Függetlenség, 1962 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1962-03-22 / 12. szám
lit Its 48th Year of Publication, This Weekly Is the Oldest Hungarian Newspaper Edited, Printed and Published in Trenton, N. J. VOL. XLIX. ÉVFOLYAM — NO. 12. SZÁM Ten Cents per Copy— $4.00 per Year______________Second Clasa postage paid at Trenton, N. J. TRENTON, N, J„ 1962, MÁRCIUS 22 A leszerelés nagy komédiája Laushe szenátor követeli a kommunista lapok és nyomtatványok kitiltását KÉT MÁRCIUS ÉS A HARMADIK. újból szinrekerült Genfben, unalmasabb előadás alig képzelhető el. A szöveget már agyonkoptatták, a közönség kívülről tudja az egészet, a díszletek elfakultak, a szereplők húzzák a lábukat. Leszerelés? erről álmodik a világ barlanglakó őseink óta, amikor elkészültek az első kőbalták. De csak vágyálom maradt, mint annyi minden más az emberiség történetében. A leszerelés nem is képzelhető el, — állítja az egyik legpallérozottabb politikai iró, a magyar származású Emery Reves. Szerinte az öldöklő fegyverek feltalálása nem riasztotta el az emberiséget az első, vagy a második világháborútól — és nem riasztja el a harmadiktól sem. így rendeltetett. Miközben Genfben javában folyik a leszerelési komédia, a Szovjetunió is, Amerika is többet költ fegyverkezésre, mint valaha költött. Békeidőben, még sohasem volt akkora költségvetése a Vörös Hadseregnek, mint amennyit 1962-re irányoztak elő, nem is beszélve a rejtett összegekről. Miközben a Szovjetunió közel négymillió embert tart fegyverben, rendkívül szorgosan építik a földalatti rakétakilövő helyeket, az atomhajtásos tengeralattjárókat. Megelőzni Amerikát! — ez a jelszó a szovjet fegyverkezésben, miközben Gromikó és Zorin Genfben Moszkva békés szándékairól szeretné meggyőzni a világot, lehetőleg egy olyan távértekezlet során, amely időpocsékoláson kívül sehová sem vezet. Elhisszük, hogy Kruscsev nem akar kirobbantani nag yháborut, legalább is nem most, amig gyengébbnek érzi magát, de felkészül a kis háborúkra. Afrikában, Ázsában, Dél- Amerikában ezután egyre gyakrabban jelennek meg a fegyveres szovjet ügynökök, hogy megszervezzék “a felszabadító” háborúkat. Kruscsev kénytelen fizetni mindezért, mert a szovjet ipar javarészét nem lehet büntetlenül a hadigépezet fejlesztésének szolgálatába állítani. A fegyverkezés miatt Kruscsev képtelen kellőleg gépesíteni a szovjet mezőgazdaságot és emiatt — és más okok miatt is! ■— szakadatlanul hiány mutatkozik kenyérgabonában, húsban, vajban és általában minden élelmiszerben. ' A világ becsapását Genfben szeretné végrehajtani a szovjet diktátor, még pedig a nyugati hatalmak segítségével. Nyugaton — és főleg Londonban — szakadatlanul hisznek abban, hogy “most Kruscsev engedékenyebb lesz.” Nem lesz. Futó élete minden percét arra használja fel, hogy készüljön a világ elpusztítására. Vájjon a nyugati hatalmak mikor öltik már magukra De Gaulle méltóságát, mondván, hogy újabb leszerelési értekezletre csak akkor hajlandók elmenni, ha Kruscsev valami épkézláb, elfogadható javaslatot terjeszt elő. Különben ennek az idegölő, nevetséges konferenciázásnak nincs értelme. De Gaulle nagy ember még akkor is, ha nem mesékben, vagy centiméterekben számolunk. Amit végigcsinált az algériai tárgyalások során, arra valóban csak nagy, küldetésükben vakon hivő, lélekben erős, politikailag ügyes államférfiak képesek. Nem akarunk jósolgatni, de az az érzésünk, hogy a francia jobboldal ellenállása rövidesen meggyengül, mert ez az ellenállás nem táplálkozhatik a néptömegekből, a kalandorok pedig elhullnak-vesznek. Reméljük, hogy De Gaulle ezután energiájából többet szentelhet Európának. A vasfüggöny mögötti résznek is. A Lánycserkészek Szervezete - ötven éves Juliette Gordon Low volt az az amerikai nő, akinek 50 évvel ezelőtt az a gondolata támadt, hogy a lányok között is népszerűsíteni fogja a cserkész mozgalmat. A georgiai Savannah-ban lakott a hölgy és 12 odavaló fiatal lánnyal alakította meg az első csoportot. Ebből a szerény kezdetből 3 és fél millió tagot számláló és minden városban és faluban ismert szervezet fejlődött ki az ország 50 államában. Ez ma a legkiterjedtebb női szervezet a szabad világban. Az elmúlt 50 év alatt a Girl Scouts of the U. S. A. zászlaja alá 8 és fél millió lány csatlakozott. Az 1912-ik évben lányok részéről szokatlan volt még testhez álló sportruhába öltözötten kosárlabdát játszani, férfikiséret nélkül erdőkben cserkészni, éjszakai táborozásokon résztvenni, sőt még az is úttörő dolog volt,’ hogy az utcán hadikölcsönök jegyzésére beszélték rá a polgárokat. Ma is merész dolog felnőttek védelme nélkül a vadonban felfedező utakat tenni, egész héten abból élni, amit a hátizsák elbír, Portoricoba utazni rosszul táplált gyermekek istápolására, hajókon és repülőgépeken éjjelnappal szolgálatot teljesíteni, sőt könyvtárakat szervezni olyan községekben, ahol ilyesmit azelőtt nem ismertek. A Girl Scout mozgalomhoz minden 7-17 éves amerikai lány csatlakozhat. A tagság egyedüli feltétele a jelszót követni: “Becsületemre fogadom, hogy Istennel és hazámmal szemben való kötelességemet teljesítem ; másokon minden körülmények között segítek; engedelmeskedem a Lánycserkészek törvényeinek.” A szervezet célja az, hogy a lányokat életvidám, leleményes és konstruktiv polgárokká nevelje, akik áldozatokra képesek hazájuk és az egész emberiség érdekében és mindezt a felnőttek felügyeletének majdnem teljes kizárásával. Ezek az elvek 50 év óta vonzzák az amerikai lányok tömegeit. American Council Frank Laushe szenátor a Szenátus ülésén erőteljesen állástfoglalt a Magyarországról kéretlenül érkező propaganda anyagok ellen. A szenátor hangsúlyozta, hogy a magyarországi kommunista kormány — nyilván telefonkönyvekből kiirt címekre, — óriási mennyiségben küldi az amerikai magyaroknak propaganda füzeteit és lapjait. A külföldi tudni akarja, hogy az amerikai nép hogyan vélekedik a béke, a szabadság, az igazság legfontosabb kérdéseiről. Kennedy elnök rámutatott arra a látszólagos tragikumra, ami ellen Amerikának harcolnia kell, amikor az emberi szabadságért hősiesen vállal mindenfajta küzdelmet. Mint demokratikus nemzet hü fiai, nem használhatjuk ugyanis azokat a fegyvereket, amelyeket ellenfeleink velünk szemben alkalmaznak. Kennedy emlékezetes beszéde igy szól: “Mint a szabadság eszméjének leghivatottabb bajnokai, nem engedélyezhetünk korlátlan szabadságot az eszközök használatában, amelyekkel ellenfeleink gátlások nélkül élnek. Mint saabad nemzet, nem versenyezhetünk velük hamis ígéretekben .furfangos csalafintaságokban, nemzetközi válságok szándékos előkészítésében, terrorista módszerekben s politikai gyilkosságokban.” “A szabad sajtó és a tájékoztatott közvélemény ellenőrzése alatt állva, nem hozakodhatunk elő más-más mesével aszerint, hogy kihez beszélünk: barátainkhoz, vagy ellenségeinkhez, belföldi vagy külföldi használatra. “Nem dobhatjuk sutba hagy o m á n yos módszereinket, melyek szerint határozataink meghozatala előtt tanácskozunk szövetségeseinkkel és nem diktáljuk akaratunkat leigázott népekre. Félelmetes fegyverek tömegével rendelkezünk, de ezek nem alkalmazhatók a felforgatásra uszító lázadással, b e s zürődésekkel, zavargásokkal és gerilla harccal mesterkedők ellen. “Fegyvereket szállítunk más országoknak, de nehezebb dolgunk van, amikor eszméket kellene exportálnunk, vagy az ellenálláshoz szükséges akaratot. “Olyan feladatokkal állunk szemben, amelyeket sebtiben vagy véglegesen megoldani nem lehet. El kell tehát fogad-A régóta vajúdó kérdésben a postai dipszabásokról szóló törvényjavaslat vitája során emelte fel szavát Ohio rangidős szenátora. Hangoztata, hogy feltétlen hive a sajtó és szólásszabadságnak, de tűrhetetlennek tartja, hogy az amerikai posta ráfizetéssel válla ja ezeknek az amerikaellenes és kéretlenül érkező, magyarországi propagandalapoknak a kiszállítását. nunk a tényeket, hogy a világ népességének csak:6 százalékát képviseljük s nem kényszerithetjük akaratunkat az emberiség 94 százalékára. Nem orvosulhatunk minden igazságtalanságot a földön és nincsen amerikai megoldás minden világproblémára. “Ezt a kiábrándító tényt az amerikai nép tudomásul veszi. Lehet, hogy sokan visszakivánják a régi világot, amikor két óceán között elszigetelten érezhettük magunkat a világ bajaitól, amikor az atombomba a mi kizárólagos tulajdonunk volt, vagy amikor a zegész világ civilizációja a mi ipari termelésünktől függött. Az amerikai nép tudomásul vette, hogy ezek az idők elmltak és velük együt letűnt régi világnézetünk és indokolt elbizakodásunk. “Bár a diplomácia terén szabadon alkudozhatunk, a szabadság ügyét sohasem fogjuk vásárra vinni. Patrick Henry klasszikus mondását ma is álljuk (“Szabadságot vagy halált!”). Puszta életünk nem annyira becses és a béke nem annyira áhítozott, hogy a szolgaság árán váltsuk meg őket. Mi is bátran valjuk ezt a hitet, bár tudjuk, hogy a háború tökéletes pusztulást hozhat magával és az emberi társadalom teljes kiirtását. Az emberi szabadság érdekében azonban minden kockázatot vállalnunk kell. Mindig békére fogunk törekedni, de sohasem adjuk meg magunkat. “Nincs a történelemben példa arra, hogy egy nemzetnek ilyen súlyos problémával kellett volna megküzdenie.” American Council Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hogy ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse telefonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postahahatóságnál. Temetési menethez hasonlított Mikoyan keletberlini fogadtatása A lipcsei nemzetközi vásár megnyitása előtti napokban Kelet Berlinbe érkezett több kommunista vezető, többek között Mikoyan szovjet helyettes miniszterelnök is. Kelet Berlin népe fagyosan fogadta a szovjet vendéget, a városba való bevonulásakor. A kommunista dobos-trombitás zenekar rendületlenül szólt, de az utcák népe nem töltötte meg a járdákat, a járókelők fásultan közlekedtek a felvonulási ut mentén. Mikor zárt autójában, behúzott függönyök mögött Mikoyan kíséretével elhaladt, nem volt éljenzés, taps, a kezek nem lendültek üdvözletre. A felvonulás valóságos temetési menethez hasonlított — az AP hírügynökség jelentése szerint. Zárt autókban követték Mikoyant Ulbricht, keletnémet diktátor, a lengyel és cseh miniszterelnökök, akik hasonló fogadtatásban részesültek. A városban kevés volt a fellobogózott ház is. A járdás szélén, az utcák mindkét oldalán sűrűn álltak a rendőrök. De nem akadt dolguk. Egy járókelő, a riporter kérdésére, hogy miért nem éljeneznek, azt felelte, hogy az élelmiszerüzletek előtt hosszú sorokban állnak az emberek s ez ellen volt a hangtalan tiltakozás. Borotvapenge fekete áron Az Izvesztia nevű moszkvai újság arról ad számot, hogy a nagymérvű borotvapenge hiány miatt megélénkült a feketepiac. A feketézők háromszoros áron adják el az igen keresett hiánycikket. 5 billió dollár ... Kennedy elnök 5 billió dollár feltétlen megszavazását kérte a kongresszustól. Ez a magas szám tudna csak, Kennedy elnök szavai szerint a világ zűrzavarának gátat vetni. Ennek az összegnek a megnyirbálása — mondotta az elnök — olyan súlyos helyzeteket teremtene mindenütt a világon, hogy azokon az Egyesült Államok katonái és atomereje már nem segíthetne. Az elmúlt évben a kongreszszus ugyanerre a célra 4 billió dollárt szavazott meg. Az őszinteség nem ünneprontás. Egyenesen kötelesség. Különösen emigrációban élő nép számára. Amelynek amúgy is, hazája közvetlen segítésében, várakozással, tehetetlenséggel kell küzdenie. S amely emigráció alkalmas arra, hogy a csak emlékezésre összpontosult akarat nem éppen helyt álló rózsaszínű képletében élje ki magát. Igen, azzal a kérdéssel, hogy úgy is bántanak elegen, még nem lehet elintézni mindent. Szólni kell tehát ünnep után, az ünneplésről, melyben szónokok, szereplők — közönség, ha kétfelé hasíthatta volna magát — mindnyájan részt vettek. De csodálkozó szemekkel: vájjon miért kell mindennek igy történnie? Hiszent a nemzeti ünnep jellege éppen az, hogy ilyenkor kulturális csoportosulások, művészi szervezetek kölcsönösen egy helyre küldik megbízottjaikat a nagyobb cél érdekében. De hát ez történt. Ez alkalommal talán már nem is politikai, hanem személyi összeférhetetlenségek miatt. Mindenütt ott voltunk. Még a philai bálon is, ahol az Amerikai Magyar Szövetség ülésének felszólalói a magyar egység feltétlen megteremtését hangoztatták. Az idő rövid volt s a ráköevtkező márciusi ünnepen, itt New Yorkban az itt is ott is fellépőkkel, szereplők kel együtt e krónika jegyzője is azon gondolkozhatott: vájjon a Hunter Kollegium, vagy a Yorkville Kaszinó előtt álló lovasrendőröknek mi más szerepe juthatna, ha csak nem az, hogy magyart a magyar ellen védjen? Szomorú, nagyon szomorú. Mint aohgy a szónokok is mondották. Ahol talán csak az a leleményesség segített, amit az Északamerikai Diákszövetség tett: mindkét helyre ugyanazon szövegű emlékezéssel küldte el képviselőjét. Magyar értékek, megszívlelendő mondanivalók, magyar színészek, táncosok, egészen a három évesnél nem több magyarruhás leánykák táncáig, magyar muzsikusok, mindmind tudásukat, lelkesedésüket adták — bár volt olyan is, aki az előjelek után minden elől kitért — s lám, megkérdezhetjük ezek után: miért volt szükség erre a halálos vágtára, rohanásra, pendlizésre, mint kabaré-rendezvények szilveszter esti idején? És lehetett-e groteszkebb látvány ezekután, mint az a zászlókkal díszített felirat: “A szabadság egy és oszthatatlan.” Vannak kérdések, melyeknél a szivethasogatás, a dolgok drámai kibogozása, továbbfejtegetése már valóban nem illik. Be kell fejezni a nagy kérdőjel feltevésénél. De ime, itt rögtön eszünkbe jut valami. Volt aznap egy harmadik márciusi ünnep. A new yorki magyar negyed körzetének katolikus képviselője, John Lindsay, a 82-ik utcai ref. templomban tartotta angol-nyelvű beszédét. Arról emlékezve, hogy az emberi közösség nagy kincsének, a szabadságnak az ügyében a magyarokra ma különösen nagy szerep járul. Majd Lendvay Lajos színész “Nemzeti Dal”-a után Kiss Sándor képviselő mondta el emlékbeszédét. Álljon itt ez a pár kiragadott mondata. A történtek s a felvetett kérdőjel célzásaként. , — Négyszáz év előtt még olyan nemzet voltunk, mint a francia és az angol. Azután, amig mások gyarapodtak, mi véreztünk. 1500-ban négy és félmillió, 1700-ban egy millió a magyarság száma. Költőink, íróink arról írnak, hogy e (Folyt, a 2-ik oldalon) Nehéz Időkben ... De jó is hinni most az erős Istenben, Szent bizonyossággal, örök rendületlen. Tudni, hogy mindig az ő szeme vigyáz ránk, Ha százszor a halál utain is járnánk. S akaratja nélkül, világokon végig, Semmi sem történik. De jó is tudni most bizonyos igazra: Hogy igaz ügyünket Isten oltalmazza. S ha el is taposták ideig-óráig: Bukása a gyászból diadallá válik! Nem árt neki semmi, napfénye kilángol: Minden éjszakából! De jó is hinni most és bízni magunkban. Tudni, hogy lesz jövőnk, mert hivatásunk van Jövendő századok békés versenyében ... S hogy szám vagyunk Isten nagy. számvetésében . . . Szüksége lehet még — próbásabb napokba —Ránk, hü magyarokra. . . . Isten, ki gyakorta lehajoltál hozzánk! Magyarok Istene, most vigyázz nagyon ránk! Halálok viharos örvénye kerülget, S rokonunk, barátunk senkinek Tekivüled! Légy velünk, hogy bízvást nézhessünk előre Az örök jövőbe! SZABOLCSRA MIHÁLY MAGUNKRÓL Nem szokásunk a magunk dolgairól irni, különösen ha azok bajokkal kapcsolatosak. Kivételt csak elkerülhetetlen esetben teszünk. Ilyen a mostani is. Lapunk szerkesztő-tulajdonosa, Diénes László súlyos vesekő-bántalommal már ágyban feküdt, amikor multheti lapszámunk a nyomdában készült . . . Szerdán egészen váratlanul érte a roham s lakására kihívott Dr. Lang József perth amboyi orvos — akihez szerkesztőnket több évtizedes közvetlen barátság és feltétlen bizalom köti — nyomban megállapította a bajt. A rendkívül fájdalmas folyamat, amig a vesében képződött kő vagy magától, vagy műszeres beavatkozással elhagyja a testet, szerkesztőnk esetében hosszú keserves napokig tartott. A Perth Amboy General Hospitalban Dr. Kramer vese-specialista közreműködésével, x-ray felvételek alapján pontosan megállapítható volt a parányi kő, illetve kémiailag kristályosodott anyag helyzete és útja a hát-középnél levő vesétől lefelé vezető, makaróni-szerű vékony csövön át. Végül is bekövetkezett a szerencsés fordulat s szerkesztőnk megszabadult a kőtől . . . s hatalmas kő esett le az ő családja, valamint barátai szivéről . . . Hetekbe telik még, amig a megbántott vese meggyógyul s normális állapotába kerül vissza. Szerkesztőnket orvosa a legteljesebb pihenésre utasította s habár már elhagyta a kórházat és otthonában,.szerető családja körében lábbadozik, semmilyen munkát nem végezhet. Mindezt azért mondjuk el ilyen részletesen, hogy olvasóink és barátaink megértsék, miért fordulnak, vagy fordulhatnak elő lapjainkban ilyen vagy olyan hibák ezekben a hetekben. Központi irodánk, természetesen, mindenkinek szolgálatára áll bármilyen a lappal (bármelyik lappal) kapcsolatos ügyben s igyekszünk mindent lelkiismeretes pontossággal intézni továbbra is. A lap előállításában és postázásában semmiféle változás, vagy késedelem nincs és nem is lesz. Olvasóink szives, jóakaratu megértését kérjük. DIPLOMÁCIA ÉS HONVÉDELEM American in Spirit — Hungarian in Language Hungarian J\ews Amerikai szellemű magyar újság
