Függetlenség, 1952 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1952-09-05 / 36. szám

1952. szeptember 5. FÜGGETLENSÉG G-ik oida' INNENONNAN CALIFORNIÁBAN újabb e­­rős földrengés pusztított. Ba­kersfield 50,000 lakosú városban házak százai rongálódtak meg, több halottja is van a földren­gésnek és a kár meghaladja a 10 millió dollárt. (A megelőző, jú­lius 2-iki földrengés ugyanitt 40 millió volt.) A város közelében levő repülőtér is megrongáló­dott. SERLY ETELKA tánctanár­nő, néhai Serly Lajos zeneszerző és karmester leánya, 64 éves ko­rában New Yorkban meghalt. Évtizedeken át lelkesen fárado­zott a magyar táncok tanításán és népszerűsítésén és sok tapsot, elismerést szerzett a magyar névnek táncos-csoportj aival. BRAZÍLIÁBAN, Sao Paolo­­ban egy Jose Albano nevű 38 éves ember feleségének ötös­ikrei születtek. Az 5 kislány kö­zül, akik alig 3 fontot nyomtak, amikor megszülettek, kettő már meghalt. Ez volt a harmadik ö­­tös iker-szet, amiről tudunk, de csak az első, a világhíressé vált kanadai Dionne quintuplets, a gyönyörű nagy leányokká ser­dült 5 testvér maradt mind élet­ben. AZ ÁR-ELLENŐRZŐ törvé­nyek sutbavetése óta hónapról­­hónapra nő az infláció és a drá­gaság Amerikában. Pénzünk ér­tékének csökkenési folyamata azonban egészen 1939-ig vezet­hető vissza. 13 év alatt 191 szá­zalékkal drágult az élet az Egye­sült Államokban, a Bureau of Labor Statistics kimutatása sze­rint. A koreai háború kezdete ó­­ta 12 százalékkal drágább min­den s az árak emelkedése most is tart. .. (Szerencse, hogy legtöbb város a maga hatáskörén belől Menyasszonyok esküvői terveitek kovácsolá­sát kezdjétek a mi komplett papíráruinkra való gondolás­sal. • Esküvői asztalterítők — 54x90 • Esküvői szalvéták (név belenyomtatva) • Esküvői tányérok és csészék • Fehér dombor-nyomásu (em­bossed) bankett térítők — 150-300 ft.-es tekercsben. Továbbá nagy választék minden­féle party-hoz valókból minden alkalomra. TrentonGlassery 857 So. Broad St. Tel.: 4-1043 maga gondoskodott legalább a lakbér-ellenőrzésről és rögzités­­ről. Szerk.) SZOVJET - OROSZORSZÁG­BAN október 5-én ül össze a kommunista pártkongresszus, amelyen, — állítólag, — Sztálin be fogja jelenteni lemondását és megnevezi “utódját.” Megfi­gyelők szerint az a körülmény, hogy a kongresszus vezérszóno­ka Malenkov lesz, valamint más jelek is arra engednek következ­tetni, hogy a 72 éves vörös diktá­tor teljhatalmú utódjául Georgi Malenkovot, a párt központi bi­zottságának titkárát fogja kije­lölni. Nemrégiben, egy légiflot­­ta-ünnepséggel kapcsolatban a­­zonban a kormány-lapok Sztálin neve után Molotov nevét írták le és az ő arcképe volt a fő-atyusé mellett. Lehetséges, hogy Sztá­lin, aki egyébként is szereti a ke­gyetlen tréfát, csak ámitj a Mo­­lotovot, nehogy az időközben bármit is tehessen az igazi je­lölt, Malenkov ellen. A hatalmat pedig azért akarja még életében átruházni, mert attól tart, hogy halála után polgárháborút kez­denének a “trónörökös-j elölt” vörös vezérek . . . Lenin halála után egymást irtották a kommu­nista vezér-önjelöltek s aki a leg­többet irtott, az lett a vezér: Sztálin. (Innen ered a “véres­­kezű” elnevezése). Sztálin hiva­talosan nyugalomba vonul u­­gyan, de azért az ő kezében ma­rad a hatalom halála napjáig. A propagandával agyonkezelt, elkábitott nép szemében ő aféle vörös félisten, akinek szava tör­­vény a “szovjet-menyország­­ban” . . . Lehetségesnek tartják, hogy a Pártkongresszus valami­lyen más, nemvárt fordulatot is elő akar készíteni. EURÓPÁBAN ebben az évben a polio-járvány sokkal nagyobb arányban terjed, mint Ameri­kában, — jelenti a World Health Organization. A “gyermek-para­­lysis” elnevezésű szörnyű kór az idén rekord-pusztitást végzett itt is, odaát is. STEVENSON demokrata és Eisenhower republikánus elnök­jelölt Kasson, Min.-ban ugyan­azon a napon, szeptember 6-án fognak beszélni párthiveik előtt . . . Melyikek fog több újabb kö­vetőt szerezni tudni ebben a vá­rosban, az csak a novemberi fő­választáskor sül ki . . . AZ AMERICAN Federation of Labor fontos döntést hozott. Ki fogják zárni az unió kebelé­ből az összes “nem-kivánatos elemeket,” az unióba beszivár­gott kétes, jellemű és szándékú egyéneket, akik közt nem egy “szervező” is van. Egyszer s mindenkorra elejét akarják ven­ni a “waterfront”-szerü esemé­nyeknek, amelyekben gangszte­­reknek és rakteereknek is részük volt ... Az egészséges tisztító­­munkát a helyi uniókban külön­­külön is megkezdik. A WESTINGHOUSE Elec-Széppé teszi házát és védi ajtaját egy ilyen RON-DEL ajtófe­dél . . .! Tiszta alumínium­ból, tetszés szerinti gyönyö­rű színekben. Időálló, mely esőtől, hótól, jégtől, tűző nap­fénytől pvja ajtaját. Ala­csony ár, magas érték. Eme­li portája szépségét! Gyártói és elárusítói vagyunk legfinomabb téli- és nyári ön­elraktározó Kombinációs A- luminum Ablakoknak is, mi­ket mérték szerint készítünk és szerelünk fel ablakaira. Kérje díjtalan ár­ajánlatunkat! SOUTHERN JERSEY ENGINERING CO. P. O. Box 496 SPOTSWOOD, N. J. Southern Jersey Engineering Co. P. O. Box 496, Spotswood, N. J. Gentlemen: -— Please send your representative to my house to show me, without any obligation — your samples of Door Canopies, Awnings, Comb. Windows, etc. NAME ............................................................................................ ADDRESS ..........................................................................;......... trie Corporation az elmúlt év fo­lyamán 9000 alkalmazottjának folyósított készpénzjutalmakat $139,000 értékben figyelemre méltó javaslataikért a gyártási eljárások megjavítására. Több mint félmillió dollárt fizettek ki eddig ezen a címen 1910 óta, a­­mikor ezt az ösztöndíj-újítást életbeléptették. Hasonlóan jár el sok más amerikai részvénytár­saság, sőt a szövetséges kor­mány egyes hivatalai is. WILLIAM C. HORLEY bank­­alelnök, aki Perth Amboyban, a First Bank & Trust Co.nál két év alatt mintegy 450,000 dol­lárt “elkezelt,” 10-14 évi fogház­­büntetést kapott. Ralph J. Smal­ley, a Superior* Ccjurt bírája ked­den hirdette ki az ítéletet New Brunswickon, megjegyezvö' azt, hogy méltányolta az Ítélethoza­talnál Horley családi és társadal­mi életét, de egyszersmind tekin­tetbe vette azt is, hogy egy ilyen előre megfontolt, tervszerű sik­kasztás esetében a társadalom­mal szemben is méltányosnak kell lennie. Horley 6 év után már kérvényezheti büntetése további részének elengedését... (A közel félmillió dollárból mintegy 200,- 000 dollárról nem lehetett kide­ríteni, hogy hová lett.) A nyári étkezés szabályai A nagy melegben, különös súlyt fektessünk az étkezésre. A nyári ételeknek olyanoknak kell lenni, hogy az egészséget és életerőt szolgálja, kielégítse az étvágyat és rendszeres és ki­egyensúlyozott legyen. Kezdje a napot jó reggelivel, melyben legyen gyümölcs vagy gyümölcslé, piritós vagy gabo­naféle és négy vagy öt nap reg­gelén egy-egy tojás. Mindennap valami meleg ételt is kell fogyasztani s hideg ételt, salátával és más zöldségfélével. A nagy melegben a test sóvesz­teségét több só használatával pótolj a, .legalább az első néhány meleg nap alatt mert később a szervezet alkalmazkodik az idő­höz s a sóveszteséget önként pó­tolja. Úgy a felnőtt, mint a gyermek igyon tejet. A gyermek igyon négy pohárral, a felnőtt három pohárral. Sok idős férfi és nő nem iszik elég tejet, pedig szük­sége van arra. KÉRDEZZE MEG roko­­nát, barátját: jár-e neki a mi lapunk? ' Ha még nem jár, szerezze meg őt lapunk előfizetőjének s az ön ezévi előfizetéséből 1 dollárt el­engedünk! Pénzküldés Magyarországba Forint 1,000 — $42. Nagyobb tételnél személyes kifizetés Minden költség bennfoglalva I. MANDEL 734, IStK St. N. W. WASHINGTON 5, D. C. EGYSZER meg Önnek is segíthet a CÉG! ÚJSÁGOK. Ha a Függetlenséget vagy más politikai, irodalmi lapot, Digest-et vagy vicclapot akar venni, vagy elő akar fizetni. Ma­gyar újságokon kívül angol, francia, jugoszláv, német, spanyol, román lapokat is megrendelhet. KÖNYVEK. Ha uj vagy antikvár magyar könyveket, szótárakat, vagy szakkönyveket akar vásárolni, vagy ha ilyeneket el kíván adni. Bármilyen magyarországi könyv beszerzését vállaljuk. SZERETETCSOMAGOK. Ha Magyarországra akar VÁMMEN­TES szeretecsomagot küldeni. (Távirati lebonyolítással is). Ha saját csomagjai akarja vámmentesitehi. Gyógyszerek küldését elintézzük. Kérje angliai, csehországi, israeli, jugoszláviai, németországi és romá­niai jegyzékünket. PUBLICITÁS. Ha hirdetni akar,. (Élettársat, üzlettársat, tőkét, ismeretlen címet vagy mást keres). Jeligés leveleit továbbítjuk. ÜZLETI ÜGYEK. Ha felvilágosítást akar ÜZLETI és KÉPVISE­LETI kérdésekben. A KELENY cégnek a világ minden részén vannak képviseletei . . . Az érdeklődők nagy száma miatt csak válaszbélyeggel vagy nem­zetközi postacouponnal ellátott levelekre tudunk válaszolni. A KELENY-cég cime: Ste. KELENY. Paris-9. 12 rue de la Grange Bateliére. FRANCE vagy: KELENY. H. Paris 5. Boite Postale: 4605. EUROPE AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET Alakult 1896 Julius 4-én. — Tagokat felveszünk születéstől 55 éves korig. Különféle előnyös életbiztosítási kötvényeink vannak, vala­mint baleset és betegsegély biztositás. Kerületi Szervező: SZENTMIKLÓSSY PÁL Cime: 0-95 — 34th Street FAIRLAWN, N. J. Telephone: Fairlawn 6-2256 MINDEN MAGYAR TESTVÉRT SZERETETTEL VÁRUNK TAGJAINK SORÁBA ! Bővebb felvilágosításért forduljon bizalom­mal lakóhelyéhez legközelebb eső osztá­lyunk ügykezelőjéhez. A TRENTONIKERÜLETHEZ TARTOZÓ OSZTÁLYOK: (Osztály-ügykezelők nevével és címével:) 10—MT. CARMEL, PA. Mrs. Anna Vishy 921 Chestnut Street Kulpmont, Pa. 13—PASSAIC, N. J. Joseph Molnár 49 Summit Ave. Garfield, N. J. 20—TRENTON, N. J. Molnár József 19 Morris Ave. Tel. 4-9784 25—THROOP, PA. Louis Konrad, Jr. 627 Center Street 27— PHOENIXVILLE, PA. Rev. Dr. Csikesz Tibor 505 Main Street 28— WESTMORE, PA. Mrs. Julius Katona 7 Bowman Street Kingston, Pa. 32— NEW BRUNSWICK, N. J. Daruka István 75 Plum Street 33— NEWARK, N. J. Andrew Dobowiczky 51 Holland Street 44— ALPHA, N. J. William Veleki Lee Avenue 45— ELIZABETH, N. J. Mike Jakab 435 Broadway 64—SCRANTON, PA. Hajdú Lajos 1055 Meade Ave. 79— KEASBEY, N. J. Dr. Vincze Károlyné 331 Kirkland PI. Perth Amboy, N. J. 80— PERTH AMBOY, N. J. Id. Marosi Károly 61 Gordon Ave. Fords, N. J. 90—BETHLEHEM, PA. Rev. Nagy Imre 1051 Delaware Ave. 92— PHILADELPHIA, PA. Daróczy András, 1016 Fourth Ave. Lester, Pa. 93— WHARTON, N. J. Garanyi János 31 Church Street 113—FRANKLIN, N. J. Hete Ferenc Box 39, Hamburg, N. J. 144— CARTERET, N. J. Megyesi Géza 55 Larch Street 145— NESQUEHONING, PA, John Tizekker 138 W. Rhume Street 188—BAYONNE, N. J. Czeto Gyula 87 Cottage Street 209—PALMERTON, PA. Molnár Sándor 277 Ave. B. 215—MANVILLE, N. J. Kiss Károly Boxl41 250— WOODBRIDGE, N. J. Varga Albert 351 Oak Street 251— TRENTON, N. J. Vecsei Endre 31 Hewitt Street 266—ROEBLING, N. J. Rev. Bpky Zoltán 180 Home Ave. Trenton, N. J. 269—PERTH AMBOY, N. J. Rev. Szathmáry Bert. 493 Amboy Ave. 284—SOUTH RIVER, N. J. Mrs. Margaret Varga 28 Ziegert St. 290—STOVE, PA. Várady Béla 416 W. Race Street 302—NEW BRUNSWICK, N.J. Kosa Andrásné 10 Division St. 308—NEW BRUNSWICK, N.J. Rev. Bálint Lajos 22 Schuyler St. 320—FLEMINGTON, N. J. Haga Antal 57 Brown Street 327—COATSVILLE, PA. Sinka György 308 Valley Road 330—PATERSON, N. J. Mrs. Helen St. Miklossy 0-95 ---- 34th Street Fair Lawn, N. J. Tel. Fairlawn 6-2256 Hungarian Reformed Federation of America “Kossuth House” 1801 “P" Street, N. W.Washington 6, D. C. SAJÁT MAGÁT CSAPJA BE az, akinek valami hirdetni valója, üzenete van e vidék magyarsága számára és azt nem a mi la- / punk utján te­­/ szí közzé! ... / -— Most még inkább, mint bármikor: VÁSÁROLJON UNITED STATES | DEFENSE BONDOKAT! ' Az uj Series E Bonclok, amelyeket május 1-óta vásárolunk, most 3% kamatot jvedelmeznek, félévenként hozzászámít­va, ha lejáratukig megtartjuk. És megtarthatjuk még lejá­­járatuk után is és azok tovább kamatoznak ezzel a maga­rat után is. Az összes régi kötvényeket megtarthatjuk le­­sabb kamatlábbal. Az E sorozatú kötvények jobb befek­tetést jelentenek, mint valaha, mert magasabb rátával, már 6 hónap után kamatoznak! Most fektessen be több pénzt az E sorozatú uj kötvé­nyekbe. Levonathat béréből munkahelyén erre a célra, vagy bankjában intézkedhet a rendszeres bondvásár­­lás dolgában!

Next

/
Thumbnails
Contents