Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)
1964-12-31 / 53. szám
Világszerte ismert az a statisztikai. adat, hogy Japán egyetemein és főiskoláin csak a nappali tagozatban 700,000 diák tanul. Japánban a tanulási vágy minidig nagy volt és nagy jelenleg is. Ezt a tanulási vágyat elégíti ki a japán közoktatásügy rendszere. r Az írástudatlanság, az analfabetizmus már hosszú ideje ismeretlen Japánban. A törvény minden japán gyermek részére kötelezővé teszi a 6 évfolyamos általános és az alsó fokú középiskola elvégzését. Az ezt követő 3 évi felsőbb középiskola, mely már az egyetemre vagy főiskolára képesít, nem kötelező. Viszont az alsó, 2 tipusu iskolát még a legkisebb lakosságú szigeteken és Japán legeldugottabb községeiben is megtalálhatjuk. AHOL A LEGNEHEZEBB DIÁKNAK LENNI A japán idákoknák van a legnehezebb diolguk a világon és különösen Ikis korukban összehasonlíthatatlanul többet tanulnak Európa, vagy bármelyik földrész diákjainál. A japán irás-olvasás elsajátitása összehasonlítva a latin betűs Írással, vagy cirill Írással, vagy akár az arab Írással, legalább 15-420 szoros munkát jelent éveken keresztül a japán diákok számára. A kis elsős japán elemistának már az első évben meg kell tanulnia a 72 szótag és magánhangzó jelet. Ezek a jelek a latin betűknél bonyolultabbak és bizonyos rajzkészséget követelnek. Ugyancsak már az első évben el kell sajátítani 60-80 kínai jelet, melyek egy-egy fogalmat jelentenek és az aláirt egy vagy több szótagj ellel alkotnak igét, főnevet, jelzőt. Már az első évben is akadnák 10-12 vonásból kialakított kínai jelek. Ugyancsak rengeteg munkát ad a kis tanulóknak a megtanult kínai jelek egymás alá helyezésével képzett uj szavak és fogalmak elsajátítása, azoknak különböző kiejtése. A diák már az első évben 4-500 fogalmat képes kínai jelekkel kombinálva leírni, illetőleg elolvasni. A második évre marad a második szótag-irás rendszernek a megtanulása, amelyet a japánok a szótárakban, a kínai jelek kiejtésének a magyarázatása sürgönyirásra és az összes külföldi nevek írására használnak. A fentiek mellé újabb, legalább 100 kínai fogalmi jelet és azok fontosabb összetételeit kell megtanulni. Rendszerint a második év végén, vagy a harmadik év elején tanulják meg a két tipusu latin ábécé kis és nagy betűit. Az arab és kínai számjegyeket már az első évben el kell sajátítaniuk. NINCS MEGÁLLÁS Az évek múlásával a kínai jelek tanulásában nincs megállás. Újabb és újabb, nehezebb jelek jönnek, egészen a 20-30 vonáskából álló jelekig. Egy vonás elhagyása, vagy hozzáadása egészen más fogalmat jelent. Ezeknek a jeleknek vegyes használata a szótagírással — ami egyben a helyesírással lényegét képezi — elképesztően sok feladatot ró a japán diákokra. Mire befejeződik a 6 éves alsófokú általános iskola, minden tanulónak a véréiben kell lenni, vagy ahogy a japánok mondják: kezében kell lenni a kétszer 72 jeles szótagírásnak, a latin abc-nek, 800 kínai jelnek, több ezer összetett jelnek, a kínai és arab számok írásának és olvasásának. De az irás-olvasás tanulása tovább folytátódilk a jelenleg minden japánra kötelező alsó fokú középiskolában, (junior high school), amelyben még 10(53 uj kínai jelet kell megtanulni. így összesen 1853 kínai jelet sajátítanak el a japánok. Ez már könnyítés. Csak 1958-ban vált kötelezővé, hogy Japánban az újságok, a folyóiratok, könyvek, rendeletek csak ennek az 1853 jelnek a felhasználásával jelenhetnek meg. A PEDAGÓGIA REMEKMŰVEI Ennek a nehéz tudásanyagnak elsajátításához döntően hozzájárulnak az évszázadok alatt kialakult pedagógiai módszerek. Az irás és olvasás mellett a japán tanulóknak épp úgy el kell sajátítani a számolást, a földrajzot, a mértani, a természetrajzot és egyéb tantárgyakat, mint európai vagy amerikai diákoknak. Sőt talán többet is. Már az első elemiben 9 tankönyvet kap a kis tanuló az iskolától, mert Japánban a tankönyveket nem lehet könyvkereskedésben vásárolni, csak az iskolában. Használt könyveket nem szabad árusítani. A negyedikötödik osztályban már 12-14 tankönyv van használatban. A tananyag sokrétű, nem ad egyoldalú szemléletet és nagyban elősegíti az általános műveltséget. Egy átlagos, 6 általános iskolai osztályt végzett japán diák 8-10-szer többet tud Amerikáról, az amerikai kultúráról, tudósairól, művészetéről, történelméből, mint amerikai kollégája tud Távol-Keletről, illetőleg annak kultúrájáról vagy történelméről. A VILÁG LEGSZENVEDÉLYESEBB OLVASÓI Az irás-olvasással való rendszeres foglalkozás és az ezzel kapcsolatos szellemi munka a japánokat a világ legszenvedélyesebb olvasóivá nevelte. A világ nagy statisztikái is úgy említik a japánokat, mint a legtöbbet olvasó népet. A legtöbb napilap, a legtöbb folyóirat, a lakosság számához viszonyítva Japánban jelenik meg. A könyvtárak látogatottsága szintén Japánban a legnagyobb. A japánok szenvedélyes könyvböngészők. A tokiói könyvkereskedők negyedében az üzletek állandóan zsúfoltak. A könyveket kereső vagy olvasgató diákoktól, felnőttektől sokszor mozogni is alig lehet. Az qlvasás szinte tömegszenvedély Japánban. A villamosokon, az autóbuszokon alig látni valakit, aki nem lenne beletemetkezve egy újság vagy könyv olvasásába. A japán kiadók ontják a könyveket. A népszerű olcsó irodalmi sorozat, mely japán és világirodalmat ad ki, havonta dob a könyvpiacra 70-80 uj kötetet és sorozat 1961-ben már a 4800, kötetnél tartott, pedig ez a tipusu kiadás csak a második világháború után indult meg. Köztük több magyar mű is szerepel és nemrég jelent meg Molnár Ferenc “Pál utcai fiuk” cimü regénye is. Major Gyula SZERELEM kije Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS — Oh, most jut eszembe, hogy elfelejtettem valamit előrebocsátani, azt tudniillik, hogy Ocskay ügyvéd nem a városban, hanem attól mintegy félórányira levő villájában lakik. Rózsika ebbe belenyugodott. — Akkor nagy szerencse, hogy ön kocsijába vett engem uram, mert gyalog valóban talán oda se találtam volna. —- Ebben igaza van. Gyalog egyáltalán nem tehette volna meg az utat. Fél óra al^tt is csak ilyen rendkívüli jó futók érik el, mint az én gépkocsim. Remélem, hogy nemsokára célnál leszünk, talán már egy négyed óra múlva. Rózsika elfogadhatónak tartotta ezt a magyarázatot. Mindannak dacára folyton kinézett az ablakon és nagyon különösnek találta, hogy dr. Ocskay Benő, aki kétségkívül a főváros legelső ügyvédeinek egyike, ilyen messzire a várostól építette Villáját. A herceg által említett félóra is már elmúlt és a kocsi még mindig teljes erővel robogott, sőt minden jel arra mutatott, hogy egyhamar meg sem fog állani. Az ügyvéd villája ugyancsak jó messzire lehet a várostól. Kinézett az ablakon és úgy látta, hogy erdő mellett robog tova a gépkocsi. Ekkor az a gondolat támadt benne, hogy htáha visszaviszik őt Morvay doktor tébolydájába? Ez a gondolat csaknem megfagyasztotta ereiben a vért. — Uram, — szólt csaknem kikelve arcából, — vájjon nem a Morvay-féle tébolydához visz ez az ut? — Nem tudom, de ezt az intézetet, hála Istennek, nem is ismerem. Rózsika elhallgatot, de azért folyton növekvő aggodalommal nézett ki az ablakon. A vidék igen elhagyatottnak látszott, emberi lényt sehol sem lehetett látni, csak itt-ott tűnt fel egy házikó, melynek ablakaiból gyertyafény világított ki a sötétségbe. 1 A fiatal leánykát utoljára is rémes aggodalom ejtette hatalmába. — Uram, herceg ur, — szólt aggódva. — Engedjen meg egy kérdést, — csak egyetlen egyet. Vájjon csakugyan Ocskay doktorhoz visz ön engem? Szlatkin herceg hallgatott. Rózsika fürkésző pillantást vetett rá és bizonyos nyugtalanságot nem tudott magába fojtani. A sajátságos ember hideg, megfejthetetlen arcába nézett. Ebből azonban csak rosszat jósolhatott. Főképen, mikor a herceg szeméből egyszerre vad szenvedély lobogó lángját látta kitörni. Most már eleget tudott. — Szlatkin herceg! — kiáltotta. — Kérem, parancsolja meg soffőrjének, hogy azonnal álljon meg. — Ugyan miért? — kérdezte a herceg. — Ki akarok szállni. A herceg nem mozdult, úgy ült ott, mint egy szobor, csak a szeme lángolt. Sátáni mosoly játszadozol t ajka körül. — Nos, uram, miután ön nem válaszol, akkor én kénytelén leszek erőszakosan utat nyitni magamnak. Ki fogom nyitni az ajtót és ki fogok ugrani, ha mindjárt halálomat okozná is ez az ugrás. Szerencsétlenségem igy az ön lelkiismeretét fogja terhelni. A herceget még ezek a szavak sem hozták ki sajátszerü tartózkodó állásából. Izzó szemeit folyton a leány igéző alakján nyugtatta, de egy szóval sem válaszolt heves kitörésére. A leány a legvégsőre elszánta magát, mondta: — A jó Isten legyen segítségemre, nem tehetek egyebet. Szlatkin herceg, vérem szálljon az ön fejére, ön kelepcébe csalt, ön elárult engem! Jobb kezével az ajtó nyitóját kereste, de nem tudta megtalálni. Az ajtó zárva volt, a kilincset jóval előbb kívülről kihúzta a soffőr. Rózsika ekkor hirtelen felállt a párnázott ülésről, magasra emelte mindkét öklét és elkiáltotta magát: — Jól van hát, tulajdonítsa magának a következményeket. Ön akarta igy, betöröm az ablakot és azon fogok kiugrani. Kezeit már ütésre emelte, ekkor azonban két erős kéz hirtelen megragadta őt s visszanyomta az ülésre. — Maradni fogsz! — súgta fülébe a herceg és ölébe akarta huzni a sikoltozót. — Enyém vagy, de esküszöm neked, ha okos leszel és belenyugszol a megváltozhatatlanba, nem fogod megbánni. Nem látod rajtam, mennyire szeretlek? Nem olvastad ki szememből emésztő szerelmemet? Nincs forróbb vágyam, mint egész vagyonomat, összes kincseimet lábaidhoz tenni. — Eresszen el, félre veled, nyomorult ember, aláváló, hazug fráter, —Hazug? Hahaha! — kacagott a herceg. — A cél szentesíti az eszközöket, kedvesem. Nem bírtalak más módon elrabolni, mint igy és ez sikerült. Célt értem. Mert tudd még, Rózsika, hogy én most téged messzire viszlek, olyan messzire, hogy senki, .senki, még Morvay doktor sem fog rád találni soha. Es ott, ahová viszlek, boldog leszel, legalább éh azt akarom. Nem fogoly leszel ott, vagy rabszolga, nem is erőszakkal akarom a szerelmedet megnyerni, hanem pályázni akarók kezedre, versenyezni akarok szerelmedért mindazokkal az eszközökkel, amiket csak egy szerelmes szív kitalálhat. Mint úrnő fogsz birtokaimon élni és uralkodni, mert tudd meg, hogy én Oroszországba viszlek. — Oroszországba? Nagy Isten! — csapta össze kezeit Rózsika és rémült sikollyal hanyatlott vissza a selyemülésre. Homály borult szemeire, feje hátrahanyatlott, aléltság fogta el érzékeit és e perctől fogva nem tudta többé, mi történik körülötte. 34. FEJEZET A nagy bünper A /sólyomvári kastély lakóira szomorú napok virradtak attól a naptól kezdve, melyen ama sötét bűntett a kastély kertben megtörtént. Ez a szomorú eset valóságos lidércnyomás gyanánt nehezedett nemcsak Géza grófra, hanem az összes házbeliekre is az utolsó szolgáig. A gyilkossági kísérlet boldogtalan áldozata, Rédey Irma, mégmindig élet és halál között lebegett, bár mindent elkövettek a nemes élet megmentésére. Bodóky doktorért a gróf kocsija mindennap bejárt a városba és a hires tudós, egyéb teendőit elhanyagolva, mindennap fáradhatatlanul kijött a súlyos beteghez és minden orvosi tudományát kimerítette grófi barátja kedvéért. S habár fáradozásainak még eddig sikerült a halált távoltartani a betegágytól, a seblázt azonban még mindig nem sikerült leküzdeni. Rédey Irma még mindig eszméletén kívül volt és a hőmérő makacsul ragaszkodott a negyven fokhoz. Legtöbbet szenvedett a szomorú esemény következtében Szentiványi Géza gróf. Elég volt egyszer látni sápadt, szomorú arcát, sötét karikákkal körülvett bágyadt szemeit, csak egyszer kellett hallani szomorú hangját és nyomban tudni lehetett, milyen rengeteg fájdalom mardosta a szegény ember lelkét. Igen, Szentiványi Géza gróf kétségbe volt esve, midőn ama lehetőségre gondolt, hogy Rédey Irmát elragadja a könyörtelen halál. Tizenhat évig magányos, örömtelen életet élt. kämdii Egyrészt bántotta őt az a tudat, hogy Sarolta iránt olyan kegyetlen volt és a ktségbeesés örvényébe taszította, más oldalról kegyetlenül. lealázór volt reá nézve ama gondolat, hogy Ilka olyan csúfosan megcsalta őt, így állottak a dolgok, midőn egyszerre egy vigasztaló angyal lépett útjába és egy fényes, alak világított be szomorú életébe. A sajátszerü véletlen egy igazán nemes és finomlelkü nővel hozta őt össze és csak azóta tudta meg igazán, milyen kincs? csel bior az ő szeméylében, mióta Irma mint Sarolta társalkodónője került házába. Ekkor kezdett újra éledn, remélni és szeretni. És az irigy végzet éppen aznap hozta rá ezt a nagy szerencsétlenséget, midőn sziveik megnyilatkoztak, midőn érzelmeiket egymásnak bevallották, midőn a sokáig lappangó szerelem végre kitört és midőn Irma is pirulva vallotta be, hogy Géza grófot imádja és a férfiasság eszményét látja benne. Majdnem ugyanakkor egy nyomorult gyilkos, kést mártott abba a nemes szívbe, mely olyan önzetlenül és lángolón tudott szeretni. Attól a perctől fogva Irma már nem az övé volt, hanem a halálé, aki szívós kitartással ott áll a betegágyánál és nem akarta kiadni kezéből a becses zsákmányt. Még mindig nem lehetett tudni, ki lesz a győztes, a halál-e, vagy pedig az orvosi tudomány? Gézát még más is bántotta. Irmán kívül még másra is gondolt, a boldogtalan fiatal grófra, akit a gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt börtönbe hurcoltak. Géza gróf meg volt győződve Aladár ártatlanságáról. Erre nézve bizonyítékai nem voltak ugyan, de ösztönszerüleg érezte, hogy egy ilyen jó nevelésű, nemes lelkű, fenkölt gondolkodású ifjú ilyen förtelmes bűntettet képttelen volt elkövetni. Mi oka is lehetett volna erre? Mit akart elérni azzal, hogy Rédey Irma szivébe mártotta a tőrt? A vizsgálóbíró azt hitte, hogy megtalálja a rejtély nyitját. Ö akkép magyarázta meg a szörnyű tettet, hogy Földváry Aladár szenvedélyes szerelemre lobbant Rédey Irma iránt, hogy már régebben utána járt és végre is. mikor látta, hogv állhatatosan visszautasították és nincs reménye ahhoz, Hogy szerelme valaha viszonzásra találjon, dühében iszonyú bosszút forralt és megölte a boldogtalan nőt, hogy legalább másé se lehessen. Hogy mire képes a visszautasított szerelem, illetőleg a sértett hiúság, ezt Szentiványi Géza nagyon jól tudta. Csak azt az egyet nem bírta elhinni, hogy Irma és Aladár a legcsekélyebb ismeretségben is állottak volna egymással. Ezt ő kizártnak tartotta. Irma soha egy szóval sem emlékezett meg róla, de az is érhetetlen, hogy Aladár ebbe a förtelmes gyanúba keveredett. * Ama szerencsétlen nap Óta az öreg Földváry gróf visszavonult remetelakába és fájdalmas emlékeibe temetkezett. Géza gróf tehát magára vette, hogy Aladárról gondoskodjék, mintha saját fia lett volna. Ismételten meglátogatta őt a fogházban és tőle telhetőleg igyekezett vigasztalni a szerencsétlent, akinek ártatlanságáról meg volt győződve, amit azonban bizonyítani nem tudott. Aladár teljesen nyugodt volt, mert biztosra vette, hogy a félreértés, melynek hite szerint fenn kellett forognia, csakhamar el fog enyészni. Eskü alatt állította mindenkinek, igy Géza grófnak is, hogy Rédey Irmát nem simerte, hírét sem hallotta azelőtt és akkor sete, midőn vérébe fagyva találták a nagy bükkfa alatt, akkor látta őt legelőször. — Gróf ur, — szólt Gézához. — Nemesi becsületemre mondom, hogy nem én vagyok a gyilkos, de nem is lehettem, mert való igaz, hogy négy hetet Morvay doktor tébolydájában töltöttem, mint annak önkénytelen foglya. Midőn végre onnan sikerült kiszöknöm, egyenesen idejöttem, hogy az ön segítségét igénybe vegyem. Kimerültén rogytam össze a parkban, mert nagyon el voltam gyengülve. így történt, hogy a pavillonba tértem be néhány precnyi pihenésre, ekkor történt a szörnyű gyilkosság, melynek én most áldozata vagyok. — Hiszek, — mondta erre Géza gróf, — És ha van igazság a földön, akkor az nem fog elhagyni téged, fiam. így szólt Géza gróf és meghatva távozott a fiatalembertől. Valóban vértanuságnak kellett nevezni a fiatalember sorsát, aki minden ártatlansága és szeplőtlen múltja mellett is kénytelen volt gyilkosság gyanúja alatt a börtönt szenvedni. (Folytatjuk) Nehéz az irás-olvasás Japánban — mégis minden japán ir és olvas 8. OLDAL Thursday, Dec. 31, 1964.
