Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1965-08-12 / 32. szám

8. OLDAL

PPRGETT.RNfiiin

Thursday, August 12, 1963

KAKTUSZ-KULTUSZ

vallási szertartások fűződtek.

Tengerentúlra vándorolnak olasz műremekek és hamisítványok

hozzávetőleges számát a katalógus első két kötete 5000 daHullámos zöld selymen fehér csillagok, égitest lángoló sugárkévékkel, fehér, áttört csipkeszerü gömb, sötétzöld hegy, s mintha a tetején, a zöld hegy belsejéből másik, kis piros hegy nőne. Fantasztikus és még fantasztikusabb formák. Nem látomás, hanem növény, amelynek szúrós, igénytelen lényében szinte túláradó kedvvel ezernyi formát ölt a természet, mintha bizonyítani akarná, hogy ott, ahol látszatra nem várható, ott van a csoda.

Mert az, valóságos csoda, a kaktuszok virágzása, alakformálódása.

A kaktusz-kultusznak vannak már hősei, mint például a Ritter nevű, geológusnak indult kaktuszbiológus: Észak - Chilében vándorol a kaktuszok után, újakat keresve, autóját hátrahagyva, hátizsákkal az Andesekben. Gyűjtés közben többször esett szakadékba, néhány láb- és kéztörést elszenvedett már.

Ritter lepipálja még a nyugat-németországi, bensheimi Andrea nevű sörgyárost is, aki mindössze annyit tett, hogy 30 ezer kaktuszt gyűjtött ősze, mivelhogy sok pénze van. Európában ez a legjelentősebb gyűjtemény.

A kaktusz titkainak csodáiéi, keresői szép számmal akadnak Magyarországom is. Kaktusznap volt a pesterzsébeti Csiliben, ahol Beatles-frizurás kaktuszgyüjtő is megjelent, azután egy fiatal házaspár, s a legfiatalabb pesti kaktuszos: negyedik általánosba megy, 60 kaktusza van, kitűnő latinsággal ejti a nevüket. Lelkes áhítattal nézték a több mint 200 felvételből eléjük táruló gazdagságot, Willy Cullmann nyugat-német kaktuszbiológus jóvoltából, aki a Fekete-tenger partjára indult nyaralni s útközben benézett a magyar kaktuszosokhoz.

Willy Cullmann jogi doktor felesége gyűjtötte a kaktuszokat, amig a férje foglyául nem esett a különös növényeknek, előbb gondozta, megismerte őket, majd könyvet irt róluk, s a feleség asszisztált hozzá. Ezerféle kaktuszt őriz otthonában, tizenkétszer hatméteres üvegházban. Három kaktusznemzetség viseli már Cullmann nevét. A Trixanthocereus cullmannianust 4—5 éve

Peruban fedezték fel az Amazonas forrásvidókén: másfél méter magas, fehér szélű, lándzsa alakú oszlop, kefeszerü féloldalán nyílnak a virágko. Ő látta a világ legkisebb, négy-öt milliméter átmérőjű és a legnagyobb, húsz méter magas, egy méter vastag kaktuszát.

Van kaktusza, amely egy éjszaka 42 virágot nyitott. A fehér bevonatú, erős, izzó barna tüskés kaktuszról leporzik a viz, s foltot hagy rajta. Japán kaktuszkedvelő fedezett fel olyan kaktuszokat, amelyeknek nem volt klorofiljuk. A klorofilos kaktusz tetejébe oltott, kifejlett növények fémesen sárgás vörös virágokat hoztak.

Egyik őshazájában, Mexieóban a kaktusz nemcsak gyönyörködtet, másképpen is szolgálja az embert. Használati tárgyakat készítenek belőle, épületfát, oszlopkaktusz sövények tüskéin fehérneműt szárítanak a mexicói asszonyok, s ha kötni akarnak, kötőtűnek ott van két tüske a kaktuszról, tökéletesen megfelel.

Az indiánok valaha templomban tisztelték a kaktuszt, kultikus tárgyakat készítettek belőle. A kaktuszokhoz

Egyfajta kaktuszt szeletekre vágtak, szárítottak, ünnepen megették, s a kaktusz múló tudathasadást (schizophrenia, elmebetegség) okozott. Ma ideggyógyászok a tudathasadást kezdeti stádiumában ezzel is gyógyítják. Észak- Amerikában ostya gyanánt testi és lelki táplálékul fogyasztják.

A legrégibb kaktuszgyüjtemény 150—200 éves, Erfurtban van, Haage űré. Kaktuszgyűjtő a monacói herceg, Grace Kelly férje is. Levelez a Csili egyik kaktuszosával.

MAGYAR TUDÓSNŐ HIRTELEN HALÁLA INDIÁBAN

Tóth Edit, fiatal magyar orientalista, a budapesti Keletázsiai Muzeum munkatársa félévvel ezelőtt a magyar—indiai kulturális egyezmény keretében, az indiai kormány kívánságára tanulmányútra indult Indiába. A napokban kellett volna hazaérkeznie, de helyette csak halálhíre jött: szervezete nem bírta a kiimát és tragikus hirtelenséggel meghalt. Holttestét ősi hindu szertartás szerint elhamvasztják és a hamvait tartalmazó urnát hazaküldik.

RÓMA. — Az elmúlt héten pánikhangulat lett úrrá a hamisított képek Olaszországszerte virágzó feketepiacán. Rendőrségi nyomozók pár óra leforgása alatt 700, hirtelen gazdátlanná vált hamisítványt koboztak el a feketepiacon.

A 'hamisítványok közt alig két-három darab számit az el.sőranguak közé. A túlnyomó többség silány, felületes utánzat, de a közönség jó befektetésnek tekinti a “hires” képet, amelyet bármikor tovább lehet adni.

Annak idején eladhatatlannak bizonyult képek tömeges, vásári jellegű utánzata idézte elő a hamisitványok feketepiacán azt a konjunktúrát, amelyet razziák és elkobzások csak átmenetileg szakítottak meg.

A feketepiac foglalkozásszerü szállítói más eszközöket is f elhasználnak az amerikai kontinens részéről mutatkozó nagy műtárgy-kereslet kielégitésére. A múzeumi tolvajlások napirenden vannak. Emellett az üzérek vagy ezek megbízottai nem riadnak viszsza templomok, kolostorok kifosztásától sem. Köztük is különleges pozíciót foglalnak el az etruszk sírok kirablói, akik — mint most kiderült — Tarquiniában és Cerveteriben az egész vonalon megelőzték a hivatalos ásatásokat.

A szicíliai Castelvetranóból nyomtalanul eltűnt a Kr. e. 5. századból származó, görög ifjút ábrázoló bronz szobor, amelyet minden müvészettörtéhet a felülmúlhatatlan remekművek közé sorol. A Karolingok Páviában őrzött trónszéke követte a görög szobrot tengerentúli útjára. Tuscaniában egy mükereskedés reggelre kitűzött ünnepélyes megnyitását az utolsó percben lemondták, mert a hozzá tartozó ókori múzeumot éjjel ismeretlen tettesek az utolsó darabig kiürítették.

Az olasz szépművészeti vezérigazgatóság katalógust bocsátott ki a “nyomtalanul eltűnt remekművekről”. Ezek

rabban adja meg. A tiltott, túlnyomórészt tengerentúlra irányuló műtárgy-export évről évre becslés szerint mintegy 5—6 milliárd lírával táplálja a feketepiacot.

NEM IGAZ?

MEXICO CITY. — “Ostoba beszéd” — mondotta Mexico City rendőrfőnöke, midőn a közlekedési rendőröket egyre többen vádolták azzal, hogy vesztegetési pénzeket fogadnak el. Ellentmond azonban a rendőrfőnök kijelentésének az egyik forgalmas útkereszteződésnél szolgálatot teljesítő rendőr esete. Ez a rendőr igen sok közlekedési kihágást nem jelentett és hagyta magát megvesztegetni. Végül kiderült, hogy valójában nem rendőr volt, hanem szélhámos, aki a rendöregyenruhát az ócskásnál vásárolta.

HALLOTTA MÁR...?

. . . hogy Pennsylvania államban a bányák földalatti vasútvonalai hosszabbak, mint az állam területén lefektetett összes sínpárok.

. .. hogy Indiában minden 10 lakos közül 7 mezőgazdaságban keresi meg a kenyerét.

SZERELEM

kite Arjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Igen, feledje a múltat, — folytatta Lola. — Annak a jégkéregnek, mely ama sötét időszak maradványaként körülveszi szivét, el kell olvadnia. Mennyit szenvedtem én is ama borzasztó időben. Szobácskám magányában keserű könnyeket hullattam szerencsétlensége fölött. Én voltam az, aki ismét és ismét könyörögtem atyámnak, hogy dolgozzon az érdekében és igykezzék minél előbb kiszabadítani önt szörnyű helyzetéből, hogy egymásé lehessünk . . .

— Lola, Lola, milyen beszéd ez?

— Milyen beszéd? Istenem, még kérdezni tudod? Nem veszed észre, mennyire szeretlek? Milyen különös, sőt csaknem visszás dolog az, hogy nő létemre én vallók szerelmet, te pedegi úgy ülsz előttem, mint egy darab fa. De nem veszem ezt rossznéven. A legjobb, legnemesebb apát elveeszitve, nem lehetsz valami vidám kedélyhangulatban. De remélem, ez el fog múlni. Legalább én rajta leszek, hogy feledtessem veled a múltat. Esküszöm neked, hogy nem lesz egyéb törekvésem, más vágyam, mint a komorság felhőit elűzni életednek egéről és igazán boldoggá tenni téged. Hü feleséged leszek, aki nem ismer más feladatot, mint a szerelem virágait hinteni utadra . . . mert tudd meg, hogy szeretlek téged!

A szenvedélyes lány, aki az ilyenben már több gyakorlattal birt, mint Aladár, puha karjaival átfonta nyakát és egy csókot lehelt a fiatalember szájára.

Aladár ahelyett, hogy örült volna, elrémült ettől a csóktól, melynek tüze szinte égette ajkát.

Lola ezt nem vette észre és a szerelem hevétől elragadtatva, mind jobban vőlegényéhez simult, úgy hogy arcuk öszszeért.

És most úgy volt, mintha Lola testéből átömlő delej esség végre őt is felrázná a közöny fagyosságából. A fiatal vér pezsdülni kezdett benne, ebben a pillanatban úgy érezte, mintha kitörő szenvedéllyel lábaihoz kellene borulnia, aztán átölelnie és magához szorítani a szép csábitónőt.

De amint jobban szemébe nézett, egyszerre kiábrándult.

Nem, nem! Ez nem volt az a szűzies ártatlanság, mely Rózsikának szemében csillogott. Ez nem volt az a tiszta láng, mely az ártatlan leányt jellemzi, ez olyan tekintet volt, mely már sokat tud és már túl van az első szerelem szemérmes elfogódásán.

De még más is volt a dologban. Ebben a pillanatban úgy rémlett előtte, mintha ezeket a szemeket, azzal az érett aszszonyias kifejezéssel, már valamikor látta, volna.

Igen, igen, most már tudta, hogy hol. Morvay doktor tébolydájában volt az a nő, akinek éppen ilyen szeme volt, aki az érzéki szerelem vad kifejezésével éppen úgy nézett rá, mint Lola. És ő most idegenül fordult el ezektől a szemektől, melyeknek túlságosan érzékies kifejezése visszariasztotta őt.

Gyors mozdulattal fejtette le magáról a csábitónő karjait és felállott. Most már erősnek érezte magát arra, hogy elmondja azt, ami még hátra volt.

— Kérem kisasszony, — legyen szives engem meghallgatni.

— Megint ez a száraz, hideg hang, — kiáltott Lola. — Vőlegényhez illik ez?

— Ön az imént a szerelem csókját forrasztotta ajkamra, Lola. Ez volt az első, de egyszersmind az utolsó is.

— Az utolsó? — kiáltott Lola csaknem rémülten és hátratántorodott. — Nem, nem, ez alig hihető. Ezt én nem tudóm

felfogni. Sőt, ellenkezőleg Aladár, hinni akarom, hogy ez a csók csak kezdete volt a szerelem és az édes együttlét hoszszu láncolatának. És te azt mondod, hogy az utolsó volt? Nem, nem Aladár! Az utolsó csak az lesz, melyet haldokolva szorítunk egymás ajkára. Mi egy egész életre kötve leszünk egymáshoz, minket már csak a sir választhat el egymástól.

Olyan szenvedélyesen és benső hévvel mondta ezt, hogy Aladárszinte megsajnálta őt.

— Lola, — mondta. — Szivem vérzik, mert szét kell rombolnom egy boldog képzeletet, meg kell semmisítenem egy fakadó érzelmet, mint ahogy a dér megsemmisíti, lefagyassza a tavasz első zsenge virágait.

— De miért . . . miért? •— rebegte a leány. — Miért kell azt megsemmisíteni és miért nem inkább ápolni, fejleszteni?

— Megmagyarázom Lola. Beleegyezésemet adtam az eljegyzésbe, mert haldokló atyámnak az volt utolsó óhajtása és, mert nem akartam őt megfosztahi lelkinyugalmától. Ön nem tudja, nem is sejti, milyen lelkiküzdelmembe került ez. De megtettem atyám kívánságát, mert bíztam abban, hogy ön fel fog oldozni szavam alól, ha elbeszélem szerencsétlen élettörténetemet.

— Hisz már ismerem — szólt Lola. — Minek azt újból feleleveníteni?

— A bünpert gondolja? Az semmi. Az nem is vonatkozik ide.

Lola fokozodó rémülettel nézett rá. Arca egyre sápadtabb lett, szive remegett azoktól az ismeretlen leleplezésektől, melyek most következni fognak.

Aladár észrevette rémületét és mély sajnálkozással nézett rá. Ebben a pillanatban újra tétovázni kezdett, de végül is rászánta magát, hogy bevégzi, amit elkezdett.

— Lola, — mondta. — Részemről a legnagyobb megtiszteltetésnek kell tartanom szerelmét. Ilyen bájos, igéző és magasztos lánytól szerettetni és vele eljegyezve lehetni, büszkeséggel tölthet el bármily férfit. Én azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy ennek örüljek és viszonozzam forró érzelmeit . . .”

Lola felsikoltott. Aladár megfogta kezét és fájdalmasan folytatta:

— Bocsásson meg Lola, hogy ezáltal fájdalmat okozok, de úgy gondoltam, hogy jobb most megmondani az igazat, mint később.

— Beszéljen hát, — szólt Lola, nyögve. — Ön egy negyed óra óta egyebet sem tesz, mint folytonosan gyötör engem.

— Megmondom hát a valóságot, Lola. Nem viszonozhatom érzelmeit, mert szivemet már másnak adtam. Kötve vagyok.

Lola behunyta fényben úszó szemeit és szótlanul hátradőlt a pamlagra.

— Nem tehet róla, — folytatta Aladár, — de becsületbeli kötelességemnek tartom kitárni ön előtt szivemet. Tudtára kell adnom, hogy önnel szemben nem teljesíthetném kötelességemet. Mert én úgy vagyok meggyőződve, hogyha egy férfi leköti magát, akkor életét, szerelmét, szivének minden érzelmét, minden gondolatát oda kell adnia annak, akihez kötve van. Lelkének az övével össze kell forrnia, egész énje felolvad a másikéban, úgy hogy ketten voltaképp csak egy lényt alkotnak. Érzésük, gondolatuk csak egy, nincs más vágyuk, mint egymásban és egymásnak élni és egymást boldogítani. Erre önnel szemben képtelen lennék, mert máshoz húz a szivem. Vágyaim máshoz vonzanak, esküm és adott szavam máshoz köt. Ez akkor történt, mikor kegyedet még meg sem ismertem.

— Ki az a lány? — kérdezte Lola, alig hallhatóan.

— Épp olyan szép, mint ön. A természet reá is pazar kézzel szórta adományait. Magasztos és fenkölt gondolkodású leány. A szerelem mindjárt az első találkozáskor ellenállhatatlanul kerítette hatalmába sziveinket és azóta képtelen vagyok lemondani róla. De mint jellemes férfi nem is tehetem ezt. Valóban, nem tudnék tiszta lélekkel, nyugodt lelkiismerettel ön elé járulni, tudVa azt, hogy ezzel egy nemes ember jellemével nem férhet össze.

Lola most hirtelen kiegyenesítette magát. Parázs szeme még izóbbá lett, ajka vonaglott a belső felindulástól. Szólni akart.

Aladár azonban nem engedte őt szóhoz jutni s fokozódó hévvel folytatta:

— Lola, nem tételezhetem fel önről, hogy boldogtalanná akarná tenni azt a leányt, akinek rajtam kívül senkije sincs e kerek földön. Árva és szegény. Nincs se apja, se anyja, nincs senkije széles e világon, mig ellenben ön el van látva minden földi jóval, amit halandó csak kívánhat. Önnek nem okozhatna örömet az, ha megfosztana egy szegény árvát attól az egy kincstől, melyet a sors adott neki. Nem, nem. Ön nem lehet ilyen önző és ilyen szívtelen. És mi hasznomat is venné? Üres szívvel mit érne ön el? Legfeljebb azt, hogy velem együtt ön is boldogtalan lenne és nem találná meg oldalamon azt, amit feltalálni remélt. De nem bírom tovább és igyekszem végére jutni ennek a kínos jelenetnek. Megfogadtam atyámnak, sőt esküt tettem reá, hogy megkérem kegyed kezét. Nos, mondja meg nyíltan, Lola, vájjon az elmondottak után is megmarad amellett, hogy feleségem lesz? Azt hiszem, sokkal jobb lenne, ha csak tiszta, nemes és önzetlen barástág kapcsolna össze minket, nem pedig hitvesi kötelék, mely idővel iszonyú pokollá változtatná át mind a kettőnknek életét. És most engedje meg Lola, hogy behívhassam atyját és tudtára adhassam neki, hogy mi ezentúl csak jó barátságban akarunk élni.

Fáradtan elhallgatott. Most, hogy szivét egészen kitárta, hogy szerelmének történetét elmondta, most érezte csak mennyire reszket minden tagja.

Lola elborult arccal ült előtte. Sötét gondolatok kavaroghattak szép homloka mögött. Aladár aggódva nézett rá. Valóban nem ilyen szokott lenni annak az arca, akiben nemes indulatok gerjedeznek. Ez az érchomlok, az erősen összeszoritott ajkak, arcizmainak egy-egy vonaglása, a remegő szempillák . . . mind az legrosszabbat sejtették vele. Annyi legalább bizonyosnak látszott, hogy most nagy tusakodás folyik lelkében. Vájjon, milyen lesz a kimenetele?

— Oh, beszéljen, Lola — szólt Aladár szinte esdekelve. — Mondja meg, hogy feloldoz esküm alól. Hisz olyan nő, mint ön, akinek a természet a szépségen kívül még nagy vagyont is adott, egy ilyen nő nem érheti be egy fél szívvel, hanem egészet kívánhat. Olyan szivet, mely teljesen az övé, melynek minden dobbanása ő érte van, melyet egészen az ő képe tölt be és aki a szív bírását nem kéntelen bárkivel is megosztani. Igen, ön nem érheti be egy oly szívvel, mely egy elvesztett régi boldogság fölött kesereg és ennek a betege. Nyilatkozzon Lola, itt állok és várom az ítéletet. Bocsásson ki a kötelezettség alól, oldozzon fel és én egész életemen át hálás leszek önnek.

— Feloldozzam önt? — kérdezte Lola olyan hangon, mely érdes és hűvös volt, mint az északi szél. — Eszerint önnek ártalmára lenne az én szerelmem. Boldogtalannak érezné magát oldalam mellett és büntetésnek venni, ha egész életét velem kellene eltöltenie? Ezt a büntetést valóban megérdemli. Hallja tehát elhatározásomat. Nem fogom önt feloldani. Jogomhoz ragaszkodom és követelem, hogy teljesítse azt, amit esküvel fogadott. Gavallér férfi megszokta fontolni, hogy mit tesz, vagy mit mond és ahhoz alkalmazza tetteit. Ha szavát adta, akkor azt váltsa is be.

Aladár hátratántorodott. Rekedt kiáltás tört ki belőle és mindkét kezével dús hajfürtéibe kapott, miközben kidülledt szemével a grófnőre bámult.

— Váltsam be, — nyögte maga elé, csaknem magánkívül.

_ (Folytatjuk). ___