Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)

1993-12-15 / 10. szám

3 A kongresszus társadalmi eseményeinek fénypontját a szombat esti Díszvacsora és a Magyar Bál jelentette. A közel ötszáz főnyi estélyiruhás közönség számára a régi, megszokott hangulatos báltermek után kezdetben kissé idegenül hatott az óriási, túlmodern szürke városi kongresszusi csarnok (aminek sajnos az akusztikája is rossz volt), de a vacsora, az üdvözlő beszédek és a Árpád-kitüntetések átadása után feloldódott a hangulat. Az elsőbálosok nyitó keringője után a clevelandi cserkészek "Regős" csoportja népi táncokat mutatott be, majd elkezdődött a bál, amelyen jókedvűen táncolt a kongresszus és hajnalig szórakoztak a négynapos rendezvénysorozat résztvevői. Vasárnap közös katolikus mise és református istentisztelet után az Árpád Akadémia XXVIII. évi rendes közgyűlését tartották meg, melyen számos érdekes és magasszínvonalú előadás hangzott el. Ezután következett a Kongreszus ünnepélyes bezárása és a zárónyilatkozatok megszerk^tése. Ezek tükrözik azt a kialakult véleményt, hogy bár az emigráció régi tennivalói többé-kevésbé mind megszűntek, a nyugati magyarságnak még most is vannak feladatai, amelyeknek meg kell felelnie. Elsősorban az 1994-es választásokkal kapcsolatosan. A XXXIII. Magyar Kongresszus alkalmat biztosított ahhoz, hogy felkészüljünk erre a sorsdöntő politikai eseményre és megfogalmazzuk tennivalóinkat. Köszönet illeti ezért mindazokat, akik idejüket feláldozva, energiát nem sajnálva munkájukkal lehetővé tették, hogy idén is legyen Kongresszus, elsősorban Dr. Nádas Gyulát és Dr. Nádas Rózsát, de minden közreműködőt és szereplőt, akiknek teljes felsorolására helyhiány miatt nem vállaikozhatom. Közös erőfeszítésükként valósult meg a harmincharmadik Magyar Kongresszus, melynek az eddigiektől eltérő, új szerepet szánt a sors. Hogy e szerep elvárásainak jól megfelelt-e, azt majd a jövő fogja megmutatni. Beszámoló az Irodalmi és Művészestről A november 26-án, péntek este zsúfolt terem előtt kezdődött a hagyományos Irodalmi és Művészest. A Himnuszt Kováchné Bedroszián Álmászt énekművésznő adta elő, majd vitéz Haraszthyné Kapossy Kati műsorvezető üdvözölte a közönséget és átadta a szót Dr. Incze Lajos írónak, aki lírai hangú megnyitó beszédében a találkozók jelentőségét méltatta. Harkayné Somkuthy Józsa költőnő saját verseiből olvasott fel, Jeszenszky Györgyi előadóművésznő pedig elszakított területeink költőit szólaltatta meg nagy sikerrel. Abelovszky Eliz írónő egyik novelláját olvasta fel, Ft. Mustos István Sik Sándorról tartott rendkívül alapos előadást, míg Só Bernát (Ruttkay Arnold) vidám perceket szerzett a közönségnek önéletrajzi fejegyzéseivel. A két év előtti Találkozóról már ismert Marczi Zoltán zongoraművész két fellépésének külön sorokat kell szentelni, mert a bravúrosan előadott Liszt szerzeményeket és Bánk Bán improvizációit percekig tapsolta a hallgatóság. Az Irodalmi est programjában ugyan nem szerepeltek, de meg kell még említeni két előadóművésznőt, Neszlényi Juditot és Stirlingné Tárczy Kovács Erzsébetet, akik a Találkozó megnyitó, majd befejező estjén léptek fel és arattak megérdemelt sikert zongorajátékukkal, illetve énekművészetükkel. Meg kell állapítani, hogy mind az Irodalmi est, mind a két kötetlen előadóest bővelkedett színvonalas számokban és nemcsak szórakozást, de művészi élményt is nyújtott a résztvevőknek. Beszámoló a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége 15. jubileumi gyűléséről A tizenöt évvel ezelőtt, az 1978. évi Magyar Találkozó keretében Cleveland városában megalakult Szabad Magyar Újságírók Szövetsége 1993. november 27-én szombaton tartotta jubileumi gyűlését a Holiday Inn szállodában Clevelandben. A félszáznál jóval több résztvevő tag és vendég előtt Stirling György elnök nyitotta meg a gyűlést, majd Stirlingné Tárczy Kovács Erzsébet elénekelte a Himnuszt. Az elnöki beszámoló után, melyben emlékezés történt a 15 előtti kezdetre és az azóta végzett munkára, Gyimesi Gyula kanadai alelnök a kanadai írók és tagtársak üdvözletét tolmácsolta s az újságírói munka felelősségéről beszélt. Ezután Dr. Hasznos Miklós országgyűlési képviselő kért szót és ismertette a hazai média-háború legújabb eseményeit, melyek a televízió egyik meghamisított műsora, a Göncz Árpád köztársasági elnök elleni tavaly október 23-i tüntetésről szóló videofilm körül robbantak ki. A közönséges munkajogi esetet, ami egy, a munkafegyelmet megsértő alkalmazott elbocsátásával járt, az ellenzéki baloldali sajtó a sajtószabadság megsértéseként interpretálta és ezzel megint sikerült velük rokonszenvező nyugati körökben Magyarországgal szemben ellenséges hangulatot teremteniük. A témához hozzáfűzte a maga véleményét Király B. Izabella képviselőnő is. Pásztor László a pár héttel ezelőtt a külföldi magyar sajtó munktatársai részére a Magyarok Világszövetsége által rendezett zalakarosi találkozóról számolt be és fejtette ki azt a véleményét - aminek ott is hangot adott —, hogy a hazai és a határon túli magyar újságíróknak közös szervezetbe kellene tömörülniök. Amire egyébként javaslat hangzott el Zalakaroson is. Több hozzászólás után a gyűlés elnöke a távollévő Soós József jelentése alapján ismertette a Szövetség anyagi helyzetét, majd néhány mondattal felvázolta a jövő feladatait. Ezt követően Stirling Györgyné elénekelte a Székely Himnuszt és az elnök a gyűlést berekesztette.

Next

/
Thumbnails
Contents