Független Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1909-06-04 / 19. szám
Egy hóra ELŐFIZETÉSI ÁR : • • • I kor. Negyedévre . ■ • • S kor. Szerkesztőség és KiH.d.óVii'va.taJ.i SZATMÁR, DEÁK-TÉR 2. SZ. Szatmár közlekedési politikája Szatmár junius 3. Milyen furcsán hangzik ez a cim. A pesszimisták azt fogják mondani, hogy nevetségesen közlekedési politika van Szatmáron? No ez már azután csakugyan frázis, még pedig nagy frázis — fogják gondolni a még könnyebben hivők is. Pedig nincs ebben a címben semmi lehetetlenség. Lehet Szatmárnak is politikája; komoly, okos politikája. Lehet közlekedési politikája is. Minden haladni akaró városnak kell, hogy legyen politikája. A haladásnak pedig a közlekedés a legfontosabb tényezője. Hiszen ntár magában e szóban : közlekedés is benne van a haladás alapfeltétele sőt benne van maga a haladás fogalma is. Szatmár közlekedési politikájáról, sajnos, de nem mondhatjuk el ezt. De beszélhettünk eddig még csak közlekedési politi- ^^Jiáról is? Az Ur Isten csodálatos kegyelméből belé csöppentünk egy roppant kellemes közlekedési helyzetbe. Arról már igazán nem tehettünk, hogy az egész véletlen vasúti csomóponttá tette Szatmári. A Szamost sem kellett messziről idevezetni. Hiába, szerencsés város vagyunk. Magunk tehetünk természetesen a legkevesebbet szerencsénkről. De éppen ez a nagy szerencse öl meg bennünket, az alapteltételek sokaságában elvész a tovább fejlesztés, a haladás okos politikája. Szatmár városa vasúti csomópont. Egész Északkelet vasúti hálózata fut itt össze, Magyarország északkeleti részének az em- póriumában. . Nagyon jogos, sőt szükség- képeni következménye volna ennek, hogy az évek óta hangoztatott uj üzletvezetőséget Szatmáron állitsák fel. De tettünk-e eddig csak egy lépést is ennek az óriási horderejű kérdésnek az érdekében? Dolgoztunk-e ezért oly komolyan, amint az ügy fontossága : Szatmár város jövője, megérdemelte volna? Ugy-e hogy nem. És miért nem? Miért alszunk, mikor a többi nagy magyar város kiabál, tülekszik és lapjaiban erősen követeli a maga jogait. Nagzvárad, Kassa, de még csak a kis Sátoraljaújhely, sőt Munkács sem átallanak minden követ megmozgatni az uj üzletvezetőség felállításának az ügyében Pedig egyiküknek sincs olyan joguk hozzá, mint nekünk. Mé- I gis ők fogják megkapni. Haj, mert a néma gyermeknek az édes anyja sem érti meg j a szavát! A többi városok kiabálnak, tulakarják egymást lici- | tálni, még azok is versenyeznek | az uj üzletvezetőségért, akiknek j reményük sincs a megkapáshoz. Miért? Mert manapság a hangosoké az elsőbbség. Mert ma csak nagyhang, az erős hang imponál. Sohasem volt nagyobb igazsága annak a régi tételnek, mint ma, hogy: szerény koldusnak üres a tarisznyája. A nagy tülekedésben, az élet vásári zajában elhallik a szerény, erélytelen szó. Hogy va- I laha mehessünk valamire, ahhoz erélyes emberek és tettek kellenek, nem szalmabábok és üres csépjések. Üzletvezetöséget Szatmárnak! Nemcsak kérhetjük, de követelhetjük egész bátorsággal. Nagy vasúti intézményünk, városunk I rohamos fejlődése és az Észak- I kelet ideirányuló központi törekvése épen ezt a várost predesztinálják elsősorban az uj üzletvezetőség székhelyéül. Meg kell értetnünk a kételkedőkkel, hogy Szatmár ma már nem falu, hanem közel 40 ezer lakosságú nagyváros. De hogyan higyjék ezt el, mikor épen mi magunk hirdetjük az ellenkezőjét. Üzletvezetőséget Szatmárnak, ez lesz az első lépés arra, hogy nemcsak közlekedési politikánk, hanem nagyvárosi létünk is teljesen kialakulják. Nagy harcot kellett ezért folytatni. Nem baj, a harc csak edzi a bátrakat. A gyenge megérdemli a bukását. Ha lesz üzletvezetőségünk, akkor lesz azután helyes vasut- közlekedési politikánk. Addig sem kel azonban ölhetett karokkal várni a jó szerencsét. Tervezni, épitni, munkálni — és az eredmény biztosan nem marad el. De igy, ebben az állapotban, ne számítsunk semmire. Mikor egyetlen fővonalunkat több város, közöttük a hatalmas Debrecen kérésére mellékvonallá akarják degradálni és mi még csak fel sem szólalunk ellene — ez már oly könnyelműségre vall, mi az öngyilkossággal határos. Más város eget-földet megmozgatna, félreverné vészharangját, belekiabálná hagzatos jelszavakkal az egész országot, mi pedig hallgatunk. Meg sem gondolta senki, | hogy mit jelent ez a degradálás. Szerencse, igazán szerencse, hogy a ránk nézve gyilkos cárért nem teljesítették és a szatmár—mára- marosszigeti vonal, továbbra is fővonal marad. De ki biztosit arról, hogy liii fog történni már a közel jövőben, ha saját magunk sem Védjük életérdekeinket? Szatmár város helyes közlekedési pólitikája nem merül ki a vasúti érdekek előbbrevitelében. A Szamos teljes szabályozása, és kotrása a kisebb hajók által hajózhatóvá tétele — legalább is középső folyásától kezdve, szintén nagy közlekedésügyi érdek. Bizony nagy és szép dolgok mindezek megvalósítása, csak munka és tetterő kell hozzájuk. Ki a síkra, védjük meg közlekedési előnyeinket. Törekedjünk hagygyá tenni ez irányban politikánkat. Ha lesz közlekedési politikánk, akkor lesz helyes város- fejlesztési politikánk is — kis nagyítással elmondhatjuk. Vegyünk példát Magyarország többi nagy városaitól és számítsuk Szatmári is egyszer már azok közé. Adja Isten, hogy közzé számíthassuk ! Szatmári vasutas. A vizsgák eltörlése. Szatmár, junius 3. A szánalomra legjobban érdemesek ilyenkor nem a koldusok, a kiknek fásult alázattal kell könyörögni a krajcárt a krajcárhoz; nem is az árvák, a kik a szülői szeretet melege helyeit a köz-jóság kályhája mellett kénytelenek felnőni; sem a hajléktalanok, se pedig a nyomorékok. A legjobban szánadó teremtések azok a sápadt arcú, könyvet szorongató, izgatottan járó gyerekek, a kiknek zümmögésétől hangzanak a parkok, a ligetek, a kertek, a hónapos szobák; akiknek zümmögése megelőzi a tavaszi nap fölkeltét és belenyulik az éjszaka rémeibe, azok a gyerekek, akik egy napra akarják agyukba préselni az esztendő tudományát és akik a szerencse eshetőségeiben bizakodva, vagy attól éppen félve élik át az idegeket legjobban megfeszitó, félelmes izgatottságot. Szükség van erre ? E nélkül nem képzelhető el az, hogy az ifjak a pályákra, az életre, a kenyérkeresetre, a tudományra képesittessenek ? Nincs. Átlátták ennek a kérdésnek buvárkodói, hogy az évzáró-vizsgának nincs nemesebb célja, nincs erkölcsi haszna. Kiváló pedagógusok szerint vizsgának csak felsőbb fokú szakiskolákban és egyetemeken van helye, ahol a hallgatók időröl-időre bizonyos fokú vizsga által tanujelét adják annak, hogy a tanárok előadásait szorgalmasan hallgatták, az előadott anyagot megértették és igy szaktudásokban megfelelően előrehaladtak. De azokban az iskolákban, ahol a tanár nemcsak előadást tart, hanem óráról-órára felelteti is növendékeit és igy a tanév folyamán meggyőződhetik minden egyes tanítványának szorgalmáról, képességéről és haladásáról, ott semmi értelme nincs az évvégi vizsgának. Eszerint a népiskolákban és a középiskolákban a mai értelemben gyakorolt vizsgák teljesen fölöslegesek. Nincs szükség sem osztályvizsgákra, sem a nyolcadik osztályban az úgynevezett érettségi vizsgára. Valamikor régen, amikor a népoktatás ügye még kontárok kezébe volt letéve, amikor közönséges vargák, szabók, elcsapott diákok, vándorpoéták, tönkrement szatócsok és más exisztenciáju egyének nem rátermettségből, sem hivatottságból, hanem a létfentartási kényszer hatása folytán felcsaptak tanítóknak, akkor helyén volt a vizsga. Jobban mondva: a vizsgálat, amikor a falu népe, az egész érdekeltség jelenlétében, sőt cenzori közreműködésével számot kellett adnia a tanítónak, hogy mit és menynyit tanított és hogy megérdemli-e a neki megállapított járandóságot és a további bizalmat. Mindamellett akadni fognak tanítók és tanárok, különösen a régi gárdából valók, akik csökönyösen ragaszkodnak az évzáró vizsgához. Gyermekkorukban ők maguk is átestek azokon és mint tanítók évről-évre, egy emberöltőn át rendezték ezt a nyilvános szellemi produkciót. Nem lehet csodálni tehát, ha a megszo- kottság elvénél fogva megcsontosodott bennük ez a felfogás annyira, hogy a tanév befejezését már másképpen el sem tudják -képzelni. Hogy nincsen célja, nincsen értelme az évzáró vizsgának és hogy a szegény gyermek, aki heteken át a vizsga rettegett jegyében él, amely izgalmak megtámadják fejletlen szervezetét, őrlik gyenge idegzetét, az mellékes szempont. A fődolog, hogy egész évi munkájukért nyilvános elismerésben legyen részük ép úgy, mint ahogy akadnak nemes- lelkű adakozók, akik a jótékonyság oltárán hozott áldozatukért nevük felemlitésével megkívánják és elvárják a hírlapi nyugtázást. Megengedjük, hogy megérdemlik ; de azt a rombolást, a mit a gyerekek idegzetén müveinek, azokat a heteket, a melyeket a gyerekek egészséges, szabad szellemi fejlődéséből elvesznek, — legtávolabbról se érik meg. Ennek hadat kell üzenni! KtfihatigoK a tűzoltó Kongresszusról. Innen-onnan egy éve lett, hogy az országos tűzoltó kongresszus városunk falai között lezajlott. Az egész ország tűzoltósága és az egész magyar sajtó osztatlan elismeréssel adózott annak idején a kongresszus rendezőségének, a szives vendéglátásért mellyel a város közönsége az ország minden részéből idesereglett tűzoltókat részesítette. Tűzoltó egyesületünk parancsnokságához még egyre-másra érkeznek egyesek és egyesületek elismerése és köszöneté, az ország tűzoltóságának eddig még egy városban sem tapasztalt ellátásáért.
