Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-21 / 42. szám
2-IK OLDAL FÜGCETLENSÉG Thursday, October 21, 1965 NEW BRUNSWICK N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG BRUNSWICKON? ; PÉNTEKEN, október 22-én este £ Polgár-féle Teremben, a- Hamilton St. sarkán nagy politikai Rally lesz, az 5-ik és 6-ik Ward szavazói számára. A demokrata párt jelöltjei személyesen jelennek meg ezen a politikai nép gyűlésen, amelyre lapunk utján is meghívnak minden magyar-származású szavazópoigárt. Hűsítők és harapnivalók lesznek felszolgálva, a nők részére pedig mintegy 30 “door prize''’ lesz kiosztva. Kezdete pontosan 7 órakor lesz. A jelszó pedik ugyanaz, mint volt mindig: “Előre a demokratákkal! Szavazzon végig a “B” soron kedden, november 2-án”. LATABÁR KÁLMÁN, a hii;es magyar komikus-színész amerikai útja során november 27-én, szombaton New Brunswickra látogat el, ahol KÖLTÖZTETÉST helyben és Amerika bármely részében szakértelemmel végez GALLEN ISTVÁN Bútorát 100%-os garanciával szállitjuk! WAREHOUSE Telefon: 848-3695 New Brunswick, N. J. UTAZÁSI ÜGYEKÉT. PÉNZKÜLDÉST, IEK& CSOMAG és orvosság küldést, bevándorlási ügyeket Ingatlan adás-vételt Mindenfajta biztosítási Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismrelesen , intéz BÍRÓ PÉTER és FIAI irodája 98 French Street, New Brunswick, N. J. Tel.: VI 6-1000 NEW BRUNSWICKI irodavezetőnk Osváth Lászlóné (Mrs. Anna Osvath) 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 az Atléta Klub dísztermének színpadán“ Nevess velünk” című énekes, táncos, zenés bohózatában lép fel. Ez az előadás este 8-kor fog kezdődni. Másnap, vasárnap, november 28-án délután 5 órai kezdettel egy második előadás is lesz, ugyanazzal a műsorral és szereplőkkel, mert New Brunswick és környéke magyarsága egyetlen estén nem tudja végigkacagni, végigélvezni Latabár Kálmán műsorát, mert ennyien nem férünk be egy terembe egy este . . . A műsoron szerepelnek Latabárral a következők: Petri Marika, Földessy Lilla, Apatini Gyula, Bán Tamás. A zongoránál Zorándy Zoltán ül. Konferál: Bán Tamás. Helyárak: első hely (számozott) $3.50, 2-ik hely $2.50, diákjegy $1.50. Jegyek elővételben kaphatók a következő helyeken: a Magyar Hírnök Irodájában, 216 Somer set Street, Kára Péternénél (OH 9-3951), a Magyar Étteremben (Somerset St.), a Magyar Hentesboltban (205 Somerset St.), a Gellért Étteremben (73 French St.), a Bargain Store-ban- (132 French St.) Farkas Ferenc órásboltjábar (83 French St.), Pentze antik üzletében (77 French St.) é:. az Atléta Klubban. Más vá rosokban a szokott helyeken Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosításokat megad* az előadással kapcsolatban Somody Pál, 141 Somerset St., New Brunswick, telefon: KI 5-7464 — naponta délután 3—8 óra között. AZ ATLÉTA KLUB Női Osztálya október 30-án, szom baton este 8:30 kezdettel nagy Halloween Tnácestélyt rendez a klub dísztermében. A Balaton zenekar fog muzsikálni, értékes door prize-ok Imporiáli magyar, német. francia, spanyol és más BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök beszerzési központja a ............................& LAWKS Vi LIQUORS W feiliií.ftttfl— (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 WILLIAM FERCHO és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítási Magyarul beszélünk! BENEDIKOILCO. 827 Ridgewood Avenue, North Brunswick, N. J. FŰTŐBERENDEZÉSEK OLAJÉGŐK Javitása — Karbantartása és eladása Kilmer 5-6310 Legfinomabb magyar készitésü KOLBÁSZ, SONKA, FÜSTÖLT HÚSOK és Mrs. Szabó befagyasztott készítményeinek beszerzési helye: SZABO’S MARKET (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 SZINTÉN SZEGÉNYEK A mostanában időről időre kitörő néger zavargások és a szüntelen néger tüntetések és egyéb akciók közepette az ember könnyen megfeledkezhet arról, hogy nemcsak a négereknek, mint kisebbségi csoportnak vannak panaszaik — jogosak és alaptalanok —, nemcsak a négerek szegények, hanem vannak az országban más csoportok is, amelyekben nagy a szegénység, Ezek nem mind színesek, vannak köztük fehérek is, sokan, nagyon sokan. És ezek mind a négerektől egyebek közt abban is különböznek, hogy nem panaszolnak “megkülönböztetést”, no meg abban is, hogy nem rendeznek sem tüntetéseket, sem rombolásokat, gyújtogatást, fosztogatást. A népszámlálási hivatal adatai szerint Amerikában több mint kétszerannyi szegénynek minősülő fehér ember van, mint szinesbőrü. 1963-ban, abban az évben, amikor a Social Security hivatal jelenté seiben szerepelt a bőr színe, 23,9 millió fehér ember volt szegény, 10,7 millió volt a nem-fehérek száma. A nemfehérek túlnyomó többsége, 92 százaléka, néger. A többiek: amerikai indiánok (2 és fél százalék), japánok, kínaiak, filipinók és más nem-feférek (5 és fél százalék’. “Szegények” — ez a hivatalos Tieghatározás és jelent négy ;agból álló családnál 3100 dolárnál kevesebb évi jövedelmet, egyedülállóknál 1540 dolárnál kevesebbet. * * * Minthogy csak ritkán hallunk vagy olvasunk az amerikai indiánokról, az ország ős'akóiről, vegyük szemügyre elsőnek ezek életviszonyait. Számuk ma kb. 550,000. Ezek közül 380,000-en indián-rezervátumokban vagy azok szomszédságában élnek. Átlagos családi jövedelmük évi 1500 Miár — feleannyi, mint a négereké és negyedannyi, mint az országos á;lag. A rezervátumok lakóiník csaknem a fele, 40—50 százaléka, munka nélkül van. Érnek oka kézenfekvő; csekéjy iskolázottság, szakképzettség hiánya. 'Csak egy kivétel Aan: a Mohawk indiánok nagA keresők, az indián nép financiális arisztokráciáját képeik. A Mohawk indiánokat az jellemzi, hogy a magasságban olyan biztosan mozognak, rrint a madarak, nem szédülnek; ezért magasépitkezésekntl, az acélvázak felállításánál, hídépítésnél alkalmazzák őket. Az indiánokteljes jogú amerikai állampdgárok, nem — mint némelyek hiszik — a kormány eltarto.tjai. Szabadon mozoghatnak bárhová költözhetnek. A hatóságok kísérletei, hogy városokba költözésüket előmozdítsák, kevés eredménnyel járt, mindössze 170,000-en hagyták el a rezervátumot és költöztek városba. És ezek, a mai időknek megfelelő képzettség hiányában, alig tudnak boldogulni. Ellentétben a négerekkel, az indiánok nem panaszkodnak “gettókba” zárásról, ellenkezőleg, alól csak tehetik, csoportosan élnek, egymásközt érzik magukat legjobban s ennek az önkéntes elkülönülésnek lélektani alapja az, hogy büszkéi származásukra, hős elődeikre. Minthogy általában elmaradottak, primitívek, a kormányzat mindent megtesz helyzetük javítására. Az indiánokat támogató programok közül elsősorban említendők: Teljes egészségvédő gondoskodás a rezervátumokbán és azok szomszédságában. A gyermekek iskoláztatása egészén vagy részben az országos kormány költségén. A kormány látja el az indián tulajdonban levő erdőségek és a földjeikből kitermelt ércek, olaj, gáz, stb. kezelését. Ezek a földek hatezer millió dollár értéket képviselnek és egyes törzsek, például a navajo indiánok, kiadós profitra tesznek szert olajmezőik, uránium lelőhelyeik, erdőségeik értékesítése révén. Mesterségekben kiképzést nyernek. Az utolsó másfél évtizedben a korjnány több mint két billió dollárt költött az indiánok megsegítésére. És mégis, mindezek ellenére, legtöbbjük szegény marad. * * * Puerto Ricóból megélhetés reményében ezrével jönnek egyesek és családok a nagy városokba, elsősorban New Yorkba, ahol jelenleg 750,000 a számuk. Legtöbbjük csak tanulatlan munkára alkalmas, a munkanélküliség nagyfokú, nyomortanyákban laknak, szegények. Mégsem tekintik magukat elnyomott kisebbségnek. És annak, hogy nem tüntetnek, nem szerveznek meg tömegakciókat, a magyarázatát abban lehet találni, hogy a puertoricóiak természetüknél és hagyományaiknál fogva tárgyalásra hajlamosak, helyzetük javulását a körülmények alakulásában remélik, nem pedig harci aktivitásból. xas, Arizona, Colorado) él. Iskolázottságuk sokhelyütt még a négerek színvonalát sem éri el, lakásviszonyaik sem jobbak. Nem érzik magukat idegen nemzeti kisebbségnek, hiszen olyan vidékeken élnek, amelynek első hóditói spanyolok voltak s ők ezeknek a mesebeli hősöknek a nyelvét beszélik. Az angolul beszélő amerikaiakkal jól megférnek, összeházasodnak, semmi okuk sincsen arra, hogy tnegkülönböztetés, elnyomatás ellen kellene tiltakozniuk,_ tüntetniük. Többségük szegény, de sokan közülük érvényesülnek a gazdasági és a po litikai életben. * * * Általában ezt lehet mondani: 1. A négereken kívül egyik nem-fehér szegény népcsoport tagjai sem érzik magukat elnyomottaknak, megvetetteknek. 2. Egyik csoport sincsen, mint csoport megszervezve, egyik sem tüntet vagy tiltakozik megkülönböztetés ellen. Egyiknek sincsenek országos szervezetei, mint pl. a National Association for the Advancement of Colored People, CARE, vagy Urban League. 3. A fehér amerikaiak egyénileg és társadalmi viszonylatban egyik nem-fehér csoport tagjait sem tekintik anynyira idegennek, annyira kü-I. EDGAR HOOVER ÖRÖKSÉGE WASHINGTON. — J, Edgar Hoover, az FBI igazgatója egyik örököse Mrs. Rose Milligan, West Paterson, N. J. -i takarítónőnek, aki szeptember 2-án meghalt. A végrendelet szerint az FBI igazgató kapja mindazt, ami az örökhagyó bankszekrényében van. A safe deposit boxban 50 dollárt találtak. J. Edgár Hoover a hagyatéki bíróságnak bejelentette, hogy az örökségről lemond az elhunyt testvérének javára, akinek neve Mrs. Mary Truman. RINGÓ! ALBANY, N. Y. - New Yorká llamban 1959 óta törvény engedélyezi bingó szerencsejáték rendezését — csakis közhasznú intézményeknek, fenntartásuk javára. Ezeknek az egyházi, jótékonysági, testvérsegitő és más, nem haszonra dolgozó intézményeknek a bingóból nagy jövedelmük származik. Az állami bingó ellenőrző bizottság most kiadott jelentése szerint a március 31-én végződött félévben a bingórendező intézmények haszna több mint 10 millió dollár volt — 23,000 dollárral több, mint az előző félévben. Kezdettől mostanig a rendező intézmények bingó jövedelme 83 millió 700 ezer dollár volt. Két oldalról támadnak az amerikai F-100 Super sabre gépek a Mekong folyó két partja fölött. lesznek, hangulatos, mókás, amerikai “jelmezes táncmulatság” lesz ez, amelyre érdemes elmenni. Belépődíj mindössze $1.25. FOZMAN ISTVÁNT, az Upton Hotel szalonüzlet tulajdonosát és feleségét ünneplték szombaton, október 9-én este az Atléta Klub dísztermében rendezett fényes ezüstlakodalmi díszvacsorán, házasságuk 25-ik évfordulója alkalmából. Mintegy 500 főnyi Koszorúk, csokrok, vágóit és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar világüzlet 93 DOUGLAS AVENUE New Brunswick, N. J Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS vendégsereg gyűlt egybe, rokonok, jóbarátok és tisztelők, akik meglepetésnek szánták a Fozman házaspárnak ezt a szép estét, amely a legteljesebb siker jegyében folyt le. A Kára-Németh zenekar nagyszerű muzsikája mellett a késő éjszakai órákig nagyszerü-KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS helyben és 4 államban bárhová (N.J., N.Y., Conn., Pa.) Pinter Moving Co. LOCAL & LONG DISTANCE WAREHOUSE 167 NEILSON ST. New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-8807 vagy 8808 (Ha nem kap választ, hivja este 8 óra után.) en mulatozott a hatalmas vendégsereg. Fozman Istvánt és feleségét sok szép virággal, ajándékkal és jókívánsággal halmozták el a barátok és tisztelők, amiért hálás szívvel mondottak köszönetét. ABLAKÜVEGEK TÜKRÖK Üveglapok bútor tetejére. Viharablakokat beteszünk, javítunk! Ablakhálókat javitunk! Tükröket ujraezüstözünk Rosenthal Glass Co. 5 Harvey Street New Brunswick. — KI 5-2976 Televíziókat a CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen jutányosán Tel.: KI 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos JAVÍTÁSOK JÓTÁLLÁSSAL Vigye orvosság receptjei! megcsináltatni a RUTGERS PHARMACY gyógyszertárába New Brunswickon 429 Livingston Avenue Tel.: 249-6666 SOMERSETBEN: 912 Easton Avenue Tel.: 247-6666 KUTYA ELEDELEK ÉTEL APRÓLÉK ŐRÖLT ÉTEL SUHSH PÚP CSIRKE MARHAHÚS LÓHUS ADAGOLT ÉTEL "Chain Link" kerítéseket felszerelünk DÍJTALAN ÁRAJÁNLAT VÁSÁROLJON OTT, HOL A FARMEREK IS VÁSÁROLNAK! PÁZSIT ÉS KERT-MÜVELÉSI KÖZPONT . Farmers Cooperative Association HOW LANE and LINCOLN HIGHWAY (No. 27) NORTH BRUNSWICK, N. J.........Tel: KI 5-2470 NYITVA NAPONTA REGGEL 8-TÓL ESTE 5-IG SZOMBATONKÉNT REGGEL 8-TÓL DÉLUTÁN 4:30-IG GYÁSZ ESETÉN hívjon minket . . , ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLAT! GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Joseph J. Staudt, Manager — Tel.: KI 5-1344 ROY MORRIS, Propr. SWIFT CLEANERS, INC. TISZTÍTÓ és SZABÓ ÜZEM 101 Paterson St., New Brunswick, N.J. Telefon: KI 5-1020 JOSEPH MAROSITS üzletvezető Szabás — Varrás — Átalakítás MEG AZNAP ELVÉGEZZÜK A RÁNKBIZOTT MUNKÁKAT! KITŰNŐ FŰTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít ■ Varga Oil Co. FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: 297-2200 vagy AX 7-2202 ^ /^"alacsony / KÖLTSÉGŰ / JELZALOG-i / KÖLCSÖNÖK A MT [ SPECIALITÁSUNK I Keresse fel á Magyar Savings-et , \ italádi házkölcsönök |-\ ügyében; kis il» \ költséggel, \ körülményeihez i \ mért feltételekkel \ adjuk. Gyors * \ kivizsgálás és ik jóváhagyás. ■ i Bővebb és teljes j információkért * jöjjön be