Függetlenség, 1954 (41. évfolyam, 1-51. szám)

1954-04-29 / 17. szám

% Vizsgáljatok meg mindeneket s a jót tartsátok meg! SZENT PÁL Hungarian News of Trenton Haza csak ott van, ahol jog is van! PETŐFI YEAR 41. ÉVFOLYAM — NO. 17. SZÁM. TRENTON, N. J.. 1954. ÁPRILIS 29. Ten Cents per Copy—$2.00 per Year Megszűnt egy magyar hetilap... Koszta Mihály esete modern változatban Régebben két ország volt a világon, mely politikai mene­külteknek minden különösebb akadály nélkül nyújtott mene­déket. Európában Svájc és a tengeren túl az Amerikai E- gyesült Államok. Ez utóbbi e­­zen a téren még liberálisabb volt, mint Svájc, s ezt mi, ma­gyarok a Koszta Mihály eseté­ből is igen jól tudjuk. Koszta százados a magyar szabadság­­harc leverése után Amerikába jött és itt letelepedve, mind­járt ki is vette a polgárosodás­hoz szükséges.első papírját. Azonban még mielőtt polgár lett volna üzleti ügyben Tö­rökországba utazott . Véletle­nül a konstantinápolyi kikötő­ben egy osztrák hadihajó hor­gonyzott, s mikor ennek kapi­tánya tudomást szerzett arról, hogy Koszta Törökországban tartózkodik, elfogatta a bün­tetés elől elmenekült “lázadó” tisztet és hajójára hurcol­­tatta. A volt magyar tiszt a szin­tén véletlenül a konstantiná­polyi kikötőben horgonyzó, de az osztrák hajónál jóval ki­sebb amerikai korvetta kapi­tányának segítségét kérte, s ettől hathatós támogatást is kapott. Az amerikai Ingram kapitány ultimátumot küldött az osztrák hadihajó parancs­nokának, hogy ha Koszta szá­zadost, ki az amerikai lobogó védelmét kérte, 24 órán belül szabadon nem engedik, akkor az amerikai hajó összes ágyúi teljes erővel lőni fogják az osztrák hadihajót. Az eset kimenetele egy jól ismert történeti tény. Az ulti­mátum lejárta előtt, miután nyilvánvalónak látszott, hogy az amerikaiak komolyan gon­dolták azt, amit mondtak, Koszta Mihályt az osztrákok szabadon bocsátották. (Ezt a históriai eseményt különben nemrégiben a television is be­mutatták a Cavalcade of America cimü sorozatban, mely az amerikai történetnek legdicsőbb epizódjait foglalja magában.) Ehhez a merész, de eredmé­nyes diplomáciai sakkhuzás­­hoz hasonló eset történt a múlt héten Ausztráliában. Az ottani orosz követség egyik hi­vatalnoka, Vladimir Petrov, ki állítólag a követség bizal­masabb jellegű titkait kezelte, elszökött a követségről és az ausztráliai hatóságok védel­mét kérte. Közben azonban a­­datokkal bizonyította, hogy a követség nagyarányú kém­munkát végez Ausztráliában. Petrov a kért védelmet meg­kapta, de felesége, ki szintén a követségen volt alkalmazva, az oroszok kezében maradt. Petrov szökésével kapcsolat­ban a követség előbb azt jelen­tette, hogy őt elrabolták, s ugyanakkor feleségével elhi­tették, hogy férjét megölték és azért az asszonyt vissza akarták vinni Oroszországba. Ausztrália és Oroszország között megszakadt a diplo­máciai összeköttetés Egy követségi titkár és két titkosrendőr kíséretében Mrs. Petro vöt, mikor Sydney-ben repülőgépre ültették, több orosz menekült hallotta, amint oroszul könyörgött, hogy mentsék meg őt. A repülőgépen a női szobá­ba menve sikerült neki egy pár percre megszabadulni kí­sérőitől és a stewardesszel megértetni, hogy őt akarata ellenére viszik vissza Oroszor­szágba. A stewardesz a repü­lőgép parancsnokával közölte az esetet, ki azonnal jelentést küldött a hatóságoknak, úgy hogy mikor a repülőgép az u­­tolsó ausztráliai repülőtérre, Darwin-ba érkezett, az ottani rendőrség már készenlétben várta az orosz utasokat. Az orosz titkosrendőrök revol­verrel próbálták megakadá­lyozni, hogy foglyukat el ne vegyék tőlük. Rövid tusa után az oroszokat lefegyverezték és Mrs. Petrovot kiszabadították a fogdmegek karmai közül. Az orosz követség természe­tesen azonnal bejelentette til­takozását az ausztráliai kor­mánynál a diplomáciai jogok megsértése miatt. Ez azonban már nem változtatott azon a tényen, hogy Mrs. Petrov el­kerülte a reá nézve nem sok jóval kecsegtető jövőt. Külön­ben az ausztráliai kormány az orosz tiltakozó jegyzékre azt válaszolta, hogy mivel az ő törvényeik szerint senkinek sem szabad repülőgépen fegy­vert vinni magával, az oro­szok lefegyverezése egy törvé­nyes intézkedés végrehajtásá­nak tekinthető. Pár nap múlva megérkezett Moszkvából a vi­szonválasz; az oroszok meg­szakították Ausztráliával a diplomáciai összeköttetést és követségüket onnét azonnal visszahívták. Ezzel egyidejű­leg felszólították az ausztrá­liai követséget, hogy a legrö­videbb időn belül hagyja el Oroszországot. Ezzel a Petrov incidens egyelőre elintéződött, mert a két ország közötti ed­digi “jó viszony” megszűnése tulajdonképen csak “papíron” idézett elő változást. Szó-csatázik a hadsereg és McCarthy szenátor Mi ugyan már előzőleg azt irtuk, hogy az amerikai köz­véleményt nagyban izgató McCarthy szenátor ügyeivel nem nagyon fogunk foglalkoz­ni, azonban a Wisconsin-i sze­nátor és az U. S. Army közötti erős nézeteltérés következté­ben! szenátusi albizottság ülé­seit, mint a múlt hétnek egyik szenzációját, nem lehet meg­említés nélkül hagyni. Mind­két részről nagy szó-csaták dúlnak, s a komoly fegyverek használatához szokott gene­rálisok a nekik szokatlan csa­tatéren egy kicsit hátrányban vannak a politikai vitákban kitűnő gyakorlattal rendelke­ző szenátorral szemben. Természetesen a hadsereget a katonai személyeken kívül képzett jogászok is képviselik, s mivel lényegében egy igen jelentéktelen incidenssel in­dult meg az egész kontrover­­zió, a tulaj donképeni kérdés, ami eldöntésre vár — az, hogy milyeij befolyása és hatalma van egy U. S. szenátornak az alkotmány értelmében biztosí­tott jogainak gyakorlása köz­ben? Mivel az igazi amerikai­nak alaptermészetéhez tarto­zik, hogy közéleti működésé­ben ért támadásokat nem veszi túlságosan a szivére, A Bridgeport, Conn.-ban meg­jelenő “Amerikai Magyarság” c. hetilap, — amelyet néhány év óta Székely Izsó, az Amerikai Magyar Népszava évtizedeken át volt igazgatój a adott ki — áp­rilis elején váratlanul, minden előzetes bejelentés nélkül meg­szűnt. Egyszerűen nem jelent meg többet . . . A lapot néhai Csongrádi Kor­nél alapította. Kezdetben “Bridgeport,” később “Egyetér­tés” volt a neve, a negyvenes é­­vek elején pedig az ottani ma­gyar lelkészek vették át és “Mi Lapunk” néven adták ki. Főt. Chernitzky István halála után azonban válságba jutott a lap, amelyet aztán nyomdástól, adós­­ságostól együtt Nadányi Pál és Boros László, a Népszava volt szerkesztői vettek át, de Nadá­­nyinak a Voice of America-hoz történt távozása után Boros gyű­lölet-szitásra, rombolásra, táma­dó és piszkolódó cikkek közlésére engedte át a lapot, amelytől az­tán, a bajok tornyosulása idején sietve megvált.. . Az uj tulaj do­­nos Székely Izsó lett, illetve a Hungarian Publishing Co. Inc., amelynek elnöke és Lázár Miklós távozása után szerkesztője volt. Hogy mi okozta a lap és a válla­lat hirtelen megszűnését, nem tudjuk, de sejtjük, hogy anyagi nehézségek ... Az utóbbi pár év alatt egészen jól szerkesztett, tartalmas, 8-oldalas lap volt az Amerikai Magyarság, de néhány héttel ezelőtt ismét egy komisz, éllel írott cikket láttunk benne s akkor már tudtuk, hogy valami nincs egészen rendjén . . . Szé-Kun Béla, a trockista vezér... (FEP) 1919 március 21-én, 35 évvel ezelőtt kiáltották ki a gyászosemlékü proletárdiktatú­rát Magyarországon. A Tanács­­köztársaság 133 napja a magyar történelem egyik legcsunyább fejezete. Kun Béla, a Kommunis­ta Párt akkori vezére, a prole­tárdiktatúra bukása után Bécs­­be menekült, majd onnan Orosz­országba. Az évforduló alkalmá­val a bolsevista sajtó ünnepséget rendezett, melynek keretében a Tanácsköztársaság kikiáltásáról mint “történelmünk legfénye­sebb napjá”-ról emlékezik meg. Ugyanakkor Kun Bélát, aki az egész gépezetet vezette, “trockis­ta árulónak” nevezi. A magyar kommunisták mindezidáig hall­gattak Kun Béla szerepéről. McCarthy szenátor és a had­sereg vezetősége közötti ellen­tétek majd szép csendesen ki­egyenlítődnek. Ez azért is va­lószínűnek látszik, mert Mc­Carthy annak a pártnak tagj ja, melynek feje, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, egy­­személyben az ország hadi e­­rejének a főparancsnoka. így tehát az ügyet egy családi per­patvarnak lehet tekinteni és az ilyen természetű viharok u­­tán rendszerint gyorsan kisüt a nap. Védelemre szorulnak az elbo­csátott öreg munkások A legtöbb ember azt hiszi, hogy az Egyesült Államokban alkalmaztatásának biztonsá­gát illetőleg aránylag a mun­kás kapja a legtöbb védelmet. Az úgynevezett fehér galléros embert, ki alatt az irodai al­­(Folyt. a 3-ik oldalon) kely Izsó kifáradt s már nem tartotta elég erősen a gyeplőt a kezében ... A bridgeporti magyarság ré­gi hetilapja megszűnt s ezzel is­mét eggyel kevesebb lett az ame­rikai újságok száma ... Ez pedig egyáltalán nem arra mutat, hogy növekszik, gyarapodik, erősödik a mi sajátos amerikai magyar é­­letünk ... igazán nem j elenti azt, hogy újabb magyar lapok alapí­tására és elkezdésére alkalmas időket élünk...! i (Lapzártakor értesülünk ar­ról, hogy a lap érdekeltségeit: e­­lőfizetőinek, hirdetőinek “jóaka­ratát” Gombos Zoltán vásárolta fel, napilapjai részére.) A bridgeporti magyar hetilap megszűnéséből mi azt a tanulsá­got vonjuk le barátaink, előfize­tőink és hirdetőink részére, hogy: tekintsék lapunkat a sa­ját ügyüknek is, támogassanak továbbra is minden lehető mó­don, hogy még sok-sok éven át lehessen itt egy helybeli magyar lapunk, mert addig lesz itt “ma­gyar élet,” amig magyar újság van! Az utóbbi években meg­szűnt magyar lapok helyébe nem indult uj, mert nem indulha­tott . . . s ahol csak megszűnt egy-egy magyar lap, ott elcsen­desült . . . onnan hírét se halljuk már a magyar életnek . . . Ahogy az egyik laptársunk nagyon helyesen megjegyzi: “. . . a magyar sajtó halálát gyors iramban fogja követni a magyar közélet halála is, mert; “nyelvében él a nemzet” és a nyelvet a sajtó ápolja és tartja ébren...” Nem merték a magyar “elvtár­saik” előtt ismertetni, hogy 1937-ben Moszkva mellett, a nagy perek idején, kivégezték. 17 évvel kivégzése után támad­ják meg először nyilvánosan. A Népszava március 21.-i száma igy ir: “A kommunisták küzdöttek fáradhatatlanul a Tanácsköztár­saság harcainak első soraiban. A hiba az volt, hogy a munkásosz­tály egységének megteremtésé­nél a kommunista párt beolvadt a szociáldemokrata pártba, a­­mely tele volt árulókkal, a bur­zsoázia kiszolgálóival. . . E hiba elkövetését jelentős mértékben az idézte elő, hogy Kun Béla, aki az egyesülés kérdésében a szoci­áldemokratákkal a tárgyaláso­kat vezette, nem Lenin követője volt, nem hallgatott nagy taní­tónk figyelmeztetésére, hanem áruló módon trockista, buchanis­­ta nézetek szerint cselekedett. MINDSZENTY BÍBOROST A VÁCI FEGYHÁZBAN ŐRZIK Az utóbbi időben egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg Mindszenty kardinális fogvaíar­­tási helyéről. Hírek jöttek, hogy Budán őrzik, majd hogy a Tát­rában gyógyítják. Ez év elején szökött ki hazulról egy volt poli­tikai fogoly, aki Vácott töltötte büntetését és a következőket mondotta: “Mindszenty kardinálist a vá­ci fegyházban tartják fogva. A hercegprímás erősen lefogyott megtört, de egészségi állapota kielégítő. Grősz érseket a kecs­­keméthi fegyházban őrzik. Mindkét büntetőintézetben kü­lönlegesen kiképzett államvédel­mi őrszemélyzet teljeseit szolgá­latot.” Id. Puskás Sándor meghalt Id. Puskás Sándor közismert, So. Middlebush Rd. Middle­­bush-i honfitársunk, 74 éves ko­rában szombaton, április 17-én reggel visszaadta lelkét Terem­tőjének . . . Hazatért az öreg harcos ... a jó magyar testvér, az Úrhoz, aki elé egyszer mind­nyájan visszarendeltetünk . . . A vasmegyei Várkefő község­ből 1902-ben jött Amerikába s itteni magyar életünknek, egy­házi és egyleti téren egyaránt ér­tékes munkálkodója volt ... A Verhovay Segély Egylet New Brunswick-i 52-ik fiókosztályá­nak alapitó tagja és 1924-től 1953-ig elnöke, a második vá­lasztói kerület elnöke s az egy­letnek évtizedeken át konvenci­­ós delegátusa volt. A Szent Lász­ló r. k. egyházközség és annak Szent Név Társulata, valamint a Szt. Imre Herceg Egylet is egy értékes régi tagját veszítette el benne. Szép családot nevelt, a­­mely becsülte és szerette őt... A Puskás házaspár csak nemrég ünnepelte házasságuk arany ju­bileumát, amikor számosán ke­resték fel őket jókivánatokkal. Bánatos özvegyén, sz. Szűr Márián kívül gyászolja nagy családja; gyermekei: Puskás Lajos és neje és gyermekeik; Ifj. Puskás Sándor és neje és gyermekük, Puskás Bernadette férj. Tóth József né és Puskás Gizella, férj. Mrs. Joseph Ma­­soni és gyermekeik; — 7 unoká­ja: Puskás Eleanor, férj. Mrs. Dan Ubri (és leányuk Caroline), Ifj. Puskás Lajos, Puskás Rose­mary és Puskás Linda; Puskás Judith, Joseph Masoni, Jr. és Barry Masoni; — egy dédunoká­ja; — fivére Puskás Péter és cs. (Bonhamtown), valamint sógo­rai, sógornői s kiterjedt rokon­sága úgy itt, mint az óhazában. Id. Puskás Sándor félévi bete­geskedés után Middlebush-i ott­honában halt meg, a farmon, a­­hol 24 éve laknak. Holttestét a Clayton temetkezési kápolnában ravatalozták fel s onnan ment végbe temetése kedden, ápr. 20- án délelőtt, a new brunswicki Szent László r. k. templomban megtartott gyászmise után a St. Peter temetőbe. Főt. Body J. Kapisztrán végezte a szertar­tást, Ft. Dohányos Domokos és Ft. Ferenczy Hippolit segédleté­vel. A koporsót Lampért István és Iván János (Szt. Imre Herceg Egylet), Szabó Bálint és Id. Si­mon Ádám (Verhovay S. E.) Szűr Sándor és Gál Ferenc (Szt. Név Társulat) vitték s a kopor­só mellett haladtak Gerencsér Imre és Szabó Imre is mint az elhunyt régi-régi jóbarátai és munkatársai. Részvétteljes, szép nagy temetése volt, tagtársai, barátai, jóismerősei megadták neki valóban a végtisztességet... Közeli és távolabbi vidékről ott voltak a virággal borított rava­talnál és a temetésen mindazok, akik tisztelték és szerették Id. Puskás Sándort. . . Béke poraira! MI ÚJSÁG...? PÁLL GYÖRGY és felesége Major Mária ünnepelték 40-ik házassági évfordulójukat. A közmegbecsülésnek örvendő ‘há­zaspár tulajdonképpen kettős ünnepet ült, mert hentes és mé­száros üzemüket a Whittaker Ave. 601 alatt viszont 30 évvel ezelőtt alapították. Tisztelőik a magyar rádión is köszöntötték őket. HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL NAGY MAGYAR TESTVÉRI TALÁLKOZÓ NEW YORKBAN! VERHOVAY ÜNNEPNAPOK MÁJUS 29 ÉS 30-ÁN Bencze János központi elnök május 29. és 30-át Országos Ver­hovay Ünnepnapoknak nyilvání­totta, az egyesület keleti fiókosz­tályainak ünneplésére. Az ünnep egybeesik a Memorial Day hét­végével és az ünnepélyek, a kug­­lizó-mérkőzésekkel együtt New Yorkban fognak lefolyni. A Verhovay S. E. keleti fiókjai oly értékes munkát végeztek, hogy az egyesület méltán használja fel ezidei ünnepnapjait, hpgy azon elismerését nyilvánítsa e fi­ókokkal szemben. A népszerű és hatalmas taglétszámmal rendel­kező keleti fiókok tagsága bizo­nyára nagy számban fog az ün­nepélyen résztvenni, amit az ed­digi “előjelekből” ítélve máris mondhatunk. Az előző évi “Verhovay ün­nepnapok” alkalmából megindí­tott tagszerzési verseny a négy főtisztviselő tiszteletére történt. Az idei ngay tagszerzési mozga­lom most Macker Gyula alelnök (Detroit, Mich.) és Vizi Lajos igazgató (Scalp Level, Pa.) tisz­teletére indult meg s az ő nép­szerűségüket bizonyítja, hogy már az eddigi eredmény is, az e­­lőző éviekhez viszonyítva mint­egy 40 százalékkal nagyobb. De nemcsak az egyesület e két nép­szerű főtisztviselőjének megtisz­­telését jelenti ez a siker, hanem szolgálja egyszersmint az újon­nan szerzett tagok érdekeit is, a­­kiknek családi jövője, gyerme­keik sorsa, családtagjainak vé­delme ennél a hatalmas, életerős egyletnél lesz biztosítva, amely magyar testvéri szeretettel zárj a őket kebelére . . . * * * A Verhovay Segély Egylet is, mint életerős testület, nem állt meg egy helyben, — megeléged­ve a múlt sikereivel, — hanem minden téren halad ,a korral és uj biztosítási formákat igyekez­nek itt is bevezetni, amelyek a tagok érdekeit még hathatósab­ban szolgálják. A Verhovay erős tölgyfa, amely mind nagyobb terjedelemben nyújtja szét ága­it, hogy minél több tagot védhes­sen meg erős koronája alatt. (A- kik érdeklődnek az uj biztosítási ágak iránt, forduljanak a helyi fiókok ügykezelőihez, vagy a központi hivatalhoz — 436 Fourth Ave., Pittsburgh, 19, Pa. — ahol készséggel adnak bővebb felvilágosítást.) A magyarság széles rétegei előtt az teszi von­zóbbá a magyar egylethez tarto­zást, mert ott a tagság érdekeit testvériségi alapon viselik szivü­kön, amint erre a múltban már számtalan példa volt. . . * * H* Az idei New York-i Verhovay Napok egyik kimagasló esemé­nye a kuglizó-mérkőzés. Az ér­deklődés ez iránt is igen nagy. A központból kimentek a bejelen­tési ivek s minden kuglizót fel­kértek, hogy vegyen részt a ver­senyben. Az előző évek sorrend­jén a szervező biztottság változ­tatott az idén; ezelőtt ugyanis a csapat-mérkőzések a második napon történtek. Minthogy azon­ban az egyes és páros-mérkőzé­sek sok erőfeszítést igényelnek s a csapat-mérkőzésre már csak fáradtan jutottak a mérkőzők, a bizottság úgy döntött, hogy a csapat-mérkőzések az első na­pon, május 29-én lesznek. A győztes női és férfi csapatoknak dijakat fognak kiadni néhai Frank J. Brogley és Ári B. Al­bert igazgatók emlékére. A ter­vek szerint az első golyót maga Robert F. Wagner, New York város polgármestere dobja ki és az estebéden, az ünnepi banket­ten is bizonyára ott lesz.. Az ünnepi estebéd, a nagy bankett, valamint a “Budapest éjjel” táncmulatság az előkelő Commodore Hotel egyik leg­szebb dísztermében Jesz és azon a város legjobb nevű, legnépsze­rűbb magyar cigány-zenekara fog muzsikálni: Bartal Jenő! ő és kitűnő zenekara New York összes előkelő szállóiban, mint a Commodore, Waldorf-Astoria, New Yorker, Ambassador, St. Regis és Lexington, sokszor ját­szott és mindig a legnagyobb si­kerrel. Lelkes, gyönyörű muzsi­kája Manhattan kellős közepén fogja varázsolni a régi szép idő­ket, amikor Magyarországon vi­gadott sírva a magyar ... de megpezsditi a vérét az ifjúság­nak is a táncokra ... A Commodore Hotel vezetősé­ge a Verhovay tagok részére kü­lön mérsékelt árakat szabott meg, akik a szobát előre lefoglal­ják, a Verhovay nevet említve. (Szoba-foglalás eszközölhető: Convention Office, Lexington Ave. és 42-ik utca sarok, New York 17, N. Y.) A Verhovay napokra közeli és távoli vidékekről készülődik a magyarság. Vonaton, repülőgé­pen és külön bérelt autóbuszokon jönnek a Verhovay-tagok és ba­rátok az ország minden részéből New Yorkba ... A keleti fiókok tagásga is tömeges felsereglés­­re készül, hiszen az egész ünne­pély a keleti fiókok ünneplése je­gyében fog lezajlani . . . Cher J. Ferenc szervezési felügyelőnek a központhoz küldött legutóbbi je­lentése szerint ezeknél a fiókok­nál különösen tevékenykednek a tömeges felsorakozás érdekében a következők: Radványi Ferenc elnök, 13-as fiók Trenton, Simon Ádám ügykezelő, 52-es fiók és Puskás Miáhly ügykezelő. 518-as fiók, New Brunswick, Zakop­­csán János ügyk. 87-es fiók, Pas­saic, Petrovitz Vendel ügyk. 2-es fiók, Kulpmont, Pa., Ifj. Baboly Lajos ügyk. 159-es fiók, Phoe­­nixville, Pa., Szemes István ügyk. 76-os fiók, Philadelphia, Pa., Ifj. Frisch János ügyk. 216- os fiók, Northampton, Pa., Csen­­ger László ügyk. 68-as fiók, Bridgeport, Conn., Emődy Imre ügyk. 70-es fiók, Newark, Gri­­maldiné Hona ügyk. 145-ös fiók, Jersey City és Rocz Antal ügyk. 174-es fiók, Scranton, Pa. Ter­mészetesen elől jár a munká­ba na New York-i fiók elnöke Ibos Albert és ügykezelője, Torna József is, akiknek helyi bi­zottságára hárul a rendezés sok­sok gondja is. (Külön mérkőzési albumot készülnek kiadni, a­­melyben hirdetéseket mindenün­nen elfogadnak.) A győzelmi estebédre és táncmulatságra már eddig is a jegyek százait ad­ták el és ajánlatos minél előbb megszerezni á jegyeket, mert a vendégek száma korlátozva van és az a nagy táncterem befogadó képességétől függ. Torna ügyke­zelő cime: 205 East 85th St., Room 204, New York 28, N. Y. — Telefonja: REgent 4-2787. — Jegyeket ajánlatos nála minél előbb lefoglalni, mert egy bizo­nyos számon felül már nem le­het több jegyet kiadni a ban­kettre és a Budapest Éjjel tánc­­mulatságra.) Minden pontosan, “menetrend szerint” halad s az előjelekből ítélve a keleti Verhovay fiókok ünnepe a legszebb keretek kö­zött fog lefolyni a május 29-30- iki New York-i Verhovay Napo­kon! ***

Next

/
Thumbnails
Contents