Függetlenség, 1953 (40. évfolyam, 3-53. szám)
1953-11-05 / 45. szám
1953. november 5. FÜGGETLENSÉG 5-K orda1 A HÉT (Folyt, az 1-so oida’ról) nem kezdődtek meg, — hogyan fogadhatna az United Nations tagjai sorába azt a kínai államhatalmat, mely fegyverrel harcolt azok ellen az országok ellen, mik az U.N. alapszabályai szerint kötelesek voltak egy erőszakos támadó országgal szembe szállni ? És az ország addig nem akar békét kötni, — s ezt az oroszok is többször kijelentet. ték,, — mig tagj a nem lehet az U. N.-nek. Ezt a kis áttekintést nem véletlenül hozzuk most olvasóink tudomására, bár bizonyára egyesek felületesen látva a helyzetet talán azt hiszik, hogy Kínát az U. N. azért nem fogadja be tagnak, mert kommunista kormánya van. Mindenesetre ez nem a legjobb ajánlólevél, különösen amikor tudjuk, hogy Kínának van egy alkotmányos kormánya is, mig a kommunista kormány nem választás utján jutott a hatalomra, azonban Oroszországban is kommunizmus van, s az oroszok mégis tagjai az U. N.-nek. Az előbbieknek az elmondására az alkalmat az adta meg, hogy a múlt hónap óta ezerszámra küldenek Eisenhower elnökhöz kérvényeket, miknek aláírói tiltakoznak az ellen, hogy a Kínai Népi Köztársaságot, mely a saját törvényei szerint magát “demokratikus központosítás” szerinti diktatúrának nevezi, az Egyesült Nemzetek tagjai sorába fogadja. A kérvényeknek egyöntetű szövege van, mi a republikánus és demokrata párt hét vezető egyéniségének jóváhagyása mellett készült. A szabad töke ruganyossága a munkásnak is előnyt jelent Az amerikai életmód gyor-s tempóját nemcsak a közlekedési eszközök állandó rekorddöntő sebessége, vagy az üzlet után szaladó embertömegek I '-i mmmmmmm Volk Motors 1 Dodge teherautók, — nj Plymouth Eladás és Service ^ Tökéletes készlet meghízható használt |j|] kocsikból bjj 451 CALHOUN ST. | Phones 9804 - 8259 S HALLGASSA SZÉKELY ZOLTÁN “HUNGARIAN MELODIES” W.T.E.L magyar rádió-műsorát a philadelphiai 860 ke. rádió állomásról minden szerdán d. u. 5:30-kor és minden szombatod ✓ délután 2 órakor Tisztán hallható Pennsylvania, New Jersey, Maryland és Delaware államokban I rohanása jellemzi, hanem még az olyan épületek sem maradnak meg elég ideig a helyükön amik máskülööben még sokáig lennének képesek sikerrel felvenni" a harcot az idő vasfoga ellen. Mi az európai mentalitás egy régi épületben megbecsülendő patinás értéket lát, addig az amerikai nem szentimentális, mert gyorsan lerombolja a régit, ha egy újból több hasznot remélhet. Ha ez az előrehaladás titkának egyik kulcsa, akkor ebben sok kifogásolni valót aligha találhatunk, azonban mégis meglepődtünk, amikor a • napokban azt olvastuk, hogy New Yorkban a 49th St. és Avenue of the Americas sarkáig levő Center Theatre-t, mely csak 21 évvel ezelőtt épült, rövidesen lerombolják, hogy helyébe egy nagyobb modern iroda épületet építsenek. Csak Amerikában történhet meg az, hogy egy teljesen jó kondícióban levő 21 éves épiiletet lebontsának. 'Csak a szabad tőke ruganyossága teheti lehetővé ezt a fényűzésnek látszó, de alapjában véve uj munkaalkalmakat nyújtó üzleti vállalkozást. Mert ha a töke nagyobb haszonra is fog szert tenni, a régi épületnek lebontásával és az újnak a felépítésével sok millió dollárt fog juttatni a munkások ezreinek is. Vagyis amig a tőke szabadon dolgozhat, addig a munkások is szabadon dolgozhatnak és igy alapjában véve nemcsak a saját, de közvetve a tőke munkájának gyümölcseit is élvezhetik. Ennek a kettős gyümölcsnek az eredménye az a magas életszínvonal, amely lehetővé teszi az amerikai munkásnak, hogy a modern élet kényelmeit élvezhesse. Lehetöve teszi, hogy saját autóján mehessen munkahelyére, saját házában lehessen az otthona, melyben legyen televíziója, rádiója, mosógépe és más házi villany készüléke, legyen fizetett nyári vakációja, öregkorára biztosított nyugdija, s ami a legfontosabb, hogy félelemtől mentes szabad élete legyen. Ezeket adja nekünk a szabad Amerika, s fbgja adni mindaddig, mig szabad marad. A- zért tehát mindannyiunknak » kötelességünk vigyázni arra, hogy továbbra is szabad maradjon. A Kára-Németh Testvérek zenekarának Mulatsági Naptára A gyönyörű hangú, törhetetlen “BARTONE” védjegyű MAGYAR HANGLEMEZEK minden eddig megjelent száma kapható és megrendelhető könyvosztályunkon ÁRA CENT , (Postai rendelésnél darabja $1.00) Magyar Hirnök Könyvesboltja 134 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. (Bartone lemezek képviselete 1952-óta) ROGERS EMIL magyar temetkezési vállalkozó. Temetési kápolna és orgona használata díjmentes. | 923 SO. CLINTON AVE. M Tel. 3-6385 Trenton, N. J. 1 New Jersey-ben és Pennsylvaniaban is engedélyezett temetkező. ^!illllll!llll!llllllllll|lllllll!llllllll!l!lllll!llllllll!!llll!lll!llllllllllll!ll!lllll!ll!llllllllllllllllllll!ll!l A népszerű Kára-Németh Rárádió-zenekar “mulatsági naptárát” a következő előjegyzés szerint állította össze az 1953. évre: Nov. 7, szombat — N. Y. Fehér Terem, bál. Nov. 14, szombat — Carteret, Bethlen Hall, tánc. Nov. 21, szombat — N. Y. Fehér Terem, bál. Nov. 25, szerda — N. B. Szt. László Hall, kabaré és tánc. Nov. 28, szombat»— Trenton, Magyar Ház, bál. Dec. 5, szombat — Trenton, Magyar Ház, bál. Dec. 31, csütörtök — N. .B. Okt. 31, szombat — N. B. Szt. Szt. László Hall, Szilveszteri bál. László Hall SAJTÓ BÁL. Magyarok Elmhurst-ön tanulnak Ez ősszel öt amerikai államból 15 magyar-származású fiú és leány jött az Elmhurst Collegeba. A főiskola Chicago nyugati külvárosában fekszik. Mintegy 83 éves kiváló kollégium ez, mely több pályára ad előkészítő lehetőséget. Jelenleg a következő magyar diákok tanulnak Elmhurst College-ban : Clevelandból: Arnósky József, Kovách Ronalö, Molnár János; Detroitból: Babják Dolores, Nagy Joan, Szakács Margit; Chicago-ból: Korpás Mártha, Zoltáni Edith, Walther Arlene; valamint Nőid Frigyes, Belleville, 111.; Csalány György, Kankakee, 111.; Deák Robert, Duquesne Pa.; Ablánczy Piroska, Schenectedy, N. Y.; Finkey Lilla, Passaic, N. J. és Veres Barna, Alpha, N. J. A kollégiumnak 630 diákja van. Ezekből egyesek orvosnak, elemi és “high school” tanítónak, beszédhibás tanítónak, kémikusnak, ügyvédnek, lelkésznek, ápolónőnek, üzletvezetőnőnek, könyvelőnek és zeneművésznek készülnek. Egyéb felvilágosítással (ösztöndíj, segély, stb.) szívesen szolgál az iskola helyettes dékánja és magyar tanszék előadója: August J. Molnár, Elmhurst College, Elmhurst, II- linis. i I Az Elmhurst College elnöke, Dr. H. W. Dinkmeyer, fogadja a ^magyar diák csoportot: balról jobbra — Dr. Dinkmeyer; Kovách Ronald, Cleveland; Finkey Lilla, Passaic, N. J.; Nagy Joan, Detorit; Walther Arlene, Chicago ; Veres Barna, Alpha, N. J.; Zoltáni Edith, Chicago; Ablánczy Piroska, Schenectady, N. Y. ; A legfinomabb BOR, SÖR, PÁLINKA nálunk nagy választékban kapható SALAMANDRA LIQUOR STORE 900 CHESTNUT AVENUE Tel. Trenton 3-4040 Ingyen habhoz szállítás! Barátságos kiszolgálás! Magyar könyvek újabb választéka: Ady Endre összes költeményei ....................................................................$5.90 Dienes András: A Petőfi titok .................................................................. 2.50 Gárdonyi Géza: A kapitány ............................................................................ 2.50 ” ” A kürt .................................................................................... 2.50 ” ” Biri ................................................................................... 2.50 ” Göre Gábor — Durbints sógor ................................. 2.50 ” Göre Gábor — Bolyongás az világba ........................ 2.50 Heltay Jenő: Az asszony körül .................................................................... 1.50 99 írók, szinésznők ....................................................................... 1.50 ” A 111 -es ................................................................................... 1.50 Krúdy Gyula: Egy pohár borovicska ........................................................ 2.00 Mikszáth Kálmán: Galamb a kalitkában ................................................ 2.00 Prakovszky a siket kovács ...................................... 2.50 ” Pernye .............................................................................. 3.00 Tersánszky Jenő: Kakuk Marci kortesuton. f. ...................................... 1.50 ” Az elnök ur inasévei, f................................................... 1.80 Madách Imre: Az ember tragédiája (fűzve) ......................................... 2.00 Károlyi Gáspár fordítású SZENT BIBLIA (Ó és Uj-Testamentum --- finom papíron) .................................. 6.00 Welsh-Delisle: “The Practical Dictionary” angol-magyar, magyar-angol szótár (2 kötetben) ................. $10.00 Magyar Hirnök Könyvesboltja FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. Postai rendelésnél külön néhány cent postaköltség Deák Robert, Duquesne, Pa.; Molnár Ágoston, magyar tanár; másodiké sor: Molnár János, Cleveland; Nőid Frigyes, Belleville, 111.; Korpás Mártha, Chicago; Szakách Margit, Detroit; Arnósky József, Cleveland. Hiányzanak a felvételről: Babják Dolores, Detroit; Csalány György, Kankakee, 111. HA RÉGI kazánját (furnace) ki akarja cserélni, vagy bármilyen más fűtési átalakítást, vagy javítást akar eszközöltetni, hívja fel Opitz Ernőt, aki barátságos mosollyal fogja megadni a szükséges felvilágositást és árajánlatot, jutányos árakat szab és garantálja a munkát, amit végez! Cime: 76 Louis St. íelefon: CHarter 7-6057. HA VISSZAESÉS MUTATKOZIK I az üzletében, ... ha nem sikerül, egy mulatság vagy hasonló “rendezés,” ... ha nem kapja meg az itteni magyarságtól azt a pártfogást, amire számított és amit — talán joggal — elvárt, saját magát okolhatja érte, ha nem hirdette azt a mi lapnukban...! A magyarság, a mi olvasóink hozzá vannak szokva ahhoz, hogy ha valami érdemes dolog készül, j vagy ha valamely cégnek említésre érdemes üzennivalója van, arról a mi lapunk utján, kedvelt itteni lapjuk utján értesülnek...-HA UTAZNI AKAR, repülőgépen, hajón, vagy vonaton, a világ bármely részébe és megelégedett vakációt, nászutat, vagy kéj utazást óhajt . . . — ha Magyalhonban, vagy bárhol másutt élő szeretteinek pénzbeli segítségét kíván nyújtani; — ha jó automobil, ház, bútor, vagy üzleti biztosítást akar, — ha útlevelek, ki- és bevándorlási engedélyek beszerzésére, vágy bármely nyelven irt hiteles okiratokra, vagy azok lefordítására van szükége; — vagy bármily más ügyes-bajos dolgainak szabályszerű kidolgozásáért és elintézéséért , FORDULJON BIZALOMMAL A MI 44 ÉVEN KERESZTÜL KIPRÓBÁLT ÉS FELTÉTLENÜL MEGBÍZHATÓNAK BIZONYULT SZAKEMBERÜNKHÖZ. Cime: CSÍPŐ LAJOS NEMZETKÖZI KÖZJEGYZŐ 303 Maple Street — Tel. VAlley 6-3661 Perth Amboy, N. J. Könyvbarátok! Figyelem! Magyar könyvek nagy és egyre jobban bővülő választkából rendelhet a Magyar Hirnök Könyvesboltjából. Kérje árjegy- Brunswick, N. J. — Telefon: zékünket! — Foreign Book Shop, 134 French St., New CHarter 9-3791. Történt valami családjában? aminek hírét nyilvánosságra zölje velünk a hirt és mi sziszeretné hozni? Ha igen, kövesen közreadjuk lapunkban. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával —a lapoti MAGYAR KÖNYVEINK LEGÚJABB VÁLASZTÉKA: ARANY JÁNOS: Toldi — fűzve, 88 old. rajzokkal $ .75 BABITS MIHÁLY: Hatholdas rózsakert, 76 old...........................................50 ” '” Tímár Virgil fia, (Athenaeum kiad. Nagyalakú, serült kötésű, de belül szép, tiszta uj állapotban) ... ................3.20 BRÓDY SÁNDOR: Komédia 1.50 BÁLINT JÓZSEF: A lármafák népe, fűzve, 128 oldal, (Csikmenaság — székely falu élete) .................2.00 Székely nóták kotta füzet mellékletével együtt GENIUS KIS LEXIKONA, kötve, 1616 oldal .......................................6.50 HERCZEG FERENC: Pogányok .....................................................................2.00 HARMONIA SACRA r. katolikus énekeskönyv .......................................3.00 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Modern Költők — Külföldi Antológia, kötve, 488 old. Az “Élet” kiad....................6.50 MIKSZÁTH KÁLMÁN: A beszélő köntös, 116 old. ...................................50 MÓRICZ ZSIGMOND: Rózsa Sándor a lovát ugratja, fűz. 404 old. 1.75 Rózsa Sándor összevonja szemöldökét, 410 old.............................................1.75 99 ” Pacsirtaszó, fűzve, 70 oldal .................................50 TORMAY CECILE: A túlsó parton ..............................................................3.00 H. G. WELLS: Láthatatlan ember, fxzve, 168 old................................1.00 HENRI BARBUSSE: Erő 2.00 GUY DE MAUPASSANTr Elbeszélések, fűzve, 150 old..........................75 RUDYARD KIPLING: A dzsungel könyve, kötve, 406 old. gépekkel 2.50 — Kérje most készülő árjegyzékünket! — Magyar Hirnök Könyvesboltja Postacím: FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. Postai rendelésnél külön néhány cent postaköltség NEW JERSEY BELL TELEPHONE COMPANY fi '[ . ■ \ tlá;-^fílSr 1° times of emergency you can’t fpjfjfy measure good telephone service in dollars and cents—it's priceless. In everyday living however, its value is easily measured. Just compare the pennies-a-day cost with the many ways a telephone makes your life easier . . . saving you time and countless steps. We think you’ll agree it’s one of the biggest bargains in your budget. gives you convenience ( íkvA .Í.-JÍJÍ brings yaa 4 help... J v— I I i ^ ' I S I ' \\ SAJÁT MAGÁT 11 CSAPJA BE I, I I az, akinek valami hirdetni |i| I valója, üzenete van e vidék l|i j magyarsága számára és azt I nem a mi la- / | jPffif | punk utján te- / I fill I szí közzé! . . . / rTsitf* 1 1 ÍA-ÖT* 1 „fi CSUlOO* i L 1 i ítóT!