogy megkezdjék a terv keresztülvitelét, melyről évtizedeik óta tárgyaltak, most történt az utolsóján annak a három napnak, melyet Georges Pompidou Franciaország miniszterelnöke különböző törgyalások lefolytatása végett Londonban töltött. Egy közös nyilatkozatban a két kormány megállapította, hogy most, hogy a végső döntés megtörtént, megkezdődik a két kormány tárgyalása a kivitelezési tervek feltételeit illetően. Ezek a tárgyalások két problémát fognak felvetni: Hogyan szervezzék meg és finanszírozzák az építkezési munkát lés hogy szervezzék meg az alagút ellenőrzését a két ország között. A franciáik általában azt az elgondolást támogatták, hogy az alagutat magánvállalkozásként építsék, míg az angolok elképzelése, hogy a kormány nagyobb mértékben vegyen benne részt. Hivatalos körök kihangsúlyozták, hogy a két kormány között nem voltak elvi jelentőségű különbségek és a közös nyilatkozat kimondta: — Meg fogjuk építeni az alagutat és legyőzünk minden nehézséget, ami az építkezés útjába kerülhet. Az alagutat vasút számára építik és jármüveket is lapos teherkocsikon fognak szállítani az amerikai “piggyback”elv alapján. A francia és angol kormányok számításai szerint az alagút megépítése valamivel 200 millió angol font alatt lesz, ami 560 millió dollárnak felel meg. A 11 éves ikerlányok közül Janet (bal) 71 font súlyú és Joyce 48 font. Dallas, Tex. egyik kórházában vizsgálják őket, hogy át lehet-e helyezni Janet egyik veséjét Joyce testébe, akinek vesebántalmai vannak. Merse Zsigmond alispánnak és Függetlenségi Nyilatkozat-Hedry Zsuzsannának leányát, Franciskát. Házasságuk azonban zátonyra futott, amikor 3 éves kisfiúk meghalt. Helyét többé niem taMílita meg. Szinye, Gyöngyös, Eperjes és Eger között válogatta lakását. Gyakran látogatott Budára, hogy gyógyfürdőkurával gyógyittassa magát. De az osztrák hatóságok nem feledkeztek meg róla. Állandó megfigyelés alatt állott. Már alig rontott helyzetén, amikor gróf Migazzi Kristóf bécsi bíboros érsek, váci püspöki helytartó ellen használt Sértő szavai miatt felelősségre vonták. * * * Az amerikai függetlenségi háború hírére felébredt benne a küzdelem vágya, és az ötvenkét esztendős veterán — hogy elkerülje Biécset — Velencén és Genován át Franciaországba távozott. Hallotta-e hírét az 1776, julius 4-én kiadott amerikai nak, amely a későbbi francia Emberi Jogok Deklarációjának is előfutára lett, nem tudjuk. De a budai katonai parancsnok jelentette a bécsi udvari hatóságnak: “Kováts őrnagy 1776 augusztusában hagyta el Budát és innen információm szerint Bordeauxba ment, mely kikötő Franciaországban, onnan Amerikába távozott és az Egyesült Gyarmatok hadseregénél jelentkezett.” Jelentését megerősíti Kovátsnak Franklin Benjáminhoz irt és az Amerikai Filozófiai Társaság philadelphiai könyvtárában őrzött, Bordeauxban kelt levele. * * * Az amerikai függetlenségi háború első fordulópontja és egyik döntő csatája 1777 őszén zajlott le Saratogánál. Az angolok Burgoyne tábornok parancsnoksága alatt súlyos vereséget szenvedtek. A Hudson vidék Washington esapa-Egy a több mint egy tucat tomádo közül, melyek 24 óra alatt átvonultak az ország középső része fölött, de kevés kárt okoztak. Viharfelhő Minneapolistól északra.