Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-15 / 8. szám
HANÁK TIBOR ( BECSI NAPLÓ JULIUS-AUGU SZTUS A MAGYAR-MAGYAR PÁRBESZÉDRŐL Már jó ideje megnyíltak a határok, mégsem értjük egymást. Beszélünk, de a mondottakból nem formálódik a részekkel is szolidáris és értelmes egész, levelezésünk egymástól független üzenetek sora. nem a másikra figyelő kiegészülés. A bel- és külföldi magyarság teszi a dolgát, belesüllyedve önnön dolgaiba, a hétköznap távlatokat elzáró, poros barázdáiba, s ha rövid találkozásokon meg is csillan a „ne féljetek, mostantól kezdve másképp lesz!” fogadkozása. megsem lesz másképp a lelkes találkozás után, megy mindenki a maga külön ütjára. felveszi régi szemüvegét, melyet még az elmúlt időkben rendeltek neki a rövidlátás szolgálatában álló optikusok. „Maguknak ott Nyugaton mindig jól ment. nem érthetnek bennünket” — mondta nemrég telefonon egy magyarországi asszony. Úgy éreztem magam, mint akit az értelmileg fogyatékosak közé soroltak be, aki képtelen a hazaiak megértésére. Elismerem, hogy nem műiden érthető innét, külföldről nézve: az is lehet, hogy ezért saját helyzetünk, a távolság is, a viszonylagos jólét, a más problémaközeg is felelős, vagy inkább a nyugati hatások által kialakított szemlélet, mely mindig szembenállt a kommunizmus világnézetével és gyakorlatával. s ily módon akaratlanul és a részvét ellenére eltávolodott azok etikájától és erkölcsi magatartásától is, akik szenvedve és megalázva bár. kénytelenek voltak berendezkedni abban a rendszerben, melyet rájuk erőltettek, soha nem akartak. Az indoklás azonban, hogy azért nem értjük a magyarországi magyarságot, mert mindig is jól éltünk Nyugaton, nemcsak bántó, de valótlan is. Bántó, mert azt tételezi fel. hogy aki Nyugaton él vagy jól él. az eleve vak. eleve kizárta magát az otthoniak közösségéből, nincs is joga beszélni. Ha meg letorkolják, ha meg azt látja az elutasító megjegyzésekből, hogy jobb hallgatni, akkor hallgatásából, tartózkodásából gondolják azt: ügysem ért bennünket, nincs szava hozzánk. De nem is igaz. hogy nekünk itt Nyugaton mindig jól ment. Mára. évtizedek múltán, az élet alkonyán talán sokan elmondhatják, hogy jól élnek. Ez azonban nem ment nélkülük, tettek érte valamit, küzdöttek, többet dolgoztak, mint a befogadó ország polgárai, hogy fölkapaszkodjanak. Nem ránk vártak Nyugaton-, nem hiányoztunk nekik. Hosszasan tudnék mesélni arról, mit jelentett éveken át megtűrtnek lenni a különböző diákszállásokon, a városi szegény konyhára járni, vagy délutánig várni, míg meghozzák a polentát. a nyülós főzelékkel leöntött kukoncakását a városból az egyetlen vasúti bérlettel, mellyel a 10-15 magyar diák rendelkezett, és kunyerálm a ..Service Social”-ban. használt pulóvert beszerezni télire, de tanulni, vizsgázni, gyűjteni a szemesztereket. minden kilátás nélkül a későbbi elhelyezkedésre. Hányán, de hányán nem bírták ezt az életet. 1949 és 56 között százával vonultak el előttem a tehetséges magyar fiatalok, kivándoroltak. bizony ők is .Jdtámolyogtak” oda. ahová nem akartak menni. Szerettek volna közel maradni Magyarországhoz, szerettek volna Európában élni. de menniok kellett favágónak. templomszolgának, autómosónak tengerentúlra. mert rühellték a kegyelemkenyeret, nem tudták elviselni a kilátástalansagot. Amerikában. Argentínában. Ausztráliában. Kanadában aztán csak igen kevesen kerültek, oda. ahová szerettek volna, elenyésző a számuk azoknak, akik intellektuellek maradtak. Furcsán hangzik, de sok esetben úgy mondhatjuk: „kénytelenek voltak meggazdagodni”, étizedeken át megfeszítetten dolgozni és előrejutni. Ezt ma felróni nekik, gúnyolódni tehefösségukon és jelenlegi jótékonykodásukon már csak azért is visszás, mert hiszen ha valaki Nyugaton nem jutott jólétbe, arra azt mondják az otthon élők: Ezért nem volt érdemes disszidálni, hát ezért ment ki? Olvasom a Magyar Nemzet egyik cikkében (Szabó György: Hétvégi levél. 1991. május 19.). hogy ők is, az otthon maradottak „elmehettek volna”. „Mi azonban soha nem kevertük össze az országot a rendszerrel, maradtunk hát.” Ezt azzal indokolja a cikkíró, hogy a hazát örökkévalónak, a rendszert „viszont átmenetinek hittük”. - így lenne? Mindenki, aki külföldre menekült összekeverte az országot a rendszerrel, aki pedig otthon maradt, világosan tudta, hogy az uralkodó politika múló nagyság, lenge pipafüst. az ország meg örökkévaló sziklabérc? Rákóczi. Mikes. Kossuth Lajos, Jászi Oszkár. Kovács Imre. Mindszenty József. Márai Sándor, mind-mind összekeverte az országot a rendszerrel, megtagadta a császársággal vagy a kommunizmussal egyetemben a magyar hazát? „Téved otthon az - írja Márai Sándor — aki az emigránsokban kóbor ritterek tálkáját látja. Végül is. nem mindenki hazaáruló. aki önként és nagy áldozatokat vállalva elment hazulról, men attól tartott, hogy kényszerítik cinkosnak lenni egy gaztettben.” (Napló 1945-1957. Washington 1958. 234.) Nem hiszem, hogy az lenne a helytállás ismérve, ki maradt otthon és ki távozott külföldre. Különben is sokan csak azért nem jöttek. mert nem tudtak. Hiányzott az alkalom és a mersz, érthető okokból erősebb volt a tehetetlenségi erő. A kényszert avatjuk erénnyé, ha az otthonmaradás puszta tényét erkölcsi többletnek tekintjük. Nem az persze a távozás sem. Sokféle indítékból lehet elhagyni a hazát. Talán akadtak olyanok is. akikről a fent idézett cikk szól: készséggel keverték össze a rendszert az országgal, hogy megtagadhassák magyarságukat. Lehet, hogy a cikkíró találkozott velük. Ami engem illet, senkire sem emlékszem. akire 42 évi külföldi tartózkodásom alatt ráillene állítása. Mindig csak azt tapasztaltam. hogy a kommunista rendszer kényszerítene a magyarokat, cseheket, szlovákokat, lengyeleket, románokat, bulgárokat hazájuk elhagyásara. de ők mindig ügy érezték - Babitsosai szólva: ..Soha el nem hagyhatod hazámat./ útjaid akármerre bolygodj egy országot hordozol magaddal./ veled jön egy makacs íz. egy halk daU viszed, mint kárhozott a poklot.” Inkább annak láthattuk néha szomorúan vagy kétségbeejtően bámulatos példáit, hogy mennyire tudtak nyugati magyarjaink évtizedek után is. külföldi feleséggel oldalukon, idegen nyelvi környezetben, a napi munka kásahegyén átrágva magukat szolgálni egy már-már ködbeveszö. rögeszmévé ficamodon hazát, újságot szerkeszteni esténként, a magyar történelmet bújni, egyesületet vezetni, levelezni, készülni a nem deiengő. nem fogható jövőre. - igen magyarnak lenni legalább az esti órákban, s mindig épp annak a különbségnek feszültségből merítve erőt, hogy más az ország és más az ott uralkodó kommunista rendszer. De hogy átmenetinek hittük volna ezt az uralmat? Ehhez is kétség fér. Valamikor az ötvenes évek elején sokan még várták a csodát odabent és idekint egyaránt. Olyan történelmietlen tételekbe kapaszkodtak, mint hogy ..ezt nem hagyhatja Nyugat”, nem győzhet az embertelenség”. Barátaimmal egyszer gyereices fogadalmat írtunk alá: találkozunk a pesti Savoy-mozi előtt három év múlva, vagy ót év múlva, nem tudom már pontosan, de úgyis mindegy, hiszen 1950-től számítva három év is. öt év is elmúlt, eltűnt a Savoy-mozi is. ami persze csekélység ahhoz képest, mi minden tűnt el gyerekkorunk ideje óta, mennyi drága ember, mennyi épület, mennyi intézmény, mennyi remény... Elcsüggedtünk, bizony nem hittük átmenetinek az átkos rendszert, és féltünk. hogy uralma révén nem lesz örökkévaló a haza sem. Nem láttuk oly csalhatatlanul, mint a cikkíró, hogy az ország megmarad, hogy kibírja az újabb 150 éves. vagy ki tudja meddig tartó hódoltságot. így történhetett meg. hogy aki fiatal fejjel arra készült, első adandó alkalommal megy haza és az ország javára fordítja a külföldön szerzett tudását, évtizedek múltán az idegen világ otthonosabbnak tűnt számára, mint a gyerekkor magyar édene. s azon kapta magát, hogy ő talán már nem is válna az óhaza javára, csak terhére. Arról, hogy a Magyarországon élőkben összecsúszott-« olykor a rendszer és a haza fogalma, hogy az átmeneti állapotok tudatában mily magasan hordták fejüket. 2vagy berendezkedtek az elfogadhatatlanban. arról nem az én dolgom ítéletet mondani. Azt azonban ajánlatos lenne mindannyiunknak észrevenni, hogy mind a magyarság szétszórását, külföldre kényszerítését és belföldi megnyomoritását. mind pedig a diszkriminálóan kettős szemléletet a kommunista rendszer okozta, hozta. Ideológiai propagandája arra törekedett, hogy azonosnak tűntesse fel a szovjet célokat kiszolgáló politikát és a haza ügyét, s ezen az alapon mondta ki. hogy aki hátat fordít a rendszernek - akár kül- akár belföldön - az a hazát tagadja meg. Az egykori sémák láthatólag élnek a kommunista rendszer megszűnése után is. Ezt azonban nem elég tudomásul venni, hanem minden vonatkozásban elő kell mozdítani a tisztázó párbeszédek kialakulását, mert a szellemi és erkölcsi megosztottság fenntartása nem érdeke a magyarságnak. A 31.MAGYAR KONGRESSZUS, A KÜLFÖLDI MAGYARSÁG NAGY TALÁLKOZÓJA A clevelandi Magyar Társaság november 28.és december 1. között megrendezésre kerülőül. Magyar Kongresszust, mint a külföldön élő magyarság PARLAMENTJÉT hirdeti meg= A Kongresszus a hazai és külföldi, valamint az elszakított magyarság sorskérdéseinek megvitatását tűzte napirendjére. Ki akarják értékelni a hazai rendszerváltozás eddigi eredményeit és foglalkozni kívánnak a külföldi és: hazai- magyarság egymás közti viszonyával, a kölcsönös együttműködés lehetőségével. Aki nem^kapta volna még meg a Kongresszus előzetes meghívóját, sürgősen igényeljen a rendező Magyar Társaság címén: 1450 Grace Ave., Cleveland,OH 44107 (Tel.: (216) 226-4089). Megjelent a KRÓNIKA A múlt évi nagy sikerű 30- Magyar Kongresszus tárgyalási anyagát tartalmazó Krónika megjelent díszes vászonkötésben, sok képpel, 38^ oldalon. - Külön jelentősége, hogy a kommunizmusból felszabadult hazánk sok politikai, kulturális és gazdasági problémájával foglalkozik. A magyar ügyek művelői számára nélkülözhetetlen kézikönyv. Ara 15*-dollár és 2.-dollár portó, vagy annak megfelelő külföldi valuta. Megrendelhető a Magyar Társaság címén: 1450 Grace Ave..Cleveland,OH 4410?.
