Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1964-10-15 / 42. szám

8. OLDAL FrnCETfSNSÉC Mikszáth Kálmán kétszer nősült — de csak egy felesége volt... Mikszáth Kálmán, a fiatal, ismeretlen, szegény iró, ügy­védbojtár, 1873-ban titokban lépett házasságra Ilonkával, Mauks Mátyás szolgabiró szép leányával. Két évig tar­tott a boldog-boldogtalan há­zasság. Boldogok voltak a fi­atalok, mert szerették egy­mást, és boldogtalanok voltak, mert a fiatal férj koldussze­gény volt. A jobb sorshoz szokott fiatalasszony elvált nagyreményű, kispénzű férjé­től. Múltak az évek és a Mik­száth név egyre jobb csengé­sű lett szerte az országban. A dicsőség aranyesőtől har­­matozva hullott a fejére. De nem szállt a fejébe. A gaz­dagság még csak alázatosab­bá tette — legalábbis Ilon­kával szemben, aki eltűnt a szeme elől. Csak kilenc évvel a válás után tudta meg Mik­száth az Ilonka címét.. ‘Ilonka ’ — így. mert nem tudta, Mauks, vagy más a családi neve. Mindegy, a postás meg­találta Ilonkát és átadta ne­ki ezt a levelet: Budapest, február 16-án, 1882. Kedves Ilonka! Mikor ezelőtt sok évvel el­váltunk, rugó ihdok az volt, hogy anyagilag ziláltan állot­tam és nem tudtam, hogy hol fogok megállani a lejtőn. Jól esett — habár mindennél jobban szerettem —, ha sor­sa elszakadt az enyémtől. De föltettem magamban már akkor, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni. Az Isten meghagyta érni, hogy egykori fényes álmai­mat, amelyeket fiatal korban együtt szőttünk, megvalósít­va lássam!... Kiköszörültem minden csor­bát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz, körül, ahová lé-J pék, s jövedelmem több, mint aftiennyiről valaha ábrándoz­hattam. Valószínű, hogy már elkés­tem önnel szemben, a sors so­káig halogatta, mig ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, igy azt sem tudom, hogy ment-e férj­hez már, vagy nem készül-e férjhez menni?. De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regard-dal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem ma-1 gát. Szerezzen magának alapos meggyőződést mindenben, be­széljen Szontagh Pállal és ér­tesítsen. Ön megosztotta rossz sor­somat, a legrosszabbat ma­gam szenvedtem át, a jobb sorsomat megosztanám ma­gával ... Ha pedig már elkéstem vol­na, ha ön már férjhez ment azóta, csak örülök raj ta, ha boldog, ha pedig bármely okból nem teszi le többé sor-: sát, annak a kezébe, aki már egyszer oly rosszul bánt az-* 1 zál, önhibáján kívül, én ez el­len nem zúgolódom. Mert nem a szerelem beszél többé belőlem (bár meglehet, ha látnám, lángralobbanna), hanem a becsület. .. Azért hát arra kérem Ilon­ka, ne határozzon ebben a do­­logbban könnyelműen, maga nem olvas újságokat, s nem ismeri a viszonyokat, szerez­zen hát előbb magának ala­pos tudomást azon fényes és előkelő helyről, mely magá­ra vár a magyar társadalom­ban. Nem akarom ezzel rábeszél­ni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni á ‘sem­mihez’ is, bizonyára kell hogy legyen bátorsága visszautas!-: tani engem, még ha minisz-! tér volnék is. Hanem a szi­vét, a hajlamát kérdezze meg s akkor határozzon, s hai igenlő a válasza, Írja meg nekem lehetőleg egy hónap leforgása alatt. Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője. Mikszáth Kálmán volt, 's Mikszáth másodszor is elvette feleségét. TV-CSÓK — Mire gondolt csók köz­ben? Ezt a kérdést tette fel egy kiváncsi újságíró Sophia Lo­­rennek, miután résztvett egy televíziós film felvételénél s végiggyönyörködte a másfél perces csók-jelenetet. A sztár igy válaszolt: — Hogy őszinte legyek, há­rom dolog jutott a csók köz­ben az eszembe: miért nem telefonált reggel a kozmeti­kusom, délután várnak a TV- ben és a harmadik, hogy a rendező valószínűleg megis­mételten a csók-jelenetet, hi­szen nem elég szenvedélyes a csók. Szerencsére — gon­doltam — tudok ennél szenve­délyesebben is csókolni... A levélre adott válasz ‘igen’ LÁZADÓK TÁMADÁSAI SALISBURY, Southren Rhodesia — Afrikai lázadók megtámadtak két katonai ki­­rendeltséget Portugál Mo­­zambiqueban. A támadásokat a katonai kirendeltségek visz­­szaverték. Thursday, October 15, 1964 U. S. 4.00 méteres gátfutók, Bill Hardin és Jay Luck fejjel jefele szemlélik a mászókötélről a helyzetet Tokióban, az olimpiai falu­ban. SZERELEM kef Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Futott, mint a megriasztott őzike. A doktor nem látta, de lépteiből hallotta, hogy utána jön. A nyomorult tehát űzőbe vette őt. Most már a hangját is hallotta: Rózsikám, Rózsikám! Miért futsz előlem? Állj csak meg egy percre, mondani akarok neked valamit. Rózsiba úgy tett, mintha nem hallaná és csak futott to­vább, hogy minél előbb elérhesse szobácskáját és bezárhassa magát. Morvay öreg kora ellenére is jó futó lehetett, mert egyre közelebb és közelebb jutott Rózsikéhoz. !> A leányka iszonyú félelmeket állott ki és most csak arra az egyre kérte az Istent, hogy zárkáját elérhesse és még elég ideje legyen előretolni a reteszt. ' v ! Morvay azonban már kezdett kifogyni a szuszból és utána kiáltott: » — Ugyan, állj meg már Rózsika, minek futsz előlem, hi­szen nem bántalak. De Rózsika csak futott tovább. Ha MorVay doktornál töl­tött puska lett volna és azzal fenyegette volna, hogy lelövi, ha meg nem áll, akkor is futott volna, olyan nagy volt irtózata ettől az embertől, akinek előbbi tekintete legjobban elárulta milyen alacsony szenvedélyek lakoznak benne. Rózsika már közel járt szobácskájának ajtajához, még csak egy-két perc és akkor legalább mára, mentve lesz ettől a tolakodó embertől, aki úgy utált, mint a legförtelmesebb bűnt. Ekkor a gonosz véletlen meghiúsította minden számítását. Megbotlott és elesett. Minden erejét összeszedve gyorsan fel­állott és tovább akart futni, de már nem birt, egyik lábára meg-’ sántult. ít ' ;• Morvay doktor a következő pillanatban már elérte őf. — Megvagy! — kiáltotta lihegve. Megvagy. Megfogta őt és karjával magához szorította. Rózsika azt. hitte, hogy kígyó csavarja magát a testére, még attól sem ir­tózott volna jobban, mint Morvaytól. — Hallgass meg Rózsika, — mondta lihegve. — Jól tu­dod, hogy atyai barátod vagyok, aki csakis javadat akarja. Ne légy hát ilyen balga. Minek futsz előlem? Hát oly nagy baj lenne, ha megengednéd, hogy egy órácskát társaságodban tölt­sék? Egyszer jó kedvünk lesz, pezsgőt hozatunk és iszunk. Hi­szen akárhányszor mondtam, hogy ebben az intézetben te vagy egyedül, akinek minden meg van engedve. Szabadon járhatsz, kelhetsz, mindent tehetsz, amit csak akarsz. Ezért a sok kedvezményért már csak én is várhatok valamit tőled? Rózsika, ugye, szeretni fogsz egy kicsit? Szeretni? Ettől a szótól Rózsika valósággal megborzadt, úgy utálta a doktort, mint a varangyos békát. Meg is akarta neki mondani, de az utolsó pillanatban meggondolta a dolgot. Mert ha szemébe mondja neki az igazat, akkor el lehet rá készülve, hogy ez vesztére szolgálna. Olyan biztos, mint hogy kétszer kettő négy, hogy a doktor határtalan dühében le­­csukatná őt ama földalatti rémbarlangok egyikébe, amelyek nagy számmal voltak az átkozott épület pincéjében, tele pók­kal, százlábú férgekkel, patkányokkal és más undorító, csu­­szó-mászó állatokkal. Rózsika összerázkódott, midőn mindezekre gondolt. A legfőbb hátrány pedig az lenne, hogy ebben az esetben képte­len lenne tanúbizonyságot tenni Aladár érdekében! Nem, idáig nem szabad jutni a dolognak. Aladárt meg kell menteni minden áron. A gonoszságnak nem szabad dia­dalmaskodnia az ártatlanság fölött. Rózsika most akarta életében először megkísérteni, hogy komédiát játsszon ezzel a vén gazemberrel. Most akart elő­ször tudatosan hazudni, vagyis nem annyira hazudni, mint olyasmit mondani, amit voltaképp nem is érez. Lefejtette magáról a doktor karjait és megszólalt. — Hát hiszen beszélhetünk, de nem itt a folyosón. —Brávó, brávó! — kiáltott fel Morvay doktor örvendez­ve. — Ez már beszéd. Csakhogy végre megjött az eszed. — Elismerem doktor ur, hogy ön atyai barátom. Igen so­kat köszönhetek és nagy hálával tartozom önnek, mert békés otthont nyújtott házánál. — Nagyon helyes, nagyon helyes — kiáltott az orvos ör­vendezve és nagy meglepetéssel nézett a lányra, hogy egyszer­re ilyen örvendetes fordulatot tapasztalt: Máskülönben jó emberismerő volt, veleszületett bizalmat­lansággal viseltetett mindenki iránt és rögtön kiérezte, ha va­laki túl akart járni az eszén: Rózsikéval szemben azonban Ki­vételt tett, mert őszintének ismerve őt, nem is álmodta, hogy a leány tévútra akarja vezetni. És ebben vari valami igaz. Az ártatlanság a legmegrögzöt­­tebb gonosztevőt is meggyőzi, elaltatja lelkében a gyánut és hitelt ad szavainak. — Tehát szeretni fogsá egy kicsikét, kedvesem? — kér­dezte, remegve csókolta meg a leányka gömbölyű karját. — — Nem is fogod megbánni. Életed még kellemesebb lesz ebben a házbari és meg lehet, eljön az óra, inidőn te leszel itt az úrnő, parancsolgatni fogsz tetszésed szerint és mindneki meg fog hajolni akaratod előtt. Királyné leszel itten. Rózsika elborzadt ennek a beszédnek hallatára, de nyu­galmat erőszakolt magára. — Ma mulatni fogunk, ugye? — folytatta Morvay. — Hallgasson ide doktor ur, — mondta Rózsika. — Erre már képtelen lennénk, mert a jó Edit halála nagyon, megren­dített. — Halotti tort ülünk, kedvesem. — Nem, nem. Nem vagyok ilyen hangulatban. Képét min­dig magam előtt látnám. Hanem engedjen három napi időt és majd akkor megkapja tőlem a választ. Már előre tudhatja, hogy kedvezően fog hangzani. Hiszen már is az öné vagyok, az ön házában lakom, más férfit alig látok, ön az egyedüli, aki­hez barátság és bizalom fűz. A doktor álnok szeme ragyogni kezdett. Titokban már is szerencsét kívánt önmagának diadalához és a célnál hitte magát. .. - ,...... - . .. . , - ........ . . — Három napot akarsz? — kérdezte kissé kedvetlenül. — Nem oly sok az doktor ur. Az orvos igazat adott neki. Valóban nem is sok. Ha olyan sokáig tudta fékezni szenvedélyét, majd csak ezt a három na­pot is kivárja még. Annál nagyobb lesz azután öröme, ha Ró­zsika önkényt megadja magát és saját elhatározásából dobja magát karjaiba. — Három napi halasztást kéráz tőlem, kedves Rózsika? Am legyen. Nem vagyok szerelmes ifjú, hanem meglett férfi, bár már szürke a hajam, de szivem még fiatal, tele hévvel és szerelemmel. De bizonyos számítással is vagyok és az élve­zetet alaposan ki akalom használni. Éppen azért megadom a kért halasztást, feltéve, hogy enyém leszel, mert különben kénytelen lennék épen olyan bánásmódban részesiteni téged, mint a többieket, akik ebben az intézetben tartózkodnak. Ezt jó lesz szem előtt tartanod, Rózsika. Még egy pillantást vetett rá és ezzel a sóvár pillantással szinte elnyelte a leánykát. Aztán gyorsan megfordult és le­sietett a lépcsőn. Rózsika pedig szobájába rohant és fekhelyére dobta ma­gát. Könnyei záporként omlottak a doktor szavai még fülében csengtek és a szégyen pírját kergették arcába. És neki még úgy kellett tennie, mintha ajánlatát hajlandó lenne elfogadni. Valóban, szégyelte magát, hogy ilyen alávaló komédiát játszott. De nem volt más választása. Ez volt az gyedüli mód, amellyel lerázhatta magáról Morvayt és időt nyerhetett a nagy feladat megvalósítására. De igy is hálát adott Istennek, hogy megmentette őt. De vájjon igazán meg van mentve? Igen. Bizton hitte, hogy három nap alatt ki fogja eszelni a menekülés módját. Am, ha ez nem sikerül? Akkor sorsa meg van pecsételve. Akkor meg fog halni. Inkább öngyilkos lesz, leugrik a második emeletről, vagy akármit csinál magának, de Morvaye nem lesz soha. És egy percig sem kétkedett abban, hogy a szökésre vo­natkozó terve sikerülni fog. Igaz, hogy terve még nem volt, de Isten majd csak megsegíti. Három napja van még, ez alatt majd csak kigondol valamit. Egy régi közmondás azt tartja, hogy mikor legnagyobb a szükség, akkor van legközelebb a segítség. Eszébe jutott a takarítónő is, aki szökési ajánlatot tett ne­ki. Erről gondolkodni kezdett. A vén asszonyt utálta ugyan, de eszköznek jó lesz Az idő rövid volt és nem igen lehetett válogatni az eszközökben. És a takarítónő szivesen közre fog működni, mert e ma­ga hasznát keresi. Ezt a vén banyát el kell ámítania, el kell hitetni vele, hogy úgy lesz minden, amint gondolja. 1 i : —r Istenem, — fohászkodott Rózsika. — Sohasem hittem volna, hogy valaha arra legyek kárhoztatva, hogy ilyen haszon­talan komédiát játszam. Tervét gondosan elrendezye, már a következő nap reg­gelén megjelent a doktor dolgozószobájában. Morvay éppen reggeli teájánál ült és újságot olvasott. El lehet képzelni, mennyire meg volt lepve, midőn a szép fiatal lányt; belépni látta. Azt hitte, hogy meggondolta magát és a határidő letelte előtt eljött meghozni neki a választ. — Isten hozott, kedvesem, — mondta kedveskedve. — Tehát már hozod a választ? — Csak egy szóra jöttem, doktor ur — szólt Rózsika si­etve és úgy állott az ajtónál, hogy szükség esetén rögtön kime­nekülhessen. — Hadd halljam, kedvesem. — Panaszai jövök. — Bravó, — gondolta magában a doktor. — Valami nem tetszik a kicsikének. Annál jobb, legalább hajlékonyabbá te­szem azáltal, hogy panaszát orvosolom. — Hadd halljam a panaszt! — mondta. — Akadt volna valaki ebben az intézetben, aki téged bántan imerészélt volna? Hiszen meghagytam mindenkinek, hogy a legnagyobb előzé­kenységgel bánjanak veled ... Ki volt az a vakmerő, aki \>a­­rancsom ellen cselekedni merésztl? Nevezd meg azt az ápo­lónőt. — Nem ő rájuk vonatkozik panaszom, hanem arra a nő­re, aki hetenkint a szobácskámat takartija. Gondolja meg, he­­tenkint. — Nos?— kérdezte Morvay. — Ez az asszony bántott meg téged? Rögtön elcsapom. — Nem bántott meg, de csak hetenkint takarítja a szo­bácskámat. — No igen, hetenkint egyszer, ez mindig igy volt. — És ön nem látja át, milyen iszonyú állapot ez? Takarit­­tatlan szobában lakni egy hétig? — Mit akarsz hát kedvesem? — Azt óhajtanám, hogy szobámat mindennap takarítsák. — Ah vagy úgy? Nos, ha más baj nincsen, akkor ezen köny­­nyen segíthetünk. Hogy is hívják azt az asszonyt? — Nevét nem tudom. — Tudom már — szólt az orvos, pillanatnyi gondolkodás után. — Kótainénak hívják. Majd azonnal érte küldök. Jó lesz? — Kérni fogom, doktor ur. Tegnap is nagyon rosszu vé­gezte dolgát, már ezért is szükséges, hogy takarítson. Ugye doktor ur, nem veszi rossz néven hogy ezt felhoztam? — Oh, világért sem, kicsikém. Sőt nagyon szeretem, hogy ilyen őszinte vagy irántam. De most halljuk tovább. — Más mondani valóm nincs, doktor ur. — Ej, ej, valóban nem lenne? Pedig én már kellemes re­ményben ringattam magam, — szólt a doktor és a leányhoz közelitett. Rózsika azonban kiszökött az ajtón és elfutott. __t (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents