Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-21 / 42. szám
15. OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, October 21, 1965 ELVESZETT VÁROSOK VÖLGYE SANTIAGO, Chile. — Kis magánrepülőgép húzott el Földünk egyik legelhagyatottabb része, a Csendes-óceán keleti partja mentén lévő Atacama sivatag felett. Csilének ez az északi vidéke ősidők óta lakatlan. Nem élhet meg az ember, mert nincsen viz és — amennyire a tudományos kutatások meg tudták állapítani — a történelmi idők óta nem is volt soha egy csepp sem. A gépben a pilótán kívül ketten ültek: Robert Hamilton geológus ,meg Emil de Bruyne mérnök .Foglalkozásukon kívül lelkes műkedvelő régészek: mindketten nagy tekintélyt is szereztek ezen a területen. Ennek, meg a remek világításnak köszönhették, hogy szinte egyszerre kiáltottak fel mindketten, amikor — lefelé pillantva — a homokon határozottan kirajzolódó, szorosan egymás mellett lévő köröket láttak meg. Romváros a Tamarugalpampa közepén! A gép pilótája azonnal körözni kezdett és alaposabb szemle után máris egy élesen szembetűnő száraz folyómedret fedeztek fel, majd a településnyomok közelében öntözőcsatornákkal szabdalt, tehát egykor megművelt termőföldeket is. Külön erre a célra fölszerelt “sivatagjáró” gépkocsin, de Bruyne vezetésével indult el hamarosan a látottak megtekintésére egy kis csoport. Hosszas utazás után — a felfedező utasításait megtartva — érkeztek meg a kiszáradt folyómeder szélére. Rögtön — még a nem szakemberek számára is — kétségtelenné vált, hogy itt valaha viz folyott. Még néhány lépés és kirajzolódott előttük a romváros képe. A sárból, kövekből készült falakat betemette a homok. Alig 60—80 centiméterre emelkedtek a telepszint fölé, de a mindkét oldalukon felhalmozódó homok még ezt is kevesebbnek mutatta. Középütt nagy kör, 120 kisebb épület nyomaitól közrefogva. A nagy kör közepén egy szabályosnak látszó, hegyes tetejű kő állt. A házak fala mellett 120 centiméter mélyre kellett leásni, mig az eredeti talajfelszínt elérték. A falak magassága tehát öszszesen 180 centiméter. A házak elhelyezésében semmiféle rendszer sem látszott. Számos őrlésre használható kő hevert a romok között. Két kőből faragott pumafejet is találtak. Kőbalták és kések is előkerültek. Bejárták a megművelt részeket is. Ott mindenütt szabályosan felosztott földeket találtak, öntözőcsatornák nyomaival. A repülőgépről látottak alapján tudták, hogy a folyómeder túlsó oldalán még több egykor müveit terület van. Ezután a temetőt keresték, így bukkantak rá egy toj ásdad alakban felállított, nagy kövekből épült kultikus helyre. A kövek minden oldalát sziklarajzok borították. Kétségtelenül szentélyt fedeztek fel! A legnagyobb — kelet felé néző — kő oldalán tisztán kirajzolódik a Napnak, meg két kisebb égitestnek a képe, még lejjebb egy démonalaké. A szomszéd kövön egy béka ábrázolása tűnik szembe. A szörnyű szárazságban — egy béka? A harmadik kövön emberi alakok táncolnak olyan szerteágazó aganccsal, amilyen a szarvasé. Kutyák, lámák és kecskék képe sorakozik egymás mellett a köveken. A kutatók csak tüzetesebb szemlélődés után döbbentek rá, hogy tulajdonképpen egy második települést fedeztek föl! Déltájt már elviselhetetlen volt a hőség. Elindultak hát visszafelé, eleinte saját nyomaikon. Azt tapasztalták, hogy 10 km-rel lejjebb a folyómeder elenyészik — talán egy természeti katasztrófa következtében. De Újabb meglepetés várt rájuk! Nagy ívben kanyarodva a mederhez tértek vissza é3 egy kezdetben dombnak látszó magaslaton kör alakú erődöt találtak, amely szemmel láthatóan a megművelt földeket védte. A kettős épület egy része talán a termés tárolására szolgálhatott. Erről a magaslatról még öt hasonló, bár kisebb rom látszott. Már nyomasztónak, szinte elviselhetetlennek tűnt fel számukra a tájék. Nyilván azért, mert még mindig nem láttak semmiféle élőlényt se. Szinte föllélegeztek, amikor a sárba nyomódva fölfedezték egy róka lábnyomát. A széles, vigasztalan síkság után hamarosan hegyek között, egy völgyben haladtak. A völgy oldalában lévő szinlők ma is bizonyitják, hogy valaha a romok felől érkező folyó itt tóvá duzzadt. Ez az ut — végig a folyón, majd tavon — vezethetett egykor a tenger felé. Hogy mi történt, miért száradt ki a folyó, azt még nem sikerült megtudni. Annyi bizonyos : hatalmas erőknek kellett hatniuk, hogy a vidék képe ennyire megváltozzon, hogy a mozgalmas élet helyett ez a halálos csendes, száraz, sivár pusztaság fogadja az ide bemerészkedőt. A rejtély megoldását, az ismeretlen nép kilétének tisztázását csak igen alapos, sokrétű kutatómunka eredményeként várhatjuk. A szakemberek az eddigi eredmények alapján úgy gondolják, , hogy a településeket az atacama nép lakta. Az atacama népről már eddig is elég sokat tudtak. Egy tudós, az általa már korábban, más helyen fölfedezett nyomokat legalább 60 ezer évesnek véli. A szakemberek nagyobb része azonban csak 10 ezer évre becsüli korukat. Úgy gondolják, hogy ez a nép vagy előbb, vagy ugyanakkor élt, mint a Titicaca-tó partjáról ismert művelődési kör népe. A vidék lakatlanná válásának okai ugyanakkor talán újabb adatokat szolgáltatnak Földünk éghajlatbeli változásairól. Az is meglehet azonban, hogy a pusztulást nem az egész Föld felszínére kiterjedő hatás okozta, hanem egy .viszonylag kis területre korlátozódó ok, például a folyó irányváltoztatása. SZERELEM KEFÁRJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS — Anyám! Az ég szerelmére, mi jutott eszedbe? Csak bajomra jöttél ide. Avagy szerencsétlenségbe akarsz engem dönteni magaddal együtt? — Téged? Arról szó sincs. Most éppen azon az utón vagy, hogy egész életedre boldog legyél. Ugyebár, erre nem is számitottál, hogy anyád egyszerre csak itt terem, hogy mindazokra a kötelezettségekre emlékeztessen téged, melyekkel a gyermek szülőjének tartozik? — Kötelességek! — rebegte Lola. — Hát hiszen már megtettem. Hiszen jól tudhatod, miben állapodtunk meg. Ha atyám, vagyis Szentiványi Géza gróf kiköltözik ez árnyékvilágból, akkor azután az örökségen megosztozunk. — Atyád? Haha! — kacagott fel Ilka gúnyosan. — Szentiványi grófról úgy beszélsz, mint atyádról.. Ha tudnád, ki a te atyád! Szentiványi ép oly kevéssé az, mint ahogy Földváry gróf sohasem lehet férjed Lola elrémült ée beszélni nem tudván, kezeivel hadonászott anyja felé, aki ilyen vakmerő hangon beszél . . . — És most tudhatod körülbelül, hogy miért jöttem. Esküvőre akarsz menni? Mennyegzőt akartok tartani? Tedd le a menyasszonyi fátyolt és mirtuszkoszorut, vesd le az ünnepi köntöst, mert abból semmi sem lesz, hogy te oltár elé lépj! Ez a mennyegző nem fog megtörténni sem ma, sem holnap, de egyáltalán soha nem fog megtörténni ebben az életben. — Ki fogja ezt meggátolni, anyám? — rebegte Lola elhaló hangon. — Én fogom meggátolni, én, a te anyád— Te? Ezt nem értem! Ha anyám vagy, akkor azt inkább elő kell mozdítanod, mint meggátolni, ha ugyan gyermeked boldogságát sziveden hordod. És egyáltalán nem értem, miért vagy ellenséges érzülettel irántam? Miért állsz utamban? Miért emeltél fel? Talán csak azért,, hogy ismét leráncigálj a magas polcról? —. Felemeltelek, mert azt hittem, hogy engedelmes eszköz leszel a kezemben, de csalódtam — felelte Csillagváry Ilka haragosan. — Feltételeztem, hogy beéred a jó élettel, a fényűzéssel, mellyel állítólagos atyád körülvesz téged. Arra számítottam, hogy egyéni nagyravágyásodat teljesen ki fogja elégíteni az, ha hódolnak neked az emberek, magasztalják a szépségedet és az udvarlók serege állandóan körülvesz téged. De láttam, hogy teljesen megfeledkeztél rólam, elszakadtál tőlem, már nem tekintesz életedben olyannak, akivel számolnod kell, akinek tanácsát vagy véleményét ki kellene kérned, akire tekintettel kellene lenned. Szóval, te nekem nagyon is önálló vagy és annyira beleélted magadat méltóságodba, hogy én a te szemedben már csak semmi vagyok! — Hát olyan nagy baj ez? — kérdezte Lola. — Meg vagyok győződve, hogy nem tettem olyasmit, amivel csak távolról is megbántottalak volna. Mielőtt ide jöttem, megállapodtunk és egy egyezséget kötöttünk. Ámde az egyezség megvalósításának ideje még nem érkezett el. Szentiványi Géza gróf még életben van, addig tehát, amig meg nem hal, szó sem lelehet arról, hogy valamit kapjál. — Nem is kértem még semmit és most sem azért jövök. Vagy talán azt akarod anyám, hogy a grófot talán ... Eltakarta szemeit és nem merte kimondani a borzasztó szót. — Óh, nem, — intett kezével Ilka. — Nem akarom, hogy tedd el láb alól a grófot. Nem tetőled kívánom ezt! Te erre alkalmatlan lennél. Más van erre kiszemelve. — Ki? — kérdezte Lola remegve. — Soltész Feri. Az ő feladata lett volna megölni a grófot egy alkalmas pillanatban. De a fickó bolondságot követett el. Azáltal, hogy Rédey Irma szivébe döfte a tőrt, lehetetlenné tette magát a gróf házában. Tervem azáltal dugába dőlt. De most nem ezért jöttem. Mai ittlétem alkalmával egyedül csak azt akartam tudtodra adni, hogy mai esküvődből nem lesz semmi. — De miért nem, anyám? — kérdezte Lola kidülledt szemekkel. — Mi kifogásod van a házasságom ellen? Nem látod be, hogy ilyen utón hamarább érünk célt? Mint asszony sokkal többet tehetek és ha teszek valamit, könnyebben elháríthatom magamról a gyanút. De különben is — tette hozzá hirtelen hátra szegve a fejét — ennek a házasságnak meg kell lennie! — Miért? — kérdezte Csillagváry Ilka, akit ez a hang nagyon meglepett. — Azért, mert szeretem Földváry Aladárt és megesküdtem, hogy az enyémnek kell lennie! Ekkor Ilka, mint egy furia, úgy felpattant. Szeme szikrázott, fogait összeszoritotta és egy percig úgy látszott, mintha leányára akarná vetni magát, hogy erőszakkal letépje róla a menyasszonyi koszorút. — Tiednek kell lennie?!!! — kérdezte sziszegve. — Soha! Soha! — De miért? Mi kifogásod van ellene? — Tudd meg hát a valóságot! — sivitott Csillagváry Ilka. — Földváry Aladár azért nem lesz és nem lehet a tiéd sohasem, mert ő már le van foglalva. — Ki által? — Általam! Ő visszavonhatatlanul az enyém! Érted? Az enyém! -v- ' < i ''41 Lola úgy hátratántorodott, mintha hirtelen egy iszonyú mélység támadt volna előtt, mely őt el akarja nyelni. Ha a derült égből villám csap le eléje, vagy ha leszakadt volna a mennyboltozat, még attól sem tudott volna jobban megrémülni. Iszonyú, kimondhatatlan hatással voltak rá édesanyja szavai. Mindent inkább várt, csak ezt nem. — A tiéd? — rebegte csaknem magán kívül, miközben lüktető halántékaira nyomta remegő kezeit. — Azt mondod, anyám, hogy a tiéd? Nem értelek! Képtelen vagyok felfogni szavaidat. Nem tudom, mit mondasz ... Hah, sejtek már valamit. Aladár talán a te fiad — és ezek szerint ő az én fivérem lenne? r ,1IW J Gunykacaj hangzott el Ilkának duzzadt érzéki ajkáról. — Fiam? Oh nem! De micsoda beszéd ez? — fakadt ki hirtelen bősz haraggal. — Olyan vénnek tartasz, akinek már ilyen nagy fia van? Aladár más értelemben az enyém! — Nem értelek! Ne mértelek! Csillagváry Ilka egészen közel ment hozzá és rászegezte villogó szemeit: — Idenézz énrám, és ítélj! Az én szememnek tüze égetőbb mint a tiéd! Az én ajkaimnak ize sokkal édesebb, mint az ilyen fruskáké, mint amilyen te is vagy. Az érett gyümölcs sokkal izesebb és zamatosabb, mint az éretlen vadkörte. Azt mondom, az asszony szerelme, ez csak az igazi. Olyan ez, mint az óbor, mely felheviti a férfit és mámorba ringatja. Az én szerelmem is ilyen. Én még tudok és akarok is szeretni! — És éppen Aladárt? — Igen, őt szeretem! Szerettem már akkor, mielőtt ismerted volna. Kezemben tartottam már őt, de kisiklott, egy kedvezőtlen pillanat megfosztott tőle. Eleinte nagyon haragudtam rá, sőt a sors bosszúját tekintettem abban, midőn a vádlottak padjára került. Megmenthettem volna őt, de nem tettem. Veszteg maradtam volna talán akkor is, ha vérpadra hurcolják őt. De most már látom, hogy más akarja őt bírni, nem maradhatok most is veszteg. A féltékenység, a szerelemféltés újra felszította bennem a régi lángot, mely most még jobban lobog, mint akkor. És én most minden áron bírni akarom őt és irgalom nélkül török mindenkire, aki őt el akarja tőlem rabolni. Összetöröm saját lányomat is! De mit beszélek? Nem vagy te már lányom, hanem vetélytásnőm. És hallottad-e valamikor, hogy vetélytársnőt kímélni szokás? Lola összetörtén a székre roskadt. Szakasztott olyan szavak voltak ezek, mint amilyeneket egy negyedórával ezelőtt ő is mondott. Ő is azt mondta, hogy meg fogja semmisíteni ismeretlen vetélytársnőjét. Kívánta neki, hogy ezen a mai napon pusztuljon el a gyötrelemtől... most úgy fordult a dolog, hogy ez rajta fog beteljesedni. Milyen borzasztó helyzet volt ez. Anyja idejött, hogy keblére szorítsa és boldogságához szerencsét kívánjon, hogy áldólag tegye kezét a fejére és boldog, hosszú életet kívánjon neki. Nem! Hanem idetoppant, mint egy ellenség, akit a féltékenység tüzel, idejött, mint fúriák által üldözött vetély társnő, aki a vőlegényt akarja elragadni tőle. Anyához illő dolog ez? Hihette-e volna valamikor azt, hogy saját édesanyja legyen az ismeretlen vetélytársnő? Most már tudta, hogy ki lophatta el a fényképet. Igen, az anyjának a müve volt. Az anyja keze van a dologban. És most egyszerre felállott és keményen anyjának a szemébe nézett. Ez tehát a vetélytársnő. És most egészen más szemekkel nézett rá, kénytelen volt elismerni, hogy anyja még igen csinos, sőt veszedelmesen igéző és kacér. Lehetetlen, hogy ellenállhasson neki az a férfi, aki után kiveti a hálóját. Ő tehát veszélyes vetély társ volt. Az anyja mondta az előbb: “Hallottad-e valamikor, hogy vetélytársnőt kímélni szokás?” Ez tökéletesen igaz. Ez igy van az egész világon mindenütt, ahol még szeretni, lángolni, izzó tűzben égni tudnak. De ha az anyja nem tekinti leányát, akkor minek tekintse a leány az anyját? Ha ők csak vetély társnők, akkor legyen harc, bősz küzdelem egész késhegyik és a végső elkeseredésig. — Ám legyen — mondta és az ő szeme is megvillant. — Nem mint anya és leánya állunk szemközt, hanem mint vetélytársnők. Nem kíméllek tehát és kiutasitlak, kiűzlek innét. Mars! Ott az ajtó! Itt én parancsolok! És ha most tüstént nem távozol, kidobatlak! — Hahaha! Hahaha! — kacagott fel gúnyosan Csillagváryné. És a gunyhahotát rémesen verték vissza a sárga szalon falai. Ki akarsz dobatni — te? te? aki csak az én kegyelmemből vagy itt? Egészen közel ment lányához és felemelte kezét, mintha rá akarna ütni. Tudd meg, te elvetemedett, romlott teremtés, a keringőkirálynő, és Soltész Feri betörőkirálynak egykori szeretője, tudd meg, hogy abban a pillanatban, amelyben én kinyitom a számat, úgy összeesel, mint a felfújt hólyag, melybe lyukat szúrnak. Ha én kinyitom Szentiványi szemét, akkor véged van. Le fogsz bukni arról a fényes polcról, amelyre az én vállaimon felkapaszkodtál. Azt hiszed, mivel már fent vagy, msot eltaszithatod magad alól a létrát? Még én itt vagyok és megsemmisíthetlek, amikor csak akarom. Lola visszahanyatlott a székre. Anyjának minden egyes szava megannyi buzogány ütés gyanánt érte fejét. Most kénytelen volt belátni, hogy ő a gyengébb fél, mert többet veszíthet. Csillagváry Ilka rögtön felismerte a helyzetet és valamivel csendesebben folytatta: — Egy feltétel mellett kímélni foglak. — Mi lenne ez a feltétel? — kérdezte Lola és felemelkedett a székről. Arca olyan színtelen volt, mint a halotté. Szempilláin pedig könnyek maradványa csillogott. — Mondd meg azt a feltételt, anyám, azaz asszonyom. Nem bírta anyjának nevezni ezt a nőt, mióta tudta, hogy legfélelmesebb vetély társnőj ét tekintheti benne. Erre a kérdésre Ilka röviden és fagyosan felelt: — Feltételeim a következők: — Most már több feltételei is vannak? — A feltétel magában véve csak egy, de több részből áll. Mindenekelőtt ki fogod nyilatkoztatni Aladár előtt, aki nemsokára meg fog jelenni előtted, hogy nem óhajtasz feleségül menni hozzá, mert meggondoltad magad. Ha kérdezni fogják az okot, gondolj ki valami mesét, vagy valami hazugságot, hiszen ebben nagy ügyességgel és jártassággal bírhatsz, mert úgy vettem észre, hogy ennél a háznál jól megvetetted a lábad és igen jól megnyergelted Szentiványi grófot, aki, mióta téged bir, a legboldogabb apának tartja magát. Mondd azt, hogy nem szereted Aladárt... — Azt nem mondhatom! — kiáltotta Lola hévvel. —Akkor hát mondd azt, hogy hirtelen rosszul lettél, játszd a gyengélkedőt. Ebben az esetben az esküvő el lesz halasztva és időt nyerünk, amit én a magam érdekében óhajtanék felhasználni. (Folytatjuk),
