Függetlenség, 1962 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1962-06-07 / 23. szám

In Its 48th Year of Publication, This Weekly Is the Oldest Hungarian Newspaper Edited, Printed and Published in Trenton, N, /. VOL. XLIX. ÉVFOLYAM — NO. 23. SZÁM Second Class postage paid at Trenton, N. J. TRENTON, N. J., 1962. JUNIUS 7 TRIANON Junius 4-én volt 42 esztendeje annak, hogy a Páris melletti Trianonban összeült gyülöletbiróság keresztre fe­szítette szülőhazánkat, az ezeréves Magyarországot. Nyugat örök szégyene marad ez az igazságtalan és ostoba ítélet. (Ebbe a Nyugat-ba nem értendő bele Ame­rika, mert az Egyesült Államok soha nem ratifikálta ezt az u. n. “békeszerződést.”!) Az első világháború nagy európai győztesei Magyarországot, amelynek területe 325,- 000 négyzetkilométer volt, összesen 20,886,000 lakossal, 93,000 négyzetkilométerre csonkították, alig 8-millió la­kossal. Az ezeréves, egységes Magyarországot területé­nek 72 százalékától, lakosságának 64 százalékától fosztot­ták meg; a mesterségesen csinált Csehszolvákiának, Nagy- Romápiának és Jugoszláviának dobták oda koncul magya­rok millióit és a szent magyar föld több mint kétharmad részét, S az országot, amely ezer éven át a nyugati kultúra és civilizáció védőbástyája volt, otthagyták csonkán, nyo­morultul ... a modern izmusok keresztutjában ... A ha­talmas Ausztria-Magyarország erős védőbástya lehetett volna a következő évtizedek során át is a keletről jövő vörös izmussal szemben, de erre az elvakult Nyugat nem gondolt akkor . . . csak győzelme pillanatnyi mámorában hentergett. S 42 évvel ezelőtt, ott Trianonban már eleve felnyitották a nehéz kapukat, amelyeken át a kommuniz­mus aztán 25 év múlva szépen besétált Európába. A trianoni Magyarország, a csonka, háboruvesztes, koldus ország 25 év alatt jóformán az egyetlen volt, ame­lyik Amerikával szembeni pénzbeli adósságát hűségesen törilesztette, kamatait fizette . . . ezzel is mintegy rámu­tatva arra, hogy a becsületet mindenek előttinek tekinti! S a második világháború utáni, a kommunizmusnak oda­dobott háboruvesztes Magyarország volt az egyetlen a vasfüggönyön túl, amelyik halálmegvető bátorsággal fel­kelt, hogy lerázza magáról a kommunista rab-bilincset! Magyarország, a magyar nép, mellyel a történelem és “a nagy nemzetek” mindig a legmostohábban bántak, ma is Nyugat védőbástyájának tekinthető, még igy is, kommu­nista rab-bilincsben is, mert a magyarra ma is nyugodtan számíthat a Nyugat, akármi történjen is Európában az el­jövendő esztendők, vagy évtizedek során! Ha a vasfüg­göny mögötti népek egy napon és egy emberként felkelné­nek a vörös elnyomók ellen, a magyar lenne az első ismét, aki fegyvert ragadna! Trianon 42 év után is figyelmeztetésként áll Nyugat számára, hogy ezt a történelmi nagy igazságtalanságot pedig egy napon jóvá kell tenni, mert a jövendő Európa békéje és lelkiismereti nyugalma követeli ezt! Azon a na­pón, amikor a kommunizmus végkép elbukik — mert hogy - el fog bukni, meg fog semmisülni, abban pillanatig sem kételkedünk! — azon a napon Nyugatnak el kell kezdenie a tárgyalásokat a kétszeres trianoni papirrongy revíziója tárgyában. S erre a napra, erre a tárgyalásra legyünk elké­szülve, mi magyarok, bárhol éljünk is szerte a nagyvilág­ban! Fel kell készülnünk úgy, hogy egy emberként, egy­ségesen, egy akarattal lehessünk szószólói elnémított óha­zai testvéreinknek . . . hogy mindnyájan ugyanazt mond­juk, ugyanazt kérjük, ugyanazt követeljük, ne pedig szá­zan százfélét, százféleképen! A magyart a magyar ellen uszitóknak, a testvérharcot folytatóknak, a “mi jobban tudjuk,” “mi vagyunk az egyetlen hivatottak” s hasonló jelszavas mindenféle uj alakulatoknak, csoportoknak, gitt­egyleteknek el kell tünniök, pusztulniok kell a magyarság soraiból, a széthúzásnak meg kell szűnnie közöttünk, mert csak igy lehet még elképzelni is Trianon ledöntését, a tria­noni szégyeníiékék revízióját! — i— i Most vasárnap lesz a nagy SPORT NAP piknik a Danish Grove-ban A New Brunswlck-i Magyar Amerikai Atléta Klub hagyo­mányos nyáreleji “Sport Nap” piknikjét junius 10-én, vasár­nap tartja a metudheni Danish Home Grove-ban, ugyanott, ahol előző években. A Sport Nap labdarugó mér­kőzéseire az idén is számos csapat kapott és fogadott el meghívást. Kupamirkőzés és turnament lesz egyk érdekes­sége a napnak. Slámos más sportesemény rendelőét is tér-Pontosan kapja-e a lapot! Kérjük olvasóinkat, hogy afc valamilyen okból nm kapj* pontosan lapnukat, jefentse tele­fonon vagy postakárt/án és mi azonnal intézkedünk t postaha­­hatóságnál. vezi az Atléta Klub. A mérkő­zéseken résztvesznek: Perth Amboy White Star, Wood­bridge Hungarians I. és II., Lindeni Magyarok, Trenton Liederkrantz I. és II., Trentoni Magyarok, Newark Sport Klub, Garfield Hungarians és a HAAC II. csapata. A pikniken a Kára-Németh zenekar fog most is muzsikál­ni, ami egymagában is biztosí­ték arranézve, hogy jó hangu­lat lesz. Nagy felkészültséggel fog hozzá a klub vezetősége a piknik megrendezéséhez: étel­ből, italból lesz bőven minden. A HAAC halász-vadász szakosztálya céllövés-bemuta­­tót, a Vivószakosztály pedig mestervivást fog bemutatni. Délre már készen lesz a finom gulyásebéd. Clambake is lesz a délután folyamán. Legyünk ott mindnyájan! GYŐZÖTT A BRUNSWICKI MAGYAR LABDARUGÓ CSAPAT A KELETI ELŐDÖNTŐBEN! Első oldalra kívánkozik is­mét a nagy hir: a New Bruns­­wick-i Magyar Amerikai Atlé­ta Klub labdarugó csapata a U. S. Amatőr Challenge Kupá­ért folyó küzdelemben a keleti oldal bajnoka lett, amikor a múlt vasárnap New Bruns­­wickon lefolyt mérkőzésen 2:0 arányban győzött a Hartford, connecticuti Italian-American Stars csapatával szemben (fél­idő: 0:0). A HAAC a végső döntő mérkőzést a detroiti Car­pathian Kickers-el fogja ját­szani Detroitban, amely csapat viszont a nyugati rész bajnoka ebben az amatőr-kupa verseny­ben. A mérkőzés gyönyörüszép időben folyt le a brunswicki, Nichol Ave.-i pályán, szépszá­mú nézőközönség jelenlétében. Az első félidő heves küzdelme gól nélkül telt el, habár a brunswicki magyar csapat több szép csatárrohamot vezetett le s az ellenfél kapuja felé gyak­ran repült a labda. Azt is nyu­godtan elmondhatjuk, hogy többször folyt a küzdelem az olaszok pálya-felén, mint a mi­énken. Az olaszok magyar ka­pusa jónéhányszor hasra vetet­te magát, elég jól védett, de a magyarok heves támadásai, különösen a második félidőben, kimerítették az ellenfelet. A második félidő 17-ik percé­ben Sipos Ferenc megszerezte az első magyar gólt, 15 perccel Ezt is magyar találta (el A legnagyobb amerikai fo­lyóiratok féloldalas hirdetést közölnek, amelyben a General Electric egy magyar tudós fényképét mutatja munkaköz­ben s a hirdetés még rövidebb élettörténetet is ad róla. A reklám hőse Csicsatka An­tal mérnök, 1956-ban menekült el Magyarországról és elgondo­lásait bemutatta a General Electric-nek, ahol munkát és lehetőséget kapott további ku­tatásaihoz. Ily módon sikerült Csicsatkának feltalálnia, hogy lehet sztereóhangot sugározni FM rádión keresztül egy felve­vővel. Bizonyára sokan élvez­tük már ezt az uj vívmányt, de most megtudtuk, hogy e csodás találmány mögött ismét ma­gyar ember áll, aki hírnevet és dicsőséget hozott a magyar névnek, amelyről milliók vesz­nek most tudomást. HA AZT AKARJA, hogy vál­lalkozása sikerüljön, hirdessem a mi lapunkban! később pedig, ugyancsak Sipos vágta be a másodikat, ami az­után a végeredmény maradt. Az olaszok látszólag ekkor már megadták magukat sor­suknak, mig magyar részről a Detroitba-menés biztos tudata meglátszott úgy a játékoso­kon, mint a drukkolókon. Első eset, évek óta, hogy a bruns­wicki magyar csapat ilyen nagy útra, ilyen fontos és ne­vezetes útra megy: Detroitban fog játszani az Országos Ama­tör Bajnokságért vasárnap, ju­nius 10-én. A HHAC védelme nagysze­rű volt: Kovács Laci, Berki Fe­ri, Radó Pista, Bodai Feri és Szép Gábor kitünően látták el feladatukat. A csatársorban pedig Sipos Feri mellett reme­keltek: Geisslinger Rudi, Sipos Tibor, Göth Gyula és Kocsis Béla. Az olaszok oldalán John McCully és John Randazzo tűntek ki demek játékukkal. Detroit magyarsága bizo­nyára szeretetébe fogja fogad­ni a brunswicki magyar csapa­tot s őszintén reméljük, hogy fi­aink diadalmas győzelemmel, mint országos amatőr-bajno­kok térnek majd haza a nagy útról. (Indulás pénteken este New Brunswickról, az Atléta Klub székháza elől, autóbusz­­szal.) A most vasárnapi detroiti bajnoki mérkőzésről helyszíni közvetítéseket ad délután 3:30- tól kezdve a New Brunswick-i WCTC rádió-állomás (1450 ke AM, 98.3 FM). Ezt a rádióköz­­vetitést Zih Károly, a Volks­wagen kiskocsikat árusító Handy Motors New Brunswick- i cég tulajdonosának áldozat­­készsége tette lehetővé. Jól véssük emlékezetünkbe ezt a jelvényt! AZ ÉLETÜNKET ÓVHATJA MEG! Sárga-fekete a színe ezeknek a hi­vatalos “fallout” óvóhelyeket jelzó jelvényeknek, amelyek 1962 végével már mindenütt az országban jelezni fogják, hogy hol vannak a nagykö­zönség számára felállított óvóhelyek. 50 vagy töb személyt befogadó tö­megóvóhelyeket fognak jelezni ezek a táblák, amelyekben 14 napra ele­gendő élelmiszer és viz is lesz. Jól véssük emlékezetünkbe a fenti kép rajzát, az életünket óvhatja meg ez egy napon . . .! MÉSZKŐBARLANG, MINT ÓVÓHELY Az Office of Civil Defense az egész országban helyszíni vizsgála­tokat folytat és adatokat gyűjt arranézve, hogy hol és miként lehet “fallout” óvóhelyeket felállítani az Egyesült Államok minden lakója számára. Az év végéig befejeződik e probléma tanulmányozása s aztán rohamosan elkezdődik a tömegóvóhelyek felállítása. Fenti képünkön az OCD emberei egy mészkőbarlangot vizsgálnak meg Kansas City, Mo. közelében, mely mélyen a föld alatt kiválóan alkalmas tömegek befo­gadására és az atombomba káros “fallout”-jával szembeni védekezésre. Diplomát szereztek a Rutgers Egye­temen A Rutgers Egyetemen ezidén végzett diákok között a követ­kező magyarok nevét találtuk: Beres Audrey, Perth Amboy, BS (Pharm.), — Deák Su­zanne, Frankiin Township, AB-D, — Kish William, Carte­ret, BS-UC, — Kovács Imre, New Brunswick, BS — Nagy Károly, Franklin Township, AB — Horváth János, Perth Amboy, BS — Németh József, Colonia, BS — Papp Zoltán, South Plainfield, AB-UC — Pocsi Kurt, Perth Amboy, AB — Lengyel Spencer, North Brunswick, AB — Palagyi Jean, Fords, BS (Med. Tech.) — Ifj. Takács Imre, New Brunswick, AB. Stalin uj világhábo­rút jósolt 1965-re... New Yorkban most jelent meg Djilasnak, Tito volt alel­­nökének “Beszélgetések Sta­­linnal” cimü könyve, amely állítólag árt Jugoszlávia érde­keinek s ezért múlt héten Belg­­rádban újra kilenc évi börtönre ítélték Tito disszidált egykori bizalmasát. Djilas többek között azt ál­lítja, hogy Stalin 1945 áprili­sában egy moszkvai vacsorán hirtelen felpattant és kijelen­tette, hogy a második világhá­borúnak rövidesen vége lesz és fél Európa kommunista kézre kerül, a másik felét pedig meg­szerzik 5-20 év múlva, amikor uj világháború fog kitörni. Djilas szerint Stalin, aki mindenre képes .fenevad volt kommunista céljainak kímélet­len biztosítása érdekében, nem bánta volna, hogy az emberi­ség kilenctized része elpusztul, ha a kommunizmust meg lehet valósítani. Nemcsak a Szovjet ben végeztette ki a legkisebb árnyalati ellenvéleményen le­vőket, de a második világhábo­rú után az ellenséges országok politikai vezéreinek és azok se­gédeinek kivégzése is azon fel­fogás alapján történt, hogy a kommunizmus ellenségei ha­lott állapotukban a legártal­matlanabbak. “A történelem, — írja Dji­las, — nem ismer rendszere­sebben kegyetlenebb és ciniku­­sabb zsarnokot nálánál.” Az el­lenséges háboruvezetők kivég­zését ő követelte először és Churchill és Roosevelt a szö­vetségesek erőssége érdekében hozzájárultak. Djilas másik érdekes követ­keztetése, hogy “a Szovjet je­lenlegi vezetői megvetik és pel­lengérre állítják Stalint, de kö­vetik médszereit.” Stalin mos­tani utódait is felelőssé teszi azért, hsogy Stalin 30 éven át uralhatta a világ egyik legna­gyobb államát és hangsúlyoz­za, hogy a Stalin és Kruscsev közötti eltérések eddig nem bi­zonyultak jelentősnek. Tito és a Szovjet között tud­valévőén a külpolitikai és “bé­kekérdésekben” feltűnő köze­ledés történt az utóbbi hetek folyamán s megfigyelők ezzel is összefüggésbe hozzák a Kruscsevvel szemben egyálta­lán nem kíméletes Djilas újabb tömlöcbevetését. VONULJON KI AZ OROSZ MAGYARORSZÁGRÓL! A büszke Dél legnagyobb élő fia: MacArthur tábornok a magyarságért Mire e sorok napvilágot lát­nak, a Washingtontól 150 mérföldnyire lévő Jamestown kikötőben leleplezték azt az emléktáblát, mely a magyar földről 355 évvel ezelőtt érke­zett legelső bevándorló partra­szállását örökíti meg. Virginia kincstára nagyszabású építke­zésekkel varázsolta vissza a legelső fehér települést, mely­nek megtekintésére évente több mint egy millió amerikai utazik arra vidékre. Ezentúl az ame­rikai történelem hőskorának e beszédes kezdőpontja is hirdet­ni fogja a magyar nép évezre­des önvédelmi küzdelmét, hi­szen Erdélyből nemességet ki­érdemlő vitézként érkezett Amerikába Captain John Smith. Az Amerikai Magyar Szö­vetség központi titkára, vala­mint a régi magyar-amerikai kapcsolatok önfeláldozó kuta­tója: Almási Balogh Dezső, a Kováts Óbester Társaság alapí­tója, Douglas MacArthur tá­bornokot, Virginia legkima­gaslóbb élő fiát kérték fel a Smith ünnepség fővédnökségé­re. MacArthur korára való te­kintettel nem tehette meg a hosszú utat, de a következő üd­vözletét küldte New Yorkból a Jamestown-ban tartott ünnep­ségre : 1962 május 23 “Őszintén sajnálom, hogy személyesen nem lehetek jelen a Jamestown-ban rendezett ünnepségen, melyet Capt. John Smith tiszteletére és emlékére rendeznek. Smith neve és ki­válósága illusztris helyet foglal el a magyar nemzet, valamint Virginia állam történelmében, mely anyai ágon szülőföldem. Ez alkalomból nem mulaszthatom el, hogy csodálattal ne adózzak a magyar nép szabadságvágyának, mely legtökélete­sebben jellemzi a magyarságot napjainkban, valamint Capt. John Smith idejében egyaránt. Ugyanezen szabadságszeretet révén lett a magyarság halhatatlanul részese Amerika függet­lenségi harcának — legutóbb pedig akkor tett erről bizonysá­got, mikor a kommunista rabszolgaság bilincseit próbálta le­rázni magáról hősies önfeláldozással. E legutolsó küzdelemre a világ még hosszú ideig fog em­lékezni, valamint arra a hatalmas erőfeszítésre, mellyel ez a bátor nép, teljesen magárahagyatva, puszta kézzel harcolt a fegyveres túlerő ellen. Bár képtelen volt a modern fegyverzet­tel biró ellenséges gyűrűt áttörni és a Kárpátok völgyében gyö­­kértelen kommunista megszállók bilincseiből kiszabadulni, ugyanakkor látszólag vesztes mivolta a történelem örök törvé­nyei szerint magyar feltámadást hirdet a világ minden népe között. Valóban, abban a pillanatnyi bukásban, amelyet a kedve­zőtlen erőmegoszlás 1956-ban előidézett, találhatjuk meg a végső győzelem magvait! Tudjuk, hogy ennek eléréséhez tör­hetetlen kitartás kell, mely még a világtörténelem legkegyet­lenebb elnyomóin is diadalmaskodni fog. Ennek következtében az októberi magyar hazafiak küzdelme és önfeláldozása nem volt hiábavaló! Azon tisztelet, mellyel az Egyesült Államok magyarjai és székelyei Jamestown-ban az egyik legelső amerikai: Capt. John Smith emlékének adóznak, felemelő érzés. Kihangsúlyoz­za azt a tényt, hogy évszázadokon keresztül amerikaiak és ma­gyarok közösen küzdöttek az emberi szabadság és függetlenség érdekében. E közös szándék erősítse egységünket, mig a nemes cél végre győzedelmeskedhetik és az emberiség rabszolgaságát előidéző eszméket sikerül a földről végérvényesen száműz­nünk.” Kérdések és feleletek bevándorlásról és honosításról Kérdés: Pár hét múlva ame­rikai álampolgárságért szeret­nék folyamodni. Férjem, aki még csak két éve van az ország­ban és igy még nem kérheti a honosítását, azt állítja, hogy én megváltoztathatom a nevemet Kecskemétiről Kayre, éspedig a honosítási eljárásá folyamán. Igaz-e ez? Felelet: Nem igaz. Bár a tör­vény általában véve megengedi, hogy idegen polgárok a honosí­tással egyidejűleg megváltoztat­hassák a nevüket, de ha a fele­ség férjét megelőzve szerzi meg az amerikai polgárságot, a bíró­ság nem engedélyezni, hogy a feleség törvényesen változtassa meg vezetéknevét. Ha csak rö­vid idő szükséges ahhoz, hogy férje is polgárjogot nyerjn, a­­jánlatos volna az ön honosítását is elhalasztani úgy és arra az i­­dőre, hogy együttesen vehessék fel az uj nevet. — Ha megfordít­va állna a dolog és a férj változ­tatná meg a nevét előbb — akár a honosításkor, akár másféle bí­rói határozattal — a feleség kérhetné honosítását az uj né­ven. Megváltoztatott nevű szü­lők kiskorú gyermekei automa­tikusan kapják meg uj nevüket — ha az illető állam törvénye, a­­melynek lakói, nem intézkedik másképen. Ezek a gyermekek, akik szüleik révén jutottak az amerikai polgársághoz, u.i}. “certificate of derivative citi­zenship” okmányt kérhetnek, a­­mely uj nevükre kiállítva bizo­nyítja amerikai polgárságukat. Kérdése: Bátyám és felesége az Egyesült Államokba szeretnér nek vándorolni. Bátyám gyer­mekkorában tüdővészes volt és bár már hosszabb ideje jól érzi magát, az amerikai konzul sze­rint ez kizárja azt, hogy beván­dorlói vízumot kaphassam Te­hetnénk-e ez ellen valamit? Felelet: Igen. Ha bátyjának felesége olyan országban szüle­tett, amelynek kvótája nyitva áll, vagy ha neve már a konzul várakozási listáján szerepel, őt fogják tekinteni a fő-bevándor­lónak és férje kihasználratja a Bevándorlási Törvény uj módo­sítását, mely szerint a bevándor­ló házastársa akkor is kaphat vi­­(Folyt, a 2-ik oldalon) American in Spirit — Hungarian in Language 9.0 Hungarian News Amerikai szellemű magyar újság Ten (Jents per (Jopy—^4.uu per rear

Next

/
Thumbnails
Contents