Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-15 / 1. szám
18 4 8 5 Ismét egy tavasz, ismét egy március, ismét egy olyan ünnep a magyar naptárban, ami számunkra talán minden más ünnepnél többet mond és minden más ünnepnél közelebb áll a szívünkhöz. Mert Szent István napja mélyen gyökerezik ugyan minden magyar tudatában és évről-évre tisztelettel adózunk az országalapító nagy király emlékének, igazán lelkesedni csak a tavaszi rügyfakadással és a természet újjászületésével egybeeső ünnepünkön, a negyvennyolcas forradalmi ifjúság ünnepén tudunk. Ezen a napon átforrósodik a lelkünk és gyorsabban ver a szívünk: mert a közel másfélszáz év előtti magyar szabadságharc példája még ma is hat és a forradalmi ifjaknak még van mondanivalójuk a mához is. Aminthogy az ő példájuk ihlette meg 1956 magyar ifjúságát és az ő nemzeti függetlenségre vonatkozó követeléseik szolgáltak mintául ennek az ifjúságnak arra, hogy megfogalmazza a maga progamját, a maga 16 pontját. A másfélszázadon átívelő forradalmi eszmét ünnepeljük március 15-én, aminek emléke -- az utolsó harminchárom évben -- számunkra elválaszthatatlanná vált 1956 októberének ideáljaitól. Hogy 1956-ban felkelt a magyar nép a zsarnokság ellen, abban letagadhadhatatlan szerepe volt 1848 szellemi örökségének, amelyet az addigi generációk, az akkor 18-20 éves fiatalok még a génjeikben hordoztak. Azok a korosztályok még piros-fehér-zöld kokárdával ünnepelték az iskoláikban Március Tizenötödikét és kigyúlt arccal szavalták a Nemzeti Dalt. Csak az iskolák 1948-as államosítása után felcseperedő nemzedékek -- 56-ig hét-nyolc korosztály, majd ezt követően még sok-sok generáció tagjai - nélkülözték ezt az élményt, ami egy életre szóló útravalót jelentett annak, akinek az megadatott És ezzel ki is húnyt a láng a magyar fiatalok lelkében, mert nem volt, ami táplálja s csak a hamu alatt izzott a parázs itt-ott, olyan családokban, ahol még őrizték a forradalmi szabadságharc emlékét. 1988-ban, száznegyven esztendővel a pesti nép felkelése után - és ezt se felejtsük el: kerek negyven évvel a teljes kommunista hatalomátvétel, a gyászos Fordulat Éve után - egy újabb forradalom, egy csendes és vértelen forradalom bontakozott ki hazánkban, amelynek előzménye, indíttatása és nemzetközi háttere merőben eltért akár 1848-tól, akár 1956-tól. Abban is különbözött ez a népmozgalom 140 év előtti eseményektől, hogy hiányzott az a reformnemzedék, amely 1848-ban nemcsak előkészítette a forradalmat, de március idusa után magasra emelte a zászlót és megvalósította a nemzet követeléseit, vezette a magyar népet a reformok útján. És ha Bécs nem támad fegyverrel a frissen megszerzett szabadságot ízlelgető országra és orosz segítséggel nem fojtja vérbe a nemzet élet-halál harcát, talán Európa legnemesebb reformmozgalma kibontakozásának lehetett volna tanúja az akkori világ. De 1848 éppúgy elbukott, mint 1956. Ennek a mostani vértelen forradalomnak azonban nem szabad elbuknia, nem szabad, hogy retrográd vagy szélsőséges erők megállítsák, esetleg visszájára fordítsák az öt évvel ezelőtt megindult folyamatot, a demokratikus kibontakozást A SZÁZÉVES VASÁRNAP KÖSZÖNTÉSE Hónapokig tartó bizonytalanság és pár hétig tartó kényszerű szünet után ismét megjelent a Katolikus Magyarok Vasárnapja! Örömmel vettük kezünkbe a homlokán 100. számot viselő újjászületett lap első Clevelandból keltezett számát. Csak a szerkesztőség címe változott, más semmi: ugyanazok a szerkesztők, ugyanaz a régi, jólismert fejléc, azonos a külső, ugyanazok a közkedvelt, megszokott nevek, akiknek írásait már nagyon nélkülözték az olvasók, de nélkülözte az egész emigráció. Mert a Vasárnap különleges szerepet tölt be a nyugati magyarság életében. Nemcsak azért hivatott erre a szerepre, mert a századik évfolyam rangot és megbecsülést jelent az egész magyar sajtóban - beleértve a most már szabad hazai sajtót is --, hanem mert kevés lap mondhatja el magáról, hogy soha nem tért le arról az útról, amit alapítói még az amerikai magyarság életének első éveiben kijelöltek számára. A Vasárnap mindig a katolikus világnézet szócsöve volt és következetesen képviselte (az ökumenikus szellem jegyében) az egyetemes keresztény, nemzeti gondolatot Mindig mentes volt a szélsőségektől és soha sem adta fel függetlenségét: konzervatív, középutas lapként szolgálta megalkuvás nélkül a magyarságot és ápolta a magyar hagyományokat, szépséges nyelvünket és őrizte a magyar kultúra kincseit. Ezért is maradhatott meg ilyen sokáig. Mert a Vasárnapnak nem olvasói, nem előfizetői és nem szerkesztői, nem írói, nem munkatársai vannak: a Vasárnap egyetlen nagy család. Család, melynek tagjait összetartja a közös ideálok tisztelete. És ezek a családtagok áldozatot is képesek hozni: megmutatták ezt a kritikus hónapok, amikor egy hajszálon múlott, hogy a háttérben meghúzódó és ki tudja, milyen érdekeket képviselő sötét erők fondorlatos módon el akarták hallgattatni a Vasárnapot. Tervük nem sikerült, mert a lap hűséges hívei összefogtak és ha a youngstowni magyar szigetet fel is kellett adniok a szerkesztőknek, új otthonra leltek Clevelandben, ahol szeretettel ölelte őket magához az ottani magyar közösség. És van ebben valami szimbolikus, hogy a lap visszatért abba a városba, ugyanarra a plébániára, ahonnét 100 évvel ezelőtt mint Szent Erzsébet Hírnöke útnakindult. A Mindenható gondoskodásának különös jelét kell látnunk ebben és útmutatást, bíztatást a jövőre. Mert a Katolikus Magyarok Vasárnapjára szükség van és még sok-sok évfolyamon át szeretnénk olvasni ezt a kitűnő újságot. Ehhez kívánunk sok szerencsét a két szerkesztőnek, Angelus és Barnabás atyáknak, akik - "ha gátat túr is ezer vakond" - viszik tovább a fáklyát, hogy a Vasárnap ezentúl is a régi fénnyel világíthassa meg előttünk a krisztusi magyar utat. Isten adjon ehhez erőt Nekik és valamennyiünknek!
