Függetlenség, 1959 (46. évfolyam, 1-53. szám)
1959-07-30 / 31. szám
1959. julius 30 KIS ÜZLETEK FELSEGITÉSE Az utolsó hónapok leforgása alatt több uj üzlet indult az Egyesült Államok területén, mint bármikor azelőtt. Az uj üzletek szerény vállalkozások, 100 embernél kevesebb alkalmazottal. Hogy több embernek adjanak kenyeret, a kis üzleteknek erőre kell kapniok és erre' nemcsak a vállalkozók, hanem a kormhány is törekszik. A kezdeti nehézségeken a kormány alig tud segíteni, mert a statisztika szerint a sikertelenség okát leggyakrabban- a vezetésben kell keresni. Gyakran megtörténik, hogy az emberek kedvet kapnak bizonyos fajta ipar vagy kereskedés alapításához anélkül, hogy megfelelő gyakorlattal rendelkeznének. Fiatalemberek hozzákezdenek valamihez, csak azért, hogy újat teremtsenek és későn eszmélnek arra, hogy képtelenek az üzletet kellőképen megszervezni, vagy az alkalmazottak munkáját irányítani. A Kereskedelmi Minisztérium jelentése szerint a bukások oka csak másodsorban vezethető vissza a tőke hiányára. A különben tehetséges üzletemberrel mégis megtörténik, hogy kénytelen feladni a küzdelmet, mert a szükséges tőke mennyiségét alábecsülte. Az üzlet megnyitása után természetes jelenség az, hogy ami ga szervezés folyik, veszteséggel kell dolgozni. A kezdet nehézségei még a jól kitervezett és jól vezetett vállalatnál is évekre tolódhatnak ki. Megtörténhetik, hogy az alapításra szánt pénz elfogy, mielőtt az uj vállalat valóságos hasznot mutathatna ki. Ebben az esetben lehetséges, hogy a tulajdonos kölcsönt tud szerezni családja egy tagjától, ismerőseitől vagy uénzintézettől. De lehet, hogy tulsokáig várt arra, hogy külső segítséghez folyamodjék. Lehet, hogy az alapítás összeomlik, mielőtt a segítség megérkezik. Vagy lehet végül, hogy a pénzügyi nehézségek elriasztják a bankot vagy a barátot a kockázattól. Sokezer példa akad erre is minden évben. Mi a helyzet orvoslása? Az amerikai kongresszus igyekszik erre feleletet találni. Törvényt fogadtak el, amely elősegíti az u. n. “Small Business Investment Corporation”ok megalapítását, amelyekben például tiz személy veszt részt, összesen 150,000 dolláros alaptőkével. Ehhez a kormány ugyancsak 150,000 dollárra rugó kölcsönt ad, abból a célból, hogy a Corporation kecsegtető üzleti vállalkozásokat felkaroljon. A kormány előlegét évek múlva kell csak visszafizetni, szerény kamatokkal. Miután azonban a Corporation szigorú üzleti elvek szemmeltartásával helyezi ki tőkéjét, segít a saját részvényeseit is és a kis vállalkozókon. A “Small Business Investment Corporation” részvényesei saját pénzüket kockáztatják a kölcsönök megszavazásánál, tehát óvatosan fognak eljárni, azonban mégsem fognak oly merev álláspontot elfoglalni, mint a nagybankok. A kis üzletek tanácsot és segítséget is fognak kapni a Corporation vezetőitől, akik maguk is sikeres üzletemberek. A “terv” még csak most kezd működni, tulkorai volna tehát ítéletet alkotni róla. Az eredeti elgondolás azonban az, hogy a lábrasegitett uj vállalkozások temérdek uj munkaalkalmat fognak teremteni. Magyar Oratorium: “Nándorfehérvár 1456” Sokakat érdeklő hírről számolhatunk be: Két “long play”lemezen megjelent a budai ferences karnagy. Tamás Alajos zenealkotása: “Nándorfehérvár 1456”. Az Oratóriumban 40 tagú gyermekkar, 90 tagú vegyeskar és teljes zenekar szerepel. A szólókat operaénekesek éneklik. Bizonyosra vehető, hogy az amerikai zenevilág szakértő körei értékelni fogják a kiváló magyar alkotást. A külföldre szakadt magyarság körében azonban Tamás atya müve ezt is meghaladó, rendkívül hatást fog betölteni. Az Oratorium - bemutatja az ezeréves magyar történelem egyik legdicsőbb eseményét, s annak nyomán önkéntelenül vetődik fel a kérdés: Amerika s Európa melyik országa dicsekedhet hasonló, az egész emberiség sorsára kiható, világot mentő hősiességgel? Meggyőződésünk, hogy magyarjaink tízszer és százszor fogják lejátszani a zenemüvet s fognak belőle reményt és örömet meríteni. Szivük mélyébe fog vésődni-a megismétlődő szöveg: “Ne félj és ne csüggedj árva had, Van néked vezéred, Jézus az.” Hunyadi kiáltása: “UTÁNAM,” (Tóth Lajos remek hangján keresztül) legyen parancs a külföldre szakadt, széteső és pártoskodó magyarok számára! Tamás Gergely Alajos — a szerző — Ferences atya, aki a nográdmegyei Szécsényben töltötte ujoncéveit, a bölcseleti és hittudományi tanulmányait a rendtartomány jászberényi és gyöngyösi kolostoraiban végezte. 1941-ben szentelték pappá Egerben. A rendkívüli zenei tehetséggel megáldott ifjú papot elöljárói a zeneakadémiára küldték, ahol a világhírű Kodály Zoltán növendékeként sajátította el a magasabb zenernüveltséget. Tamás Alajos atya évek óta a ferencesek budai plébánia templomának karnagya. Vezetésében a templom minden vasárnap és ünnepnap kiemelkedő egyházzenei programot nyújt. Tamás atya énekkaraival és zenekarával évenkint az ország számos városában mutatja be a világhírű zeneszerzők alkotásait. Bach “Passio”-ját, Liszt Ferenc “Krisztus”-át, Beethoven, Hadyn, Tschajkovszky, Handel, stb. müveit. Handel “Massiás”át pl. legutóbb mutatta be a 25- ik alkalommal. Az “Oratorium” nagy egyházi zenemüvek neve. Tamás atya Oratóriumának időtartama (két 33 mm Long playing lemezen) közel két óra. A mü szövegét a szerző Radó Polikárp bencés tanár költeményeiből és egykorú krónikákból állította össze. Az “Oratorium” felöleli a nándorfehérvári diadal teljes történetét, Hunyadi János és Kapisztrán Szent János együttesét, a dunai csatát, a várért folyó élet-halálharcot. Nándorfehérvár nagy magyar dicsőség. Tudjuk, hogy III. Halliszt pápa. harangszóval toboroztatta össze a világ kereszténységét imára: a magyar hősiesség megszerezte a világhódító török fölött a győzelmet, s azóta a magyar győzelem emlékét hirdeti a déli hangaszó. Ezt a dicsőséget varázsolja élénk Tamás Father “Oratorium”-a. Hívjuk fel a magyar zenealkotásra angol és más nemzetiségű ismerőseink figyelmét. Az “Oratorium” ára a szövegkönyvvel együtt $7.96. Kapható: Franciscan Fathers, P.O. Box 218. De Witt, Michigan. Ft. Király Kelemen BAJOK VANNAK AZ IPARI TERMELÉSSEL A szabadságharc egyik legfontosabb követelése a racionális ipari termelés beveztése volt. A kommunista ipari termelés a kellő ösztönzés hiányában és a termelésnek bürokratikus, a tervteljesitéshez való kötöttsége miatt állandó bajokkal küzd. Most ezek a jelenségek a kommunista ipari termelési rendszer teljes ujrabeveztésével ismét mutatkoznak. Nemrég az u.n. kongresszusi munkaversennyel kapcsolatban kesergett a Kossu rádió az ipari vállalatoknál tapasztalható rossz munka, elpazarolt energia, sok sej élt, laza munkafegyelem és szervezetlenség miatt. Az összes bel- és külföldi orvosságok beszerezhetők KREMPER JÓZSEF — ezelőtt Laird — GYÓGYSZERTÁRÁBAN 1000 So. Clinton Ave. Előzékeny, pontos és gyors kiszolgálás. Méltányos árak. Gyógyszerek Európába való küldését vállaljuk. . Magyarul beszélünk. Sccth Clinton és Beatty Sjreet sarok Telefon: 3-4347 LEGÚJABB! Dalok KACSOH PONGRÁC JÁNOS VITÉZ cimü daljátékából 12” hosszanjátszó 33-113 microgrove LP lemezen APÓN—2735 Ára___$495 JANCSI BELÉPŐJE—ILUSKA DALA—FURULYA NÓTA—“MEGÁLMODTAM”—A FRANCIA KIRÁLYLEÁNY DALA—A KIRÁLY DALA—“EGY RÓZSASZÁL SZEBBEN BESZÉL . . .’’—KÉK TÓ . . . VÉN CIGÁNY Énekli BÓDY JÓZSEF Kiséri Kóczé Gyula és cigányzenekara Kapható vagy postán megrendelhető: MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA Foreign Book Shop 216 Somerset Street New Brunswick, N. J. Újabb amerikai világiir-kisérlet Az amerikai tudósok szeptemberben újszerű világűr-rakétát készülnek kilőni, melynek az lesz a rendeltetése, hogy a világűrből mintát hozzanak vissza a földre az ott “tévelygő” kozmikus porokból, úgynevezett mikro- meteorokból. A kilövésre szánt rakéták feje mintegy 500 mérföldes “magasságban” kinyílik és ragasztós szalag kerül elő azokból, amelyekre ráragadnak a mikro-meteorok. Később visszahúzódnak a lövegbe ezek a szaalgok, a rakéta-fej újból becsukódik s viszszahozza a földre a gyűjteményt. A laboratóriumokban azután A Magyar Diákszövetség kérelme Az 1956t, ■ - szabadságharc után külfdre ..enekült magyar diákok kéréssel fordulnak amerikai honfitársaikhoz. Az Egyesült Államokban többszáz magyar egyetemista továbbtanulására nyílt lehetőség. A World University Service kölcsönt bocsát rendelkezésünkre, ahhoz azonban, hogy ezt a kölcsönt igénybe tudják venni, egy amerikai állampolgár jótállása szükséges. Nagyon kérjük azokat a honfitársainkat, akiknek aláírásukkal módjukban van diplomához segíteni egy-egy diáktársunkat, címüket küldjék be irodánkba, (Association of Hungarian Students, 211 East 37th St. New York 16, N. Y.) A jótállólevél átvétele előtt — kívánságra — minden segítségre szoruló diáktársunk személyesen keresi fel jótállóját. A Diákszövetség felelősséget vállal, hogy személy szerint csak arra érerir-nes és megbízható társunk Rezhes, é be tanulmányait Amerikában. Az egész magyarság és a felszabaduló Magyarország ( 1 1 " 1 '.Iják, akik lehetőve / min|l több “kimü .” álljon a jövő szó megálltpitják a kozmikus por sűrűségét, összetételét, radioaktiv kisugárzását, stb. Ezekre a vizsgálatokra azért van szükség, hogy mgegállapítsák, mennyire akadályozhatják a mökrometeorok a világűr-utazást és milyen módén lehet káros hatásukat leküzdeni. Ha mindez sikerül, mehet az első ember, ki a világűrbe .. . (8 amerikai jelölt már van erre az utazásra). 200 millió Máskáért AZ ÍRÓSZÖVETSÉG UJRAALAKUL Kállay Gyula művelődésügyi miniszter nemrég bejelentette, hogy a forradalom után feloszlatott Írók és művészek szövetségit újraalakítják. Kállai szerint az uj Írószövetségnek nem lesz politikai jellege ; feladata a szociálistareálista művészet elősegítése és az irók és művészek anyagi támogatása. Ez magyarul annyit jelent, hogy az uj írószövetségbe beengedett Íróknak szigorúan alkalmazkodniok kell a pártvonalhoz és csak azok kapnak anyagi támogatást, akik a rendszert száz százalékig kiszolgálják. Kozlov, szovjet helyettes miniszterelnök (Kruschev leendő utóda?) igy szólt Griffith volt moszkvai követhez: “Követ ur, jó üzletet ajánlok önngk. Önök 7 millió dollárért vásárolták meg tőlünk Alaszkát, mi hajlandók vagyunk visszavásárolni 200 millióért. Griffith nevetve válaszolt: “Készpénzért nem eladó ... de elcseréljük Ukrajnáért...” A vásárból persze nem lett semmi.) Félnek a magyar menekültektől... Az utóbbi időben több budapesti rádió-adás foglalkozott az amerikai hadseregbe bevonult magyar menekült fiukkal. Leplezetlen idegességgel majdnem kétségbeesetten próbálta a magyar adás a fiatalokat az amerikai kiképzés borzalmaival rémitgetni. Egyben elárulta a rendszer hihetetlen gyengeségét, amikor bevallotta, hogy párezer jól képzett fiatal magyar katona adott esetben komolyan veszélyeztethetné a rendszer fenállását Magyarországon. FELHÍVÁS OLVASÓINKHOZ! Kérjük úgy régi, mint uj előfizetőinket, hogy címváltozás régi címet is. Ezzel könyveléesetében, különösen ha pénzt küldenek, mindig Írják meg a sünket megkönnyítik és meggyorsítják. Vonuljon ki az orosz Magyarországból! A SZENTIRMAY PER NYUGTALANSÁGOT IDÉZ ELŐ A MŰSZAKI EGYETEMEN Néhány héttel ezelőtt letartóztatták Szentirmay professzort, gépészeti technikum és ab építőipari technikum volt igazgatóját. Szentirmya professzorral együtt sok hallgatóját is bebörtönözték. Szentirmayt, sógorát és e letartóztatott diákokat “államellenes összeesküvéssel” vádolták meg és az ügyész halálos ítéletet kért. Az iskolában nyugtalanságot okozott a letartóztatásokról szóló hir és a hatóságok az ügyészt küldték ki a diákok felvilágsitására. Az ügyész a diákok előtt kijelentette, hogy Szentirmayt csak azért nem ítélték halálra, mert jó szakember, akire a kommunistáknak nagy szükségük van. “JÉZUS az én kívánságom és reménységem” Imádságod és énekeskönyv katolikus íiivek számára Szerkesztették: Flock Jákó és Hermán József esztergom-f ©egyházmegyei plébánosok. Az Esztergom főegyházmegyei hatóság jóváhagyásával. ARANY SZEGÉLYŰ, kemény fekete bőrhuzat fedéllel. NAGYBETŰS, 448 oldalas, zsebbe, kézitáskába könnyen elférő szép imakönyv. ÁRA $3.25 MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA Foreign Book Shop 21ó Somerset Street New Brunswick, N. J. TAKARÉK BETÉTEK HIVATALOS ÓRÁK—Hétfőtől Péntekig naponta reggel 9:30-tól d. u. 5-ig CHARTERED 1844 f TM Trenton > Saving Fund ia -125 ÜST ran STREET, Sodety MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Előfizetési ára egy évre $3.00, külföldre $4.00. Rendelje meg rokonainak, ismerőseinek is! I Két férfi és két nő Eladó Ügynököt Keresünk akik jól beszélnek úgy angolul, mint magyarul, 36-60 közötti korúak, kocsival kell rendelkezzenek. Kitűnő alkalom! Állandó jó foglalkozás. Fizetés és jutalék $125. — $150. között, azonkívül — megfelelés esetén — külön bonusz. Appointment-ért telefonáljon d.e. 10 és d.u. 1 óra között s kérje Mr. Carey-t: MErcury 4-2211, vagy MErcury 4-2212. m m 1 INGLESBY J. JÁNOS Temetkezési vállalkozó 432 Hamilton Ave. Trenton, N. J. Telefon: OW 5-6546 x Pontos és lelkiismeretes szolgálatokban fog részesülni, ha a gyász nehéz óráiban személyesen felkeresi, vagy telefonon hívja a magyarság őszinte jóakaróját és barátját, Inglesby János temetkezési vállalkozót. Forduljon hozzánk teljes bizaloímmal — mi az Ön gondjait szívügynek tekintjük és minden hivatalos dolgát lelkiismeretesen és pontosán intézzük el. • — 24 órás szolgálat — ÉJJEL vagy NAPPAL ezt a számot hívja: OW 5-6545 A Catskill hegyvidék legszebb részén van a Hotel BUDAPEST Tel. Pine Hill 3351 | BIG INDIAN, N.Y. Évtizedek óta elismert, legfinomabb magyar konyha. Nagy uszoda. Bár. Minden este tánc. GÖRCSI FARKAS PALI cigányzenekara muzsikál ÚTIRÁNY: New Yorktól a Thruway-n a Kingston-i kijáratig (Exit 19) onnan a 28-as utón Fleischmanns-fele. Táblák jelzik a Budapest Hotel hollétét. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal, de a mindenható Isten szent akaratában keresztényi leiekkel megnyugodva jelentjük a szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, rokon és jóbarát, Magyarország Abauj-Torna vármegye, Nagybozsva községi születésű IVÁN JÁNOS áldásos életének 70-ik, boldog házasságának 50- ik évében 1959 julius 19-én bekövetkezett gyászos elhunytál. Drága halottunk kihűlt tetemét Rogers Emii temetkezési intézetének kápolnájában ravataloztuk fel s onnan kisértük őt utolsó útjára julius 22- én a Magyar Református templomban megtartott gyászistentisztelettel a Colonial temetőbe, ahol örök nyugalomra helyeztük. Az örök világosság fényeskedjék neki! 423 Beatty St. Trenton, N. J. 1959. julius 26. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GYÁSZOLJÁK: bánatos özvegye Iván Jánosná sz. Tóth Zsuzsanna; gyermekei, Matild, Miller Bertalanná és cs.; Dorothy, Ender Györgyné; János, Dezső, Ernő, Béla és családja, Zoltán és családja; nővére özv. Tóth Józsefné és családja. Az óhazában: öccse Iván István és családja, Iván Gergely és családja, nővére, Bártfalvy Barnáné és családja. köszönetnyilvánítás Ezúton is hálás köszönetét kívánok mondani mindazoknak, akik részvétnyilatkozatukkal felkerestek, vigasztaló szavaikkal bánatomat enyhíteni igyekeztek. Hálás köszönetét mondok Főt. Béky Zoltán püspök urnák a mély áhítattal eltelt magasztos szertartás végzéséért. Rogers Emil temetkezési vállalkozó urnák a figyelmes és pontos szolgálatokért. Köszönetét mondok továbbá mindazoknak, akik virrasztottak, akik a ravatalnál és a temetésen megjelentek, akik virágot küldtek, akik autójukkal a temetéskor kisegítettek és a koporsóvivőknek. A jó Isten fizesse meg mindnyájuknak a jóságát, felejthetetlen emlékű drága halottunknak pedig adjon örök nyugodalmat a sírban. ÖZV. IVÁN JÁNOSNÉ ÉS GYERMEKEI —— ~ --------—----------- \ F Ü G G E TLEMS \ ________3'