Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-09-23 / 38. szám
2-IK OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday, Sepí. 23, 1965 NEW BRUNSWICK N. J. ÉS KÖRNYÉKE NEW BRUNSWICKI irodavezetőnk Osváth Lászlóné (Mrs. Anna Osvalh) 216 Somerset Sl., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 MI ÚJSÁG BRUNSWICKON? A MAGYAR férfi és női demokrata körök nagy vacsorát rendeznek közösen október 31-én, vasárnap este az Atléta Klub diszterbében. Ezen a vacsorán megjelenik és a magyarság vendége lesz ismét az állam kormányzója, Richard J. Hughes, valamint állami szenátorunk John A. Lynch és az összes megyei demokrata jelöltek. A két kör vezetősége, mint rendező bizottság, hatalmas programot készit elő, hogy a banketen ne csak politikai beszédekben legyen része a vendégeknek ,hanem élvezetes, eddig talán soha nem hallott nagyszerű műsorban is. Legyünk ott ezen a vacsorán minél töb ben! ID. KOPGSI JÓZSEF, 36 Delafield Ave-i lakos csütörtökön, szeptember 16-án a St. Péter kórházban meghalt. 77 éves volt. Gyászolják: özvegye sz. Illés Erzsébet, fia ifj. Kopácsi József és cs., leánya Mrs. Kády Izabella (az óhazában) és három unokája, valamint a család sok-sok jóbarátja és ismerőse. Temetése szeptember 18-án ment végbe nagy részvéttel, a Szent László r. le. templomban megtartott gyászmisével a St. Peter temetőben. CZIRÓK KÁROLY, 9 Briarwood Dr. Somerset-i lakos szeptember 13-án, 78 éves korában a St. Peter kórházban meghalt. Gyászolják: özvegye sz. Győrfy Teréz, leánya férjezett Hero Jánosné és csa., két fogadott fia Alexander Boice és Arthur Boice, egy unokája és más rokonsága. Temetése csütörtökön, szept, 16-án ment végbe a Szent László r.k. templomban meg tartott gyászmisével a St. Peter temetőben. KÖLTÖZTETÉST helyben és Amerika bármely részében szakértelemmel végez GALLEN ISTVÁN Bútorát 100%-os garanciával szállítjuk! WAREHOUSE Telefon: 846-3695 New Brunswick, N. J. UTAZÁSI ÜGYEKET. PÉNZKÜLDÉST, IKKA CSOMAG és orvosság küldést, bevándorlási ügyeket Ingatlan adás-vételt Mindenfajta biztosítást Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismreiesen intéz BÍRÓ PÉTER és FIAI irodája 98 French Street, New Brunswick, N. J. Tei.: VI 6-1000 Importált magyar, német, francia, spanyol és más BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök beszerzési központja a .......................» LARKS * A UQUORSllW (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 WILLIAM FERCHO és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítási Magyarul beszélünk! ABLAKÜVEGEK TÜKRÖK Üveglapok bútor tetejére. Viharablakokat beteszünk, javítunk! Ablakhálókat javítunk! Tükröket ujraezüstözünk Rosenthal Glass Co. 5 Harvey Street New Brunswick. — KI 5-2976 KÖLTÖZTETÉS. SZÁLLÍTÁS helyben és 4 államban bárhová (N.J., N.Y., Conn., Pa.) Pinter Moving Co. LOCAL & LONG DISTANCE WAREHOUSE 167 NEILSON ST. New Brunswick. N. J. Tel.: KI 5-8807 vagy 8808 (Ha nem kap választ, hivja este 8 óra után.) BENEDIKOILCO. 827 Ridgewood Avenue, North Brunswick, N. J. FŰTŐBERENDEZÉSEK OLAJÉGŐK Javítása — Karbantartása és eladása Kllmei 5-6310 DEÁK KÁRÓLYNÉ, 40 Robinson St-i lakos szeptember 14-én, 71 éves korában meghalt. Gyászolja két fia: Károly és Ferenc, leánya férjezett Mrs. Emma Lucas, 10 unokája, 8 dédunokája, fivére Parragh Lajos (az óhazában) és más rokonsága. Temetése szombaton, szept. 18-án mtnt végbe a Gowen temetkezési intézet halottasházából, a Magyar Református Egyház templomában megtartott gyászistentisztelettel, a Franklin Memorial temetőben. Legfinomabb magyar készítésű KOLBÁSZ, SONKA, FÜSTÖLT HÚSOK és Mrs. Szabó befagyasztoli készítményeinek beszerzési helye: SZABO’S TM (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 HORVÁTH ERNŐNÉ, 8 Garden Terrace, Milltown-i lakos szombaton, szeptember 18-án a Middlesex kórházban meghalt. Fiatalon, 44 éves korában ragadta el szeretteitől a kérlelhetetlen halál. Gyászolják: bánatos férje Horváth Ernő közismert magyar szabómester, három fivére: Farkas Sándor, Dénes és Zoltán, egy nővére Mrs. Rose Tobias (Cleveland, O.) és más családtagjai és a család sok-sok jóbarátja és ismerőse. Teme tése szerdán, szept. 22-én ment végbe nagy részvéttel a Gowen temetkezési intézetből, a Magyar Református Egyház templomában meg tartott gyászistentisztelettel a Franklin Memorial temetőben. órakor tartjuk. Az összevont angol-magya r n y e 1 v ü templomszentelő istentiszteletet déli 12-kor gyülekezeti ebéd követi, melyre ezúton is hivjuk egyházunk tagjait és barátait. November 7-én tartandó aranyjubileumunk alkalmából emlékkönyvet készítünk. A hirdetések és köszöntések gyűjtése folyamatban van. A bizottság elnökei Horváth Sándor és Puskás Béla. A gyülekezet lelkipásztora negyedórás rádió-istentiszteletet tart minden hétfőn este 7 órai kezdettel a Zarapath-i (N. J.) Alms White kollégium WAWZ (1380 ke) rádió-állomásán. A livek és érdeklődők kapcsolják be rádiókészüléküket és hallgassák meg ezt a műsort minden hétfőn este 7 órakor. BARAKSÓ BÉLA 14 Wiley Yve. Fords, 50 éveskorában meghalt a Roosevelt kórház ban, szeptember 6-án. Teme :ése szept. 10-én volt az Our Lady templomból a Perth Amboy-i Holy Trinity teme b^ben. Gyászolják: felesége ízül. Góczy Erzsébet, egyet .en leánya Carol, testvérei Köblös Mihályné és cs. North. Brunswick, Lukács Bertalan lé és családaja, Miami Fia. ís Györgydeák Béláné és cs New Brunswick, N. J. és más rokonsága. A New Brunswick-) Magyar Református Egyház Ni. Bertalan Imre, lelkipásztor Nt. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5841 Ujráfestett és uj berende zéssel ellátott templomunkban az első istentiszteletet szeptember 19-én, délelőtt 10 Koszorúk, csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar világü/.let 93 DOU.GLAS AVENUE New Brunswick, N. J Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS JULIUS BORBÉLY ÜZLET 240 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Női, férfi, gyermek hajvágás, borotválás, fej és arcbőrmaszálás, hajfestés, shampoo. URBAN GYULA hazai elismert borbély és fodrász mester Televíziókat a CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen jutányosán Tel.: KI 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos javítások jótállással Vigye orvosság receptjeit megcsináltatni a RUTGERS PHARMACY gyógyszertárába New Brunswickon 429 Livingston Avenue Tel.: 249-6666 SOMEiySETBEN: 912 Easton Avenue Tel.: 247-6666 ŐSZI BÁL WOODBRIDGEN A Woodbridge Hungária labdarugó csapat ezidén is megrendezi szokásos őszi bálját, szombaton, október 2-án este, a Woodbridge-i Amerikai Magyar Polgári Kör saját klubhelyiségében (95 Port Rqading Ave., Woodbridge, N. J.) A zenét a közkedvelt Szivárvány zenekar fogja ízolgáltatni. A rendezőség gondoskodik finom enni- és innivalókról. Jó hangulat, jó ársaság, jo szórakozás várja a vendégeket. Mindenkit szextettel meghívnak és várnak. MEGHÍVÓ A New Brunswicki Magyar Amerikai Atléta Klub szokásos őszi nagy VACSORÁJÁRA és TÁNCMULATSÁGÁRA amely október 2-án, szombaton este 7 órai kezdettel lesz az ATLÉTA KLUB DÍSZTERMÉBEN (198 Somerset Street, New Brunswick, N. J.) A zenéi a közkedvelt KÁRA-NÉMETH zenekar adja. Jegyek ára $3.50 — Jegyek elővételben beszerezhetők a Klub tisztikarának tagjainál, valamint a Klubházban a Managernél, vagy bártendernél és a szokott helyeken. Mindenkit szeretettel meghív és vár a RENDEZŐSÉG LARDARUGAS Első Magyar Ref. Egyház hirei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick. N. J. Általános Urvacsora-osztás iktóber 3-án, vasárnap. 9-kor magyar és 10:30ikor angol nyelven. .Hittan oktatás (konfirmáásra előkészítés) október 1-től kezdve minden pénteken este 3:15-kor. Vasárnapi iskola minden vasárnap d.e. 9:15-kor. Nőegyleti gyűlés a hónap ninden második vasárnapján i.u. 2:30-kor. Fiatal asszonyok köre minien hónap harmadik szerdáján este 7:30-kor tartja összejövetelét. Ifjúsági körök összejövetele minden vasárnap d.u. három órakor és este 6:30-kor. Énekkari próba minden pénteken este 6:30-kor. Évi bazár november 20-án, szombaton, egész nap. Használt ruhák elárusitása október 8-án este 6:30-kor. Minden kedd reggel 8 órától metélt tészta és csigakészités i.u. 1 óráig, asszonyaink által. Aki tud, jöjjön segiteni, hogy egyen elég! HUNGARIA-PATERSON ROMA A Woodbridge Hungária jövő vasárnap szeptember 26 án délután játsza az őszi szezon első ligamérkőzését Patersonban, az ottani Roma csapat ellen. A Garden State Ligában szereplő Woodbridge Hungária ezzel a mérkőzéssel kezdi el a bajnokságért folyó küzdelmet. Indulás a klubháztól délelőtt 11 órakor. Ujsághormon — rovarirtó CAMBRIDGE, Mass. - Meglepő, szenzációsnak is mondható felfedezésre jutott a Harvard Egyetem két kutató tudósa: Egyes Amerikában gyártott papirok, köztük újságpapírok olyan kémiai vegyületeket, hormonokat tartalmaznak, amelyek hátráltatják egyes kártevő rovarok szaporodási funkcióját. Az ilyen szintetikus hormonok, kivonva a papírból, hatásos rovarirtószereknek bizonyulhatnak. A két tanár rámutat arra az érdekes tényre, hogy európai papír nem tartalmaz ilyen anyagokat. Az amerikai újságok közűi különösen nagy hormontartalmuak: a New York Times, a Wall Street Journal, a Boston Globe és a Science magazin. A kisérleteket egy Európából hozott rovarral végezték, amelynek neve pyrrhocoris apterus. Levél az óhazából Ajánlott levelet hozott a posta szerkesztőségünkbe. így szól a levél: ^ “V. J.,.. .megyei... községi lakos vagyok, a megyei tüdőgondozóban kezelt beteg. 1955 óta. Három családom van és feleségem. Mind teljesen munkaképtelenek. Szíveskedjenek bennünket szociális támogatásban részesíteni. Ebben az esztendőben 6 hónapig tartó árvizünk volt, nehéz esztendőnek nézünk elébe. 260 forint havi bevételem van, mint termelőszövetkezeti ellátottnak. Kérem szociális helyzetemet tekintve kérésemet támogatni.” A RELL A FŰZŐ-ÜZLETBEN minden ismertnevü fűző kapható. Mérték szerint testhez passzitjuk, teljesen ingyen. Melltartók 32-től 54 számig, fűzők 26-tól 42 számig, a legfinomabb anyagokból. Orvosi rendelésre a kórházba, vagy a házhoz is személyesen kimegyünk! RELLA CORSET SHOP 50 Paterson St. (A Young’s áruház mellett) New Brunswick, N. J. Árky Jenöné tulajdonos Mrs. Vilma Kovács, Corseliere MAGYARUL BESZÉLÜNK LAPZÁRTA a Magyar Hir nőknél minden héten vasárnap van. Terjedelmesebb, bonyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik kéknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la punk irodavezetője és képvi selője személyesen, vagy te lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kérjük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvét1! két kifejezőknek, hogy telefonáljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett, i Karácsonyi "IKKA" csomagok Felhívjuk figyelmét mindazoknak, akiknek szándéka karácsonyra “IKKA” csomagot küldeni az óhazába, hogy csak úgy garantáljuk az idejében való kézbesítést, ha rendelésünket legkésőbb november 28-ig leadják. November 28-ika után még sürgönyileg küldve sem lehet a karácsony előtti kézbesítést garantálni. Egyben tudatjuk ügyfeleinkkel azt is, hogy jelenleg az épitő anyagok rendelését beszüntették. Gáztűzhely, valamint automobil rendelését pedig csak a jövő év első negyedében szolgáltathatják ki. KARÁCSONYI KÜLÖNLEGESSÉGEK: "NOEL" ......$ 9.50 "LUX" ........... $12.50 "HOLIDAY" 22.00 "DRINK" 9.50 $5-ÖN ALULI RENDELÉSEKET NEM VEHETÜNK FEL. Kérje az uj árjegyzékeket irodánkban: RIR0 PÉTER és FIAI Irodája 98 French Si., New Brunswick. N.J. — VI 8-1000 Nyitva reggel 9-től este 5-ig, csütörtökön este 8-ig, szombaton délig. A LÁB KÉNYELME Jöjjön be hozzánk s búcsúzzon el a Jvukszernektö1. bütyköktől, égő lábfejektől, fájó lábaktól! Szakszerű lábhozillesztés 2Vz számtól 14-esig, minden szélességben GYÁSZ ESETÉN hívjon minket . . , ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLAT! GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Joseph J. Staudt, Manager — Tel.: KI 5-1344 Szereltesse át FŰTŐBERENDEZÉSÉT OLAJRA! Tétessen olaj égőt (Oil burner) szén kazánjába, vagy egy teíjesen uj, modern olajkazánra cseréltesse ki a mostanitl KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOT! OLAJ FŰTŐBERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK! RESSENYEI ALRERT és FIA Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállítók 586 HAMILTON STREET Telefon: KI 5-6433 JELINEKS MEAT MARKET Magyar Hentes és Mészáros Üzlet 169 French St. New Brunswick, N.J. — KI 5-5156 Frissvágásu húsok, saját készitményü felvágottak nagy raktára. X.«*könny*bb''''~‘,“^j|' '■ módja * több | fi=?1 pénz spórolásnak j ’ pénzszerzésnek * (j * f/l '\J' A LEVÉL ' |: v _ Általi i II BETÉTRE TEVÉS a MAGYAR SAVINGS-nél lomé in say goodbye to Corn lalluses, burning Tired Fee Shoes fitted, by experts. Siz< y2 to 14—widths A AAA I ^77 I,' 1/ U L' I,' L' SLUCK'S TM 142 GEORGE STREE NEW BRUNSWICK )pen Mon. & Thur». 'Til 9 P.I KITŰNŐ FŰTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít i