Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1964-09-17 / 38. szám

Thursday, September 17, 1964

AZ ISTEN KARDJA ÉS A HADAK ÚTJA

Vájjon hová temették Attilát? Hornéinak, a nagy görög költőnek születése felett hét város versengett, Attila sírját országok vitatták magukénak. A magyar krónikások sem tudtak megegyezni a helyben. Némelyek azt állítják, hogy túl a Dunán, Keveháza tájékán, a “nagy hunn nemzeti temetőben” alussza örök álmát, mások azt állítják, túl a Tisán, Dombegyháza tájékán. Vannak, akik a Baracska mellett fekvő szentiváni pusztán, Budapest és Fejérvár között, és vannak, akik a somogymegyei Attala faluban keresik a sírját. De az idegen népek közül is nem egy foglalta le sírját a maga földjének. Az osztrákok azt mondják: az ősrégi Hainburg táján porladozik Attila, de keresték a sírját az Ets med-Irta: BENEDEK ELEK

rében is, Pettau környékén, Stíriaiban. A franciák a chalonsi síkságon kutattak, ott, ahöl Aetiussal azt a rettentő csatát vívta meg s ezen a síkságéin egy magas sirhalmiat Attila nevéről nevezett el a nép. Keresték a sírját Felső-Oílaszorsziágban is, sőt többször hiresztelték, hogy meg is találták. Lengyel tudósok meg azt vitatták, hogy Galicia földjében pihen a nagy világhódító. íme, a magyaron kívül négy országnak földjében adott pihenőt tudósok okoskodása, népek képzelete világverő Attila holttestének. Az ő élete, az ő tettei, az 5 halála, az ő sírja századokon keresztül foglalkoztatta s foglalkoztatja az elméket, bizonyságául äz ő nagyságának.

' Valóban nagy volt ő, meszsze túlszárnyaló korának minden más hősét, minden más fejedelmi személyét. Hirtelen jött halála megakadályozta, hogy szétbcnthatatlanul megteremtse a rengeteg I hunn birodalom egységét s miég ki sem zöldült a fü azon a magas halmon, melyet sírja fölé emel a gyászba borult nép, összeomlott a hunn ok bi^ rodakna, világverő nagy hatalma. Nyomban kitört az átkos viszálykodás Attila fiai közt a hatalom fölött s a meghódított népek egyszerre felemelték fejüket. Öt fia maradt Attilának: Ellákh, írnák, Emmedzur, Ultzindur és Döngezikh .Ellákhot, a legidősebbet illette a főhatalom, ám a testvérek nem tudtak

ebbe bclerugodni, kitört a tcstvérhar s mi természetesebb, mi hogy a népek . megragadk a kedvező alkalmat: rombdönteni a hunnok világbirodmát. Több ütközet után Innoniában, a Ne! tád-patak ellet volt a döntő ütközet. . gepidák, gólok, svévek, igiok és herulok egyesült hl,ere je tönkre ver- i te a hunne s a velük szövet. kezeit aláik, skirek és satágarok sereit. Ebben a csatában esett :;1 Ellákh s vele vagy harmeezer vitéz. Hősi halált haltíllákh — Írja Jordanes — így csak ilyet kívánhat va, Attila is neki! A megver ser eg visszahúzódé tt az ADuna és Den eper mellékeké.Amott, Kis-Scyíhia vágénhárom fia telepedett megAttillának: írnák, Emr.edzurs Ultzindur, a Denepor meakén pedig Dengezikh, aká89-ben a keletrómaiak elH viselt hadjáratban esett e Az ötödik század j vége tájármár mind a déloroszcrszá{ síkságon tanyáztak a hunrk . . .

‘ ’ ’ ’ ’V( ‘/vli' ' Ve- : '*% • . ■'

Attila ö fián kívül még

' egy fiáró van emlékezés: Csaba az, nek nevét nem a

' történetírás, de a népmonda | őrizte meg. Gyönyörű egy monda ez. Azt regéli, hogy a hum birodalom összeomlá| sa után egy maroknyi hunn ! sereg itt maradt a mai ma! gyár föld keleti szélén: Csaba vezér, Attila fia hagyta itt j azzal, hogy hirt visz az “otthon” maradt magyar testvereknek s visszajön velük újra romezer vitéz vált ki Csaba ! seregéből s telepedett le a mai Székelyföldön, — igy szól a monda. De mielőtt Csaiba j visszaindult Szittyaországba, j áldoztak a tűznek, áldoztak a víznek, azután a levegőnek,

I végezetül a földnek. S megesküdtek mind a visszatérők Isten szabad ege alatt, hogy, ha a székelyeket ellenség támadná, vissza térnek még a világ végéről is. Hírül viszi nekik a tüzj ha ez nem: a viz; ha a viz nem: a levegő; ha ez nem: a föld.

És háromszor tértek meg utj okból Csaba vitézei a hir- I adásra s verték szét a székelyek elleneit. De aztán telt, múlt az idő, Csaba nem jött vissza a magyar testvérekkel. Már rég por és hamu volt elfoglalni Attila örökét. Há-Csaba, mikor újra ellenség támadott a székelyekre. Hiába néztek Szittyaország felé, rom jött segítség. De halljatok csudát, mi történt! Mikor éppen az utolsó csatára készült a székelység, éjnek éjszakáján világosodik az ég s im, a csillagoknak fényes ragyogása közt megjelenik Csaba'királyfi s nyomában a vitézek, kik sok száz esztendővel annak előtte háromszor verték széjjel a székelyek ellenségeit. Nem hagyta ©1 a székelyeket az ő csillaguk, a Szafurmus csillag. Hírül vitte a magas menyországba: bajba’ van a székely!

— Fel, fel, vitézek kiáltott Csaba s im felfcerekedének a halott vitézek, végig szágulnieika a csillagos ég boltozatján, sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben s a székely határon, hol az ég reáhajlik a begyekre, leszállanák az égből. Rettentő rémület szállj a meg az ellenséget, láttára a hunn vitézeknek, kik az égből szállottak állá s nem hagyják a székely testvért nagy veszedelmében. Füt a tenger ellenség esze nélkül, nincs az a vitéz, fiki

megállani merjen, aki vissza is tekintsen. És halljátok, csudáljiátck, Csaba és vitézei ismét felszállanak a csillagos ég boltozatjára s visszaiszáguldanalk azon az utón, amerre! j övének. Ragyogó fehér ut verődök a paripák lába nyomán ,amely el nem enyészik soha s megmarad örökkönörckkié: a hadak útja ez. Ott ragyog az égen, csillagos estéken.

A történetírás nyomról nyomra járó kutatása nem igazolja ugyan a felséges szán regét, de népünk lelke 'kegyeletes szeretettel csüng az aráról fiúra szálló hagyományon, mely azt hirdeti, hogy a székelység a hunniok ivadéka s ez a maroknyi nép századokon át erős hittel várta a magyar testvérek bejövetelét, Attila földjének visszafoglalását. Él ez a hagyomány ma is a magyar nép leikébe«, s midőn négyszáz év múltán megjelentek a mágyarok, Attila földjét, Attila örökét foglalták el; azt a földet, melyről annyi csodát regéit őseiknek Csaba vezér ...

(VÉGE)

SZERELEM

kef Arjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

Az ajtón kárpit volt, melynek hasadékán át Rózsika benézett. Morvay doktor az Íróasztalnál ült és szivarozott, egész lénye, különösen pedig apró szeme elárulta, hogy valamivel nagyon meg volt elégedve.

Előtte-egy karcsú termétü, rőt hajú fétfi állt, aki nagy hévvel beszélt hozzá.

—*• Azt hiszem; doktor ur, ön megértette mindazt, amit most elmondtam önnek és gyorsan el fogja magát határozni. Valóban nincs sok vesztegetni való idő. Különösen én alattam nagyon ég már a föld. A társalkodónő állapota tegnap határozott javulásnak indult, az orvos állítása szerint a válság elmúlt és néhány nap múlva elméje is teljésen rendbeli lösz. Ezer mennykő — első dolga lesz megmondani, hogy ki voltaképpen a gyilkos. Erre nézve nem lehet semmi kétség, mivel a vizsgálóbirő alaposan ki fogja kérdezni.

— És ez természetesen önre nézve fölötte kellemetlen lenne, — jegyezte meg Morvay minden gunk nélkül. — Az ördögbe is Soltész Feri, mikép jutott arra a gondolatra, hogy kést mártson Rédey Irma keblébe? Erre nem adtam önnek megbízást, ez egyáltalán nem fölvéve programunkba.

Rózsikának össze kellett szednie minden erejét, hogy tarthassa magát. Lábai remegtek, szive összeszorult, az a kevés is, amit eddig hallott, egy förtelmes örvényt tárt fel előtte.

Most már tudta, ki volt a gyilkos. Nem Földváry Aladár volt az, hanem ez a rőthaju férfi, aki Morvay doktor előtt állt,' ez mártotta a gyilkos tört Rédey Irma szivébe.'Ez az igazi tettes, aki csakis annak a körülménynek köszönheti, hogy még szabadlábon van, mert Rédey Irmát még nem lehetett kihallgatni. Ez tette lehetővé, hogy Földváry Aladárnak kellett helyette ülni és elszenvedni a büntetést is, melyet a törvény a gyilkosságra szab, ha a gyalázatos fondorlat ki nem derül.

Rózsika feje szédült, midőn a gazsságnak eme förtelmes örvényébe tekintett. De csakhamar összeszedte magát. Most erősnek kellett lennie, összekellett szednie minden figyelmét, hogy meghallgassa a többit is, ami még hátra volt.

De már az is elég volt, amit eddig halott. Ezzel is kiszabadíthatná börtönéből Aladárt. Egy hang azt súgta neki, hogy rohanjon el azonnal a gonosztevők közeléből, akik még a levegőt is megmételyezik. De valami titkos hatalom visszatartotta őt.

Voltaképpen, mit akar most tőlem? — kérdezte Morvay. — Csak azért jött, hogy mindezt nekem elmondja? A hiruapokból már ismerem az esetet és első gondolatom az volt, hogy a gyilkos nem lehet más, mint ön. Csak azt az egyet nem tudtam megmagyarázni, magamnak, mikép kerülhetett Földváry Aladár gyanúba?

Igen egyszerű. Rédey Irma egy alkalmatlan percben utamba került és veszélyes lett reám. Én tehát Földváry Aladár grófnak mondtam magam. így történt, hogy a súlyosan sebesült őt nevezte meg.

— Ha beléje döfte a tőrt, miért nem ölte meg egészen?

— Akartam, de úgy látszik, ez egyszer nem sikerült, amit igazan sajnálok. De erről kár beszélni. Most arról van szó hogy a fenyegető veszélyt elhárítsuk.

— Ebben én nem segíthetek.

, 7 De segithet‘ Adí°n mérget, de olyat, mely gyorsan öl

es mégis anélkül, hogy nyomot hagyna maga után. Érre most egeto szükségem van. Az igazságnak nem szabad kiderülnie, e ey rmaról legfeljebb azt fogják mondani, hogy szivbénulás— És mi lesz akkor Eldváry Aladárral? — kérdezte a doktor, mialatt egy györs plantást vetett Soltészre.

—• Hogy mi lesz? Ernnézve nem foroghat fenn semmi kétség. Ha Réday Irma beltal, akkor az ö életéért nem adnék egy fabatkát sem. A hóhéimár köszörülheti is a bárdot. És akkor legalább ön is megszaadul tőle örökre. Adjon hát gyorsan valami mérgét, ezt az ölérdeke is kivánja.

Rózsika csak nagyneheen fojthatta magába felháborodását, a harag, a megvetéspangos szava már ott leoegett ajkán, lángoló tekintettel máát akart rohanni a belső szobába, hogy a két gonosztevőre kiltson: “Gazemberek”, le vagytok leplezve! Reszkessetek a törény kezétől!”

Ezalatt Morvay doktorigyszer-kétszer fel s alá nyugtalanul járkált,a szobában. Végi megszólalt:

— Legyen tehát. Kap tlem mérget, mégpedig olyat, aminőt kiván. De nem most, mrt előbb el kell készíteni a laboratóriumban. Jöjjön el hóin?, majd akkor kézhez kaphatja.

:—Holnap? Ön könnyei beszél, doktor ur. Önnek huszonnégy óra talán semmi, de nkem a vesztemet okozhatja. Gondolja meg,, hogy már a torkenon van a kés. Ha Rédey Iripa beszél, akkor veszve vagyok, mert ő elő fogja adni az igazi tényállást. A,legelső szembesíts elfogatásomat eredményezheti, én pedig nem egyedül megek ám a börtönbe ,..

— Haha! —, kacagott Mcvay rekedten. — A kis Lolát is magával viszi?

— Önt is, doktor ur, önt. s!

— Hohó! Miért engem?!

A vereshaju hozzáment s néhány szót súgott a fülébe. Morvay ettől egyszerre elsápdt, mint a fal.

— Most tehát beláthatja —, folytatta Soltész, — hogy ön ,s veszélyben forog, ha nem sikerül Rédey Irmát még a kihallgatás előtt elnémítani. A álág bámulni fog, ha megtudja, - hogy a derék Morvay doktoi szövetségre lépett a betörő királlyal, Szentiványi Géza kifeztása végett. Meg aztán mást is megtudna az ámuló világ, pddául azt is, hogy ez a hires orvos, ez a derék emberbarát...

— Csitt...! Egy szót setovább! — vágott szavába az orvos.— Nincs joga igy beszéln rólam. ••• —*•

— Adja hát ide a mérge,, mert különben az ördögbe is — ön lesz az első, akit magammal rántok.

Az orvos dühsen járt fel s alá a szobában.

— Azután be tudná-e le;alább adni neki? És hogyan? — kérdezte azután.

—Az a legkevesebb. Én árok be minden nap a gyógyszertárba orvosságért. Nagyon szóén be tudnám csempészni a mérget, mert az orvos nincs mincig ott.

— így már jól van, — mondta Morvay megkönnyebbülve. — Ha igy áll a dolog, akkor nem kell kétségbeesni. De sokat ne keverjen bele a méregből, legfeljebb cgy-két cseppet, ettől aztán Rédey Irma meg lesz szabadítva minden földi kintól...

— Ide hát azokkal a cseppekkel, amelyeknek ön szerint ily jótékony hatásuk van. Égek a vágytól Irma onagyságának és az ő tiszta lelkének a mennyország örömeit megszerezni. Addig nem megyek el, amig a nérget meg nem kapom.

— Mondtam már, hogy mindjárt nem lehet — vetette ellen Morvay. — Az ilyet nem szokás készenlétben tartani a háznál. Előbb meg kell csinálni, még pedig nagy vigyázattal, amihez idő kell. Tegyen addig egy sétát, vagy üljön be valamelyik csapszékbe, igyon meg egy liter bort, hogy egy kis bátorsága is legyen és éjfél tájban tétjén vissza. Akkor meg fogja kapni amit kiván.

— Jól van — mondta Soltész Feri. — Azt az egy éjjelt még kivárhatjuk, mert Rédey Irma még nincs annyira, hogy már holnap beszélhetne. Az orvos legalább úgy mondta, hogy egy napig még ne bántsák őt. Nos, ezt az egy napot én fogom a magam céljaira felhasználni. Rédey Irma holnapután már nem fog beszélni, ha ugyan ön bizik a méregben.

— Feltétlenül! — erősítette meg Morvay.

— Akkor hát a viszontlátásra -— szólt. Soltész Fen.

Ezen szavak hallatára Rózsika hirtelen abbahagyta a hallgatózást és gyorsan kimenekült a szobából. Ha ezek ót meglátják, akkor menthetetlenül veszve van. Ezek a gazemberek képesek lennének, őt megölni.

Minden tagjában reszketve tért vissza a cellájába. Felindulása oly nagy volt, hogy hamarjában nem is tudta, hogy hol áll a feje. Kimerültén dobta magát fekhelyére és mit tehetett volna egyebet, zokogott, anélkül, hogy tudta volna igazi okát. Voltaképpen azonban örülnie kellene. Ártatlan, tiszta lelke visszaborzadt attól a kimondhatatlan rosszaságtól, melynek az imént tanúja volt, de most legalább egész biztosan tudja, hogy ki a gyilkos. És ez az ember Szentiványi Géza gróf kastélyában van, ott úgyszólván bizalmi állást tölt be és most egy másik életet is ki akar oltani.

Rédey Irmát tehát meg akarják mérgezni. Ilyen módon akarják Örökre elnémítani azt az egyetlen tanút, aki képes lenne Földváry Aladár grófról levenni a rettentő gyanút, melyet ez a gazember ráháritott.

És ha tervük sikerül, akkor Aladár csakugyan veszve van. Rózsika már látta lélekben, hogyan viszik őt a vesztőhelyre, a lélekharangot kongatták, a vérpad mellett iszonyú bárddal állt, vérpiros palástban a hóhér.

Vad sikollyal szökött fel fekvőhelyéről és összekulcsolt kezeit ég felé emelve, zokogva kiáltotta:

—- Nem, nem, Aladár, nem szabad meghalnod; saját életemmel váltalak meg a megszégyenítő haláltól. Saját magamat áldozom fel, ha másképp nem menthetlen. Nem engedhetem, hogy az igazságot sárba tiporják, hogy ezek a gonosztevők győzedelmeskedjenek az ártatlan fölött. Én leszek a tanú melletted. Bizonyságot teszek az igazság mellett, jövök, Aladár, jövök!

Ebben az órában, midőn Aladár veszedelmes helyzetét és szörnyű gyötrelmeit felidézte, most érezte csak igazán, menynyire szereti őt. De nem csupán az újból fellángoló szerelem serkentette őt. Máskülönben is tisztán látott már. Most megismerte, hogy Morvay doktor a hazugságok valóságos hálójával vette őt körül.

Rájött, hogy mindazok a lelplezések, melyekkel öt szerencsétlenné tette, mind, mind csupa hazugság. Ez most oly tiszta volt előtte, mint a napfény. Hazudott a doktor, amikor azt mondta neki, hogy Földváry gróf az ö apja. Hazudott, amikor a grófnak alávaló, nyomorult szándékot tulajdonított.

Ezzel csak elkeseredetté és ennek következtében lelkileg gyöngévé akarta tenni. Nagy ég, ez a beszélgetés, melynek az imént fültanuja volt, megmutatta, milyen förtelmes ember ez az orvos és milyen hallatlan képmutatás lakik benne . ..

Rózsika az ablakhoz lépett és a kétségbeesés szenvedélyével ragadta meg a vasrudat és rázta, miközben forró könnyek peregtek le az arcán.

— Óh, Istenem! — fohászkodott az éghez, — adj oly nagy erőt, amilyennel Sámson birt, hadd törjem szét ezeket a vasrudakat, melyek útját állják szabadságomnak. Ti, örök csillagok ott fenn a magas égen, tekintsetek rám, világítsatok be szivembe és lássátok azt a nagy szerencsétlenséget, melynek áldozatul estem. Ti mennybéli angyalok, kik a Mindenható trónjánál szent zsolozsmákat zengetek, segítsetek rajtam, nehogy végképp erőt vegyen rajtam a kétségbeesés. Nem maradhatok tovább ebben a házban, mert egy szent feladat teljesítése vár reám. Meg kell mentenem két emberi életet: Rédey Irmáét, akit istentelen kezek meg akarnak mérgezni, azután Földiry Aladárét, akit vérpadra akarnak juttatni olyan bűntény miatt, amit nem ő követett el. Oh, miért vagytok olyan szótlanok, ti csillagok, miért nincs megadva nektek a beszéd, hogy vigasztalhatnátok azokat szerencsétleneket, akiknek ezen a földön mör nincs mit remélniük.

Lehorgasztotta fejét és könnyezett. Mikor ismét felnézett, egy csillag, fényes kört irt le és lebukott az égboltozatról. Oh, a csillaghullás! — mormogta maga elé Rózsika. Azt mondják az emberek, hogy aki csillagot lát hullani, annak teljesedik kívánsága, amelyet akkor táplál lelkében. Én tehát azt a kívánságot nyilvánítom, vajha megmenthetném Rédey Irmát és Aladárt a haláltól. Engedjétek, óh, ti csillagok, hogy kívánságom teljesedésbe menjen. (Folytatjuk)

8. OLDAL