Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-14 / 15. szám
Thursday, April 14, 1966 FÜGGETLENSÉG 3-IK OLDAL 1 A “Ló” esztendeje Vörös Kínában és Mao Tse-tung sárga világforradalma PEKING, Vörös Kina. — Peking vörös urai még nemrégen dicsőítették a “Sárga Keleti Szél” hatalmát, mely élfujja és megsemmisíti a “Nyugati Szelet”. (Tshou Enlai mondása.) Úgy látszott, hogy a “Keleti Szél” vihara vissza nem tarthatóan a harmadik világ csúcsára sodorja fel a Közép birodalmát. Kruscsev megbukott Vörös Kina miatt, Kina mint első nem fehér hatalom került az atomklub tagjai közé és az Egyesült Államok egy darabig a vereség közelében állott, a kínaiak által kiképzett guerillákkal szemben Vietnamban. A tengelyt Mao Tse-tung 700 milliós népe és Sukarno 100 milliós népe között egy forradalmi ellen — U.N. magvánák szánták, melyben — mint Peking világforradalmárai gondolták — az összes “Világfalvak” — mint a kínai ideológusok a gazdaságilag fejletlen színes nemzeteket nevezik — egyesülni fognak a fehér “Világvárosok” ellen. A kínai sárkány árnyéka átvonta Ázsia, Afrika és Délamerika látóhatárait és nagyhatalmak is, mint Japán és Franciaország hasznosnak látták, hogy az uj világhatalommal hátbiztositást kössenek. Europa vörösei falkákban szaladtak át a sárgákhoz. Ez volt a helyzet a ’’Kígyó” évében, valamivel több mint egy évvel ezelőtt. Peking polgármestere, Peng Tshen diadalmasan mondotta: — Az “imperializmus” halálra van ítélve. Mint egy bivaly rohan bele a lángtengerbe és ott visszavonhatatlanul el fog érni. Egy év után azonban, a “Ló” évének kezdetekor, megfordult a szél. Egy “Nyugati Szélroham” szétszaggatta a világforradalom finoman szőtt hálóját. Peking ma kénytelen belátni és hangot is adni annak, hogy a külpolitikai katasztrófák romhalmazával Van körülvéve. Moszkva kissé vontatottan, de készül a végső leszámolásra Vörös Kínával, Vietnamban negyedmillió amerikai katona kezdte el Mao guerilla-tanitványainak végleges kifüstölését, legalább is katonailag. Indonéziában öldösik a vörös kínai volt barátokat, Afrikából kiebrudalták a kínai propagandistákat és kiképzőket, az ázsiaiak pedig Peking ellenségeihez futottak át keleten és nyugaton és a sárga frakciók gyors elmúlásra vannak kárhoztatva. Tizenhét évvel azután, hogy a világ egyik legnagyobbszabásu forradalmából megszületett, a Föld legnépesebb országának alig van a szabad országok egy harmadával normális viszonya. A világ kereken 150 országból Vörös Kina ma egyetlen egyet sem nevezhet barátjának. Peng Tshen pekingi polgármester diadalittas kiáltozásai helyett, az “imperializmus” tűzhalálát illetően, a pekingi “Népújság” szinte siránkozó hangon lépett az elvtársak elé, hogy ne vesztisék el bátorságukat és bizalmukat. Március eleje óta háromszor biztatta a tömegeket Mao Tse-tung szócsöve, hogy az anti-imperialisztikus harcban “megvan az ideje az apálynak, megvan az ideje a dagálynak majd ismét az apálynak és dagálynak”. Az elmúlt másfél hónapban a pekingi vörös mandarinok a legnagyobb titokban 40 vezető kínai diplomatát hívtak haza az egész világról, a helyzet valódi megállapítása végett. A politikai mérleg, melyet Pekingben összeálitottak, igen sötétnek mutatkozott. Vörös Kínának, melynek gazdasági “Nagy Ugrás Előre”-je az ötvenes éveik végén tökéletes ipari zűrzavarral végződött, most a 60-as évek közepén “Nagy Ugrást Hátra”-t kell tennie külpolitikailag. Vörös Kina diplomáciai csődje, a 72 éves vörös istenség, Mao köldöknéző világnézetének egyenes következménye. Mint az elsőrendű Kinaszákértő Lily Abegg Írja: — Mao szinte hipnotizáva mered óriási országának óriási problémáira és két moszkvai utón kívül sohasem lépte át országa határait. Ez a világnézet óriási hibás felbecsülésekhez vezetett otthon és'jóvátehetetlen döntésekhez a külpolitikában. Vörös Kínának az a különbség vált a végzetévé, mely az onnan elhangzott nagy szavak és az igen szerény tettek között fennállott. Amikor az Egyesült Államok az elmúlt év tavaszán odaütött Vietnamban, hyilvánválóvá vált Kina katonai eszméletlensége éjs amikor az 1964- ben kiadott 330 millió gazdasági segítséget a maga körébe tartozó országöknak, 1965- ben 50 millió dollárra csökkentette, az vált viszont nyilvánvalóvá, hogy nem tud versenyrekelni a dollárral, rubellel és a márkával. így esett vissza a “papirtigris”, elnevezés, melyet Vörös Kina az Egyesült Államokkal szemben alkalmazott, kommunista Kínára. A legtöbb talajt Kina éppen ott vesztette el, ahol a AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerülete: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Road FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: 846-4242 NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-ict. Csütörtökön 9-től 5-ig Pénteken 9-lol 5-ig, MRS. ÍdaIbÁNKO, Secretary Rev. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, cime, telefonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield, N. J. GR 1-4083 20—Imre Bogár 225 Howell St., Trenton, N. J. 393-5250 25—Joseph S. Tóth 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick, N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Andrew Tobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Géza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N. J. KI 1-7640 209—J. Horváth RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Gharles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J. RA 2-1962 228—Charles Tóth 27 Joline Ave., Tottenville, S. I, N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266— S. Varga 266 6th Ave., Roebling, N. J. 499-0275 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. FU 1-6413 327—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 92— Mrs. P. Toth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 388—Rev. L. Novak 93— Mrs. M. Corigliano P. O. Box 16, Boonton, N. J. Eaele Lake, Fla. DE 4-6105 CY 3-7788 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE MAGÁT ÉS CSALADJÁT a mi élet-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, iskoláztatást, otthont, családot és jövedelmet védő biztosítási módozatainkkal, melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! 70 évi szolgálat — $15-millió vagyon — $45-millió biztosiiás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 Little Rock., Ark-ban a demokrata Orvai Faubus kormányzó bejelenti a sajtónak, hogy nem pályázik a hetedik időszakra. AMagy. Amerikai Atléta Klub termében 198 SOMERSET STREET, NEW BRUNSWICK, N. J. MEGHÍVÓ A New Yorki Matusz Lengyel Népitánckör (The Matusz Polish Dance Circle of New York)' és A New Yorki Magyar Rapszódia Népitánc Együttes (The Hungarian Rhapsody Folk Dance Ensemble) Dir. Henry Jaworowski és Molnár Mária, tanár coreografus vezetésével ÁPRILIS 30-ÁN, SZOMBATON ESTE 7 ÓRAI kezdettel rendezendő Lengyel-Magyar Népitánc és Dalestjére Az előadás keretében a lengyel-magyar közönséget üdvöz-Hon. Freeholder George Otlowski és Dr. Pogány András egyetemi tanár Az előadás után baráti ismerkedési est és tánc éjfélután 2 óráig. HIDEG-MELEG BÜFFÉ FRISSÍTŐK, ITALOK Rendező: SOMODY PÁL Az est egyben a lengyel és magyar népviselet bemutatója is! Műszaki vezető: OLÁH KÁROLY Helyárak I. hely (1-6 sor) $3.50 — II. hely (7-12 sor) $3.00 III. hely $2.50 — Diákhely $1.50 JEGYEK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓK: NEW BRUNSWICKON: A Magyar Hirnök irodájában (216 Somerset St., tel.: 846-9707). Magyar Étteremben, 214 Somerset St.; Magyar Hentesboltban, 205 Somerset St.; Gellért Étteremben, 73 French St.; Zoltán István Bargain Storeban, 132 French St.; Farkas Ferenc órásboltban, 83 French St., tel.: 545-6494 és az Atléta Klubban, tel'.: 249-9669. CARTERETEN: Andy Gulf Service, Carteret Rd. and Grand St. (Port Reading), tel1.: 541-9797; Ring Józsefnénál, 67 Larch St., tel.: 541-5831. PERTH AMBOYBAN: Sovány Zoltán, Amboy Chevron Service Station, 375 New Brunswick Ave., tel.: 442;-9790 és Sovány Zoltánnénál, 826-2035. Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosítást ad mindennap délután 3-8 óra között: Somody Pál rendező, 141 Somerset St., New Brunswick. Telefon: 545-7464 Pontos kezdés! Jegyét tanácsos előre biztosítani! sarga előretörés a legbiztatóbbnak látszott: Afrikában. — Afrika megérett a forraradalomra — hirdette Tshou En-lai miniszterelnök Afrikában, még 1965 elején. Ekkor Peking diplomáciai kapcsolatba lépett 15 uj, független afrikai nemzettel. A kimai Wuhan-katonai akadémián ekkor egy speciális guerilla-iskolát állítottak fel fekete forradalmárok számára. A hatalmas kínai tempo azonban megijesztette az afrikai országok vezetőit. Saját maguk hatalmát kezdték félteni a kínaiaktól. így rövidesen a vörös kínaiak uj gyarmatosítók gyanújába keveredtek, akiktől a legjobb megszabadulni, amíg lehet. így Dahomey, Felső Volta és a Középafrikai Köztársaság egymásután kezdte kiutasítani Mao diplomatáit országaikból. Burundiból, fenyeg etve érezmén magukat, önkény távoztak a kínaiak, Ngemdandumwp miniszterelnök meggyilkolása után. Tansania elnöke Nyerere, figyelmeztette Tshou En-lai-t, hogy népe nem fogja tűrni az uj gyarmatosítás semmiféle formáját. Vörös Kina ugyanis egy uj rádióállomást Ígért Tansaniának, azzal a feltétellel, hogy a programot a kínaiak ellenőrzik. Sambia 1965 júniusában el-RIZS DÉL-VIETNAMNAK CARACAS, Venezuela — Venezuela — rokonszenve jeléül — 500 tonna rizst küld Dél-V ietnamnak. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze gvesület keleti körzete min den vasárnap délután 1.45 őrs kor istentiszteletet közvetít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullámhosszán. A rádiós Istentisztelet) szolgálat fenntartására adó mányokat kér és vár a leikészí körzet. Adományok átadhatók a környék református és evangélikus lelkész! hivatalaiban, vay a lelkészi körzet pénztárosának a cimére küldendők: Rév. Gábor Csordás, 220 East 82nd Street, New York 28, N.Y. utasította Tshou En-lai kínai miniszterelnök 1 á t o g átását, mivel tudomására jutott, hogy más országokban, a kínaiak intrikáltak ellene. Kenia még azt is megtiltotta Tsou-niak, hogy közbeeső leszállást végezzen Nairobi fővárosban, afrikai útja alkalmával. Houphouet-Boigny, az Elefántcsont Part elnöke egész Afrikát felhívta Vörös Kínai ellenes akcióra: —- Peking küldötteit úgy kell üldöznünk, mint a rühes kutyákat. Tunézia elnöke Ahmed Burgiba Mao Tse-tungot és társait eszeveszetteknek nevezete, akik egy harmadik vil lágháborut készítenek .elő. A két legnagyobb csapást a vörös-sárgák Algériában és Ghanaban voltak kénytelenek elszenvedni. Az elsőben vesztettek,, mikor Ben Bella megbuktatásának ellenére is forszírozták az afro-ázsiai konferencia megtartását, Ghánában pedig éppen akkor kergették el Kwame Nkrumahot, amikor Vörös Kínába ment hódoló látogatásra. E sok keserű pilula között csák egyetlen kis édes cukorkát kapott Mao biztatásul: Párisban Charles de Gaulle, francia elnök rendőrséggel hajtatta ki házaikból Nemzeti Kina diplomatáit és a házakat a Vörös Kinai-aknak adta át. | Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minden délelőtt 9—12 között nyitottan. Istentiszteletet t a 11 u n k minden vasárnap d. e. 10:30 órakor. MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! CSAK AUTÓ KELL AMARILLO, Tex. — Miközben Mrs. Carl Draper kiváltotta 1966-os autórendszámát, valáki ellopta az utcán parkoló kocsiját. Most tehát csak autó kell már a rendszámtáblához. Nikitát ócsárolják MOSZKVA — A Szovjetnió legfőbb gazdasági tervezője bevallotta, hogy a szovjet gazdaság növekedése az elmúlt öt évben két százalékkal csökkent és ezt Kruscsév mesterkedéseinek tulaj donitotta. Nikolai Baibakov, a szovjet állami, tervező bizottság elnöke elmondotta a 23-ik kommunista párt kongresszuson Moszkvában, hogy a szovjet gazdaság növekedése 1960-tól 1965-ig évi hat százalék volt, az azelőtti öt év 8.5 százalékával szemben. Meghalt a szovjet ürorvos MOSZKVA. — Az 59 éves Norair Sissakjan biokémikus és a szovjet világürprogram orvosi-vezetője, aki az összes szovjet ürpilótákat és őrkutyákat orvosi vizsgálatban részesítette, meghalt Tjuratamban, az űrprogram székhelyén. Házassági évforduló PÁRIS, Franciaország. — Charles de Gaulle, francia elnök és felesége 45-ik házassági évfordulójukat ünnepelték vidéki otthonukban, Colombey-l'es-Deux-Eglises-ben. A New Brunswick-i Magyar Református Egyház Nt. Bertalan Imre. lelkipásztor Nt. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. Tel.; KI 5-5841 A vasárnapi szolgálatok rendje: 9 órakor vasárnapi iskola, 10 órakor angolnyelvü istentisztelet, 11 órakor magyar istetntisztelet. LABDABUGÁS A New Brunswick-i Magyar Amerikái Atléta Klub csapata, a HAAC vasárnap, április 17-én Hartford, Conn.-ban játszik újabb ligamérközést, a Hartford S.C. csapatával. A klub labdarugó szakosztálya autóbuszt indít ezen a napon Hartfordba, reggel 9 órakor a Klubház elől. Részvételi dij oda-vissza $5.00. Menjünk s buzdítsuk a fiukat a győzelemre! Minden hajtási engedély csak egy évre szóljon! PÁRIS. — Franciaországban a halálos kimenetelű közúti balesetek évenként nyolc százalékkal szaporodnak. A statisztikai kimutatásokból megállapítható, hogy kik a legveszélyesebb autóvezetők. Ezért azt tervezik, hogy a jövőben a hajtási engedélyeket csak egy évre fogják kiállítani, ezután pedig újabb vizsgát kell majd az autóvezetőnek letennie. Az ideiglenes autóvezetők — a tervezet szerint — nem hajthatnak 80 kilométernél nagyobb sebességgel, és arra is gondolnak, hogy a 65 éven felülieket újabb vizsgára kötelezzék. Sir Winston Churchill 9 láb magas bronzszobrát Washingtonban az angol nagykövetség előtt állítják fel, miután a new yorki öntődéből idehozták.—^—- ' LAPZÁRTA minden vasár nap van. Terjedelmesebb, bonyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cikkeknél. stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsc percben készült dolgok kerüljenéá a lapba. Mrs. Osváth, la púnk irodavezetője és képv;velője személyesen, vagy te lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra <3 házhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mélj gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segítse gükre sietőknek és részvét1') két kifejezőknek, hogy telefonáljanak, vagy üzenjenek irodánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett. -p -----Massilon, O.-ban 21 rendőr leköszönt állásáról, mert a városi tanács elutasította fizetésemelést célzó kérésüket. Több leköszönt rendőr felesége a város polgármesterével beszélget.