Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)
1964-10-08 / 41. szám
8. OLDAL Ff G G FT f Thursday, October 8, 1964 Két szovjet romboló hivatlanul kiséri az Independence repülőgéphordozót, az ‘‘Operation Teamwork” NATO hadgyakorlatok alatt az Atlanti Óceán északi részén. A repülőgépek A-4 Skyhawk-ok. Johnson elnöknek eszeágában sincs, hogy a bevándorlók számát korlátlanná tegye, csupán orvosolni akarja a bevándorlók régi sérelmeit. Egy nemzetiségi alapon gyakorolt “kiválasztás’’ helyett — mely a megkülönböztetés legroszszabb fajtája — a Johnson- j tervezet alkalmat ad elválasztott családtagoknak az egye-, sütésére, emellett előnyt akar! 1 biztosítani olyan mesterembereknek és szakmunkások-: nak, akik, akiknek képzettsé-1 gére és gyarkorlottságára Amerikának szüksége van. Az amerikai iparnak és ke- 1 reskedelemnek nagy előnyére válna olyan szakemberek bejövetele, akiknek ipara régóta kiveszőiéiben van. Ez a föld bevándorlók földje, mióta a pilgrimek partraszálltak az amerikai partokon. Egy további megkülönböztetés, amely az uj bevándorlókat sulytaná, méltatlan ennek az országnak szabadság-hagyományaihoz. “Éppen ezért, kihívom a republikánus jelölteket, hogy ismételjék meg felelőtlen kijelentéseiket ebben a fontos kérdésben, úgy, hogy mindenki láthassa, kikkel áll szemben” — fejezte be nyilatkozatát Zablocki képviselő. A demokrata kormány javaslata: megszüntetni a bevándorlási igazságtalanságokat Az utolsó remény is eltűnt, hogy a Goldwater-Miller jelölt-pár véget vetne a bevándorlási törvény sérelmes szakaszainak : William Miller nyíltan síkra szállt egy kiválasztási bevándorlási rendszer mellett. Labor Day-i beszédében Miller élesen támadta Johson elnök bevándorlási javaslatát, amely azt követeli, hogy az igazságtalan kvótarendszer megszűnjék. Ezt mondotta Lyndon B. Johnson: “Elsőrangú kötelességünk, hogy megszüntessük a mesterséges gátakat, amelyek útját állják a tisztességes bevándorlóknak. Egy nemzet, amelyet a bevándorlók építettek fel, csupán azt kérdezi a bevándorolni szándékozóktól: “Mivel tudsz hozzájárulni országunk népének jólétéhez és boldogulásához?” De semmiesetre sem szabadna ilyen kérdéssel előállni: “Melyik országban születtél?” Thomas J. Dodd, Connecticut szenátor hevesen támadta Millert, aki azt a valótlan megállapítást tette, hogy Johnson elnök reformterve kinyitná a gátakat minden jöttment számára, aki ide akar jönni. “Miller állítása — mondotta Dodd szenátor — teljesen valótlan. Az igazság az, hogy a kormány javaslata lerögzíteni szándékozik az évente bebocsátandók számát, abban a szerény keretben, amelyet a jelenlegi törvény előír. A lényeges különbség nem a számszerűségben van, hanem abban a tényben, hogy a Johnson javaslat kiküszöböli a szégyenteljes megkülönböztetést a nemzetek között, azáltal, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyet Miller “kiválasztó rendszerinek hív. Clement J. Zablocki Wisconsini képviselő felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy Truman, Eisenhower, Kennedy és Johnson elnökök egyöntetűen vették tervbe a megkülönböztető bevándorlási módszer megváltoztatását. — Most pedig Goldwater és Millerr nyíltan hirdeti, hogy meg akarja tartani a megkülönböztetés rendszerét, csupán átkereszteli egy uj névre: “kiválasztási rendszer“. A magyar falvak októbere Október a gazdasági év befejezésének hónapja. A szüret mellett kukoricafosztókkal, a pásztoréleiben a jószág hazahajtásának teljes napjaival találkozunk. A Fejér megyei Baracskán a kukoricafosztás Így zajlott le 100 év előtt: “Szt. Mihály után, hogy a kukoricát haza hordják a gazdák, fosztásra a falu legényeit és leányait meg szokták hivni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősebb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők emellett végzik a munkát, a nők fosztás! sál vesződnek, a férfiak pedig a java kukoricát szépen , összefonják mindenféle alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeznek, táncra kerekednek. Munka után enni-inni, s némelyek kukorica részt is kapnak. Hol zene nincs, ott énekszóval ülik meg a napot.” Gál napján, 16-án fejeződik be a halászat is. Mivel erre a napra többnyire már minden munka befejeződött, a gyerekek nélkülözhetővé váltak otthon, megkezdődik az iskolai tanitás is, ami a 18-ik században e napon vette kezdetét. A fiuk egy kakast (latinul gallus), a lányok egy tyúkot vittek Gál napján ajándékba tanítójuknak. Vendel napját egyaránt megünneplik a pásztorok és az állattartó gazdák. Hogy a jószág is ünnepeljen, a gazdák nem fognak be; a pásztoroknak pedig ez egyik hazahajtó napjuk. A juhászok leginkább Dömötör napján hajtanak haza, ahogy éneklik is: Dömötör felé jár az idő. A juhásznak számolni kő. Ez a juhászok helyváltoztatásának napja is, ahol kifogás merült fel a gazda ellen, vagy a gazda részéről a juhász ellen; most történik a kilépés. Természetes, hogy nagy juhász-mulatságok, áldomások nélkül nem múlhat el a nap. Bérét megkapva, bevásárlást is eszközöl, vásárfiát vesz, különösen a kalendáriumoknak van ilyenkor nagy keletje. Közeleg már Simon Judás, Jaj teneked, pőre gatyás — mondja a rigmus október 28-án, a jószágbehajtás utolsó napján. JÓ HA TUDJUK KÉRDÉS: Milyen öeg a de-1 mokrata szamár és a republikánus elefánt ? FELELET: Mindkét politikai állatnak atyja Thomas Nast, a régi hires rajzolómüvész. ö a Harper's Weekly magazin 1870 január 15-ik számában egy szamarat rajzolt s annak ez irta a hasára:, Copperhead Press. Ezzel azokat a demokrata lapokat és szerkesztőket, akarta kigunyolni, akik nekik nem tetszettek. Nem az volt eredetileg a szándéka, hogy az egész demokrata párt jelképévé tegye a szamarat, de később igy használta politikai karikatúráiban. A republikánus elefánt 4 évvel később született meg. . Ugyancsak Thomas Nast rajzolta, ugyancsak a Harper’s | Weeklyben, 1874 november 7-én. Itt is eredetileg a szándék nem a republikánus párt jelképének megteremtése volt, az óriási állatot Nast annak jellemzséére rajzoltad hogy milyen óriási számú szavazatokat kapott akkor a republikánus párt. Idővel az elefánt nem a republikánus sza- i vázatokat, hanem a republiká! nus pártot jellemezte és jelké! pezte. I “ ■*“! ■ FRANCIA KONYAK COGNAC, Franciaország J— A itteni szőlőmunskások már megkezdték annak a kitűnő minőségű szőlőnek a szünetelését, amelyet ebben az évben a világhírű francia konyak 'készítéséhez fognak felhasználni. SZERELEM kefArjai írta: KERTÉSZ MIKLÓS Hála Istennek! A‘z ajtó nemyyoít bezárva,'csupán csal; betéve. Az ajtó alig hallhatóan nyikorgóit, néki azonban ez is nagy fáznák tetszett, mely végig nyilallott minden tagján. '■ " v ■ - vv" .. ......................- • rv..-- - v ...............i \ ■ Egy perc múlva Rózsika az orvos dolgozószobájában állott. A lámpa égett, az asztalon levelek és egyéb Írások voltak, éppen javában dolgozott, mikor az ápolónő Edithhez hivta őt. Nyilván nem számított éjszakai látogatóra, mert mindent szerteszét hagyott az asztalon. Rózsika nagy izgalomban volt. Úgy rémlett előtte, mintha minden oldalról gonosz szellemek röpködnének körülötte, amelyek irtózatos fenyegetéseket sugdostak fülébe. De azért, nem rettent vissza, hanem félelmét és a gonoszoktól való irtózatot leküzdve, az asztalhoz sietett. Remegő kézzel kezdett turkálni az Írások között . . . hamarjában azt sem tudta már, mit keres, szeme mindig az ajtóra irányult, füle kifelé figyelt a folyosóra, nem jön-e valaki? Élete most csakugyan kockára volt téve. Mert ha váratlanul visszatér az orvos és őt itt találja az asztalon lévő írások és egyéb tárgyak között kutatva, ez halálát okozhatná. A doktor képes lenne őt megfojtani. Ettől az embertől nem várhatott irgalmat. Rózsika borzasztó izgalomban tapogatott kezével az asztalon. — Úristen, hol az üvegecske? — kérdezte magában vonagló ajakkal. — Hová tette a mérget? Talán még el sem készítette? Vagy talán már megcsinálta, de vagy szórakozásból, vagy pedig biztonság okából zsebébe dugva magával vitte? Nagy Isten, ne hagyj el. Ha ebben a percben meg nem találom a mérget, ha üres kézzel kell innét elmennem, akkor vége van Irmának és vége van Aladárnak. Oh, én Aladárom, t végzet nem akarja, hogy megmentselek! Végre is Rózsika arra a meggyőződésre jutott, hogy a méregüveg nincs az Íróasztalon. Hol van hát?; Kétségbeesés csa^ pott szivébe. Megtörve, reményében keserűen csalódva, már ki akart menni, midőn tekintete egy talapzatra esett, melyen az orvosok patrónusa, Aesculap mellszobra állott. A csodálatos szobor beesett arcával, mélyen fekvő szemével szinte visszataszitó hatással volt reá — Morvay doktornak valóban méltó társa volt. De ime, mi csillog a talapzaton, a mellszobor lábazatánál? Egy üvegecske állott, hátha abban van a méreg? Halk sikoly röppent ki Rózsika ajkán . . . egy szempillantás alatt hatalmába kerítette az üveget . . . Tartalma egészen ártatlannak látszott, olyan színtelen vtolt, mint a viz és mégis milyen borzalmas hatása lehetett. Kétliárom csepp elég ahhoz, hogy kioltsa egy ember életét, j De most mi tévő legyen? Ha elviszi a mérget, az feltűnést keltene. Morvay isszonyu lármát csapna és felforgatná az. egész házat, vagy legfeljebb hamarosan, újabb mérget készítene Soltész Feri számára. .. Ebben az esetben Rózsika nem nyerne semmit és á cél h’é'm lenne elérve. l'KU ''' Ekkor egy merész gondqlata támadt. Mintha a legnagyobb szükségben az Isten maga sugallta volpa neki. .., „ Az üvegecske csak be volt dugaszolva. A pamlag előtti asztalon vizes palack állott tele vízzel. A mosdóasztal nyitva volt, a mosdótálban szappanos viz, ami arra mutatott,' hogy Mórvay néhány perc előtt megmosta kezét, ami természetes is volt, hiszen mérges anyagokkal babrált.. . a > És most következett a merész .gondolat kivitele. Rózsika az üveg tartalmát a mérget, villámgyorsan a-mosdótálba öntőt-“ te, az üvegecskét pedig gyorsan tele töltötte vizzel, újra beduagszolta és visszatette a talapzatra, ugyanarra a helyre, hol előbb állott. A megkönnyebbülés sóhaja röppent ki Rózsika ajkán. — Hála neked, nagy Isten! Tervem sikerült. A borzasztó veszedelem el van hárítva, az istentelen merénylet meg van hiusitva. Rédey Irma nem fog áldozatul esni. Életben maradva beszélni fog és leleplezi azt a gonosztevőt, az igazi gyilkost. Aladár becsülete pedig helyre lesz állita és szabadságát visszanyerve, visszatér atyjának szerető karjai közé. De most gyorsan, el innét! Rózsika kisurrant a szobából és felsietett az emeletre. Celláját még nem érte el, midőn a női osztály egyik terméből nagy jajveszékelést hallott. Rózsika ijedten állott meg, azt hitte, hogy valami újabb szerencsétlenség történt, azért riadoznak és jajgatnak úgy az asszonyok. Az ajtó éppen kinyilt és igy Rózsika egész tisztán hallhatta, amint egyikük kiáltotta: — Meghalt . . . meghalt! Az angol nő holtan fekszik ágyában. A többiek különféle változatokban ordították ezeket a szavakat. — Hallgassatok! —- rivalt rájuk Morvay és hangja mennydörgés gyanánt harsogott végig a tágas termen. Azonnal viszsza ágyaitokba! És mivel az őrültek nem szűntek meg jajgatni, Morvay előkapott egy ostort és azzal kergette ágyaikba a jajveszékelő hadat. Majd odaszólt az ápolónőkhöz. — Vigyétek le a halottá a halottaskamrába, de gyorsan! Rózsika összecsapta kezeit. Csaknem hihetetlennek tartotta, amit most hallott. Edith meghalt volna? — Oh, Istenem, a szerencsétlen tehát kiszenvedett. A. gaz Morvay alighanem siettette halálát. Mindenható Isten, nincsenek nyilaid, melyekkel agyonsujtanád ezt a gonosztevőt, aki még a pokolbéli sétánynál is rosszabb? 30. FEJEZET Az utolsó kibúvó Rózsika még egyszer látni akarta barátnőjét, aki neki oly fontos szolgálatot tett, de ami neki életébe került. Meg volt győződve, hogy Edith még életben lenne, ha az ő kedvéért nem hivatta volna a doktort, ez a nyomorult siettette a szerencsétlen nő halálát. Bement tehát a női osztály hálótermébe, ahol különös látvány tárult a szemei elé. Az elmebetegek úgy üvöltöttek, minta ketrecbe zárt vadállatok, midőn egyik társukkal valami baj történik. Mig Morvay az ő megfékezésükkel volt elfoglalva, Rózsika Edith ágyához sietett. Ott feküdt a szerencsétlen mozdulatlanul, beesett arccal,, amely olyan volt, mint a viaszk. Szép szőke haja felbomolya hullott le két oldalt. Szelid szeme örökre lecsukódott, ajka örökre elnémult, de legalább a földi kintól is örökre megszabadult. Rózsika egy percig szótlanul állott a halál fensége előtt. Milyen titokzatos és sok tekintetben milyen borzalmas a teremtőnek ama intézkedése, hogy mindenkinek, aki született, meg is kell halnia. Ebben a tekintetben nincs különbség ember és ember között. Ezt a legnagyobb és legnehezebb adót mindenkinek meg kell fizetnie. A természet örök törvénye előtt mindenkinek meg kell hajolnia, legyen az szegény vagy gazdag, előkelő vagy alacsony, király, vagy alattvaló. Mi a halál? Senki sem tudja. De látjuk mindennap. A napnak nincsen olyan perce, melyen a földtekének valamennyi pontján valaki meg ne halna. Ezer és ezer millió azoknak a száma, kik előttünk már meghaltak. Nap-nap után látjuk, hogyan dőlnek ki mellőlünk ismerőseink, barátaink, kedveseink, a halál vajmi sokszor mély és sajgó, sebet üt sziveinkben, de nem segíthet senki. A tudomány foglalkozik a halál kérdésével, de megoldani nem tudja, a halál erejét megtörni nem lehet. • ■’ ■ '■ ■■■ ' 7 / -iv;./ ■ • , íj. v • -"•• / ; • .• ;• A lét titkai el vannak rejtve az emberi szem elől; az ember születik, anélkül, hogy tudnók, miképp jön létre és meghal, anélkül, hogy ennek létrejöttével tisztában volnánk. De belenyugszunk, mert ennek igy kell lennie és emberi hatalom ezt meg nem változtathatja. Krülbelül ezek a gondolatok foglalkoztatták Rózsikét, midőn merengve nézte a mozdulatlan halottat. Nem fogja többé kinyitni szemét, ajkáról nem hallja többé ezt a szót: Rózsika. Megfogta a halctt kezét és szinte összerázkódott, olyan hideg volt. — De legalább nem szenved többé, — mormogta Rózsika maga elé. — A föld alatt megtalálja a nyugalmát, amely után vágyódott. Imádkozni fogok érte, hogy a földöntúli élet nyugalmában legyen részt. Az Isten békéje legyen vele és az örök világosság fényeskedjék neki. Ekkor sietve jött Morvay a halotthoz, miután az izgatott . elmebetegeket egymásután ágyukba kergette. — Még mindig itt van a halott? — mondta már messziről bosszúsan. — Azonnal el kell vinni a halottaskamrába. Ezek a bestiák addig nem csillapodnak le. Előbb-utóbb mindegyikre rá kerül a sor. _De majd terád is, aljas ember — mormogta magában Rózsika. — Ha Isten segítségével bekövetkezik, amit remélek, ha kiszabadulhatok ebből a házból, akkor ... Többet nem mondhatott, mert már mellette volt az orvos. — Ah, te is itt vagy, kedves Rózsikám? — szólt Morvay nyájasan és olyan sóvár pillantást vetett a leányra, amitől ez borzadva összerázkódott. Rögtön meg is fordult és elmenekült a szomorú helyről és ennek a nyomorult embernek közeléből. (Folytatjuk)
