Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-16 / 24. szám
Thursday, June 16, 1966 FÜGGETLENSÉG 7-IK OLDAL ki okosság titkait kutatják ANN ARBOR, Mich. - A Michigan állami egyetemen érdekes kísérletek folynak: egy újfajta pirula használata' val okosabbá akarnak tenni embereket, fokozni felfogó képességüket és emlékezetüket. Az egyetem 18 diákja lenyelte az okosító pirulát és megindult a vizsgálódás. Oly készülékdeszkán, amilyen az autók keyboardja, nyolc lámpa kigyullad, ha a megfelelő kulcslyukba helyezik a kulcsot. Mindegyik lyukba más kulcs való. A “kísérleti diákoknak” ki kell próbálniuk, hogy melyik kulcs, melyik lyukba jó, aztán megismétli ezt a műveletet annak megállapítására, hogy megjegyez teke maguknak, emlékeznek-e arra, hogy melyik kulcsot kell melyik lyukkal párosítani. Ilyen és hasonló kísérletek folynak másutt is a cukorpirulával, melyet az Abbott Laboratories gyógyszervállalat készít. Amolyan intelligenciamérő kísérletek ezek, de a fő cél annak megismerése, hogy hogyan működik a memória, mi a .titka és magyarázata az emlékezésnek, hol, melyik agycellában van az emlékezés kulcsa. Ennek a megismerésnek beláthatatlan gyakorlati jelentősége lehet, mert ha tudjuk, hogy azokat az agycellákat kémiai utón — a cukorpirulákkal vagy más ve gyületekkel — befolyásolni leüt uj utakon járó tudomány elvezethet az agynak, az elmének szabályozásához, befő lyásolásához, javításához. Végezetül valami eredményhez jutunk, amely éppen olyan megdöbbentő lehet, mint az atom titkának megfejtése, amely korunkat uralja ... Újra kell olvasni néhai George Orwell angol iró ‘1984’ cimü könyvét, mely arról szól. hogy a kommunisták a maguk képére tudják átteremteni az embert. Az 1984. évi kommunista diktátor és Politbüroj a valami saját készítésű pirulával úgy ki tudják készíteni az ember elméjét, hogy elfelejt minden szót, minden eseményt, minden ismerőst és befogadja azt a tudást, azt az ismeretet, azt a tévtant, amit a felsőbbség hasznosnak tart. A diktátor országában mái eredményesnek bizonyultak vegyszerek, amelyekkel a tudósaik teljesen meg tudták szüntetni állatok emlékezőtehetségét. A mai amerikai és külföldi kutatóknak persze nincsenek ilyen ördögi céljaik, de — Frankensteinnél is hatalma sabbnak bizonyultak az ő te remtményei... Csodás az emlékezés világa. Agyunk emlékek miriádjainak tárháza. Dr. Holger Hyden, a gotenbergi (Svéd ország) idegélettani intézet igazgatója, azt állítja, hogy egy hosszuéletü ember élete folyamán egy kvadrilliónyi tényt gyűjt össze agyában. Mennyi ez: Egymilliószorosa így billiónak. Ennek számje gye: 1 és 15 zéró. Kiszámithaatlan következményekkel járhat, ha a tudomány — az Abbot-féle cukorpirula vagy más vegyianyag — be tud hatolni ibbe a végtelenül gazdag tárházba és válogatni tud az em iékek milliói és billiói közt, felszínre hozza a jót, eltemeti a, rosszat... A fő cél persze: az emlékezőtehetség különösen idős korban történő megfogyatkozásának legyőzése. Má sik, még távolabbi jövő titka: az emberi értelem fokozása. Érdekesek azok az egyelőre csak állatokon végzett kisér!etek is, amelyek az emlékezet kitörlésére irányulnak. Egy michigani kutató csoport kísérleteket végzett aranyhalakkal: A halastó egyik végé ben vakító fény ijesztette a halakat, azok elkerülték ezt a végét. Több napon át megismétlődött ez, a halak mindig megtalálták a módját an nak, hogy a fénytől biztos tá volságban maradjanak. Több nap után a halak körül egyeseket beoltottak egy vegyszerrel s ezek félelem nélkül úsztak az ijesztő helyre: elvesztették emlékezetüket. Sokan vannak emberek, akik sok pénzt fizetnének egy pi ruláért, amely kitörölne em (ékezetükből egy és más fájó emléket... SÉTA A SÖTÉT ERDŐBEN hét, megtalálhatjuk a módját annak, hogy az ember értei mess égét f okozzuk. Fantasztikus lehetőségek előtt állnak a kutató tudó sok és az egész emberiség. Az Abbott-féle cukorpirulát elő állító tudósok egyike, Dr. A1 vin Clasky, az életvegyészet tudósa mondja: “Talán lehetséges lesz az öregedő ember szellemi képességeinek megfogyatkozását — a szenilitást — lelassítani és általában szel lemileg visszamaradt gyermekeket és felnőtteket értelme sebbé tenni. És az emlékező tehetség fokozása minden em bejnek, szellemileg gyengének és erősnek, csak hasznára lehet.” Már megszólaltak az üzletemberek is: “Ha sikerül megteremteni egy emlékezet erő sitő pirulát, annak biztosan nagy piaca lenne, itt és min denütt a világon, bestseller lenne ...” Nem általános a lelkesedés a kémiai okositásért. Dr. Stan ley Appel, a Pennsylvania University életvegytan és neu rológia tanára úgy vélekedik, hogy nagyobb a hírverés, mint ,a tudományos érték; mintha a középkori fekete má-BOiNN. — A nyugatnémet belügyminisztérium hírlap j a — hivatalos közlemények, gyakorlati tudnivalók gyűjteménye — óva inti az Oroszor 3ziágba ellátogató turistákat^ hogy ott a szép és érdekes látnivalók mellett, illetőleg mögött, veszélyek leselkednek rájuk. A lovas mögött szá guld a vészes árnyék, mondták a régi rómaiak és most azt kell mondani, hogy veszélyes az esti félhomályban a gondtalan séta a sűrű erdő ben. Mert a KGB, a szovjet titkos szolgálat emberei jár nak-kelnek ott s gondtalan sétálók benyomását keltik ... A hotelszobák falaiba mikrofonok vannak beépítve, a fő turista hotelekben még lát hatatlan kamerák és optikai készülékek is vannak elrejt ve. Ezek a kém-toborzást szol gálják. A KGB emberei meg környékeznek mit sem sejtő turistákat, szerelmet vallanak és amikor célt értek, a turistákat választás elé állítják: együttműködés, vagy — pletyka, amely eljut a megcsalt háautóba egy rádió transmittert, amely minden szót eljuttat a központi kémhivatalba ... * * * BUDAPEST. — A Magyar Nemzet cimü lapban a következő figyelmeztető cikk jelent meg: A megnövekedett turistaíor galommal párhuzamosan az el múlt időben jelentősen emelkedett a deviza- es vámjog szabályok megszegőinek száma is. A deviza- és vám-elő írásokba ütköző bűncselekmények elkövetői között sokan arra hivatkoznak, hogy nem ismerték a vonatkozó rende ieteket. A deviza- és vámjog szabályok nem ismerete azon ban senkit sem mentesít a fe lelősségrevonás alól. A kiutazók figyelmébe ajánljuk, hogy külföldi köve teléseket — örökséget, kárté ritest, jóvátételt, ajándékot, külföldön végzett munka után járó honoráriumot — csak a Magyar Nemzeti Bank utján és engedélyével lehet külföldön felhasználni. Az engedély külföldi képviseleteinknél is gia éledne fel. Mi, laikus újságírók és újságolvasók, csak meghallgatjuk a tudósokat, nem tudunk vitájukba beleszólni. Itt egy pár érdekes nyilatkozat: Dr. Dávid Krech, a califor niai (Berkeley) egyetem pszihológusa, úgy véli, hogy az zasfél fülébe ... Vagy: deviza vétséggel vádolják a látogatót, de eltekintenek a vádemeléstől, ha kémszolgálatra vállalkoznak ... Még a külföldi látogató privát autója sem nyújt teljes biztonságot. A határon, miközben a vámvizs gálát folyik, beépítenek az Felöltöztetik a párisi modelt, Elayne Jamot-ct egy Erooklyn, N. Y.-i divat kirakatában. beszerezhető. A forjntkiajánlás szintén a devizaszabályok megszegését jelenti. Aki például az ország határán túl idegen valutát, illetve áruhitelt vesz fel külföldi személytől, s annak ellenértékeként a külföldi által megjelölt kedvezményezettnek — rendszerint a külföldi otthoni rokonának — forintot fizet ki, a Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül, devizabüntettet követ el. Bűncselekménynek számit az is, ha a kedvezményezett — a bel földi rokon vagy ismerős — a forint összeget a Magyar Nemzeti Bank engedélye nél kül veszi át. — Egyesek a devizajogszabályok megsértésével úgy próbálnak külföldön valutához jutni, hogy a megengedettnél nagyobb összegű forint bankjegyet visznek magukkal és kint eladják. Előirásaink értelmében a kiutazók csak 200 forintot vihetnek magukkal, és azt is 20 forintosnál nem nagyobb címletekben. A 400 forint fölötti áruérték kiviteléhez szintén a Magyar Nemzeti Bank engedélyét kell kérni. — Törvénybe ütköző cselekedetet követ el az is, aki Ma-Locher polgármester néhai Dr. Reményi József képe előtt Néhai Dr. Reményi József, a Western Reserve University volt professzorának fényképe előtt áll Ralph S. Locher polgármester, Budapesten a Nemzetközi Vásár alkalmával tett látogatása során. Locher polgármester az Egyesült Államokat és Johnson elnököt képviselte a Budapesti Nemzetközi Vásár keretében megünnepelt “Amerikai Napon.” A magyar származású és az Egyesült Államokban hírnévre szert tett amerikai polgárok képei Budapesten az Amerikai Pavillonban voltak elhelyezve és a képek megszervezéséről a United States Information Agency gondos kodott Washingtonban. Özv. Dr. Reményi Józsefné, aki a Cleveland Heights-en, a Derbyshire Rd.-on lakik elmondotta, hogy a United State Information Agency már hónapokkal ezelőtt, a budapesti Nemzetközi Vásárra való előkészületek kezdetén egy képet kért tőle néhai férjéről, gki nemcsak Clevelandban ,hanem az egész Egyesült Államokban ismlaretes volt, mint az összehasonlító irodalom tanára, amerikai magyar költő és irodalom történész. Szombaton Clevelandban volt az AMSZ igazgatósági ülése CLEVELAND, Ohio. — Az Amerikai Magyar Szövetség junius 4-én, szombaton dél előtt 11 órai kezdettel tartotta meg Igazgatóságának ülését a Magyar Református Egyesület szok'házában, a 11213 Buckeye Rd.-on. Arj ország különböző részeiről gyülekeztek az Amerikai Magyar Szövetség igazgatói és Dr. Béky Zoltán, az igazgatóság elnöke a gyűlés megnyitása után megállapította a jelenlevők neveinek felsorolása után, hogy a gyűlés határozatképes. Az ősszel Clevelandban tartott Közgyűlésen megválasztott tisztviselők valamennyien jelen voltak: Fiók Albert biró, országos elnök, Dr. Füry Lajos titkár, Dr. Szász Zoltán külügyi titkár, Richard J, Phillips pénztáros. Miután pedig az Intéző Bizottság a Közgyűlés után a Bizottságokat felosztotta az alelnökök között, ebben a minőségükben is jelen voltak Dr. Székely Zoltán alelnök, a Külügyi Bizottság elnöke, Dr. Nádas János a Szervezési Bizottság elnöke, Mikó István, gyarországon a Magyar Nemzeti Bank megkerülésével külföldi valutát vásárol s azt az országból kiviszi. — A tapasztalatok szerint a devizagazdálkodást sértő Cselekmények általában vám bűntettel párosulnak. Aki ugyanis a devizaszabályok megsértésével szerez külföldi valutát, az érte vásárolt kü lönféle árucikkeket rendszerint a vámelőírások megsze gésével, elrejtve igyekszik behozni és ezeket haszonnal értékesíteni. alelnök és a Kulturális Bizottság, valamint Vasváry Zoltán alelnök, az Ifjúsági Bizottság elnöke kimentette magát. Az Igazgatóság tagjai közül jelen volt Gombos Zoltán, a magyar napi és hetilapok kiadó-f őszerkesztőj e, Karlowitz Béla, az AMSZ ügyésze, Andreánszky Károly, az American Friends of Anti-Bolshevic Bloc of Nations, Inc. főtitkára, Nt. Brachna Gábor, Schmith Lajos, Kara Mihály, Szebedinszky Jenő szerkesztő, Ft. Vitéz Baán, Pásztor László, Eszernyi László, Simonffy Lajos, Dr. Návori Kornél és többen mások. Az ülést Dr. Béiky Zoltán az Igazgatóság elnöke nyitotta meg és felolvasta elnöki jelentését. Elmondotta, hogy ez az első alkalom, hogy személyesen találkozhatott azzal az Igazgatósággal, melyet a múlt évi Közgyűlés állított az Amerikai Magyar Szövetség élére. Hangsúlyozta, hogy a mai válságos, történelmi időkben, mikor fajtánk a halál mesgyéjén jár és a hitetlen kommunizmus elsodrással fenyegeti, minden embernek a gáton kell lennie, akiben a fajtája iránti szeretetnek még csak egy szikrája is él. — Meggyőződésem — monsotta, hogy az idegenbe szakadt magyarságnak nem volt az elmúlt 60 esztendő alatt olyan szervezete, mely annyit tett volna aszenvedő magyar népért, a magyar ügyért, a magyar igazságért, mint aZ Amerikai Magyar Szövetség. Beszéde végln köszönetét fejezte ki a titkároknak, az Intéző Bizottságnak, a magyar sajtónak, Gombos Zol-Ncm látta a halállal vivődé fiú a bilincset édesapja kezén NEW YORK. - Daniel X (teljes nevét elhallgatjuk) 15 éves volt, gyógyíthatatlan vesebajban szenvedett, napjai meg voltak számlálva. A Belévue kórházban feküdt. Féig öntudatlan állapotban még egy utolsó kívánsága volt: mégegyszer, utoljára, látni ikarta az édesapját. Súlyos probléma. Az apa a Hiker’s Island börtönben van Onnan ki lehet sétálni egy •ovid látogatásra? Dr. Lowell Young kórházi orvos késő éj lel felhivta a City Hallt, a;, íjjeli “polgármestert”: lehet ragy nem lehet? A városi ügyek éjjeli őre telefonált ide, telefonált oda, s a vége az lett, hogy négy fogházőr a fiú apját ambulance autóba ültette és pár perc múlva ott róttak a Bellevue-fcan. Amikor bevezették hozzá az apját, Dániel csodálatos módon eszméletre tért. Elkezdett beszélni, emlékezni. “Emlékszel, papa, amikor a parkban sétáltunk és ... Az apa simogatta a halódó fia verej:ékes homlokát. És a fiú nem vette észre, hogy az apja kezei bilincsbe voltak verve. Amikor az apját elvezették betegágya mellől, a fiú visszaesett az önkívületbe, melyből aztán nem ébredt fel. A PLETYKAFÉSZEKBŐL Rossz hir ügyvédeknek: Huntington Hartford, az A & P- milliomos, kibékült Dianával nem lesz válóper. Nem lesznek ügyvédi “költségek”. * * * A Plaza Palm Parkban Jack Benny, a vén komédiás, azt kérdezte egy pincérlánytól, hogy mit mutat az óra. “1.40” — felelt a lány. Amire Jack nem éppen becsületes ajánlatot tett a pincérnőnek: “Nem lenne kérem, szives ... eg> perccel visszafordítani a mu tatót, hogy 1,39 et mutasson” Tudni kell, hogy Jack Benny szerencseszáma 39. ő évtizedek óta 39 éves. # s{c Linus Pauling, a világhírű Patkánynak se kell.» HAMBURG. — Otto Nieschultz gyógyszerész szabad idejében érdekes kísérletet végzett patkányokkal. Meg akarta tudni, hogy milyen muzsikát szeretnek a patkányok, milyent utálnak és elvetnék. Legjobban utálják a Beatlebogarak zenebonáját, de nem nyeri el tetszésüket a jazz sem. Legjobban szeretik az érzelmes francia kabarédalokat, Hogyan nyilatkoznak a patkányok a zenéről, amellyel a patikus szórakoztatja őket ? így megy ez: A ketrecben van egy fogantyú, amelyet ha a patkányok lenyomnak, elhall gat a zene. A patkányok ha mar megtanulták, hogy ezt a fogantyút kell lenyomniuk, ha egy muzsika nem tetszik ne kik. kémikus, kétszeres Nobel-dijas (aki perbefogja még az Úristent is, ha őt kommunista-barátnak mondja...) most az emberi és az állati vér hemoglobin tartalmával foglalkozik. Eddigi kutatásainak eredménye, hogy az emberi vér egy egységében (molekulájában) 149 hemoglobin van, a lóéban 129, a rhesus majom vérében 143 és a gorilla vénében 148 hemoglobin van. Uj majom-elmélet lesz ebből? .... * * * Rod Steiger, aki a “Pawnbroker” cimü filmben anti-náci szerepet játszik, Rómában azt a villát bérli, abban a villában lakik, amelyben a német megszállás alatt Kesselring tábornagy, a német haderőik parancsnoka lakott. TETOVÁLÁS, ADIEU! ALBANY, N. Y. — A Court of Appeals végső fokon alkotmányosnak jelentette ki New York város tetoválást tiltó rendeletét. Indokolás: A tetoválás hepatitist (májbetegséget) okozhat. HÁZASSÁGUK A MAGASSÁGBAN KÖTTETETT KO PEN HÁG A. - Pehr Hasselrot és Brigitta Pauleson egyházi, de nem templomi esküvőn keltek egybe. A Közel Keletre repültek és egy római katolikus pap akkor adlőgép a legnagyobb magasságta őket össze, amikor a. repüban volt. tártnak a hűséges munkáért és segitőkészségért, melyet a Szövetség iránt tanúsítottak és Isten áldását kérte a szenvedő magyar népre. A délután 1 órakor tartott ebéd után a titkári és bizottsági jelentések és a pénzügyi jelentés következett. A külügyi bizottság hatalmas munkát végzett azzal, hogy illetékesek figyelmét állandóan lekötve tartotta, a magyar és erdélyi ügyet illetően.Dr. Székely Imre alelnök, a Külügyi Bizottság elnökének felkérésére, Dr. Szász Zoltán külügyi titkár tartotta a beszámolót. Egy régi autót 25 láb mély vízbe dobtak Jacksonville, Fla.-ban megyei búvárok gyakorlatai részére. A pénzügyi jelentés szerint, melyet az országos pénztáros olvasott fel május 31-vel bezárólag 1161,06 dollár felesleg jelentkezett, azonban évközben az AMSZ takarék betétjéből 3000 dollárt át kellett utalni a forgó költségek fedezésére. A költségvetés tárgyalásakor, a jelenlegi anyagi állapotra való tekintettel az AMSZ két részidős titkára lemondott, fizetéséről és csupán utazási és egyéb költségeit fogja fedezni az Ameriklai Magyar Szövetség. Az indítványok megtétele után az AMSZ igazgatósági ülése bezárult.