Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-23 / 51. szám
8-TK OLDAL Thursday, december 23, 1965 CSODÁS LÉNYEKET TEREMTETT kepzelúereiEvel az ember VI. Pál pápa a teljes kibékülés okmányát njijtja át, a keleti ortodox egyház pátriárkájának, Athenagorasni lan leírást, minek folytán az állattankönyvekbe már a valósághoz alig hasonlító, mesebeli lények kerültek. Nyilván igy történt, hogy a 10—12 centiméter hosszú, valóban csikóra emlékeztető ‘csikóhal’ már valósággal tengeri ló lett a könyvekben. * * * A tengerek legendás szörnyeinek legfélelmetesebbje a “krák”, az óriás polip volt, melynek méreteit úgy jellemezték a babonás hajósok, hogy amikor hosszabb ideig tartózkodik a tenger felszínén, hátát fák 'és bokrok növik be, s csupán akkor derül ki, hogy nem sziget, hanem eleven állat, ha óvatlan hajósok tüzeifaknak a hátán. Ekkor ugylis fájdalmában a mélybe Érül. A Szent Malotemplom 'alán függő képen látható oiás polip, mely egy háromári cos hajót ránt éppen a mé be, valósággal csenevész pé lánya volt legendás rokonságnak. A ‘krákjlegendájában mindösze annji igazság rejtőzik, hogy csajugyan élnek több mázsás ó(ás polipok. Természetesen aionban ezek sem képesek hajt a mélybe rántani. A legen ák élőlényei tehát valóban aképzelet világának lakói: kektkezésük azonban a valóságos tények felismerésén és elto-zitásán alapszik. Norvég könnyebb lenne, Ét angol? A Magyar Szabadságharcos Szövetség koszorút helyezett Dkkie Chapelle sirjára A többszáz esztendővel ezelőtt irt tudományos könyvek megsárgult lapjait forgatva, meglepve tapasztalhatjuk, hogy egykor a tudósok is hittek a tüzokádó sárkányok létezésében. Ezt bizonyítja Conrad Gessner (1494—1565) több kötetes “Álattan” cimü munkája is, melyben a valóban létező állatfajok között megtaláljuk a mesebeli lények rajzait és leírásait is. Talán mondanunk is felesleges, hogy e szörnyek a múltban sem éltek, mégsem vádolhatjuk tudatos csalással vagy hamisítással e könyvek szerzőjét, hiszen szemtanuk elbeszélései, valamint hiteles tények alapján irta müveit. így például közismert, hogy a gyermekmesék Íratlan szabályai szerint — a sárkányok otthona a hegyek mélyén, a barlangok örök sötétjében van. E hiedelem legfőbb alapjául az a tény szolgált, hogy Európa sok barlangjában hatalmas csontvázakat találtak, melyeket az elpusztult “sárkányok” földi maradványainak véltek s jó pénzért csodatevő szerként árusítottak. Hain János eperjesi orvos a 17. század , végén még tudományos munkát is irt, mely a “Kárpát hegység barlangjainak sárkányairól” cimet viselte. Az őslénytan tudományának fejlődése révén azonban nyilvánvaló lett, hogy a “sárkánycsontok” a rég kipusztult barlangi medvétől származtak. * * * A legendák állatvilágának legnevezetesebb tagja a csodálatos ‘egyszarvú’ volt. Testalakját illetően eltértek a vélemények, többnyire lóhoz hasonló állatnak képzelték, mely két méternél is hosszabb, csigavonalban csavarodó, egyetlen szarvat visel a homloka közepén. Az egyszarvú létezésében senki sem kételkedett, hiszen szarvát minden va1/mirevaló fejedelem kincstárában őrizték. Értéke valóban mesebeli volt. így például VII. Kelemen pápa 17,000 aranydukátért vásárolt menyegzői ajándékul egy egyszarvú szarvat unokahuga, Medici Katalin eljegyzésére. S aránylag olcsón jutottak hozzá, hiszen az igazán jó minőségű szarv tízszer többet ért az ugyanolyan súlyú aranynál. Az egyszarvú szarv azonban mind olcsóbb lett, ugyanis közismertté vált, hogy nem más, mint egy ma is élő cetfajnak, az agyaras narválnak hatalmas, tőrként előremeredő, agyarszerü foga. * * * Nem csupán állat formájú, hanem emberre emlékeztető lények rajzai -is benépesítik az évszázadokkal ezelőtt irt Állattan könyvek lapjait. Az állati és emberi jellegeket egyesitő lények létezésében még Linné (1707—1778), a nagy svéd természettudós is hitt, s pontos helyüket is kijelölte az állatvilág rendszerében. E hiedelmek nyilván a távoli tájakról visszatért utazók emberszabású majmokról, gorillákról és csimpánzokról szóló elbeszélésein alapultak. A legendák fonalába azonban a természeti népekről szóló eltorzított beszámolók is végyültek. Az ember formájú legendás lények legkedvesebb s a világirodalomban is gyakran szereplő alakjai a tengeri sellők voltak, melyek — a hajósok elbeszélései szerint — olykor kijöttek a sziklákra, hogy vállukra omló aranyszőke hajukat a nap melegénél szárítsák. De olykor rut, emberformájú lényekről is szóltak a legendák, melyek a halakat is megszégyenítő ügyességgel siklottak a hullámok között. E mesebeli lényekről szóló legendák néhány állatfaj felületes megfigyelésén alapultak. A Földközi-tenger partjai mentén egykor gyakori, otromba, fóka formájú tengeri teheneket véltek sellőknek, amivel ugyancsak meszsze rugaszkodtak a valóságtól, a rozmárok, fókák pedig mint “tengeri emberek” szerepeltek a legendákban. A meszszi vizekről megtért hajósak elbeszélései nyomán munkához láttak a raj zolómüvészek, rézmetszők, s tovább színezték az amúgy is megbizhatat-OSLÓ, Norvégia. — Nincsen gyakorlati értéke, mégis érdekes a kérdés: Mi lenne, ha Amerika nyelve nem angol lenne, hanem norvég? Vájjon ujamerikások könnyebben tanulnák meg a még az angolnál is ördöngősebb norvég nyelvet? A kérdést csaknem ezer év távlatából aktuálissá tette Dr. Helge Ingstad neves norvég kutató, aki 1960 óta négy expedícióval kutatott Ujfundlandon és L’Anse aux Meadows határában nyomára akadt, az egykori, körülbelül 1080-ból fennmaradt Vinland norvég telepnek. Hajszálon múlt, hogy az Újvilágot nem Columbus, sínem Erickson ajándékoztarolna az öreg Európának. Ezt a töiénelmi hajszáit Dr. Ingstad ézete szerint úgy kell érteni, bgy a norvég Vikingeknek cm voltak olyan fegyvereik, melyekkel a tengerentúl febdezett földet őslakóiktól elbdithatták volna. A Vikingekek csak kardjaik, dárdáik, ij.úk, nyilaik voltak s ezeka fegyverek nem voltak elegndők a bennszülöttek leigáisára. Ezzel szemben Columus a szerencséjét annak kösánhette, hogy lő- 1 fegyverei voltak, azonkívül mögötte állt a spanyol világhatalom. A norvég tudós szembeszállt Dr. Amintore Fanfani olasz egyetemi tanár, az Egyesült Nemzetek közgyűlése jelenlegi elnökének azzal a nézetével, hogy a norvég Vikingek nem fegyverzetük fogyatékossága miatt szenvedtek kudarcot, hanem azért, mert nem ismerték fel a lehetőségeket, amelyek nekik a felfedezett földön kínálkoztak. Dr. Fanfani hivatkozott Isaac Newton nagy angol természettudós példájára. Newtown egy almafa alatt elmélkedett a világ dolgairól és a természet titkairól; egyszerre nagyot koppant a fején egy jókora alma és — ő felfedezte a gravitáció (nehézkedés) törvényét, amely a fizika alapvető törvénye lett. Nos, mondta Dr. Fanfani, Erickson azért mulasztotta el Amerika felfedezését és meghódítását, mert nem esett alma a fejére. És Columbus a szerencséjét annak köszönhette, hogy alma esett a fejére. Alma a tudás fájáról. Vagy igy is lehet mondani: Columbus, amikor túl az óperencián földet pillantott meg, nyomban felismerte ennek a felfedezésnek világraszóló jelentőségét. Newton megtalálta a fejére esett alma esésében megnyilatkozó fizikai törvényt, Columbus a zöld mezők láttára nyomban tisztában volt azzal, hogy megtalálta a kincses Indiát, a maharadzsák és szent tehenek birodalmát.. . Nem úgy! — mondja a norvég tudós: A Vikingeknek azért nem sikerült az, ami később Columbusnak sikerült, mert az ő idejükben még nem találták fel a puskaport! A Yale University Vinland térképe megerősíti a feltevést, hogy a 11-ik században csakugyan Ujfundland szigetén jártak a Vikingek, éppen ott, ahol Dr. Ingstad az első telepek maradványaira bukkant. Ennek a térképnek közzététele előtt — ami októberben világszerte Erickson—Columbus vitát inditott el — nem L’Anse aux Meadows környékén, hanem feljebb sejtették, oly vidéken, ahol szőlő nő. Azt hitték ugyanis, hogy a Vinland név borföldet jelent. Nem úgy! — mondja Dr. Ingstad; vin a régi norvég nyelven nem bort jelent, hanem füvet. MILWAUKE, Wis. — Dickie Chapelle, a napokban Vietnamban hősi halált halt fiatal amerikai haditudósitnőt lakóhelyén, Milwaukee-ban temették el. Dickie Chapelle az elmúlt tiz év során nyolc nemzetközi fegyveres konfliktusban vett részt, ráint haditudósító s férfiakat megszégyenítő hősiességgel az első vonalból jelentette híreit a nagyvilágnak. 1956. október—novemberében Budapesten tartózkodott s szemtanúja volt a szabadságharcnak. Megrázó riportjai bejárták az egész világsajtót. 1956. november 4 után sem hagyta el a magyar fővárost, ott maradt mindaddig, mig november közepén az oroszok bebörtönözték. Amerika éré lyes tiltakozására szabadonengedték. A Milwaukee városában tartott gyászszertartás során az amerikai hadsereg, tengerészet és tengerészgyalogság koszorúja mellett a Szövetség is lerótta tiszteletét és háláját Dickie Chapelle iránt. A hatalmas koszorún — mely Dr. Kaveggia László és felesége, dr. Kaveggia Erzsébet 56-os baj társak jóvoltából került idejében a helyére — nemzetiszinü szalagon a következő utolsó üdvözletét küldték: “To Dickie, Honorary Hungarian Freedom Fighter, From The Hungarian Freedom Fighters Federation.” DICSÉRJÜK A GYEREKET! LONDON. — Egy angliai kutatócsoport Ergográf nevű készüléket szerkesztett, melynek segítségével pontosan meg lehet állapítani és mérni \ gyermekek fáradtságát. A kutatócsoport azt is megállapította, hogy dicséret hatása alatt elmúlt a gyermekek fáradtsága és nagymértékben emelkedett a munkakedvük és teljesítők épességük. Terjessze lapunkat! Halottak és sebesültek, miután a U.S. 1st Infantry Division emberei megtámadták a Michelin Plantationban beásott Viet Congot, délvitanamban. SZERELEM KEFARJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS I Ezalatt Szentiványi Lola is kimondhatta az igent, mert midőn Rózsika újra magához tért, a fiatal pár már letérdelt a pap előtt, aki rájuk adta az egyház áldását. A végén imát mondott felettük és mint ilyen alkalommal szokás, rövid beszédet intézett hozzájuk, melyében egyetértésre, kölcsönös szeretetre és isteni félelemre buzdította őket. — Boldogságtok —, mondta — olyan felhőtlen legyen, mint a tavaszi nap felettünk, soha harag vagy félreértés el ne szomoritsa sziveteket, Isten akaratából egymáséi vagytok, legyetek egyek szívben és gondolatban egyaránt. Ettől a pillanattól fogva egy test, egy lélek vagytok, két szív, egy érzelem, két elme, egy gondolat. Amen! — Amen, amen! — mondogatták sorban a körülállók. A morajlás közben elfojtott zokogás hallatszott, melyet azonban tulharsogott az orgona hangja. Az ünnepi induló harsogó hangjai betöltötték a hatalmas boltozatott és úgy hangzott, mintha egy óriás torkából jönnének elő ezek a hangok, aki leborulva Isten fensége előtt, dicsénekkel magasztalja a Teremtőt, aki mindeneket alkotott és szerelmet adott a szívnek, hogy szerethessen és boldoguljon. Rózsika kénytelen volt a pad szélébe kapaszkodni, hogy össze ne roskadjon. Holtra vált arccal, kiégett szemekkel bámult az oltárra, ami ott történt, az úgy hatott rá, mintha életét vágták volna kétfelé. A szertartás végeztével az örömapa legelőször is a leányát ölelte keblére és örömkönnyek között csókolgatta. Utána Aladárt, aki most a fia lett, szorította kebelére. Aztán összefogta mind a kettőt mintha szükségét érezné, hogy mint apa még külön is össeadja őket és szorosabbra fűzze a kapcsolatot, vagy minta valamilyen láthatatlan veszedelmet kellene távoltartaia tőlük. Lola arca sugárzott z örömtől. Diadala tehát teljes volt. Nem történt semmi, imi megzavarta volna az esküvőjét. De látta azt is, hogy Uadár arca olyan sápadt, mint a halál Rózsika is észrevette zt a szomorú arcot. Valóban nem igy nézitek ki a boldog vőlegények. Ám ha nem Ígérkezett boldognak ez a házasság, ,kkor egyáltalán miért ment bele? A tömeg kifelé özönBtt, magával sodorta Rózsikát is. Aladár karjára füzti ifjú nejét és a nászmenet kifelé indult. Szentiványi gróf sigárzó arccal lépdelt mellettük. Lola szeretetteljesen simult a férjéhez. Boldog, átszellemült mosollyal az ajkár, örömtől kipirult arccal, sugárzó tekintettel lépdelt mellete. Aladár most behunyta a szemét, hogy ne lássa annak a képét, aki most megjelent lelki szemei előtt. — Rózsika! Rózsika — suttogta maga elé. — Oh átkozott legyen ez a mai mp, amely elszakított tőled örökre. Talán ne mis vagy már éetben. Mert ha még élnél, lehetetlen, hogy rád ne találtam volna. Lefelé mentek a lépcsőn. A kocsik egymásután állottak elő. A vendégek már elebb kezdték az elmenetelt. Végre jött az ő kocsijuk, mely lovastul, kocsistul fel volt pántlikázva és virágozva. A kapus tiszteletteljes meghajlással nyitotta ki a hintó üveg ajtaját... Abban a pillanatban, amikor Aladár ifjú nejét be akarta segíteni a kocsiba, hirtelen egy fiatal nő közelitett hozzájuk. Eleinte kéregetőnek vélték és Aladár pénzt vett elő a zsebéből. — Fogja, — szólt hátranyujtva kezét, anélkül, hogy odanézett volna. Rózsika hevesen eltaszitotta az alamizsnát nyújtó kezet. — Oh, milyen sértés ez megint, — gondolta magáiban lángoló arccal. Aladár meglepetve pillantott hátra és meglátta az elfátyolozott nőt. A fátyol láttára egyszerre összerezzent és kerekre nyitott szemekkel bámult a fiatal nőre. Loláról egészen megfeledkezett és nem bírta levenni a szemét arról a fiatal nőről, aki mozdulatlanul állt előtte. Ez a fátyol ugyanaz volt, melynek darabját még most is a zsebében hordta. Látni lehetett, hogy a fátyolból pontosan akkora darab hiányzik. Lola megfogta Aladár kezét és magával akarta őt húzni a kocsiba, de Aladár érhetetlen hevességgel visszarántotta kezét. , — Hagyj, kérlek! — mondta. — Ez a lány, aki némán, és mozdulatlanul áll előttem és akiről azt hittem, hogy alamizsnát akar tőlem kérni, olyan szolgálatot tett nekem, amelyért örökre hálás vagyok. Ő riasztotta el az utonállókat, akik engem meg akartak ölni és utána kifosztani. Boldog vagyok, hogy most viszontláthatom őt és leróhatom hálámat. Bárki légy, bámulatra méltó hős leány, fogadd a mai napon legforróbb köszönetemet. Szólj, tehetek valamit érted? Ha szegény vagy, gazdagon megjutalmazlak. A leány egy percig még mozdulatlanul állott. Hullámzó keble, remegő tagjai elárulták, hogy ebben a pillanatban kemény tusakodás folyik benne. Végre hátravetette a fátyolt: I — Azt kérded, hogy tehetsz-e valamit érettem. Valóban már megtetted. Háládat valóban igen szépen leróttad! Őrjöngéshez hasonló kiáltás tört ki Aladár ajkán és úgy hátra döbbent, mintha kisértet jelent volna meg előtte. — Rózsika, Rózsika! Te vagy? — kiáltotta. — De nem! Ez nem lehet valóság. Ez csak az ő szelleme, ami megjelent, hogy esküszegésemre emlékeztessen. Óh, én szerencsétlen ! — Az Istenért, mi történik itt? — kérdezte odasietve Szentiványi Géza, miután feltűnt neki, hogy a fiatal pár olyan sokáig nem indult. — Már megint mi baj van? Szánjatok be, Aladár, a vendégek nem fogynak ki a meglepetésből. Be akarja tuszkolni a kocsiba. Ez azonban olyan hevességgel, amilyet eddig még soha senki. sem tapasztalt nála, kirántotta kezét: — Hagyjatok engem! — kiáltotta Aladár. — Nézz ide, — és Rózsikára mutatott. — Visszatért az, akinek egyedül van joga a szerelmemhez. Oh, ha csak fél órával ezelőtt láthattam volna!... +- . . (Befejezése következik)
