Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-15 / 12. szám
2 s Ezt várta, ezt kívánta a magyar nép, amikor 1990-ben azokra a pártokra adta szavazatát, amelyekről úgy érezte, megvalósítják szíve vágyát. És azért is bízott ebben, mert a választási kampány során sok ígéret hangzott el a nagytakarításról és múlt bűneinek feltárásáról, a hátrányt szenvedettek kárpótlásáról és elégtételadásról. És a magyar nép hitt ezeknek az ígéreteknek. Csalódnia kellett. Kárpótlás helyett a kommunista rablások legalizálásának lehetett tanúja, a magukat a gazdasági szférába átmentett párttagok újabb karrierjét kellett látnia és azt is megérhette, hogy az állam orgazda szerepében árusítja azt a lopott holmit, ami nem az övé s amit az elmúlt négy évtizedben konfiskáltak el a kommunisták jogos tulajdonosaiktól. És még sok minden történt az utolsó három és fél év alatt, ami keserűséget, fájdalmat és csalódást okozott a magyarságnak. Soroljam tán a Duna elleni merényletet, Trianon szemérmes agyonhallgatását, Kárpátalja leírását, a 22 milliárdos adósság zokszó nélküli átvállalását, a mezőgazdaság tönkretételét, az ország kiárusítását? Sorolhatnám, de minek. Valamennyien tudjuk, mi történt és minderre nincs mentség. Nem lehet előhozakodni a békés rendszerváltás, a nyugalom és a stabilitás meséjével, de még azzal sem, hogy az ország kormányozhatóságának megőrzéséért ilyen-olyan paktumokat kellett kötni, engedményeket kellett tenni, meg kellett alkudni. Még azt sem lehet mentségül felhozni, hogy az 1990-es választások előtt a baloldal különböző módszerekkel zsarolta a Magyar Demokrata Fórum vezetőit, sőt később még a törvényes többség birtokába került koalíciós kormányt is. Amire megintcsak nem szolgálhat mentségül, hogy ez volt a "sima" rendszerváltás ára és biztosítéka. Hogy a rendszerváltás zökkenőmentesen, egyetlen pofon, egyetlen csepp vér és forradalmi események nélkül zajlott le, hogy a szovjet csapatok kitakarodtak az országból, abban a magyar politikusoknak vajmi kevés részük volt, aminthogy egyetlen más szovjetmegszállta ország ellenzéki erői sem befolyásolhatták a történteket, a térség felszabadulását. Aki ilyesmit állít, aki azt mondja, hogy a civilizált világ hálás lehet a volt vazallus népeknek, mert azok nyerték meg Nyugatnak a harmadik világháborút, körülbelül olyan logikával gondolkozik, mint a kiskakas, amelyik azt hiszi, hogy az ő kukorékolására kel fel a nap. Ne tévesszük össze az okot az okozattal: a harmadik világháború már évekkel azelőtt eldőlt, hogy a csatlósországok ellenzéki erői (és a Moszkvából e szerepre kijelölt műellenzékijei) egyáltalán jelentkeztek volna. A kelet- és középeurópai változások kizárólag azért következtek be, mert a Szovjetunió gazdaságilag belerokkant az Egyesült Államok által diktált fegyverkezési versenybe. És kénytelen volt kapitulálni. Ennek a kapitulációnak a terméke volt maga Gorbacsov is, a glasznoszty és a peresztrojka fedőnevek mögé rejtett enyhülési politikájával és ennek kézzelfogható eredménye volt a maltai csúcs, ahol Reagan és Gorbacsov megegyeztek a keletközépeurópai térség felszabadításában. Hogy tehát az megtörtént, abban semmi része sem volt a Malta idején aktivizálódott, a szabadabb mozgás lehetőségeivel élni kezdő magyarországi demokratikus ellenzéknek, amely ugyan valóban egyetlen pofon nélkül került a kezére átjátszott hatalom birtokába, de ha akad azokban az időkben egyetlen bátor, határozott és rátermett politikus is Magyarországon, az nem várja meg, amíg a kommunisták átmentik magukat a következő érába és nem ad időt nekik, hogy jószántukból adják át a még meleg bársonyszékeket, hanem kiebrudalja őket azokból, néhány rúgással és pofonnal is megtoldva a kitessékelést. Egészen biztos vagyok benne, hogy sem az oroszok, sem az amerikaiak nem szóltak volna egyetlen szót sem: az előbbiek azért nem, mert már nem volt hozzá erejük, az utóbbiak pedig azért nem, mert ókét nem érdeklik a részletek. Dehát a negyvenéves szolgaság alatt megroppant gerincű és csak kompromisszumokban gondolkozni képes magyar ellenzékiek számára kényelmesebb volt paktumokkal átvenni a hatalmat és parolázva beülni a készbe mint keményen fellépni. Akkor, amikor már jóformán semmi, vagy nagyon kevés rizikót nem kellett volna vállalniok. Ha ezt vállalják, nem hangozhatott volna el a szónoki kérdés: "Miért nem csináltak az urak forradalmat?..." és nem kellett volna mindent átvállalni a bukott rendszerből, tudomásul venni a jogfolytonosságot. Mert ha jogászkodunk, tudomásul kell vennünk, hogy csak forradalmi eseményekkel lehetett volna elérni azt, hogy tabula rasaval kezd új életet a magyar nép. De ez elmaradt s ezért kell átvállalni a múlt bűneit, elfogadni az 1948-tól (vagy 1945. március 19.-tól, a nemzeti szuverenitás megszűntétől) történt összes törvénytelenséget. Mert akármelyik (Játumot fogadja el valaki, a legalitás nemcsak a kommunista kormányok esetében, de a most érvényben lévő kommunista alkotmány alapján hatalmat gyakorló kormány legalitása is erősen vitatható, sőt megkérdőjelezhető. Ha az "urak" forradalmat csináltak volna, ma szabadabb kezük lenne és nem történhetne meg az (ami a legkirívóbb a magyar nép valamennyi sérelme közül), hogy három és fél után megszületett ugyan a gyilkosok és hazaárulók felelősségrevonását elrendelő törvény, de annak végrehajtását a még ma is mindenütt jelenlévő kommunisták (és cinkosaik) elszabotálják, húzzák-halasztják, azzal az átlátszó szándékkal és nyilvánvaló céllal, hogy elodázzák az igazságtételt, hogy az idő végleg elmossa a vémyomokat és a bizonyítékokat, hogy a bűnösök békésen meghaljanak és ha mégsem, akkor bekövetkezzék az "ő" uralmuk, hatalomra kerüljön az "ő" kormányuk, amelyiknek első dolga lesz eltörölni, vagy legalábbis egy sötét fiók mélyére süllyeszteni ezt a törvényt. Ez nem történhetik meg! És hogy ez be ne következzék, hogy ne hiúsuljanak meg a magyar nép reményei egy, az igazságosságon alapuló nemzeti, keresztény és demokratikus élet megvalósítására a hazában, szavazni kell! Mindenkinek el kell mennie szavazni, mert minden egyes szavazat számít! Téved, aki azzal vonja ki magát a szavazás alól, hogy egy szavazaton, az ő szavazatán nem múlhat a választás sorsa: ha mindenki így gondokolkozik, nem lesz elég szavazat ahhoz, hogy ellensúlyozza a baloldali pártokat, amelyek a pártfegyelem alapján megkövetelik tagjaiktól és a szimpatizánsoktól, hogy az urnákhoz járuljanak. Aki otthonmarad a szavazás napján, a nemzetellenes erőket segíti, azokat az erőket, melyek vissza akarják hozni a múltat és ha újra hatalomra kerülnének, nem a magyarság érdekeit tartanák szem előtt. Rossz szolgálatot tesz
