Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-28 / 21. (22.) szám

AMERICAN IN SPIRIT HUNGARIAN IN LANGUAGE HUNGARIAN WEEKLY DF TRENTON AND VICINITY AMERIKAI SZELLEMŰ MAGYAR ÚJSÁG VOL. 51. ÉVFOLYAM No. 21. SZÁM ÁRA 15c—SINGLE COPY 15c TRENTON, N. J, Thursday, May 28, 1964. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG VEZETŐI A KÜLÜGYMINISZTÉRIUMBAN WASHINGTON — Az Ame rikai Magyar Szövetség Inté­­. ző Bizottsága május 12-én az Egyesült Államok és Magyar­­ország kapcsolatainak rende­zését hirüladó sajtóközlemé­nyek ügyében megjelent a külügyminisztériumban és Dean Rusk külügyminiszter­nek cimzett memorandumot gyújtott át az illetékeseknek. \\l A memorandum hivatkozik az amerikai sajtó hireire és 'jj hangsúlyozza, hogy az AMSz, , mint az amerikai magyarság csucsszervezete, mind az óha­zai, mind az Egyesült Álla- i mokban élő magyarszármazá­­su polgárok érdekeinek szem előtt tartásával, állást kiván foglalni az ügyben. Kiemeli, hogy a kapcsolatok rendezése a Kádár-rezsim életbevágó ér­deke. Éppen ezért kéri az il­letékes kormányszerveket, hogy a következő engedmé­nyektől tegye függővé a kap­csolatok rendezését: 1. A szovjet megszálló csa­patok hagyják el Magyaror­szág területét. 2. Az utolsó évtizedek tö­meges meneküléseinek követ­keztében elszakadt családok egyesítésének érdekében a családtagjaikhoz kivándorol­ni óhajtó magyar állampolgá­roknak korlátozások nélkül adják meg ezt a lehetőséget. 3. A különféle címek alatt még mindig börtönben síny­lődő szabadságharcosoknak adjanak teljes amnesztiát. 4. Mindszenty bíborost re­habilitálják. 5. Szállítsák le elfogadható színvonalra a Magyarország­ra küldött ajándékcsomagok­ra kivetett felháborítóan ma­gas vámokat, illetve az IKKA csomagok hallatlanul magas árait. 6. Nyújtsanak egyéni kár­térítést a magyarszármazásu amerikai polgárok Magyaror­szágon elkobzott, illetve álla­mosított javaiért. Az AMSz a jelenlegi hely­zetet és a tárgyalásoknak egyelőre csak a kapcsolatok rendezésére irányuló célkitű­zését figyelembevéve a felso­rolt pontokban látja a most elérhető engedményeket. A küldöttség ugyanakkor felhívta a külügyminiszté­rium figyelmét arra, hogy a clevelandi Plain Dealerben megjelent rövid szerkesztősé­­gi hir szerint az amerikai-magyar tárgyaláso­kon felmerül a Szent Korona visszaszolgáltatásának ügye is. A külügyminisztérium kép­viselői hangsúlyozták, hogy ez a pont az újság privát vé­leménye, a külügyminiszté­rium a tárgyalásokkal kapcso­latosan semmiféle nyilatkoza­tot nem tett, igy ez a hir me­rő találgatás következménye. Az Egyesült Államok ezügy­­ben 1951-ben nyilvánosan ki­fejtette véleményét, mely sze­rint a Szent Korona a magyar nemzet tulajdona és az idő nem alkalmas arra, hogy a magyar nemzet részére vissza szolgáltathassák. Az Egyesült Államok kormányának állás­pontja azóta mit sem válto­zott és 1951 óta a magyaror­szági rezsim sem hozta elő ismét a Szent Korona ügyét. A külügyminisztérium kép-ÉPITŐ ÉS ASZTALOS. Házak építéséi és régi építmények javí­tását, átalakítását vállalja. Épít­kezési kölcsönöket elintéz: Fenyő József. Telefon: CH 7-8484. viselői köszönettel vették a memorandumot és ígéretet tettek arra, hogy megfelelő helyre eljuttatják és mint a múltban, most is igyekeznek érvényt szerezni a memoran­dumban foglalt és az óhazai, valamint az amerikai magyar­ságot érintő kérdéseknek. Az AMSz Intéző Bizottsága ugyancsak köszönetét fejezte ki, hogy az értekezlet során kérdéseire választ kaphatott s kijelentette a magyarság vé­leményét az amerikai kor­mány felé. Néger főpap Ez idő szerint hatvannégy néger püspöke van a kato­likus egyháznak. Ezek közül egy bíboros és tiz érsek. A legtöbb néger püspök Kon­góban van — tizenegy. Utána következik Tanganyika nyolc püspökkel. Lelkészegyesületi gyűlés BRIDGEPORT, Conn.— A Református Lelkészegyesü­let keleti körzete május 25-én, hétfőn itt tartja legközeleb­bi gyűlését, Dr. Böszörményi István elnök templománál. Dr. A. Carr, a Yale egye­tem tanára fog előadást tar­tani. A Keleti Körzet lelkipász­torai abban a szerencsés hely­zetben voltak ez utóbbi tíz hónap alatt, hogy elnökük mindig gondoskodott kitűnő előadókról, kiknek szava szel­lemi és lelki táplálék volt. A múlt év végén Dr. Kom­játhy Aladár beszélt Kálvin Jánosnak a magyarországi ségben Nyugat-Németország militarista körei Nyugat-Né­­metországot és Nyugat-Ber­­lint a szocialista országok el­leni aknamunka európai köz­pontjává és a menekült fa­siszta elemek gyűjtőhelyévé tették. A NATO többoldalú atomhadere j ének létrehozá­sa és Nyugat-Németország bevonása rendkivüli veszélyt jelentene a nemzetközi béké­re. Európa és a világ béké­jének megszilárdítása meg­követeli a nyugat-német re­vansista politika feladását és' a nyugat-német militaristák távoltartását az atomfegyver­kezéstől. A Magyar Népköz­­társaság a béke érdekében tett jelentős engedménynek tekinti Kelet-Nómetország; készségét, hogy Nyugat-Ber­­lint önálló politikai egység­ként kezelje s számára a semleges szabad város státu­sát biztosítsa, bár jog sze­rint egész Berlin Kelet- Németország területéhez tar­tozik.” A Pennsylvania Railroad két tehervonata egymásnak rohant. Keresik a három elpusztult vasutas holttestét. A személyzet másik három tagja megsebesült. KÄDÄB-UIBHICHT ÖLELKEZÉS reformátussággal való kap­csolatairól. Dr. Ronald Szán­tó Harrington, a N.Y. Com­munity Church lelkipászto­ra beszámolt erdélyi útjáról. Ugyanazon ut tapasztala­tairól számolt be Franklin C. Fry püpök is. Dr. Oscar Cullman baseli teológiai ta­nár beszélt a Vatikáni Zsi­nat első és második ülés­szakáról, miken ő maga is résztvett. Az április gyűlés meghallgatta Dr. Bütösi Já­nos és Nt. Csordás Gábor esperes két szemszögből elő­adott és megvilágított közös előadását, “Temetési gya­korlatunk kritikája” címen. A keleti körzet lelkipász­torainak közössége megte­remtette azt, amit denominá­­ciós alapon évek hosszú so­rának igyekezete sem tudott elérni: lelki, baráti és szelle­mi egységet önmaguk között. A HONOSÍTOTT ÁLLAMPOLGÁROK WASHINGTON.— Rész­leteiben is ismertettük a Legfelsőbb Biróság dönté-i sét, amely alkotmányellenes­nek nyilvánította és ezzel hatályon kívül helyezte az 1940 évi — csaknem negyed­századon át érvényben volt— törvényi rendelkezést, hogy a honosított állampolgár, ha három évnél tovább egyfoly­tában születése országában, vagy korábbi állampolgársá­ga országában tartózkodik, automatikusan elveszti ame­rikai állampolgárságát. En­nek az elvi döntésnek mesz­­szemenő következései lesz­nek. Ezrek, akik elvesztették amerikai államipolgárságukat most tartózkodási helyük US. konzulátusától kérhetnek amerikai útlevelet. Sokan 1940 óta meghaltak; ezek gyermekei automatikusan amerikai állampolgárok let­tek volna, de a törvény ed­digi alkalmazása folytán ettől a lehetőségtől elestek. Hon­­talanitottak gyermekei most folyamodhatnak a tőlük al­kotmányellenes törvény alap­ján megvont honosítási le­hetőségért. Változás lesz az útlevelek tartalmában is. Ma még az útlevelekben van egy figyel­meztetés a három éven túli külföldi tartózkodás követ­kezményére. Az ezután kiál­lításra kerülő útleveleikből ezt a figyelmeztetést törölni fogják, illetőleg később nyom­tatandó útlevelekben el­hagyják. Ezzel kapcsolatban emlí­tendő, hogy az amerikai út­levelek három évi érvényes­sége éppen a külföldi tar­tózkodási korlátozásra vezet­hető vissza. Valószínű, hogy uj törvény az útleveleknek öt évre való kiállítását fogja előírni. A főbirósági döntést Doug­las biró foglalta Írásba s abból idézzük a következő je­lentős megállapításokat: “Abból indulunk ki, hogy az ittszületett és a honosított állampolgárok jogai egyen­lő méltósággal bírnak és egybetartoznak. Csak egy különbség létezik az alkot­mány értelmében: az, hogy csakis születésüknél fogva amerikai állampolgárokat le­het az Egyesült Államok el­nökének megválasztani. . . El­vetendő az a feltevés, hogy a honosított állampolgárok cso­portja kevésbbé megbízha­tó és kevésbbé hü a nemzet­hez. Következésképpen a ho­­nositottakat a törvény nem kezelheti másképp, mint az ittszületett polgárokat. . . Az 1940 évi törvény a honosi­­tottakat másodosztályú állam­polgárokká degradálta és ez az alkotmánnyal nem egyez­tethető össze.” A főbiróisági döntés pontot tett egy nagyon régi vitás kérdés végére. Először 1907- ben mondta ki a kongresszus, hogy: a honosított amerikai polgár, aki két vagy több évet tölt szülőhazájában, már ottani hosszú tartózko. BUDAPEST.— l(FEC) A magyarországi kommunis­­t ta párt központi bizottsága — meghívta a keletnémet kom­munista állam vezetőségét: “baráti” látogatásra; a kül­döttséget Walter Ulbricht ve­zette, a legmakicsabb sztá­linista a szovjet táborban. A keletnémetek május 6-án ér­keztek a fellobcgózott Feri­hegyi repülőtérre, ahol Ká­dár, Dobi, Kállai Gyula, a szokásos társaság fogadta őket. Kádár üdvözlő beszédé­ben azt mondotta, hogy “ki­emelkedő jelentőségű politi­kai esemény” a látogatás,— amit Ulbricht megerősített: “Látogatásunk a Magyar Népköztársaságban hozzá­járul a népeink és államaink között meglévő testvéri köte­lékek további erősítéséhez, a béke és a szocializmus vi­lágnézeti győzelme javára.” A megbeszéléseket és ban­keteket gyár- és kolhozláto­gatások követték, a német küldöttség csoportokra oszol­va látogatta meg Győrt, Cse­pelt, a Hajdúságot, Debrecen városát. Majd nagygyűlés volt a Sportcsarnokban, és minden beszédben, felkö­szöntőben, nyilatkozatban azt hangsúlyozták ki,hogy meny­nyire azonos a két párt és a két állam nézete minden kér­désben. A látogatás igazi cél­ját illetően csak találgatni le­het, mert a kelet-németek még a szovjet táborban is meglehetősen elszigeteltek, a csehek és a lengyelek elég­gé gyűlöli kőket, a romá­nok visszadobták a gyártmá­nyaikat, a bolgárok a Balkán felé orientálódnak, igy Ká­dár meghívását nem lehet másképp magyarázni, mint­hogy megint szívességet tett Kruscsevnek: Szeresse valaki a németeket is a táborban. . Ulbricht emlegette a német múltat, ami sok bajt okozott a szomszédaiknak, de fogad. kozott, hogy ők egészen má­sok. A kelet-német kommu­nista állam az első “béke-ál­lam”, amely békében akar Nagy Pál (112 Howell St., Trenton, N. J.) keresi öröklési ügyben Gégényi Millie-i. A házasságkötés Bridgeport, Conn.­­ben volt 1921-ben. dásával azt a szándékát nyil­vánítja, hogy nem tart to­vább igényt amerikai állam­­polgárságára. Későbbi tör­vény az idegenben tartózko­dásnak ilyen magyarzatát elvetette s az 1940 évi tör­vény pontokba foglalta az állampolgráság elvesztésé- . . . ..... , , . & Asszonyt keresünk, aki gond­nek okait, a 3 illetőleg az jál viselné egy idősebb férfinek. 5 évi távoliét automatikus I Saját szoba, koszt és kevés fize­­, ies. Kellemes otthon. Hívja Mrs. kovetkezmenyeit. Tranks, 297-9095. élni szomszédaival, s csak az a kívánságuk, hogy végre kössenek békét velük. Szidta | a nyugat-német “imperialis­tákat”, s amig Nyugat-Ber­­lint nem nyilvánítják sem­leges szabad városnak, s őket el nem ismerik, addig a má­sodik világháború maradvá­nyait nem lehet felszámolni. Eldicsekedett eredménye­ikkel: ma már többet ter­melnek, mint amennyit az egységes Németország 1936- ban termelt. Teljesen korsze­rű a tervezésük; a technoló­giájuk. és termelési szerve­zésük a legtökéletesebb. A hét napos látogatás végén — Ulbricht váratlanul kijelen­tette, hogy semmi kifogásuk az ellen, ha Magyarország normalizálni kívánja a viszo­nyát Nyugat-Németország­­gal,mert abból mindegyikük­re csak jó származhat. Ma­gyarország kereskedelmi ki­­rendeltséget tart fenn Nyu­gat Németországban, amely diplomáciai immunistást él­vez, hasonló nyugat-német szervezetet nyitottak meg Budapesten is. A kelet-német küldöttség elutazása előtt közös nyilat­kozatot írtak alá, amely új­ból kihangsúlyozza nézeteik azonosságát, a továbbiakban pedig igen erősen elkötelez­te Magyarországot Kelet-Né­­metország támogatására. . Követve azt a moszkvai vo­nalat, hogy a német kérdés legjobb megoldása, ha a há­rom Németország (Kelet-Né­­metország, Nyugat-Németor­szág és Nyugat-Berlin, mint szabad város) politikáját kö­vetik, a Kádár-kormányzat a német egység ellen foglalt ál­lást: “Hazánk támogatja a Né­met Demokratikus Köztársa­ság (Kelet-Németország) kor­mányának javaslatát a kiét német állam atomfegyver mentesítésére. Mindkét kül­döttség kötelességének tekin­ti a népek figyelmét felhívni, hogy Európa népeinek béké­jét fenyegeti a nyugatnémet revansista politika és atom­­fegyverkezés. A nyugatnémet kormány az egyetlen Euró­pában, amely területi köve­telésekkel lép fel más álla­mokkal szemben. Az ameri­kai imperialistákkal szövet-PARIS MÁR NEM AZ, AMI VOLT - ivirnTim ftKftiTflTTáff avasam1 Ami Magyarországon a Vásárcsarnok, Amerikában a Market House, az Párisban Les Halles, magyarul: a csar­nokok. Illetőleg csak volt, mert kilakoltatják az egész nyílt meg, amikor a Capet család sarjai uralkodtak Franciaországban és az Ár­pád királyok Magyarorszá­gon. Királypártiak voltak akkor a mészárosok és a vásártábort Rungis külvá­rosba. El kell takarodnia az útból, mert leküzdhetetlen forgalmi akadály lett az automobil korában. Három és fél éven át ta­nulmányozta a francia kor­mány, mitévő legyen ezzel az épülethalMazzal, végül majdnem egyhangú halálos Ítélet hangzott el: Ki vele! El vele! 50 millió dollár költ­séggel kilakoltatják Parisból Les Hallest, “Páris Gyom­rát”, ahogy Zola elnevezte. Paris gyomrát, amely Fran­ciaország lakosságának egy­ötödrészét táplálja. Büszke, vagy legalábbis ez a 600 akeren elterülő, cigánytelepre emlékeztető nagyvásárcsarnok, 1137-ben Hurrá! NEW YORK.— Leonard Ly­ons, a hires pletykarovatve­zető jelenti, hogy egy ismert ipari mágnásnak sikerült megoldani örökségi prob­lémáját: vagyonából 11 mil­lió dollárt kihelyezett egy Bahama szigetre, ahol nincs hagyatéki adó, igy hát Mr. Sokszoros Milliomos gyer­mekei, amikor apjuk meghal, könnyebben fogják elviselni az árvaságot, mert egyet­len cent örökségi adót sem kell majd fizetniük. A baha­mai szigetlakók hálásak le­hetnek az Egyesült Államok­nak azért ,hogy “korlátlan lehetőségeket’' nyújtott an­nak a meggazdagodott pol­gárának. Szakszervezetiek heves támadása PHILADELPHIA, Pa. — építőipari munkások szak­­szervezetének mintegy 100 tagja megtámadott 12 olyan épületet, amelyet egy Roy Fuiman nevű építési vállalko­zó most renovál és újjáépít. A támadók botokkal és ka­lapácsokkal próbálták szél­hentesek és mészárosok, a zöldséges és a gyümölcsös kofák és királypártiak ma­radtak mindaddig, amig volt a franciáknak királyuk, vagy akár császárjuk. Csaknem nyolc évszázadon át minden újévkor Les Halles vásári né­pe virágcsokorral járult a felséges ur és a felséges asz­­szony elé. Történelmi eseményeknek is tanúja volt ez a vásárte­lep. Ott esett áldozatul gyil­kos merényletnek IV. H,enri, a franciák egyik legnagyobb királya.' Tüntetések, láza­dások színhelye volt az év­századok folyamán — legu­tóbb ott zajlott le a sok tün­tetés de Gaulle elnök ellen Algéria feladása miatt. rombolni az épületeket. Az építési vaállalkozó szerint az okozot tanyagi kár körülbelül 15,000 dollár. A támadó építőipari mun­kások néháy percnyi rombo­lás után távoztak. Letartózta­tás nem történt, mert a rend­őrség csak később érkezett a helyszínre, Fuiman pedig egyetlen támadót sem ismert fel. Az építőipari szakszervezet azt állítja, nogy Fuiman al­­kalmatöttainak egyike sem szakszervezeti tag. Fuiman ezt elismerte, azonban kije­lentette: a nem szakszerveze­ti tagoknak is- szakszervezeti munkabért fizet. MALAYSIA ÜGYÉBEN KUALA LUMPUR, Malay­­siai Köztársaság — Abdul Rahman, miniszterelnök, haj­landó arra, hogy személye­sen találkozzék Indonézia és a Fülöp Szigetek elnökével, hogy megbeszélje a malay­­siai kérdést. HÁZTETŐ készítése, uj és ja­vítás; pala, zsindely és kátrány, vagy melegtető. Kémény, csator­na, lefolyó és újfajta lelő-világi­­tó és szellőző ablakok készítését olcsón vállalom. Lehel részletre is. Ádam Tuszinger, Hívja este 7- 10-ig CH 7-5522.

Next

/
Thumbnails
Contents