Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)
1963-05-16 / 20. szám
G. OLDAT. rr FÜGGETLENSÉG 1963 MÁJUS 16 Christian Hertert (batra) aki.t Kennedy elnök vámügyi tárgyalásokra küldött ki külföldi országokba, Ottawa, Ont-ban Paul Martin miniszter (középen) és W. Walton Butterworíh kanadai U. S. nagykövet fogadta. BOLDOG FIATALSÁG Kimenni az életbe — mondja Kellér Dezső naponta a Vidám Színpadon. A humoristák nem mennek ki, csak “kifigyelnek”. És ha csak egy kis hibát is észrevesznek — mert egy ilyen nagy üzemnél, mint a mi országunk, persze hogy akad ilyen is — hamar rávetik magukat és kéjelegve kicifrázzák, mert hogy nekik az “anyag” kell. (Sajnos, sokszor én is beleesem ebbe a hibába.) Ez rendben is van, de észre kell venni a szépeket is. Én is örülök, ha olyat látok, amiből valami humort lehet “kihozni” mert cikk lesz belőle és honorárium. Amit most el akarok mesélni, az nem humorra megy, de kikivánkozik belőlem, hogy elmondjam: Megszólal a telefon. Egy női hang, “Ne haragudjon Béla bácsi, hogy ilyen korán reggel zavarom. (Tizenegy óra.) A 14-ik kerületi szociális otthon kulturosnője vagyok. Szerda délután a Hungária körút 167. szám alatt csupa 70 éven felüli gondozottnak egy kis műsort csinálunk és nagyon szeretnénk, ha Béla bácsi eljönne és előadna valamit.” — Mit fizetnek? — kérdeztem. — Sajnos, semmit — felelte. — Mór úgyis túl vagyok fizetve — mondtam (hogy egy kis kóstolót adjak a humorból.) — Ott leszek. — Taxival tessék jönni, kifizetjük — kaptam a biztatást. Persze a 72-es trolival mentem, minek csináljak ; költséget egy ilyen intézménynek, ha úgyis ott áll meg a ház előtt. Fél négykor kezdődött az ünnepség, előzőleg megmutatták a szobákat, s nem akartam hinni a szemeimnek. Hófehér ágynemű, ragyogóan tiszta padló. Visszaemlékszem, egyszer “gazdag-” koromban a drága Fasor szanatóriumban feküdtem, az sem volt különb. Fővárosunk vezetősége büszke lehet erre az intézményre. Néhány szobában itt-ott feküdt egy-egy bentlakó. (Úgy látszik, nem akarták elrontani délutáni pihenőjüket a kabaréval.) Egy nagyon szép díszterembe vezettek-l^- Az ülőhely csupa kényelmes fotel, s én hamarjában azt hittem, hogy egy angol klubban vagyok. (Igaz, hogy még sosem voltam angol klubban.) Minden egyes fotelből egy-egy szép fehér hajú nő, vagy férfifej emelkedett ki. A műsor első számaként egy szép kis uttörőgyerek üdvözölte a néniket, bácsikat. A műsor után az intézet igazgatója diszkréten egy borítékot akart a kezembe nyomni ,amit természetesen nem fogadtam el. (Gondoltam, úgysem lehet sok benne, miért ne legyek gavallér.) De valamit mégis elfogadtam, mer,t odajött hozzám égy 103 esztendős (nem tévedés, 103 esztendős) aranyos néniké és megkérdezte: “Mégcsókolhat-c?” Hiába, látszik; hogy száz év előtti neveléí síi, mert a mai hők ilyet nem kérdeznek. Persze hogy megengedtem, s aztán nyomba vissza is adtam neki. így hát mégsem ingyen játszottam,, mert ez volt az egyik legszebb honorárium', amit eddig fellépé: seimért kaptam. Mielőtt még egyszer elbúcsúztam volna, a nénikétől, megkérdezte tőlem: “Hány éves maga, lelkem?” — Hetvennyolc múltamé tegnap — feleltem. — A 103 éves nénike rám nézett, sóhajtott egyet, vállamra tette kis kezét s igy szólt: — Hetvennyolc éves, boldog fiatalság! Salamon Béla Kádár János börtöneiből sokan vagy kevesen szabadultak? (FEC) — A magyarországi kommunista kormány hivatalos jelentése szerint az amnesztiarendeletet április 4-ig végrehajtották. Több, mint egy hónap elteltével azonban még mindig nincs semmi megbízható adat arról, hogy hányán szabadultak. A londoni Daily Telegraph bécsi tudósítója a lap április 5-i számában azt Írja, hogy körülbelül 500 politikai fogoly és többezer közönséges bűnöző került szabadlábra. A bécsi Die Presse ugyanaznap 10.000 fogoly szabadlábra helyezését jelentette, kiknek egy harmada volt politikai fogoly. Paul Underwood, a New York Times munkatársa Budapestről keltezett riportjában április 23-án azt irta, hogy a nyugati diplomaták 2—3 ezerre becsülik az amnesztiában részesültek számát, akik közül mintegy 5—700 a volt politikai fogoly. GYANÚS HALLGATÁS A nyugati hírügynökségek budapesti tudósítói, a nyugati lapok munkatársai kérdésekkel ostromolták a magyar hatóságokat a szabadulok számáról, de a hivatalos körök kitértek a felelet elől, sőt a Presse szerint vonakodtak attól is, hogy az egyes felhozott nevekre akár igennel, akár nemrhel feleljenek. Mindenesetre Budapesten úgy tudják,- hogy sok politikai fogoly maradt börtönben. Paul Underwood szerint “azokat, akik kommunisták voltak, kiengedték, tekintet nélkül bűncselekményük súlyosságára. Másokat pedig, akik ismert antikommunisták, vagy harcos római katolikusok voltak, nem,” A forradalom neves vezetői megállapíthatóan mind szabadlábra kerültek, mint ahogy alig lenne hitele olyan amnesztiának, mely Bibó Istvánt, vagy Rácz Sándort börtönben hagyná. De a politikai perek során sokan minősülhettek kémeknek, hazaárulóknak, vagy visszaeső bűnösöknek, akikre az amnesztia nem vonatkozott. A szabadságharcosok jórészét, mint közönséges bűnözőt ítélték el gyilkosság vádjával, s igy rájuk sem vonatkozott az amnesztia. Sir Leslie Munro muitévi jelentése 8—15 ezerre becsülte a magyarországi politikai foglyok számát. A magyar kommunista U. N. delegáció támadta ugyan Munro jelentését, de a politikai foglyok számával nem foglalkozott. A rendszernek könnyű lenne a kételyeket eloszlatni, ha egyszerűen közölné az amnesztiával szabadultak számát. De' az elitéltek számáról, az ítélet nagyságáról, a bűncselekményekről statisztikát nem közölnek. Megelégszenek azzal, hogy évről évre a parlamentben a legfelső népügyész kijelenti, hogy a bűncselekmények és elitéltek száma csökkent. vizsgálata megállapította, hogy 1956 november 4—18 között a Szovjetunió ismeretlen számú magyar szabadságharcost deportált. A UN határozatára a deportálásokat leállították, sőt az azidőszerint Ungváron lévő megpakolt vonatokat is visszairányitották. Ismeretlen számú vonat azonban átfutott a Szovjetunióba. Voltak olyanok, akiket Murmanszk felé vittek, s néhánynak sikerült megszökni és Finnországon, Svédországon keresztül Nyugatra jönni. A, többiek sorsa ismeretlen. A Szovjetunió ennek ellenére továbbra is tagadta a deportálás tényét. Sokezer magyar család azonban hiába várta vissza a fiát. Nem találta az elesettek között, nem jelentkezett Nyugatról, nyomtalanul eltűnt. Sorsukról csak a Szovjetunió adhatna számot. Moszkva azonban hallgat, annál is inkább, mert a deportáltakat sem a UN-ben, sem a szabad világban senki sem kéri szánon. Elfelejtkeztek róluk. MI LESZ A DEPORTÁLTAKKAL? A forradalom leverése után Budapestről megindult a fiatal fiuk és férfiak deportálása. Vagonok ezrei indultak útnak Csapon és Ungváron keresztül a Szovjetunió felé. A deportálás kérdése 1956 november 15,-én került a UN elé. November 18-án á Kádárkormány éles jegyzékben tagadta, hogy Magyarországról fiatalokat deportálnának. November 21-én & LfN Közgyűlésének túlnyomó többsége mégis kételkedett a Kádárjegyzék állításában és három határozatban felszólított, a Szovjetuniót és a magyar hatóságokat a' deportálás beszüntetésére. A UN Ötös Bizottságának MI LESZ A SZABADULTAKKAL? A magyar kommunista rendszer mind befele, mind kifelé igyekszik learatni az amnesztia propaganda sikereit. A lapok a kormány nagy- j lelküsége mellett a rendszer erejének bizonyitékát látják az amnesztiában. Az egyházaktól elvárják, hogy szószékről dicsőítsék |a rendszer kegyeit. A “békepapok” lápjává Katolikus' Szó, íelsőfok- 1 bau dicséri a közkegyelmi rendeletet, “amelynek erkölcsi méltatása lelkipásztori szempontból is elismerésre váró feladat lenne híveink felé. Az amnesztia papi személyeket is érint és paptestvéreink némelyikét helyzetük reálisabb megítélésére késztetheti”, ir-A kis Caroline lakosztályuk erkélyéről akarta yégifinézni az egyik ünnepséget. Mivel túl merészen hajolt ki, a nörsz vette gondjaiba. Az alsó képen az erkólyrács mögött a kis John Jr. látható. ja a lap. Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes a Pártakadémián tartott beszédében viszont azt fejtegette, hogy a proletárdiktatúra “belső elnyomó funkciója” változatlanul fennmarad. “Változatlanul fontos feladat még az aktiv reakciós elemek ellenséges tevékenységének ártalmatlanná tétele”. A rendszer minden alkalmat megragad arra, hogy az ország népe felé kijelentse: az amnesztia nem jelenti azt, hogy a proletárdiktatúra hatalmát tkkr csak romboló kritikával alá lehessen ásni és nem jelenti a revizi onista bűnök elfelejtését sem. Ebben a figyelmeztetésben osztozik a Katolikus Szó is, amikor azt írja, hogy “számunkra se jelentse ez az esemény azt, hogy most már olyan értelemben vetettünk fátylat a múltra, hogy. szabadon engedjük a felforgatás szellemét és kaput nyitottunk azoknak, akik 1945 és 1956 óta nem tanultak a történelemből.” Az amnesztiával szabadultak elhelyezkedéséről a Népszabadság március 31-i száma és a rádió április 16-i riportja számol be. Mindkettő igyekszik bizonyítani, hogy a múlt évben hozott minisztertanácsi rendeletet, mely szerint a szabadultakat vissza kell venni régi munkahelyükre, gondosan végrehajtják. A felhozott példák azonban mérnökökre, technikusokra, szakmunkásokra vonatkoznak, akikben hiány van. De mi lesz a tanárokkal, tudósokkal, újságírókkal, szellemi emberekkel? A párt napilapja is megjegyzi, hogy “még mindig kisértenek az elítéltekkel szemben az előitéletek”, és sejteti, hogy visszahelyezkedésük a társadalomba a rendelet ellenére nagy probléma. Mister Ed. a televízió veszélő-ló sztárja és Big Red a, kutyasztár, I kitüntetést kaptak sikeres TV szerepléseikért. I. GERGELY - A NAGY PÁPA Kétszázhatvannál több pápa volt eddig Szent Péter, utóda. Nagynak azonban csak kettőt nevez az utókor. Az egyik I. Leó pápa, a másik I. Gergely. Valaminek kell lennie az ilyen feltűnő megkülönböztetésben, érdemes számot adni róla. Nyilvánválóan nem azt jelenti, hogy más pápában nem lehet ekkora nagyságot találni, s igy a többi mind kisebb lenne, hanem azért nevezik ezt a kettőt nagynak, mert különlegesen nehéz és sorsfordulót jelző időben éltük és a Gondviselés éppen őket küldte segítségül. ; Korának népe Gergelyt Isten konzulénak nevezte el. A Római Birodalomban ja konzul volt másodmagával az állam feje, s még a császárság idején is róluk nevezték az éveket. Gergely, Gregorius a rómaiak nyelvén, előkelő szenátori család sarja volt, gyermekkora óta buzgó keresztény. Képességei nehéz időkben és fiatal. korában a város fejévé tették, a rómaiak nagy örömére, mert körültekintéssel és a nép javára élt hatalmával. Nem szűnt meg ez a népszerűség akker sem, amikor édesatyja halálával letette hivatalát és hatalmas vagyonát kolostorok építésére fordította. Ez is érthető volt abban az időben: a közművelődés és a szegénygondozás nagystílű központjait teremtette meg az egykori prefektus, aki nemzetségének római palotájából alakított monostor apátja lett. A pápa a népszerű és tekintélyes apátöt küldte Konstantinápolyba, hogy segítséget kérjen, az egyre inkább fenyegető longobárdok ellen. Mivel a keleti birodalmat az avarok, bulgárok és perzsák két oldalról is szorongatták, Ígéreteknél egyebet nem tudott elérni Gergely sem. A longobárdok ugyan hosszas ostrom után elvonultak Róma falai alól, de az egész, akkoriban termékeny vidéket, a Campagnát elpusztították. Innen és Itália más vidékeiről tízezrek menekültek a fővárosba cs csakhamar éhínséget okoztak. Ehhez járult a háborúkat kisérő járvány, a pestis. Százával pusztultak el naponta az emberek, köztük 590-ben II. Pelagius is, a pápa. A papság választása a halott pápa segítőjére, a nagytekintélyű apátra esett. A nép örömujjongásban tört ki a választás hallatára, egykori városprefektusa a legjobb emléket hagyta maga után. Szeptember 3-án foglalta el hivatalát e szavakkal: “Méltatlan és gyenge vagyok és olyan hajót vettem át, amelyet minden oldalról ostromolnak a hullámok”. Néhány nap múlva — mit tehetett mást — könyörgő körmenetet vezetett. Mai szemmel vajmi kétes vállalkozás a pestis ellen, de Gergely nem tudott többet tenni, mint imádkozni. Ezen a körmeneten több mint nyolcvan személy dőlt ki holtan a sorból, történeti tény ellenben, hogy ettől a naptól fogva megszűnt a pestis. Az éhséggel már emberi eszközökéi tudott küzdeni. Szervező zseni volt, az elhagyott birtokokokon telepített. Szicíliából gabonát hozatott, még a tejellátásról is gondoskodott. A barbárokról felismerte, hogy azokkal is meg lehet egyezni, jó viszonyban volt frankokkal és a nyugati gotokkal, még a longobárdokkal is megbékélt, hajlandó volt évi adó fizetésére. Világosan felismerte a világhelyzetet, mikor a távoli Angliába, a legmesszebb eső országba küldött hithirdetőket Ágoston és negyven papja személyében.
