Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-09-30 / 39. szám
*L OLD AC FÜGGETLENSÉG Thursday Sep!. 90, 1968 Ki ez az ur? — kérdezte a francia lány Ez a te német édesapád — felelt az anya PÁRIS. — Johann Haertt 53 éves német lelkész a feleségével és két gyermekével Franciaországban vakációzott Az egyik napon Parisban hagyta a családját, ő maga ellátogatott Lunéville városába, ahol 22 év óta elintézetlenül hagyott egy személyi ügyet. Lunéville-ben felkereste a L’Est Républicain napilap szerkesztőségét és kérte e pár sor felvételét a lapba: “1943-ban a német hadsereg hadnagya voltam, a megmegszállt Lunéville városban szolgáltam. Ott afférem volt egy fiatal francia asszonnyal, aki tőlem teherbe esett. Lunéville-ből elhelyeztek, mielőtt a gyermek világra jött. Azt a gyermeket, a gyermekemet keresem.” A hírlapi kerestetés ered ménnyel járt, Johann Haertt, a német hadsereg kiszolgált tisztje, aki később pappá lett, megtalálta a leányát. Később a France Dimaohe cimü párisi újság riportere felkereste a leányt s kérésére a német apa francia lánya elmondta, elejétől végig, a történetet, amely az újságolvasónak érdekes olvasmány, neki azonban tragikus élmények hosszú sorozata volt: * * * —Édesanyám fiatalon ment férjhez. Házasélete, boldogsága mindössze pár napig tartott. A férje bevonult a katonasághoz, a harctérre került, 1940 nyarán eltűnt, elpusztult oly sok baj társával együtt. Anyám egyedül maradt Lunéville városában, amely akkor már német megszállás alatt volt. Se család, se rokonság, csak a barátnőivel érintkezett. 1943. júliusában történt aztán, hogy a lunéville-i fiatal lányok és asszonyok elmentek fürdeni a Vezouze folyóba. Jött egy fiatal férfi, elvegyült a fürdőző nők közt, beszélgetésbe próbált elegyedni velük, de mert egy szót sem tudott franciául, egyedül az anyám állt vele szóba. Az anyám ugyanis Elzászból származik, ott mindenki tudja, mind a két nyelvet. összebarátkoztak, megszerették egymást. Anyám boldog volt, hogy megértő férfiúra talált, amire nem egykönnyen számíthatott, mert kissé bicegett. Néhány hónappal utóbb a fiatalembert, Johann Haertt hadnagyot elhelyezték Lunéville-ből, Oise megyébe. Anyám megírta neki, hogy teherbe esett. Nem kapott választ. Franciaország felszabadulása után, anyámat, mint názivál barátkozó kollaboránsaőt, mint árulót, letartóztatták, kopaszra nyírták. Köz megvetés tárgya lett anyám és az árulás szégyenbélyege átszállt énreám is. Egészen kicsi gyermek voltam, amikor elkezdtem csodálkozni, hogy a játszótársaimnak van papájuk, csak énnekem nincsen. Kérdeztem a mamámat, hol van az én papám. Ő elsápadt, hebegett, elkezdett másról beszélni. Egy napon jött egy jóságos férfi és adoptált engem, így nekem is volt már apám. Tizenegy éves voltam már, amikor az anyám elérkezett nek látta az időt, hogy megvallja nekem a titkát. Azt mondta: “Kislányom, te a háború gyermeke vagy.” * * * Múltak az évek. Most 22 éves vagyok. ' Szeptember 3-án az anyám eljött az irodába, ahol dolgozom. “Jöjj haza — mondta —, nagy meglepetés vár rád. Légy erős.” Otthon egy kis őszhaju ember állt a szoba közepén, virágcsokorral a kezében. Anyám mereven rám tekintett, az arca viaszsárga volt. Reszketett. Én szólaltam meg elsőnek: “Mama, ki ez a férfi?” “A te apád”, felelt anyám És a férfi közelebb lépett hozzám, még mindig egy szót sem szólt, szótlanul átnyújtotta nekem a virágcsokrot. Én zavartan, ijedten csak ennyit tudtam mondani: ‘Merci.” Amikor valamennyire megnyugodtunk, megeredt a beszéd. Az apám németül beszélt, az anyám tolmácsolta nekem szavait franciául. Kisvártatva az anyám egyedül hagyott bennünket és a tolmács szerepét a szótár vette át.. Amikor kérdeztem, miért jött vissza ily későn, idegesen lapozgatni kezdett a szótárban, mig megtalálta a szót, amit keresett: Remords. Lelkifurdalás. Életéből elmondott annyit, amennyit a szótár segítségével mondani tudott. A háború végefelé az amerikaiak hadifogságába került, hadifogolytáborokban volt Texasban és Alabamában. Hazatérve beiratkozott az egyetemre, aztán szemináriumba, pappá szentelték. A fia Amerikában él, mérnök. A lánya férjnél van 'Frankfurtban. Közbe-közbe könnyek közt egyre hajtogatta, mennyire sajnál engem. “Szükséged van valamire? Én mindent megteszek érted.” Ezt feleltem neki. - “Mindenre szükségem van, csak pénzre nem. Nekem szeretet kellett, bizalmasság, gyöngédség, lelki támasz a megpróbáltatás napjaiban, amikor az emberek, mint német gyerektől elfordultak tőlem, és mindez nekem nem jutott osztályrészül’.’ A végén azt kérte tőlem maradhasson velem egy hétig, hadd ismerjük meg jobban egymást. Nyersen az arcába vágtam: “Mi haszna? Nem kell. Menjen vissza a szeretteihez !” Amikor búcsúzni készült s közelebb lépett hozzám, meg akart ölelni, elfordítottam a tejemet. Elment. Egy idegen ember elment. Beszaladtam a hálószobámba, földhözvágtam a virágcsokrot, ledőltem az ágyra és keservesen sírtam órákhosszat. így szól a szerző és a rendező utasítása, de nem igy szól a Lord Udvarmester utasítása. Ez úgy szól, hogy: jól van, ölelkezzenek és csókolózzanak, az nem bűn, de — a szerelmes hölgyike ennél a forró jelenetnél köteles háttal a közönség felé állni, hogy a közönség ne a csupasz kebleit, hanem csak a csupasz hátát láthassa. így kell énnek lenni és igy is lesz, mert amit a Lord Udvarmester mond, az parancs. Ugyanis Angliában ő a fő cenzor, az ő ítélete ellen fellebbezésnek nincs, helye. NŐK FONTOS HIVATALOKBAN Ma már nincs olyan magas állás, amelyre nők nem pályázhatnának. Az Egyesült Államoknak két női minisztere is volt: Frances Perkins, aki Roosevelt kabinetjében volt munkaügyi miniszter, és Oveta Culp Hobby, Eisenhower közjóléti minisztere. A mai kormányban Dorothy Jacobson földművelésügyi államtitkár és Esther Petersonnak, aki munkaügyi államtitkár, elnöki tanácsadói cime van. Állami és városi közigazgatásokban is sok magas állást töltenek be nkő. Két nő volt HATRA ARC! LONDON. — A “négy évszak” a cim^ egy színdarabnak, amelynek premierje néhány nap múlva lesz. A darab egyik jelenetében, amely a forró évszakban játszódik le, a szöveg és a szerzői-rendezői utasítás úgy szól, hogy a hősszerelmes és a szerelme forró szerelmi vallomások megpe csételésében összeölelkezzenek és csókolózzanak; a hölgyike, hogy érzelmeit a lehető legforrőbban érzékeltesse, a nagy jelenetet azzal vezeti be, hogy lerántja magáról a blúzát és csupasz mellel fogadja lovagja ölelését és psókját. már állami kormányzó és az állami törvényhozásnak számos tagja tartozik a szépnemhez. A szenátusnak ma két nő tagja van és a képviselőháznak tiz. Az Egyesült Államok kincstárnoka és a pénzverde igazgatója: nők: Négy hölgynek nagyköveti állása van és Margaret Chase Smith-et, a republikánusok egyrésze elnöknek is jelölte. A jelen adminisztráció alatt Lyndon B. Johnson eddig 73 nőt nevezett ki fontos állásokba. SÖRIVÓ BAJNOK LONDON. - A Daily Mirror jelenti: Frank Satchel 87 éves readingi lakos a sörivás világbajnoka lett. Tizenhét éves kora óta tartozik a sörivók táborába és az elmúlt 70 év alatt nem kevesebb, mint 125 ezer pint sört ivott. Frank Satchelt a “leghűségesebb törzsvendég” cim is megilleti, mert napi söradagját mindig ugyanabban a vendéglőben fogyasztotta el — 70 éven át. ÚJABB VÖRÖS BEFOLYÁS WASHINGTON — Az amerikai külügyminisztérium szerint, az uj kormány beiktatása óta, növekedett a kommunista befolyás a Dominican Köztársaságban. SZERELEM kefArjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Rózsika most már egészen bizonyos volt abban, hogy Lola vőlegényéről van szó, mert a Szenti vány i gróf palotája szintén a Rivolti utcában volt. Most már csakugyan meg kellett gátolni ezt a gaz merényletet. De hogyan? Rózsika váltig örte a fejét, hogyan lehetne azt meggátolni. Ezalatt Rózsika kinézett a kocsi ablakán és látta, hogy a cinkosok már bekanyarodtak egy utcába. Ekkor hirtelen felállott és odaszólt a kocsi vezetőhöz: — Kérem, nem lenne szives megállitani a kocsit? Most veszem észre, hogy nekem is ki kellett volna szállni. A kalauz bár mogorván, de mégis megtette kívánságát és megállította a kocsit. Rózsika kiszállott és sietve igyekezett elérni azt áz utcát, melyben az imént a gazembereket eltűnni látta. Érezte, hogy veszedelmes vállalatba fogott, mely esetleg neki is életébe kerülhet, de Lolát már is úrnőjének tekintette és kötelességének tartotta Lola vőlegényét, ha csak lehetséges, megmenteni az ellene tervezett merénylettől. Kerüljön bármibe, de megvalósítja ezt a szándékát. Sietve folytatta útját a mellékutcában és nemsokára megpillantotta 3 gonosztevőket egy lámpa fénykörében, ahol egy percre megállották és tanakodni látszottak. Rózsika is megállott, mert nem akarta, hogy a gazemberek észrevegyék őt. Egyúttal minden irányban körüljártatta tekintetét, de rendőrt nem látott sehol. Oh, azok a párisi rendőrök. Mindig csak akkor lábatlankodnak, mikor nincs rájuk szükség. Mikor a gonosztevők elindultak, ő is követte őket. Közben egyre törte a fejét, hogy ki lehet a fiatalabbik, aki az imént azt mondta magáról, hogy majdnem vetélytársa Lola vőlegényének. Hogyan lehet az? Ez a Soltész Feri talán szerelmes Lola gróf kisasszonyba ? De akkor ki lehet ez az ember tulajdonképpen? És hogyan ismerkedhetett meg Lola grófkisasszonnyal? Bizonyosan úgy lesz, hogy ez az ember látszólag jobb körökhöz tartozik, a nyilvános életben a becsületes ember szerepét játssza, az éjszaka homályában azonban gonosztevőkkel cimborái. Hiszen a harmadik cinkosról is azt mondták az imént, hogy a társadalmi életben nagy tekintélynek örvend, iskolaszégi tag és az erkölcsnemesitő egyletnek is tagja. Szép erkölcs-' nemesítés! Rózsika most látta csak, milyen rosszak az emberek. Akárhányan becsületes arccal, tisztes külsővel járnak az utcán, titokban pedig gonosztevők. És a jók nem ismerik őket, sőt mivel a csalárd utón szerzett vagyon még tekintélyt is kölcsönöz nekik, meg is süvegelik őket. Ezalatt a gonosztevők bekanyarodtak a Rivoli utcába. A végzetes óra tehát közelitett. Az éj leple alatt végre akartak hajtani egy gaztettet, mely megfagyasztotta a leány ereiben is a vért. Meg akarnak ölni egy embert, aki nem vétett nekik. Rózsika egy palota kiálló oszlopainak az árnyékába bujt és várta a további fejleményeket. El volt tökélve lármát ütni és segítségért kiáltani, amint a kiszemelt áldozat kijön a Szentiványi-féle palotából és a gonosztevők feléje tartanak. Ekkor a két gonosztevőhöz két másik sötét alak csatlakozott. — Te vagy, Pifferon? — kérdezte a vércse. — Én vagyok, — válaszolt a megszólított. — Ez meg a fiam. Ezek után fürkésző pillantást vetett Soltészra, akit még nem ismert. — Ez a megbízó? — kérdezte. — Az, — bólintott fejével a vércse. — Nem ismernéd Soltész Ferit? — Ja úgy! Híréből ismerem. Ugyan ki ne ismerné legalább hírből a betörőkirályt? Jó estét, pajtás. Örülök, hogy ismeretséget köthettem veled, ámbár nem szeretem, hogy olyan keveset fizetsz. Mennyi is a díj? — Háromezer frank. — válaszolta a vércse. — Az ördögbe is. Háromezer frank valóságos potomság ilyen munkáért. No, de egy Soltész Ferinek megtesszük, mert céhünkbéli. Idegennek nem tennnék meg tízezer frankon alul. — Elvárom, hogy jól csináljátok, — mondta erre a betörőkirály. — Bizd csak rám, — mondta Pifferon. — Meg leszel velünk elégedve. Soltész jobban szemügyre vette Pifferont és undorítónak találta őt. — Te! — mondta neki. — Az életben is ilyen halálfejü vagy? — Van eszemben. Éz csak álarc, melyet éjszaka viselek munka közben. Azért választottam ilyen álarcot, hogy becsületesen ráijesszek mindenkire, aki kezembe kerül. Látásomra még a rendőrök is úgy megijednek, hogy pillanatra elvesztik a fejüket, ami nekem a veszély pillanatában kimondhatatlanul hasznos. Hanem azért megint csak visszatérek ahhoz, hogy háromezer frank mégis kevés lesz. —: Ne beszélj, — mondta Soltész. —Tudom én, mit csinálok. A jelen esetbén nem közönséges emberről van szó, hanem egy gavallérról, aki rendszerint nagyobb pénzösszeget tart magánál és akinek azonfelül még többféle értékes tárgyai is vannak, Kifoszthatjátok őt, mielőtt a Szajnába dobjátok. — Az magától értetődik, — jegyezte meg .ifjabb Pifferon —Az áldozatról még a ruhákat is leszoktuk venni. — Az a ti dolgotok, — mondta Soltész. — És most előre! Az idő már nagyon előre van haladva, a végén még el is szalasztjuk, akkor aztán se pénz, se posztó! A gonosztevők közelebb mentek a Szentiványi gróf által lakott palotához, mely előtt térség terült el. A tér közepén lámpa égett. Ha valaki a palotából a boulevardokra akart jutni, annak a téren kellett átmenni. Erre alapittota tervét Soltész, mivel tudta, hogy Aladár is ezt az irányt fogja követni. Ebben a pillanatban a közeli templom toronyórája tizenkettőt ütött. Tompa kongással hangzott el a szellemek órája. Rózsika is közelebb húzódott. A szomszéd ház kapujának árnyékában sikerült neki újból alkalmas búvóhelyet találni. Köd ereszkedett le, de azért Szentiványi gróf palotáját jól lehetett látni. Rózsikának a kapura irányult minden figyelme. Amint az kinyílik és a vőlegény kijön, akkor elérkezett a cselekvés órája. Soltész, miközben a Szentiványi palotára mutatott, odaszólt cinkosaihoz: Látjátok azt a házat? Annak a kapujára ügyeljetek. És most kiki foglalja el a számára kijelölt helyet. — Azt már tudjuk. — felelte a halálfejü. — Én a lámpaoszlop mögé rejtőzöm, mert jó vékony vagyok. A fiam pedig az itt levő szemétláda mögé bújik. Dicsérem az utcaseprő eszét, hogy a ládát éjszakára itt szokta hagyni. Soltész elvált tőlük és egy hirdetőoszlop mögött foglalt állást. A palota első emeletén levő ablakok ki voltak világítva, a társaság tehát még együtt volt. De mivel az éjfélt már eltütte a toronyóra, a társaság oszlása minden pillanatban várható volt. — Most az a fő, hogy Földváry Aladár egyedül jöjjön, — gondolta magában Soltész. — Ezek a cinkosok néhány pillanat alatt végeznek vele. Amint látom, hogy beléje döfik a kést, én akkor azonnal elfutok. Ha esetleg mégis kiabálni tudna és rendőrök jönnének, én nyomban utcai sétálóvá változtatom át magamat, aki gondtalanul bandukol hazafelé. Most végre kinyílt a kapu. Valamennyien figyeltek, de Rózsika talán leg jobban. Látta, hogy az aranysujtásos kapus, ugyanaz, aki őt délelőtt fogadta, kidugta fejét és szétnézett. Azután megemelte süvegét. , Ebben a pillanatbrn egy köpenybe burkolt, sudár termetű férfialak jött ki a kapun. A kapus levett föveggél kérdezte: — Nem parancsol a gróf ur kocsit? Ha igen, úgy rögtön sípolni fogok. — Köszönöm, — válaszolta a fiatalember. — Egy kis mozgást óhajtanék még tenni. A friss levegő is jól fog esni. Intett a kapusnak és borravalót nyomott kezébe. A libériás ember mélyen meghajtotta magát és visszavonult. A következő percben a díszes faragványokkal ekesitett kapu bezáródott és a fiatal gróf útjára indult. Nyilván a boulevardra akart jutni, mert átment a téren. Ekkor egyszerre egy férfi jött eléje. Rózsika jól látta rejtekéből, hogy ez a gonosztevők egyike. A cselekvés ideje tehát elérkezett. A vércse odaszólt a fiatal grófhoz: — Ismer maga engem? — kérdezte a fiatalember csodálkozva. — Egy alázatos kérésem lenne a méltóságos úrhoz. — Ismerem jószívűségét. Hat gyermekem van otthón és beteg feleségem, akik még ma nem ettek. Állás nélkül vagyok, nincs keresetem és nem merek hazamenni addig, mig valami ennivalót haza nem vihetek. Olyan megható hangon tudta ezt a gazember mondani, hogy a fiatalember szive megesett rajta. Elő is vette a tárcáját és a lámpához közelitett, hogy láthassa, milyen pénzt vesz ki belőle. Ilyen súlyos körülmények között egy-két franknál kevesebbet már nem adhatott neki. Ebben a pillanatban következett a döntő pillanat. Mig a fiatalember erszénye fölé hajolva a pénzt kereste ki, melyet a szegény embernek akart adni, ezalatt a halálfejü hirtelen előjött rejtekéből. Őt követte a fia. Mind a ketten macskamódra lopózkodtak hozzá, a halálfejü már készen is tartotta a hurkot, hogy áldozatának a nyakába vesse. Ekkor Rózsika egyszerre előugrott rejtekéből. A következő pillanatban éles kiáltás sivitott bele a sötét éjszakába. — Segítség, segítség! — kiáltott Rózsika minden erejéből. Kiáltása rémesen hangzott fel a néma éjben. Leírhatatlan hatása volt ennek a kiáltásnak. A gonosztevők úgy összerázkódtak, mintha villanyütés érte volna őket. A fiatalember is hirtelen felütötte fejét és meglátta a halálfejüt, aki hurkot akart vetni a nyakába. Ekkor úgy megtaszitotta a nyomorultat, hogy az hányát esett. Erre előugrott ifjabb Pifferon. — Segítség, segítség! — hangzott fel újból Rózsika segélykiáltása. (Folytatjuk). .
